A jövő héten dönt a FIS a VB-k helyszínéről: Planica vagy Trondheim rendezhet 2023-ban?

Az elkövetkező napokban zajlik majd a Nemzetközi Síszövetség kongresszusa a görögországi Costa Navarinoban, ahol egyebek mellett az is kiderül majd, hogy hol rendezik meg a 2023-as északisí világbajnokságot. A rendezésre ezúttal a szokásosnál valamivel kevesebb, mindössze két jelentkező van: Planica és Trondheim. “A jövő héten dönt a FIS a VB-k helyszínéről: Planica vagy Trondheim rendezhet 2023-ban?” részletei…

Síugrás: Újra hadat üzent a fogyókúrának a FIS

Ahogy az lenni szokott, a Nemzetközi Síszövetség tavaszi szakági ülésén az előzetes versenynaptárak mellett az új szezonra tervezett szabályváltoztatásokról is tanácskoznak, amelyek közül a legfontosabb a versenyzők testtömegét, és a sílécek az alapján megengedett hosszát érinti. “Síugrás: Újra hadat üzent a fogyókúrának a FIS” részletei…

Síugrás: Kevés meglepetés a férfiaknál, indul a női Raw Air – kiadta a FIS az előzetes versenynaptárakat

Péntek délután tette közzé a Nemzetközi Síszövetség a 2018/19-es szezonra szóló előzetes naptárakat, amelyben a férfiaknál nagyjából a várakozások szerint alakul szinte minden, így első ránézésre a legnagyobb érdekességnek a női naptár bővülése látszik, a jövőre induló Raw Air sorozattal, és az azt követő orosz turnéval. “Síugrás: Kevés meglepetés a férfiaknál, indul a női Raw Air – kiadta a FIS az előzetes versenynaptárakat” részletei…

Síugrás Podcast 2017/18/VI.

A síugrószezon zárásaként megérkezett idei hatodik podcastünk, a szokásoknak megfelelően ismét Realnikuval és Adammalyzaval. Adásunkban természetesen az összegzésé a főszerep, valamint igyekszünk válaszolni a Ti kérdéseitekre is. “Síugrás Podcast 2017/18/VI.” részletei…

Az elit, avagy az idei VK legjobb 10 versenyzője

Izgalmas szezon van a hátunk mögött, noha Kamil Stoch mindent bezsebelt, amit be lehetett, rajta és a Világkupát szinte félidőig vezető Richard Freitag mellett akad még jó néhány versenyző, akiknek a teljesítményéről érdemes megemlékeznünk. Tekintsünk tehát most vissza az idei Világkupa legjobb versenyzőire! “Az elit, avagy az idei VK legjobb 10 versenyzője” részletei…

Wisłától Planicáig – Az évad dióhéjban

Szokásainknak megfelelően a szezon után jelentkezünk a telet felölelő cikksorozatunkkal. Ezúttal röviden próbáljuk számba venni a mögöttünk hagyott tél történéseit. A hagyományoktól eltérően az idény ezúttal Wisłán kezdődött és egyből a szezon egyik legnagyobb meglepetésének lehettünk tanúi: Junshiro Kobayashi megelőzte … Wisłától Planicáig – Az évad dióhéjban részletei…

Minden korábbinál magasabban repült a Ząbi Rakéta – a fókuszban Kamil Stoch

A síugróidény ugyan az elmúlt héten véget ért, azonban mi még nem tettük le teljesen a billentyűzetet, hiszen a következő napokban még több összefoglaló anyaggal is jelentkezünk. Elsőként arra vállalkozunk, hogy ahogy tavaly, úgy idén is megrajzoljuk az aktuális VK-győztes portréját. A fókuszban tehát a lengyelek kedvence, a Ząbi Rakéta, azaz Kamil Stoch, aki több mutató szerint is pályafutása legerősebb idényét fejezte be múlt vasárnap Planicán. “Minden korábbinál magasabban repült a Ząbi Rakéta – a fókuszban Kamil Stoch” részletei…

Takanashi-győzelmekkel zárult a női Világkupa

A planicai hétvégével egyidőben a női VK-sorozat is befejező állomásához érkezett. A lányok Oberstdorfban zárták az évadot, ahol Sara Takanashi egy a saját mércéi szerint elég visszafogott szezon végén kettős győzelmet aratott. Az idény a magyar síugrás számára is mérföldkövet jelentett, hiszen Vörös Virág első magyar versenyzőként vett részt a sorozat versenyein. “Takanashi-győzelmekkel zárult a női Világkupa” részletei…

Síugrás Planica: Stoch nyerte a szezonzárót!

Kamil Stoch méltóképpen zárta az idei, számára talán minden eddiginél sikeresebb évadot Planicán, hiszen megnyerte a Világkupa záróversenyét. A dobogó második fokára a mai napon Stefan Kraft, a 3-ra Daniel Andre Tande állhatott fel. “Síugrás Planica: Stoch nyerte a szezonzárót!” részletei…

Norvég dominancia Planicán is

A papírformának megfelelően nagy fölénnyel nyerte a Tande, Stjernen, Johansson, Forfang összeállítású norvég négyes az idény utolsó csapatversenyét Planicán, a 2. helyet Németország, míg a 3-at a házigazda Szlovénia csapata szerezte meg. “Norvég dominancia Planicán is” részletei…