Mitja Oraničcsal folytaja a felkészülést Vörös Virág

A szűk egy hónappal ezelőtt váratlanul a cseh válogatotthoz igazoló Vasja Bajc helyett a 35 esztendős Mitja Oranič irányítja majd a jövőben Vörös Virág felkészülését. Az ugyancsak szlovén szakember versenyzőként északi összetettben két olimpián is szerepelt, vezetőedzője volt a szlovén … Mitja Oraničcsal folytaja a felkészülést Vörös Virág részletei…

Vasja Bajc a cseheknél folytatja

Felmondta az eredetileg a 2021/22-es szezon végéig szóló szerződését a Magyar Sí Szövetséggel Vasja Bajc, világkupa-résztvevő síugrónk, Vörös Virág edzője. A szlovén edző döntését elsősorban a nem megfelelő finanszírozási háttérrel indokolta. Mint arról korábbi írásunkban beszámoltunk, a magyar szövetség az … Vasja Bajc a cseheknél folytatja részletei…

Elkezdik a lányok is- a héten Ramsauban rajtol a női síugró világkupa!

Egy vészmegoldásként beiktatott, csütörtök-pénteki ramsaui állomással ezen a héten kezdetét veszi a covid-járvány miatti törlésektől jobban sújtott női világkupa sorozat, amelynek rajtja előtt röviden áttekintjük a legfontosabb tudnivalókat. Vörös Virágnak köszönhetően az elmúlt években egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltük a női … Elkezdik a lányok is- a héten Ramsauban rajtol a női síugró világkupa! részletei…

Így legalább tudok még készülni – interjú Vörös Virággal 🔊

Szlovéniában készül Vörös Virág az új szezonra. A márciusi sérülése után már túl van a műtéten és a rehabilitációs edzéseken, járt Stockholmban, ahol egy szélcsatornában gyakorolhatta a légmunkát, és októbertől már folyamatosan vannak ugrásai – erről is nyiltakozott blogunknak a kőszegi sportoló. Így legalább tudok még készülni – interjú Vörös Virággal 🔊 részletei…

Vasja Bajc hosszabbított a magyar szövetséggel!

Meghosszabbította idén áprilisban lejáró szerződését a Magyar Sí Szövetséggel az elmúlt VK-idényben Vörös Virágot segítő Vasja Bajc. A szlovén edző, aki 2017-óta dolgozik a magyar síugrókkal további két évre írt alá, vagyis legalább a pekingi olimpiáig irányíthatja majd VK-pontszerzőnk felkészülését. … Vasja Bajc hosszabbított a magyar szövetséggel! részletei…

Az út Pekingbe – 54 év után indulhatna magyar síugró az olimpián

Nem tudjuk még biztosan mikor, de amint a járványügyi korlátozások feloldása lehetővé teszi, az új szezonnal együtt megkezdődik a kvalifikációs időszak is a 2022-es pekingi olimpiára. Hosszú idő után reális esély van arra, hogy 2022-ben magyar síugró is legyen az … Az út Pekingbe – 54 év után indulhatna magyar síugró az olimpián részletei…

Wisłatól Trondheimig – viszatekintés a 2019/20-as síugrószezonra

November végén kezdődött és a kornavírus-járvány miatt márciusban a tervezettnél korábban ért véget az idei síugrószezon. A rendkívüli évadzárásra alighanem évek múlva is emlékszünk majd, hiszen a járvány a mindennapjainkat is alapjaiban rúgta fel, mi azonban ezúttal inkább a sáncokon … Wisłatól Trondheimig – viszatekintés a 2019/20-as síugrószezonra részletei…

Senki nem számított rá, hogy Virág idáig jut – Interjú Vasja Bajccal

Vörös Virág idei szezonja egészen márciusig fantasztikusan alakult, hiszen hatalmasat fejlődött a 2019/20-as évad során: míg a kezdeti cél egyáltalán a versenye való továbbjutás volt az évad második felében többször is pontokat tudott szerezni a világkupa-versenyeken. Aztán sajnos a szezon … Senki nem számított rá, hogy Virág idáig jut – Interjú Vasja Bajccal részletei…

Takanashi nyert Lillehammerben, Vörös Virág térdsérülést szenvedett!

Komolyabb sérülést szenvedett Vörös Virág a hétfő este Lillehammerben. A magyar versenyző a verseny előtti edzésen bukott, ami után hordágyon vitték le a kifutóból, majd térdsérülés gyanújával kórházba szállították. A szeles körülmények között megrendezett versenyt Sara Takanashi nyerte Maren Lundby … Takanashi nyert Lillehammerben, Vörös Virág térdsérülést szenvedett! részletei…