Kanada hibátlan, a kétszeres bajnok búcsúzott minden idők legkimerítőbb curling vb-jéről

Erőltetett menetben, hét nap leforgása alatt véget ért a Round Robin a kanadai North Bay-ben zajló női curling világbajnokságon. Miután 12-ről 13 csapatosra növelték a résztvevők számát, végképp kijelenthető, hogy ez a legkeményebb és leghosszabb curlingtorna, amin az élvonal részt vehet. Mindenkinek tizenkét találkozót kellett lejátszania hét nap leforgása alatt, ami az esetek többségében napi két darab, közel háromórás mérkőzést jelentett. Nem csoda talán, hogy a megszokottnál gyakrabban nyúltak a csapatok a tartalékjátékosukhoz, próbálva legalább egy-egy alkalommal pihentetni az alapcsapat valamelyik tagját. A tizenhárom csapat összesen 78 mérkőzést bonyolított le a csoportkörben, mire fény derült mind a hat továbbjutó kilétére – a kibővült mezőnyhöz ugyanis új lebonyolítás is társult, immár nem a négy, hanem a hat legjobb mutatóval rendelkező alakulat várhatta a folytatást.

Mind a 78 mérkőzés alakulásáról persze nem is szeretnénk beszámolni, hiszen egyrészt a többségükről nem is készült folyamatos tévéfelvétel, másrészt pedig ha készült is volna, akkor is fizikai lehetetlenség lenne hét nap leforgása alatt végignézni az összeset, hiszen ez még mérkőzésenként 2,5 órás időtartammal számolva is 195 órányi curlinget jelentene, miközben egy hét 168 órából áll… Ez is mutatja, mennyire őrült iramban zajlott a verseny a Memorial Gardens jégcsarnokában.

Egy világbajnokságon a végső győztesnek is csak elvétve sikerül egyetlen vereség nélkül teljesítenie az alapszakaszt, viszont ez most még a minden korábbinál több mérkőzés mellett is összejött a házigazda Kanadának. Jennifer Jonesék ihletett formában játszottak, a több évtizedes karrierre visszatekintő 43 éves skip még a pályafutását a kezdetek óta figyelők szerint is élete legjobbját nyújtja, együtt persze csapattársaival, a lead Dawn McEwennel, a részleges visszavonulása előtt egyik utolsó tornáját játszó Jill Officerrel, a csapathoz vegyes páros olimpiai arannyal visszatérő Kaitlyn Lawesszal, valamint a cserejátékosként meghívott, többször is játékba álló, és az edző távollétében még a tanácsadói szerepet is magára vállaló 23 éves szupertehetséggel, Shannon Bircharddal együtt.

29400420_1749865841702612_7243367855423488000_n

Kanada a legtöbb ellenfelén a mérkőzések második felében emelkedett túl, akkor tudták még olyan fokozatra kapcsolni játékukat egy-egy nagyobb arányban megnyert enddel, amire sokan már nem voltak képesek válaszolni. Jonesékat az sem zökkentette ki, hogy a sorsolás véletlenjének köszönhetően ugyanazon a napon kellett játszaniuk az olimpiai döntő két szereplőjével, az Anna Hasselborg-féle svédekkel és a Kim Eun-jung vezetésével otthoni bombaszereplésüket ide is átmentő dél-koreaiakkal – mindkettőjüket egyaránt 8:4-re múlták felül. A juharleveleseket legjobban Oroszország tudta megszorongatni, Viktoria Moiseeváék ellen egészen az utolsó end legutolsó kövéig nem lehettek biztosak a győzelemben, de a házigazdák végül ezt is megoldották. Veretlenségükkel egyenesen az elődöntőbe jutottak, de az érem persze még nem garantált számukra, és nem is csak az egyszerű matek mondatja ezt velünk, hanem az is, hogy az élmezőny tagjai mind-mind képesek voltak olyan játékot előhúzni a hét során, amivel akár a fő favoritokat is meglephetik – persze ettől még továbbra is Kanada győzelmére kínálják a legjobb oddsokat.

Tulajdonképpen két csapat tudott egy árnyalatnyival mindenki más felett teljesíteni a Round Robinban, Svédországtól sem szabad ugyanis elvitatni, hogy milyen simán szerezték meg a másik egyenes ági elődöntős helyet. Hasselborgék elismerten fáradtan érkeztek a tornára az olimpia és a sikerük miatt otthon őket övező felhajtás nyomán, de ez nem látszott meg a teljesítményükön, és első mérkőzéseik közül többet is úgy nyertek, hogy már a nyitóendekben jelentős pontelőnyt építettek ki. Kanada mellett csak a skótoktól kaptak ki a legutolsó fordulóban, amikor ennek számukra már semmi tétje nem volt, de győzni akarásukat jelezte, hogy Hasselborg a hárompontos lopás eladásakor akkora erővel csapta söprűjét a jéghez, mintha legalábbis egy érem múlt volna rajta. Egyazon évben olimpia után világbajnokságot nyerni csak Anette Norbergéknek sikerült 2006-ban, és Hasselborgéknak továbbra is esélyük van rá, hogy megismételjék a legendás előd történelmi tettét.

28766827_219245891964881_1701590992416669696_n

Kanada és Svédország mögött további négy csapat jutott tovább, ők egy 3v6, 4v5 rájátszásban döntik el, hogy közülük melyik kettő folytathatja a küzdelmet az elődöntőben, ennek értelmében pedig Oroszország-Csehország és Dél-Korea-USA mérkőzéseket fognak rendezni a továbbjutásért.

Kim Eun-jungék már négy vereséggel végeztek a harmadik helyen, a két legfőbb ellenfél mellett ők is csak a skótok ellen adták el a győzelmet egy már tét nélküli meccsen, és Svájc ellenében is valószínűleg csak azért maradtak alul, mert a skip legutolsó dobását elizgulva későn engedte el a kövét, így azt ki kellett venni a játékból. Dél-Koreában hatalmas curlingőrület formálódott az olimpiai ezüst nyomán, a csapat viszont fontosnak tartotta megerősíteni, hogy a hazai remeklés nem egyszeri alkalom volt, és ezt most minden kétséget kizáróan bizonyították is. A közvetített mérkőzések közül mindenesetre az ő Kanada elleni találkozójuk számít a torna egyik legjobbjának, ahol minden endben összetett, sokköves játék alakult ki.

Az oroszoknak sikerült visszatalálniuk az őket megillető helyre az olimpia után, bár sokéves tapasztalatból már tudjuk, hogy amikor felhúzzák az ötkarikás lobogót, az oroszok egyszerűen elfelejtenek curlingezni, egészen addig, amíg ki nem alszik az olimpiai láng. Hozzá kell tenni, komoly veszélyben egy pillanatig sem forgó továbbjutásuk ellenére Viktoria Moiseeváék formája jobban ingadozott, mint bárki másé a mezőnyben. Voltak sima győzelmeik, de legjobb oldalukat mutatták akkor is, amikor döntőjátszmára kényszerítették a kanadaiakat és a svédeket. Másik három vereségüket viszont nagyon nehéz lesz megmagyarázni: botlottak a tabella legutolsó helyén végző olaszok ellen, a kínaiaktól azért kaptak ki, mert hallatlan módon négy pont megírását is lehetővé tették számukra az utolsó endben, Dél-Korea ellen pedig a hatodik end végén 7:1-re vezettek, onnantól viszont hagyták, hogy Kimék átvegyék az irányítást, és a meccs további részét végiglopva 8:7-re fordítsanak. Viszont ha kibírják, hogy a továbbiakban ilyet már ne csináljanak, benne van  a pakliban a zsinórban ötödik (!) orosz vb-érem, ami az ötödik lenne a csapattal most cserejátékosként tartó Anna Sidorovának is. Sidorova, oly sok férfiszív rabul ejtője ráadásul egyszer játéklehetőséget is kapott, a németek ellen szokatlan pozícióban, a lead szerepében tevékenykedhetett, így már nem lehetne azt sem az orra alá dörgölni, hogy adott esetben érdemi hozzájárulás nélkül áll dobogóra.

28766339_374248773074733_2059418491806547968_n

Moiseeváék ellenfelei a csehek lesznek az elődöntőért, azok a csehek, akik országuk legjobb vb-szereplését produkálták azáltal, hogy hat győzelmet is szereztek – igaz, hogy ehhez hat vereség is társult, de ez mégis elég volt számukra a továbbjutáshoz, mivel ugyanilyen mérleggel álló ellenfeleikkel szemben előnyükre vált az egymás elleni eredmény. Szerencséjükre így a rájátszásban való helyük akkor sem került veszélybe, amikor a skip, Anna Kubeskova csúnyán megfázott a Round Robin zárónapján, és a japánok elleni utolsó mérkőzést már ki is hagyta. Így az is belefért, hogy a normál esetben másodikként dobó Tereza Pliskova vezetésével elveszítsék ezt az utolsó találkozót.

Az USA lett még az a csapat, amely továbbjuthatott 6-6-os mérleggel. A vb-újonc Jamie Sinclairék végig a választóvonal körül mozogtak, a statisztikákat böngészve viszont kitűnik, hogy a kanadaiak és a svédek után az ő játékosaik dobtak összességében a legjobb sikerességi százalékkal.

A kínaiak és a japánok többségében szintén újonc felállása hajszálnyival lemaradt a folytatásról, de a Yilun Jiang és a Tori Koana által irányított együtteseknek is látszottak az óriásölő képességeik, csalódást semmiképpen sem okoztak.

28754233_1467007370091750_4586618961495326720_n

Annál inkább így tett Svájc, hiszen Binia Feltscher 2014-ben és 2016-ban világbajnok csapata egyértelműen a Round Robin legnagyobb nevű búcsúzója lett. Az alpesi hölgyek három vereséggel kezdtek, onnantól pedig már nem tudtak felkapaszkodni az esélyesek közé, öt győzelmükkel végül a nyolcadik helyen ért véget számukra a torna.

Egy másik nagy curlingnemzet, Skócia is 5-7-es mérleggel távozott, tőlük azonban most senki nem is várt világraszóló eredményt, hiszen Hannah Fleming elsőbálozó csapatával érkeztek a vb-re. Az első napok azért még tényleg aggaszóak voltak, sokáig kellett várniuk, mire felmásztak a tabella aljáról, de néhány búcsúgyőzelem révén pozitív kicsengéssel zárult számukra a torna.

A három egyértelmű sereghajtó helyre három olyan európai középcsapat került, amelyeket előzetesen is oda vártunk. Legalábbis mi, mert ők önmagukat nem feltétlenül. Közülük a dánok voltak a leginkább földhözragadtak, a vb-re közel egy évtized után visszatérő Jensen testvérek minden győzelmet ráadásként kezeltek, ebből pedig végül három is összejött nekik. A németek és az olaszok már kevésbé lehettek boldogok: Daniela Jentschék ultimátumszerűséget kaptak a német szövetségtől, hogy ha meg szeretnék tartani az állam támogatását és bizalmát, szíveskedjenek legalább valahol a 8. hely körül végezni a tabellán, ehhez képest a 12. pozícióval aligha fognak bizakodóan leszállni a repülőről. Az olaszok pedig az egy évvel ezelőtti három győzelmük túlszárnyalását tűzték ki célul, ami friss Eb-bronzérmesként logikus elvárás volt, viszont végül csak két siker jött össze az oroszok és a skótok ellen.

28766852_611221625884338_8502052616161722368_n

A két kvalifikációs mérkőzést (így nevezik őket hivatalosan), valamint az elődöntőket szombaton tartják, míg az érmek sorsa vasárnap dől el: a bronzé 16, az aranyé pedig 21 órakor közép-európai idő szerint.

A Round Robin végeredménye:

Csapat Skip GY V
Kanada Jennifer Jones 12 0
Svédország Anna Hasselborg 10 2
Dél-Koea Kim Eun-jung 8 4
Oroszország Viktoria Moiseeva 7 5
Csehország Anna Kubeskova 6 6
USA Jamie Sinclair 6 6
Kína Jiang Yilun 6 6
Svájc Binia Feltscher 5 7
Skócia Hannah Fleming 5 7
Japán Tori Koana 5 7
Dánia Angelina Jensen 3 9
Németország Daniela Jentsch 3 9
Olaszország Diana Gaspari 2 10
  1. […] Round Robint követően az új lebonyolítási rendszer értelmében a 13-ból 6 csapat maradt állva. A legjobb […]

    Kedvelés

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: