All posts by bognarviktor

Olimpiai összefoglaló – 6. nap

Nagy német és norvég győzelmeket, váratlan eredményeket, összességében pedig az olimpia eddigi legsűrűbb programját hozta a 2018-as téli játékok hatodik versenynapja. Címszavakban? Érmet szerzett Spanyolország, volt holtversenyes bronz és egy 66 éves várakozást szakított meg Németország. Nagyrészt annak köszönhető, hogy a vártnál több esemény jutott február 15-ére, hogy végre meg tudták rendezni azokat az alpesi ...

Rőtszakáll, tarkanadrág vagy juharlevél? – Curling olimpiai előzetes, férfiak

Gyakran hangsúlyozzák, hogy a curling az egyik legfiatalabb olimpiai sportág, hiszen csak 1998 óta része az ötkarikás programnak, viszont amikor a férfitornáról van szó, ez nem teljesen igaz. Olyannyira nem, hogy bizonyos tekintetben a curlinget a legrégebbi számok egyikének is nevezhetjük, hiszen már a legelső, 1924-es téli játékokon is rendeztek ilyen versenyt a britek, a ...

Kanadáé a vegyes páros első olimpiai aranya

Kaitlyn Lawes és John Morris kanadai kettőse több szempontból is történelmet írt kedden este a gangnongi curlingcsarnokban, amikor a 70 perc alatt befejeződő döntőn erődemonstrációt tartott Svájc ellen. Az oroszoké lett a bronz, de az ország sikere keserédes: hiába született meg hosszú várakozást követően az első olimpiai érmük curlingben, a sikert hivatalosan nem Oroszország neve ...

Kanada jelezte, vegyes párosban is tud curlingezni

29 mérkőzés már le is zajlott, és már csak négy van hátra az olimpián idén debütáló, különleges curlingtornából, amelyen négyfős férfi vagy női csapatok helyett egy férfi és egy nő párosa igyekszik az egyébként négyemberes munkát ellátni a jégen a szakág ezen pörgős változatában. A curlingesek voltak azok, akik a legkorábban, a nulladik nap legelső ...

Curling: Debütál a vegyes páros, de a kanadaiak máris dupláznának

Már a pjongcsangi téli játékok nulladik napján, a pénteki nyitóünnepség előtt elkezdődnek az érmekért folyó küzdelmek két sportágban. A síugrók is megkezdik a selejtezőjüket, de az első sportesemény, ami megadja a kezdőlökést a két és fél héten át tartó sportőrületnek, a curling lesz – mégpedig egy olyan számmal, amelyet korábban még soha nem láthattunk az ...

Jégkirálynők harca – Curling olimpiai előzetes, nők

A curling még egy meglehetősen fiatal olimpiai sportág, hiszen komoly hagyományai ellenére is csak 1998 óta szerepel az ötkarikás programban. Köszönhetően annak, hogy népszerűsége dinamikusan növekszik, idénre sikerült újabb szintet lépnie, hiszen kettő helyett immár három számban rendeznek versenyt Pjongcsangban – vagyis egészen pontosan a szomszédos városban, a tengerparton fekvő Gangnongban, ahol a curlingcsarnok található, ...

A brazil, aki jégen szállt szembe Kanadával

A brazil zászló és a curlingpálya színei erősen elütnek egymástól, pedig ennek a téli sportoktól távol álló trópusi országnak a férficsapata már egy évtizede hallat magáról. Most ráadásul a curling legerősebb nemzete, Kanada ellen játszhattak egy mérkőzéssorozatot, amelynek a tétje nem más volt, mint a világbajnoki részvétel. A világbajnokságokon az amerikai zónából mindig két ország ...

Váratlan fordulat: Sidorováék mégsem lesznek ott az olimpián

A 2017/18-as curlingszezon kezdetén még kézenfekvőnek tűnt, hogy az Orosz Curling Szövetség azt a női csapatot delegálja majd az olimpiára, amelynek tagjai rendkívül ritka tettet végrehajtva az előző téli játékok óta megrendezett mind a négy világbajnokságon dobogóra álltak, végül azonban Anna Sidorováéknak mégis meg kellett vívniuk egy házon belüli kvalifikációs tornát, amit viszont elbuktak a ...

Gyilkos meccsen nyertek a dánok – Curling olimpiai kvalifikáció

„Nem akarok én lenni a rosszfiú, aki kiveteti a köveket, de ez mégis egy versengés, és mi egyszerűen a szabályokat követtük, még ha nem is leltük benne örömünk. Náluk volt a vezetés és remekül játszottak, így el sem tudom képzelni, mit érezhetnek most, és őszintén szólva nagyon szomorú vagyok miattuk” – így nyilatkozott Madeleine Dupont, ...

Edin WC-zés közben lett Európa-bajnok

Nem sok sportág létezik, amelyben előállhat olyan forgatókönyv, amikor a mérkőzés döntő pillanatában a győztes nincs is ott a játéktéren, sőt éppen könnyít magát a mellékhelyiségben, ám a curling Európa-bajnokság egyébként felettébb színvonalas férfi döntője ezúttal egy ilyen szokatlan közjátékkal ért véget. Niklas Edin bizonyára örökké emlékezni fog rá, mit csinált, amikor nem csak az ...