Kanada extra endben lett világbajnok, Sidorova történelmet írt

Jennifer Jonesék a curling jégtrónjára tíz év után visszaülve, a lehető legszebb stílusban búcsúztatták távozó csapattagjukat, a svédeknek szó szerint hajszálon múlt az olimpia/vb dupla, Oroszország pedig folytatta hihetetlen dobogós sorozatát.

Remek sportélményben lehetett része, aki a kilenc napon át tartó női vb ideje alatt az ontariói North Bay-re figyelt. A stadiont rendszeresen megtöltő kanadai szurkolókhoz hasonlót sehol máshol nem lehet találni, ha curlingről van szó, és a világ összes csapata számára különleges tapasztalat ennyi ember előtt jégre lépni, ahogy azt úton-útfélen meg is említették a játékosok.

A Round Robint követően az új lebonyolítási rendszer értelmében a 13-ból 6 csapat maradt állva. A legjobb mutatóval rendelkező Kanada és Svédország automatikusan az elődöntőbe jutott, és a szombat reggeli két mérkőzés döntött arról, hogy kik lesznek a két favorit ellenfelei.

29090081_567350930292419_2987138123596562432_n

A tét tehát már ezeken a kvalifikációs mérkőzéseken is nagy volt, nem okozott tehát meglepetést, hogy az orosz-cseh és a koreai-amerikai találkozó java részét is óvatoskodással töltötték a csapatok, nem nagyon akartak belemenni összetett, sokköves endekbe. Az oroszok és a csehek mérkőzésén egészen a negyedik endig kellett várni, hogy megszülessen az első pont, Viktoria Moiseeváék aztán 3:0-s előnnyel érkeztek a félidőhöz, amire viszont Anna Kubeskova egy hárompontos hatodik enddel válaszolni tudott. A cseh skip még mindig nem lábalt ki megfázásából, ami miatt a csoportkör utolsó mérkőzésétől távol is maradt, és némi nehézséget jelentett, hogy nem volt elég erős a hangja ahhoz, hogy gördülékenyen kommunikáljon a pálya másik végén álló csapattársaival, de végül aligha ezen múlt bármi. Az oroszok a mérkőzés végéhez közeledve kétszer is tudtak egy-egy pontot lopni, amivel lehetetlen helyzetbe hozták ellenfelüket a 10. endre, Moiseeváék így végül magabiztosan harcolták ki az elődöntőt, míg a csehek végül a torna 6. helyére rangsorolva búcsúztak, ami így is történetük legerősebb szereplése volt a világbajnokságon.

29092536_2012737782379562_1989414321632837632_n

A másik mérkőzés kiegyensúlyozottabban zajlott, legalábbis nyolc enden át, a 3:3-as állásig ugyanis az USA és Dél-Korea egy-egy pontokat szerezve jutott el. Volt viszont egy szokatlan vitát kiváltó eset is az odáig vezető úton: a 7. end Kim Eun-jung túldobott köve miatt amerikai lopással végződött, de az egyik koreai játékos olyan gyorsan elkezdte letakarítani a házból a köveket, hogy az ellenféltől senkinek nem volt ideje meggyőződni arról, hogy egy vagy kétpontos lopás lett-e az eredmény. A koreaiak egy pontot mondtak, bár a két kérdéses, ellentétes színű kő tényleg közel azonos távolságban volt a ház közepétől. A tévés felülnézeti kamerából látható volt, hogy valóban csak egy amerikai kő ér pontot, és láthatta ezt a felettük álló koreai játékos is, az amerikaiak azonban komoly vitát kerekítettek az ügyből, mivel a szabályok értelmében a tévés felvétel visszanézésére nincs lehetőség a döntéshozatalkor. Az összes létező versenyfelügyelő odacsődült, és bár felajánlották Jamie Sinclaréknek, hogy vétlen félként eldönthetik, egy vagy két pontot írjanak-e jóvá nekik, az amerikaiak végül nem akartak sportszerűtlenek lenni. „Mi lennénk a világ legjobban utált csapata, ha most beíratnánk a két pontot. Hiszünk abban, hogy nem akartak csalni, és azért vették le a köveket, mert számukra jól látható volt, hogy egy pontról van szó” – volt hallható a játékosok tanakodása során, akik valóban helyesen döntöttek ezzel.

29541648_1828922003819582_7194173238743182674_n

A mérkőzés végéről visszatekintve viszont ez az egy pont körüli vita már szinte mulatságosnak tűnhet. A találkozó ugyanis akkor ért véget, amikor a 9. endben az amerikaiak hét, azaz 7 pontot szereztek, ami elképesztően ritka dolog nem is csak a világbajnokságokon, de úgy alapvetően bármilyen curlingmérkőzésen is, lévén minden csapat nyolc kővel sáfárkodhat. Ebben a játékrészben azonban a koreaiaknak semmi nem jött össze, a későn elengedett kőtől a túldobott kőig minden megtörtént velük, miközben az USA játékszerei mind szépen beparkoltak a házba, ellehetetlenítve az ellenfelet. 3:3-ról egy csapásra 10:3-ra módosult az eredmény, ezzel vége is lett mindennek, Dél-Korea pedig ugyanúgy járt, mint az egy hónappal korábbi olimpián. Mindkét tornán az élvonalhoz tartozó játékot mutattak, de míg Pjongcsangban a gyenge formában lejátszott döntő, addig itt ez a hetes miatt mégis negatív emléket hagytak magukról búcsúzásként.

Ekkor vált csak egyértelművé az elődöntők párosítása, hiszen nem volt előre megrajzolt útvonal: a veretlen Kanada ellenfele az a továbbjutó lett, aki a rosszabb mutatóval jutott túl a Round Robinon, nevezetesen az USA, míg a másik ágon európai csatára került sor Svédország és Oroszország között.

29403402_563291197360593_5750851906721284096_n

Moiseeváéknak alig két órájuk volt pihenni az elsőként megrendezett elődöntő előtt, miközben Anna Hasselborg csapata egy egész napot regenerálódással tölthetett. A mérkőzés első fele kiegyenlítetten zajlott, s a sorsdöntő fordulat a 6. endben érkezett el, amikor a svédek bonyolult helyzetbe kényszerítették a befejező oroszokat, akik már nem is tudtak ebből kikászálódni, és két pontot ajándékoztak a friss olimpiai bajnokoknak. Hasselborgék a lépéselőny tudatában a továbbiakban már biztonságra játszottak, és a 10. endben nem is engedték az oroszoknak, hogy elérjék az extra endhez szükséges két pont lopást. A szezon sikercsapata az Eb és az olimpia után a vb-döntőre is jegyet váltott, Moiseeva vb-újonc csapatának pedig maradt a bronzmérkőzés.

A másik párharcban Kanada és az USA két nap alatt másodszor találkozott egymással, hiszen a Round Robin utolsó fordulójában kerültek szembe egymással. Akkor is Jennifer Jonesék győztek, és ezúttal is, bár az ellenfél jobban megizzasztotta őket most, amikor már a döntőbe jutás volt a tét. Hiába rendelkeztek a házigazdák már három end után négypontos előnnyel, Sinclairék lépésről lépésre kapaszkodtak vissza, a 10. endre pedig már egyenlő állással fordultak a felek. Jones azonban nem ingott meg és ki tudta használni a kalapács jelentette előnyt, utolsó kövével megnyerte a mérkőzést Kanadának.

29404391_1961044034213459_1020616158040031232_n

A harmadik helyért így másnap Oroszország és az Egyesült Államok játszhatott: két olyan ország, akiktől nem idegen a dobogó, viszont mindketten olyan csapattal érkeztek, amelyek még nem jártak világbajnokságon korábban, így a játékosok egyéni legnagyobb sikerükért küzdöttek. A kiegyenlített találkozón talán az oroszok hibáztak egy kicsit többet, két endben is egypontos lopást engedélyeztek ellenfelüknek, viszont Sinclairék sem tudtak élni minden lehetőségükkel. A 10. endben Moiseevának két pontért kellett a házba dobnia viszonylag kényelmes mozgástérrel, és az utolsó kő által jelentett terhet leküzdve sikerrel is teljesítette a feladatot, ezzel 6:5-re a maguk javára fordítva az eredményt, Oroszország tehát öt év alatt ötödik érmét szerezte a világbajnokságon, viszont most először a Viktoria Moiseeva által vezetett csapattal. Volt azonban egy kapocs a korábbi sikercsapattal is, hiszen az előző négy éremben kulcsszerepet játszó Anna Sidorovát hívták meg magukkal tartalékjátékosnak erre a tornára, aki ugyan csak a németek elleni csoportmeccsen kapott játéklehetőséget, viszont a bronzérem őt is ugyanúgy megillette. Ezzel pedig egy kevesek által észrevett sporttörténelmet írt a curlingben: ő az egyetlen játékos az 1979 óta évente megrendezett világbajnokságokon, aki zsinórban öt éven keresztül mindig a dobogóra tudott állni. A példátlan teljesítmény egyetlen szépséghibája most már tényleg csak az, hogy ezen öt érme közül egyik sem arany…

 

29401021_1994630587458115_1354695116803014656_n

Hátra volt persze még a finálé a svédek és a kanadaiak között, amely igazi álompárosításnak számított, lévén a Round Robin két kiemelkedő csapata jutott el idáig, ráadásul Jonesék személyében a 2014-es, Hasselborgék képében pedig a 2018-as olimpiai bajnokok léptek jégre.

Az első endben Kanadát illette a befejezés joga, de a kalapács birtokában az első három endet is lenullázták, miután nem tudtak olyan kedvező pozícióba kerülni, amelyből legalább két pontot írhattak. Ez összejött a negyedikben, amire viszont a svédek rögtön egy hárompontossal válaszoltak, hogy előnnyel kezdjék meg a második félidőt. A folytatásban is nehezen jutottak döntésre a csapatok, a 10. endben Hasselborg egy nehéz állást megoldva tudott két pontot írni, amivel extra endre mentette a találkozót. Itt Kanada volt a befejező, bár nem voltak képesek olyan egyszerű állást kialakítani, ami megkönnyítette volna a dolgukat. A ház közepén mindenesetre pontot érő pozícióban fészkeltek, amikor Jones utolsó előtti kövével guardot állítva próbálta volna bevédeni a helyzetet. A rutinos skipen is úrrá lett azonban az idegesség, dobása olyan lassú lett, hogy el sem érte a hog line-t, így ki kellett venni a követ a játékból. Hasselborg helyzete így sem volt könnyű, de éppen rálátott a pozícióban lévő kanadai kőre, így megpróbálta azt kiütni, hogy megmaradjanak győzelmi esélyei. Ő sem volt azonban kellően precíz, mert bár csak néhány milliméteren múlott, de dobása elsiklott a célpont mellett, így Kanadának már nem is volt szüksége az utolsó kövére, 7:6-os eredménnyel megnyerte a mérkőzést, ezzel pedig a világbajnoki címet is.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Eredmény
 Kanada (Jones) Hammer (Last Stone First End) 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 7
 Svédország (Hasselborg) 0 0 0 0 3 0 1 0 0 2 0 6

Jennifer Jonesnak és csapata másik két tagjának, Dawn McEwennek és Jill Officernek már eddig is mindenféle világbajnoki éremből volt egy a tarsolyában, és most éppen tíz évvel előző vb-címük után tudtak duplázni. Kaitlyn Lawes 2008-ban még nem volt a csapat tagja, így neki ez az első vb-aranya, ezzel viszont el is mondhatja, hogy 30 éves kora előtt nagyjából mindent elért, amit a curling élvonalában el lehet – különösen az olimpián frissen behúzott vegyes páros győzelem után.

Ezen felül is dúltak viszont az érzelmek a kanadaiakban, hiszen ez a siker egyúttal búcsúgyőzelem is volt a második köveket dobó Officer számára, aki pár hete jelentette be, hogy némi pihenőre vonul, 42 évesen távolabb lép a curlingtől, és a következő szezonban csak tartalékként lesz ott a csapat oldalán – amit nehéz nem a végleges visszavonulás első jeleként értelmezni. Jennifer Jones a legrégebbi társától vett így részlegesen búcsút, hiszen ők ketten elképesztően hosszú ideje, 23 éve curlingeztek már egy csapatban.

29090307_410094422772204_6674544194922479616_n

Anna Hasselborgéknak eközben nem jött össze a curlingsport egyik legnagyobb tette, miszerint hogy az olimpia után következő világbajnokságot is megnyerjék, a játékosok azonban nem éreztek csalódottságot. A skip elmondása szerint nincs különösebb okuk szomorkodni, hiszen egyrészt a döntőben is magas szinten játszottak, másrészt pedig a szezon során az Eb és az olimpia után itt is eljutottak a fináléig, aminél egy csupán két éve összeállt csapat aligha kívánhatna többet. Már egy évvel ezelőtt is voltak jelei annak, hogy a Team Hasselborg nagyon hamar hatalmas eredményekre lesz képes, a 2017/2018-as szezonban már minden kétséget kizáróan igazolták is, hogy megérkeztek a világ néhány legjobb csapatát tömörítő legszűkebb élvonalba.

A curlingnek pedig még koránt sincs vége erre a szezonra. Már ezen a szombaton startol a férfiak világbajnoksága Las Vegasban, április végén pedig jön a vegyes párosok vb-je magyar részvétellel.

  1. […] során ritkán volt alkalmunk rekordokról, szélsőséges eredményekről beszélni a curlingben, a hétvégén lezárult női világbajnokság azonban meglepően sok tekintetben szolgáltatott ilyen különlegességeket. Összegyűjtöttük […]

    Kedvelés

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: