Vasja Bajc hosszabbított a magyar szövetséggel!

Meghosszabbította idén áprilisban lejáró szerződését a Magyar Sí Szövetséggel az elmúlt VK-idényben Vörös Virágot segítő Vasja Bajc. A szlovén edző, aki 2017-óta dolgozik a magyar síugrókkal további két évre írt alá, vagyis legalább a pekingi olimpiáig irányíthatja majd VK-pontszerzőnk felkészülését.

Folytatódik a közös munka, miután a Magyar Sí Szövetség meghosszabbította a szerződést Vasja Bajc síugró edzővel. A szlovén szakember megbízatása két évre szól. Elsősorban a világkupában pontszerző, jelenleg rehabilitációját töltő Vörös Virág felkészülését irányítja majd, és kíséri el versenyeire, de Molnár Flórián edzéseit is ő vezeti. Ahogy a síszövetség honlapján megjelent hírből kiderül, a Bajccal kötött új megállapodásban az is szerepel, hogy a lehetőségek szerint az utánpótláskorú versenyzőket is bevonják majd a közös munkába.

Vörös Virág felépülése egyébként a tavaszi térdműtétet követően a tervek szerint alakul, hamarosan újabb orvosi ellenőrzés vár rá. A nyáron még biztosan nem versenyezhet. A tervek szerint Szlovéniába utazik ki hamarosan, ahol egy rehabilitációs orvos-edző foglalkozik majd vele, Vasjával együtt. A 6 hónapos rehabilitáció után várhatóan ősszel már lécre állhat, és a téli szezon közepén megkezdheti a versenyzést is. A cél, hogy újra ugorhasson világkupa versenyeken.

Érdeklődtünk arról is, hogy a koronavírus járvány hogyan érinti a síszövetség anyagi helyzetét, amire a síszövetség kérdéseinkre reagáló elnökétől, Miklós Edittől egyelőre óvatos választ kaptunk:

“Ami a szövetség anyagi forrásait illeti, a vírushelyzet miatt nehezebb tervezni. Még nem tudjuk pontosan, hogy mennyi állami támogatást kapunk. Bízunk benne, hogy nem csökken a forrás, ami egyébként is sokkal kevesebb, mint régebben volt.”

Forrás: Magyar Sí Szövetség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s