Már Lundby trónjára pályáznak Pinkelnigék, Vörös Virág ismét a főtáblán!

Sapporo után továbbra is szárnyalnak az osztrák sasok a női síugróknál. A zaói hétvégén Eva Pinkelnig révén mindkét egyéni versenyt megnyerték, ráadásul csapatban is fölényes győzelmet arattak. Mindeközben egy kis magyar sikernek is örülhettünk, ugyanis Vörös Virág sikerrel vette a … Már Lundby trónjára pályáznak Pinkelnigék, Vörös Virág ismét a főtáblán! részletei…

Dawid Kubacki nyerte a Titisee-Neustadtban megrendezett első versenyt

Az idei Négysáncverseny győztesének, Dawid Kubackinak másodszor sikerült nyernie a szezonban, ezzel már összesen a harmadik világkupa győzelmének örülhetett. Miután múlt hétvégén Predazzoban két második helyezést ért el, Stefan Kraft Titisee-Neustadtban ismét a dobogó második fokára állhatott fel. A harmadik … Dawid Kubacki nyerte a Titisee-Neustadtban megrendezett első versenyt részletei…

Karl Geiger verhetetlen Predazzoban, övé a második nap is!

Karl Geiger igazán ráérzett a predazzoi normálsáncra, hiszen két napon belül megszerezte második győzelmét is, és hogy hogy nem, a dobogó másik két fokán is tegnapról ismerős arcokat köszönthettünk ismét, Stefan Kraft lett a második, Dawid Kubacki a harmadik. Akárcsak … Karl Geiger verhetetlen Predazzoban, övé a második nap is! részletei…

Az osztrák sasok mindent vittek Sapporoban – Vörös Virág 51. és 43.

Fantasztikus formában voltak az egyhónapos szünetet követően folytatódó női síugró VK-sorozat sapporói állomásán az osztrák ugrók, hiszen amellett, hogy Marita Kramer és Eva Pinkelnig személyében két új győztest is avattunk, mindkét nap volt egy másik képviselője is a sógoroknak a … Az osztrák sasok mindent vittek Sapporoban – Vörös Virág 51. és 43. részletei…

Karl Geiger nyerte a normál sáncon megrendezett síugró-világkupa versenyt Predazzoban és ezzel megszerezte a sárga trikót.

Karl Geigernek a szezonban első alkalommal sikerült felállni a dobogó legfelső fokára. A normál sáncon megrendezett első versenyen Geiger 104,5 és 103,5 méteres ugrásaival győzött, ezzel megelőzve a 102 és 103 méterre repülő Stefan Kraftot. A harmadik helyet a Négysáncverseny … Karl Geiger nyerte a normál sáncon megrendezett síugró-világkupa versenyt Predazzoban és ezzel megszerezte a sárga trikót. részletei…

Kubacki a négysánc új bajnoka, imponáló versenyzéssel nyert Bischofshofenben is!

Adam Malysz és Kamil Stoch után Dawid Kubacki a Négysáncverseny újabb lengyel bajnoka. A favoritok közül Geiger megelőzte Lindviket ma, de az összetettben nem, a címvédő Ryoyu Kobayashi viszont ma nem tudta tartani a lépést a többiekkel. A világbajnok életében először nyert VK-t a Négysáncversenyen, nem taktikázott, hanem élete formáját hozta, hiszen mindkét sorozatban ő ugrott a legmesszebb. Kubacki a négysánc új bajnoka, imponáló versenyzéssel nyert Bischofshofenben is! részletei…