Peking 2022: A magyar olimpiai csapat

A pénteki ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a XXIV. Téli olimpiai játékok versenysorozata. A Síparadicsom Blog sorban a negyedik ötkarikás játékokról számol be olvasóinak, elsősorban két kiemelt sportágunk eseményeiről szólunk, de azért igyekszünk némileg kitágítani a horizontunkat más irányba is. Alábbi cikkünkben a 14 főt számláló magyar olimpiai csapatot mutatjuk be, melynek felét rövidpályás gyorskorcsolyázóink teszik ki. A férfi csapat felerészben átalakulva címvédésre készül, illetőleg nem titkoltan egyéni éremszerzésben reménykednek. A nők sajnos három olimpia után nem jutottak ki csapatszinten, s egyéniben sem lehetnek ezúttal vérmes reményeink. Alpesi síelésben szintén csökkent a létszám, minekután az előző olimpiai ciklusban nem gyűjtöttek sízőink Világkupa-pontot. Ezzel együtt a tapasztalt Kékesi Márton és a képességei alapján sokra predesztinált Tóth Zita okozhat kellemes perceket a szurkolóknak. Sífutásban Pónya Sára és Kónya Ádám indulása jó ideje kőbe volt vésve, számukra a tisztes helytállás lehet a cél. Cserébe viszont három-három versenyszámban is kipróbálják magukat. 66 év elteltével szerepelhet újra magyar műkorcsolya páros az olimpián, Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk duója remélhetően legalább oly mély benyomást szerez a tévéközönségnek, mint négy éve Tóth Ivett. Nagy eredmény, hogy miközben női jégkorongban és curlingben kevésen múlt a kvótaszerzés, ezzel szemben biatlonban és szabadstílusú síelésben nem láthatunk magyarokat az olimpián, apró sporttörténelem íródik a napokban. Kozuback Kamilla révén először szerepel ugyanis magyar hódeszkás téli olimpián. Az izraeli színekben versenyző Szőllős-testvérek, Noa és Barnabás esélyeiről is szólunk cikkünkben.

Huszonhárom olimpia után – a magyar válogatott mérlege a téli olimpiákon

Négy évvel ezelőtt repens kollégánk összegezte már egyszer Magyarország téli olimpiai szerepléseit, többségében a fényes momentumokat előhúzva az évkönyvek lapjairól. Azóta négy további pontszerző hellyel, közte a csúcsok csúcsával, az első téli sportágban kivívott olimpiai aranyéremmel gazdagodott a magyar olimpiai mozgalom. Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor azon a februári kora délután életre szóló, libabőrös élményt szerzett a magyar sportszeretőknek.

A magyar téli sport olimpiai szereplését az alábbi táblázatban összesítettük:

A magyar olimpiai csapat – Peking 2022

Az akaraterő diadala: súlyos térdsérülésből felállva verte a fiatal konkurenciát (Kékesi Márton)

Marci pályafutását középiskolai évei óta nyomon követhettétek blogunkon, így velünk együtt tekinthettétek végig, miként vált a rendkívül brahis „Bode Marciból” egy érett, tudatos, de változatlanul vagány felnőtt sportoló. Merthogy mentalitásából 27. életévére sem vesztett semmit, űzte, hajtotta magát futamról futamra a hőn áhított célért, a második olimpiájáért.

Kékesi az a fajta sportoló, aki nem szeret megelégedni a középszerűséggel, őt az újabb, s újabb célok éltetik. Megjárta anno az EYOF-ot, az Ifjúsági Olimpiai Játékokat, ötszöri résztvevője volt a junior-világbajnokságnak. 2013-ban nem talált legyőzőre az U-18-asok közt szlalomban. Felnőttként megjárt öt világbajnokságot. A 2017-es Sankt Moritz-i világversenyen ő volt a magyar csapat legeredményesebbje, s bár a gyorsasági számokban nyújtott bátor sízése is elismerést érdemelt, az igazán nagy attrakciót szlalomban mutatta be, amikor is első magyar (születésű) alpesi sízőkként bekerült a kvalifikáció legjobb 25 sízője közé. Pjongcsangban teljes programot síelt, mégpedig szinte tökéletesen. Ha akartunk volna, se tudtunk volna nagyon belekötni Marci sízésébe, legyen szó félelmet nem ismerő lesiklásáról, vagy szlalomban elért 30. helyéről.

Kékesi ekkor volt karrierjének csúcsán, s minden adott volt ahhoz, hogy még egyet feljebb lépjen, és esetleg a Világkupában is megvesse a lábát. De a sors nem így akarta. A Magyar Sí Szövetségben uralkodó hatalmi harc megtépázta a válogatott programot, márpedig edzések és szponzoráció híján lehetetlenség fenntartani a csúcsformát. Ezt követte három évvel ezelőtt a Zágrábban összeszedett súlyos térdsérülés, majd pedig edzőjének, Walter Hubmann-nak a halála. Miközben egyetemi tanulmányaira és a rehabilitációjára egyformán figyelnie kellett, a szövetség olimpiai ösztöndíjáról is lemondhatott. A fordulat épp tavaly télen következett be, amikor is OTDK-dolgozat és államvizsga követte egymást, s persze a világbajnoki kvalifikációs időszak. Cortina d’Ampezzón újra bizonyítani tudott, elég legyen csak műlesiklásban elért 25. helyezésére gondolni, amit 84-es rajtszámmal szerzett meg.

Forrás: Origo

Időközben megérkezett a támogató is a DVTK révén, azóta a miskolci sportegylet sízője. Edzője tavaly óta Robert Zan, mellette édesapja, Kékesi Tamás is segíti felkészülését. Hét FIS-kategóriás nemzetközi versenyről van már dobogója, a legnagyobbat kétségkívül január 14-ei zágrábi győzelme szólt. Lényegében ott dőlt el, hogy ő nyeri a szétlövést, amit 9 nap leforgása alatt bonyolítottak le összesen 8 versenyen. Nagy Bence sérülés miatt szállt ki a csatából, így Marcinak előbb Trunk Tamást, majd az U18-as világbajnok Úry Bálintot kellett maga mögött tartani összevetésben.

Alapvetően a szlalom számít Marci kedvenc számának, már csak testfelépítése okán is erre alkalmas leginkább. Más kérdés, hogy a legnépesebb mezőny rendre e számban gyűlik össze, a 42,95-ös FIS-pont és az 500 környéki ranglistás helyezés miatt muszáj két lábon a földön állnunk. Négy éve még azt írtuk, hogy „örömteli lenne, ha az egzotikus országok képviselőitől messze túlemelkedve a (bő értelemben vett) nemzetközi középmezőnyt ostromolná.” Ma már úgy vélekedünk, hogy ez amolyan alapelvárás Marci számára, aki óriás-műlesiklásban (62.23) is rajthoz fog állni, ott már tényleg csak a tisztes helytállás reményében.

Márton Instagram-oldala

Kékesi Márton versenyei
Február 13. (vasárnap), 3:15/6:45Férfi óriás-műlesiklás
Február 16. (szerda), 3:15/6:45Férfi szlalom

Eredményes junior-korszak közepén egy álom vált valóra (Tóth Zita)

A Vasas sportolója azt az utat járta be, ami egy síelésben tehetséges magyar fiatal számára az egyetlen igazán jövedelmező: egy osztrák sígimnázium tanulójaként fejlesztette tovább tudását.

A többszörös (34-szere) magyar bajnok első nagy sikere az U16-os korosztály egyik legrangosabb versenyén, a Pinocchión szerzett ezüstérme volt. Karrierjének következő nagy állomása a 2019-es Európai Ifjúsági Fesztivál (EYOF) volt, ahol legjobb magyarként egy 9. hellyel gazdagodott. Pályafutásának következő nagy állomása a lausanne-i ifjúsági olimpia volt 2020-ban. Bár szépen szerepelt, hiszen egy 16. (Szuper-G) és egy 17. helyet (alpesi összetett) szerzett, ő mégsem volt elégedett, mert sokszor volt figyelmetlen, márpedig ő bizony éremért utazott ki Svájcba.

Ez a fajta habitus jellemezi Zitát. Magasra helyezi a lécet, nem elégszik meg a langyos középszerrel. Ennek jegyében két Európa Kupa-futam mellett kétszer a Világkupában is kipróbálta tudását ezen a télen. A szezonnyitó söldeni versenyen, ahol első magyarként rajtolt el, majd a zágrábi kásás havon is feszegette a határait. Mindkétszer kiesett, de míg síelt, megfelelő dinamikával tette. Az EK-ról még hozott egy 44. helyezést szlalomban.

Forrás: Eurosport

Alapvetően aligha lehetett kérdés tárgya, ki kapja meg az egyetlen magyar női kvótát. Zita beverekedte magát a műlesikló világranglista legjobb kétszáz sízője közé (167. hely, 32.03-as FIS-pont), de óriás-műlesiklásban is egyértelműen a magyar mezőny fölött jár (381. hely, 42.38). A szezon elején három dobogós helyet, közte egy győzelmet is bezsebelt junior-versenyeken, de lendülete januárra sem lankadt le. Kronplatzon megnyerte élete első FIS-versenyét karrierje legjobb pontjaival, majd másnap Nova Ponentén második helyet szerzett egy még annál is jobb pontszámmal (30.90). Köszönhetően annak, hogy csak egy EK- TOP10-es olasz lány tudta megelőzni.

Zita – Úry Bálint társaságában – másfél évvel ezelőtt kezdett el új csapatával készülni, a szakmai munkát két edző, a Miklós Editet az olimpiai hetedik helyig és első világkupa-dobogós helyéig segítő Dietmar Thöni, valamint a hosszú éveken át válogatott kerettagnak számító Szepesi Bertold irányítja. A közös munka eredménye lett a tavalyi banszkói junior-vb-n elért 17. helyezés, mely minden idők legjobb magyar helyezése. Ami a felnőtt világbajnokságot illeti, ott kettőből kétszer esett ki, de az igazat megvallva Pekingben is benne van ez a pakliban. Zita ugyanis az olimpián sem tervez tartalékolni, vagy hozza legjobb formáját és adott esetben a legjobb harminc környékén végez, vagy nem fog célba érni. Mi a magunk részéről úgy érezzük, ezúttal inkább az első variáció fog megvalósulni.

Zita Instagram-oldala

Tóth Zita versenyei
Február 7. (hétfő), 3:15/6:45Női óriás-műlesiklás
Február 9. (szerda), 3:15/6:45Női szlalom

Bravúros kvótaszerzés után egyéni csúcsközeli teljesítmény az elvárás sífutóinktól (Pónya Sára és Kónya Ádám)

A két magyar kvóta valójában már egy éve, az Oberstdorfban megrendezett Északi Sí Világbajnokságon biztossá lett, nyitott kérdésként csak maradt meg, pontosan kik utazhatnak Pekingbe. Ez különösen a férfiaknál volt fogós kérdés, mivel Kónya mellett Lágler Kristóf is teljesítette az olimpiai szintet, hiszen csapatban vívták ki az országnak az indulási jogot.

Kónya Ádám számos sportágat kipróbált, mielőtt a sífutásra adta fejét. Vitorlázóként, úszóként és futóként is voltak eredményei, de egy ausztriai középiskola diákjaként végleg letette a voksát a sífutás mellett. Éveken át ingázott a két ország közt, telente pedig többször megjárta Norvégiát is. Miután leérettségizett, Svédországba tette át székhelyét, ott folytatja egyetemi tanulmányait.

A Veszprémi Sí Egylet színeiben versenyző sportoló tapasztaltnak mondható. Pjongcsangban saját bevallása szerint nem volt jó passzban, ezért messze elmaradt önmagával szemben támasztott elvárásaitól. Második olimpiáján jobb szereplést vár magától, s nem is feltétlenül helyezés tekintetében. Edzéseit bátyja, Kónya Bálint irányítja, aki egyben az északi szakágak szövetségi kapitánya. Sprintben, skiathlonban, vagyis a klasszikus- és szabadstílusú sífutás kevercsében áll rajthoz az olimpián. Legutóbb decemberben szerepelt hivatalos versenyen, jelesül a drezdai, majd a Lenzerheide-i Világkupán bizonyított a világelitet felsorakoztató mezőnyökben. A Tour de Ski óta gyakorlatilag leállt a világ sífutó sportja, sorra mondták le a januári versenyeket a Covid miatt, így nem csupán Ádám formájával kapcsolatban nem látunk tisztán.

Ádám Instagram-oldala

Kónya Ádám versenyei
Február 6. (vasárnap), 8:00Férfi 30 km skiathlon
Február 8. (kedd), 9:00/ 11:30Férfi sprint (selejtező, majd középfutamok)

Pónya Sára – sok más magyar sífutóval egyetemben – biatlonban is szokott versenyezni, de az olimpia közeledtével világossá vált, hogy sífutásban lehet reménye kivívni az indulási jogot. A 23 esztendős sportoló a Honvéd Zalka SE színeiben versenyez, edzője pedig Gál Ágota mellett az a Szőcs Emőke, aki Világkupa-pontszerzőként, majd olimpikonként már hírnevet szerzett magának biatlonban.

Sára egészen kiskora óta síel, kipróbálta az alpesi síelést is, melyben többszörös magyar bajnoknak vallhatja magát. Emellett beverekedte magát a magyar válogatottba kajakban. Mint a honi síszövetség írja a 2020-as felnőtt Biatlon-vb-n 82. lett az egyéni versenyszámban összesen két lövőhibával. Másfél éve húzódó sérülése miatt sok versenyt ki kellett hagynia, azonban a tavalyi visszatérése sikert hozott: Obersdorfban a sífutó-vb-n olimpiai kvótát szerzett az országnak, és szeptemberi térdműtétje ellenére is sikerült teljesítenie az egyéni kvalifikációs szintet. A pekingi olimpián skiathlonban és sprintben indul. Sára január közepén Libanonban versenyzett, ahol négy versenyszámban is harmadikként zárt.

Sára múlt héten sajnos elkapta a koronavírust, így Szőcs Emőke szövetségi kapitánnyal együtt itthon kellett maradnia. Csak abban az esetben indulhat útnak, amennyiben öt egymást követő napon negatív mintát produkál. Sára természetesen tünetmentes. Őrült világot élünk…

Sára Instagram-oldala

Pónya Sára versenyei
Február 5. (szombat), 8:45Női 15 km skiathlon
Február 8. (kedd), 9:00/ 11:30Női sprint (selejtező, majd középfutamok)

Egy tinédzser teljesítette be egy negyed évszázad hódeszkásainak az álmát (Kozuback Kamilla)

Be kell vallanunk, minket is megtévesztett Kamilla hirtelen jött feltűnése, amiről a sportág belső köreiben mozgók bizonyára már jóval hamarább értesültek. A kanadai születésű, de anyagi ágon magyar származású, egy videó tanulsága szerint anyanyelvét egészen pontosan ismerő fiatal lány anno papájának kedveskedve döntött úgy, hogy kanadai helyett magyar színekben képzeli el jövőjét. (Még kanadai színekben szerepelt a lausanne-i téli ifjúsági olimpián, ahol Big Airben a 8., félcsőben a 9., míg slopestyle-ban a 14. helyen végzett.) Gyerekkora óta kétlaki életet él, Magyarországon, a nagyszülőknél töltötte a vakációt. Ekkor volt 15 esztendős. A döntést egy két évre nyúló pauza követte, ennyi időnek kellett ugyanis eltelnie ahhoz, hogy az FIS engedélyezze az országváltást. Mint a freestyle- és hódeszkaversenyek állandó kommentátora, Pintér László írta egyik cikkében, az olimpiai kvalifikáció 30 hónapjából 24 így telt el. Edzésekkel, versenyek nélkül. Így csak alig két hónapja maradt a pekingi kvóta megszerzésére, amit ráadásul még egy bokasérülés is hátráltatott. Így is hét Világkupán szerepelt, Svájcban és a tengerentúlon egyaránt, az ünnepi időszakban is.

Kamilla szerelmese sportágának, az a tipikus rider, aki mindenkor feljebb és feljebb teszi a lécet. Újabb, s újabb trükköket néz ki magának, s addig nem nyugszik, míg előbb edzés-majd versenykörülmények közt be nem mutatja a nagyérdeműnek. Előbb követőinek, köztük sporttársainak, majd pedig a keménykezű zsűrinek. Itt például egy „cab double underflip 900” látható, melyet magyar hódeszkás még nem tudott bemutatni.

Kamilla azon kevés snowboardos egyike, aki három szakágban is otthon érzi magát. A slopestyle a kedvenc műfaja. Ebben a diszciplínában mutatnak be két korlátgyakorlatot és ugyanennyi ugrást. Emellett Big Airben (ugrásgyakorlat) és félcsőben is aktivizálta magát, végül ez utóbbiban vívta ki a kvótát, mint azt előzetesen is kalkulálták stábjával. Jellemzően a biztonságra törekedett élesben, nem kockáztatta be nehezebb gyakorlatait. Ennek tudható be, hogy a selejtezőből nem jutott a legjobbak fináléjába, ugyanakkor még így is többeket megelőzött, s nem csak az esetlegesen mindkétszer rontó nagyokat. Komoly fegyvertény, hogy a sarkvidéki hidegben megtartott Calgary-i viadalon neki ítélte oda a zsűri a legszebb korlátgyakorlatnak járó különdíjat.

Forrás: Sportmenü

Óvatos várakozással kell tekintenünk Kamilla olimpiai debütálására. Abban egész biztosak lehetünk, hogy nem ismétlődik meg a szabadstílusú síző Elisabeth Swaney négy évvel ezelőtti szégyenteljes egyperce a félcső két magaslata között. Ambícióban és sportemberi minőségben nem említhető egy lapon a két olimpikon. Ha legalább az egyik gyakorlatában megmutatja azokat a trükköket, amiket eredményesen próbálgatott az edzéseken, már elégedett lehet önmagával, s mi is vele.

A jelenlegi járványprotokoll mellett fontos kiemelni, hogy legerősebb számában, slopestyle-ban ő az elsőszámú tartalék. Így amennyiben bármi történik valamelyik indulóval, Kamilla készen áll a bevetésre. Ezen versenyszám selejtezőit február 5-én rendezik (3:45-s, ill. 4:47-es kezdéssel), míg a nyolcas döntőre másnap 2:30-kor kerül sor.

Kamilla Instagram-oldala

Kozuback Kamilla versenyei
Február 9. (szerda), 2:30Női snowboard félcső (selejtező)
Február 10. (csütörtök), 2:30Női snowboard félcső (döntő?)

66 év után szurkolhatunk újra műkorcsolya párosnak az olimpián (Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk)

Hatvanhat év… Ennyi évvel ezelőtt zajlott nemzeti forradalmunk, a kultikus melbourne-i nyári, és a Cortina d’Ampezzo-i téli olimpia. S abban az esztendőben indult utoljára magyar kettős műkorcsolyában. Legeredményesebb téli ötkarikás versenyszámunkban. A harmincas években Rotter Emília és Szollás László, az ötvenes évtizedben pedig Nagy Marianna és Nagy László szerzett két-két bronzérmet az országnak, amit 1948-ban Kékessy Andrea és Király Ede egészített ki egy ezüsttel. Ehhez jött még két negyedik hely, szintén a II. világháború előtti években.

Azóta az egyéni műkorcsolya (az olimpiai ötödik Almássy Zsuzsa, majd a 2000-es években Sebestyén Júlia), illetőleg a jégtánc került előtérbe. Regőczy Krisztina és Sallay András párosától gyakorlatilag elcsalták az aranyérmet Lake Placidben, de ami még sajnálatosabb, hogy azóta meg sem tudtuk közelíteni a múltbeli eredményeket.

Ehhez képest a pjongcsangi koriversenyeken az AD/DC-re koreografált kűrjével nagy sikert aratott Tóth Ivett visszavonulása után sem állt meg a fellendülés a sportágban. Páros műkorcsolyában konkrétan két duó is indulási jogot szerzett az olimpián, de jégtáncban is van egy feltörekvő párosunk. A közös metszet az orosz kapcsolat, mindhárom párosban találni ugyanis egy-egy orosz születésű hölgyet.

Forrás: Infostart

Chtchetinina Ioulia családja négy éves korában költözött Svájcba. (Ezért sem vagyunk meggyőződve róla, hogy orosz nevének a magyar helyesírás szerinti átirata, a „Scsetyinyina Julija” lenne a megfelelő. Ettől még a kiejtéssel aligha lövünk mellé.) Megjárt két világbajnokságot, 2016-ban svájci párjával a 18., majd egy évvel később a honosított orosz partnerével a 28. helyen végzett. Orosz párja visszavonulása után új partnert keresett magának, s minthogy Svájcban nem járt sikerrel a castinggal, rátaláltak egymással Magyar Márkkal. 2020 októbere óta magyar állampolgár, első közös szezonjukban többek közt hetedikként zártak a moszkvai Grand Prix-n, továbbá tízedikként végeztek az Európa-bajnokságon. A 16 fős olimpiai mezőnybe a tavalyi stockholmi világbajnokságon elért 14. helyükkel kvalifikálták magukat. Külön ki kell emelni, hogy a rontott kűr után négy helyet javítva vívták ki a részvételi jogot.

Magyar Márk számára nem idegen helyzet az, hogy külföldi partnerekkel korcsolyázik, Ioulia az ötödik a sorban, a harmadik orosz származású. A kűrjüket Tom Odell egyik slágerére, míg a szabadkorcsolyázásban a Kansas nevű rockzenekar dalára mutatják be koreográfiájukat. Az idei Európa-bajnokságon megfeleltek a zsűri értékelőrendszerének, hiszen a nagyon előkelő hatodik helyezést szerezték meg Tallinnban. Egyik programjukat sem teljesítették hibák nélkül, ami akár jó előjel is lehet Peking előtt.

Ioulia Instagram-oldala

Márk Instagram-oldala

Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk versenyei
Február 18. (péntek), 11:38Páros rövid program
Február 19. (szombat), 12:08Páros szabad program
Forrás: Nemzeti Sport

Hivatalos elvárás az éremszerzés olimpiai bajnokainktól (Rövidpályás gyorskorcsolya)

Ami nyári olimpiákon a kajak-kenu, az telente a rövidpályás gyorskorcsolyázás. Maga a sportág, pontosabban ez a szakág sem tekint vissza túlontúl messzi múltra, így nem annyira nagy szó, hogy kis hazánkban is csak a kilencvenes években kezdődött el a fejlődése. Huszár Erika vezetésével a lányok, Knoch Viktor irányításával pedig a fiúk emelkedtek fel a világ élvonalába. A 2010-es években vált tapinthatóvá az előrelépés, utánpótlásműhelyeink valósággal ontották magukból a világszinten is éremhalmozó versenyzőket. Pjongcsangba úgy utazott el a válogatott, hogy 38 év elteltével bizony már illene újra érmet szerezni az országnak. A történelmi olimpiai bajnoki címben csak titkon reménykedtünk.

Az aranyos fiúkból mára ketten maradtak. Sokat próbált harcosunk, Knoch Viktor visszavonult, míg Burján Csaba egy kínos affér következtében szorult ki a csapatból, tagságát pedig nem tudta igazolni az olimpiai kvalifikációs időszakban.

Forrás: 444

Az olimpiai bajnok testvérpár idősebbik tagja Liu Shaolin Sándor. Azzal a bizonyos csibészes előzésével ő döntötte el a mi javunkra azt a döntőt. 1995-ben Budapesten látta meg a napvilágot, édesanyja magyar, édesapja révén kínai felmenőkkel rendelkezik. Pekingre kétosztatú zászlóval készül. Mindhárom egyéni számban rajthoz fog állni a férfi és a vegyes váltó mellett. Az elmúlt ciklusban halmozta az érmeket egyéniben, négy EB-címe mellé a tavalyi világbajnokságon megnyerte az 1000 métert. Legerősebb száma változatlanul az 500 méter, ő a legrövidebb táv ranglistavezetője. A rajtokból és a „dulakodásokból” nem jött ki jól az elmúlt években, legutóbb 2016-ban szerzett vb-érmet ezen a távon, igaz, Szöulban nem talált legyőzőre. A Világkupa-sorozat alapján reménykedhetünk, hogy csúcsformában korcsolyázik az olimpián. Jó esélyei vannak még 1000 méteren a döntőbe jutás tekintetében.

Sanyi Instagram-oldala

Forrás: Indirekt

Az öcsi, Liu Shaoang, vagy ahogy hívják, „Ádó” anno 20 éves korában debütált az olimpián. Ez rányomta bélyegét akkori egyéni teljesítményére. Sokat hibázott, szabálytalankodott, mindhárom egyéni futamában kizárták, de a váltófináléban szerencsére megmutatta, miért tartották a sportág jövendőbeli klasszisának. Egyéniben összetett világbajnoki címet szerzett a távol-keletiek hiányzása miatt csonkára sikerült dordrechti világversenyen, emellett megnyerte az 500 métert, és ezüstérmet szerzett a középső távon. Az EB-ken 500-on, 1500-on és összetettben győzedelmeskedett, emellé jött öt ezüst- és egy bronzérem. Gyakorlatilag nincs olyan verseny, amiről medália nélkül tért volna haza. 500 méteren benne van a pakliban, hogy Sanyi mellett a ranglista-negyedik Ádó is beverekedi magát az A-döntőbe, onnantól fogva pedig bízhatunk a legjobbakban, ugyanis legendásan jól tudják egymást segíteni. Naná, hiszen testvérek. Nehezíti Shaoang helyzetét, hogy az olimpia előtti héten elkapta a koronavírust, minek következtében csak a napokban követhette társait Pekingbe. Igaz, addig sem maradt tétlen, edzett keményen. Nagy segítségére voltak a keretből kiszorult short-trackeseink, akiknek sportemberi nagyságáért ezúton is kijár egy hatalmas pacsi. Csak halkan jegyezzük meg: azt csiripelik a jégcsarnokban élő madarak, hogy Ádó brutális időket repesztett az edzéseken…

Ádó Instagram-oldala

Forrás: Nemzeti Sport

John-Henry Krueger 1995-ben született Pittsburghben. Bátyjával, Cole Krugherrel együtt a pjongcsangi olimpia évében tették le a magyar állampolgári esküt. Már juniorként igazolta kivételes tehetségét, zsákszámra gyűjtögette az érmeket kortársai között, hogy aztán ifjú felnőttként az amerikai válogatott alapemberévé váljon. Szocsiba influenzafertőzése miatt nem tudott kiutazni, de ez nem szegte kedvét, a Világkupa-sorozatban nem sokkal később feljutott a dobogóra. A tengerentúliak nem igazán becsülik meg korisaikat, így John-Henry kénytelen volt előbb Dél-Koreában, majd a holland válogatott társaságában edzeni, 2018-tól pedig már minálunk készült fel a következő kihívásokra. Ezzel együtt Pjongcsangig kitartott az amerikai nemzeti csapat mellett, ami 2017-ben egy világrekorddal felérő futamban, majd a 4 évvel ezelőtti olimpián egyéni ezüstéremben nyilvánult meg. 1000 méteren, gyaníthatóan idén is ez lehet a legerősebb száma, bár maga az érintett nincs meggyőződve erről. Magyar színekben tavaly egy váltóezüst és egy 1000 m-es ezüstérem került be vitrinjébe.

John-Henry Instagram-oldala

Forrás: Nemzeti Sport

A váltónk negyedik embere Varnyú Alex, míg a biztonsági tartalék Nógrádi Bence, bár a Shaoanggal történtek miatt az eredetileg otthon maradt tartaléknak jelölt végül Tiborcz Dániel is elutazott Pekingbe. Igaz, ő, és a női tartalék Sziliczei-Német Rebeka az olimpiai falun kívül egy hotelben várja, szükség lesz-e bevetésükre. Alex szintén csak öt különböző napon bemutatott negatív mintavétel után indulhatott útnak. Jó hír, hogy ő sem mutatott tünetet. Fontos szerepe lesz a váltó eredménye szempontjából.

Alex Instagram-oldala

Bence Instagram-oldala

Egyéniben tehát a Liu-testvérek révén az 500 méterben bízhatunk, Kruegher pedig 1000-en hozhat egy erős helyezést. Jelen állás szerint a leghosszabb táv nem nekünk áll, ott a távol-keleti söprésre is fel kell majd készülnünk.

Az átalakult férfiváltó fokozatosan pörgött fel a kívánatos fordulatszámra. A tavalyi világbajnokságon ezüstérmet szereztek a srácok, finálés futásuk már felidézte az egykori bajnokcsapat teljesítményét. Emellett ne hallgassuk el, hogy három éve ugyanott, Dordrechtben Európa-bajnokságot nyert a staféta, igaz, még nem ebben az összeállításban. Noha a nehezebb elődöntős futamba kerültek a mieink (Dél-Korea, Oroszország és Hollandia lesz az ellenfél), mégis nagy csalódás lenne, ha nem láthatnánk a fiúkat a short-track versenyek zárásaként rendezett csapatdöntőben.

Sajnálatos, de egyszersmind a papírformát igazolva nem kvalifikálta magát zsinórban negyedik olimpiájára a női váltó. A rutinos sporttársak (Heidum Bernadett és Keszler Andrea) visszavonulása éreztette hatását a női szakágban, így Pekingben csupán két hölgy korizhat a jégen.

Jászapáti Petra egyéniben is eljuthat az utolsó futamokig, mondjuk egy B-döntőig, de a négy évvel ezelőtt, 1500 méteren elért 6. helyezésének megismétlése nagy bravúr lenne. Jellemzően hatalmas fejlődésen ment át a női szakág, rettentő izgalmas versenyre van kilátás szinte minden távon. Többszörös Világkupa-érmes, ifjúsági olimpiai ezüstérmes, a junior-vb-n pedig harmadik helyezett volt Pjongcsang előtt nem sokkal. Tagja volt az egykoron vb-ezüstérmes, majd EB- második stafétának. Elvileg minden egyéni számban elindulhat Petra, de nem rejti véka alá, hogy ő elsősorban a vegyesváltóban reménykedik. Ha innen nézzük, benne van a pakliban, hogy a nyitónapon esedékes 500 m-es selejtezőről hiányozni fog. Mert egy kipihent Petrára alighanem szükségünk lesz a fináléba kerüléshez.

Petra Instagram-oldala

Kónya Zsófia jutott ki még Pekingbe, harmadik olimpiájára készül. Szocsiban nem alakultak számára ideálisan az események a 27 éves szegedi lány számára. Eleve betegen érkezett az olimpiára, majd keserű pirulaként le kellett nyelnie, hogy csak a váltó tartalékjaként nevezték a versenyre. Ez rányomta a bélyegét a csapatmorálra. Egyéniben nem jutott tovább az előfutamból, a váltó B- döntőjében viszont újra korizhatott. Szocsit követően előbb erőteljesen visszavett az iramból, majd több mint egy éven keresztül nem indult versenyeken. Kérdéses volt, tudja-e folytatni pályafutását. Szerencsére tudta, a visszatérés pedig ragyogóan sikerült, megszerezte első egyéni érmét a Világkupán, a részese volt a már említett vb- és EB- ezüstérmes csapat sikerének. Pjongcsangban a pontszerző negyedik helyen végzett a váltó tagjaként. Esetében is kijelenthető, hogy a vegyesváltó tagjaként szegeződik majd rá a legnagyobb figyelem.

Zsófi Instagram-oldala

S akkor térjünk is rá zárásként az olimpiai versenyszámok közt idén bemutatkozó vegyesváltóra. Pozitívum, hogy van három világklasszis férfi korcsolyásunk, így nem esünk letargiába, ha a Pekingbe a tegnapi nap folyamán megérkező Liu Shaoang esetleg nem indul el szombaton a stafétában és inkább az 1000 méterre koncentrált. Negatívum, hogy csak két női versenyzőnk van, így csereberére nincs lehetőségünk, pedig a 60 perc alatt teljesítendő három futam azért vaskos erőpróbának ígérkezik.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya válogatott versenyei
Február 5. (szombat), 12:00Férfi 1000 m selejtező (Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang)
Február 5. (szombat), 12:00Női 500 m selejtező (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia)
Február 5. (szombat), 13:23Vegyesváltó (negyeddöntő, elődöntő, döntő)
Február 7. (hétfő), 12:30Férfi 1000 m döntő
Február 7. (hétfő), 12:30Női 500 m döntő
Február 9. (szerda), 12:00Férfi 1500 m selejtező és döntő (Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang)
Február 9. (szerda), 12:44Női 1000 m selejtező (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia)
Február 11. (péntek), 12:00Női 1000 m döntő
Február 11. (péntek), 12:18Férfi 500 m selejtező (Krueger John-Henry, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang)
Február 11. (péntek), 13:04Férfi 5000 m-es váltó, elődöntő
Február 13. (vasárnap), 12:00Férfi 500 m döntő
Február 16. (szerda), 12:00Női 1500 m selejtező és döntő (Jászapáti Petra, Kónya Zsófia)
Február 16. (szerda), 13:32Férfi 5000 m-es váltó, döntő
Forrás: Mazsihisz

Öles léptekkel előre a Világkupa-színvonalig (Szőllős Noa és Szőllős Barnabás – Izrael)

A Szőllős-családot érintő kálváriáról folyamatosan beszámoltunk oldalunkon, de mivel ők maguk is túlléptek már a végül országváltáshoz vezető történéseken, mi is ignorálnánk ezt a kérdéskört. Sokáig úgy nézett ki, hogy mindhárom testvér elindulhat az olimpián, a kvótát érintő babrálások okán, illetőleg mert az Izraeli Olimpiai Bizottság szigorúbb kritériumokat teremtett, Benjamin sajnos lemaradt a pekingi szereplésről.

Forrás: Izraeli Olimpiai Bizottság

Szőllős Noa az olimpiai versenyprogramjának első felében lesz érdekelt. Noa a család legfiatalabb tagja, márciusban tölti be 19. életévét. Bemutatkozását a Síelők.hu-n 2006-ban megjelent cikkből való idézettel kezdjük:

A család legújabb üdvöskéje az alig hároméves kislány, Noa. Az ő oktatását már jórészt a mama, Dóra végzi, és a csöppség kitűnő tanítvány. Ebben a szezonban több versenyen is rajthoz állt a nála egy-két esztendővel idősebbek között, és nem egyszer meg is előzte őket. E sorok írója (Margay Sándor – szerk.) a kékesi Jeep-kupán látta síelni, és alig hitt a szemének. Elképesztően ügyesen jött le a lejtőn, magabiztosan kerülgetve a kapukat, és “természetesen” ezen a viadalon is győzött. A családfő szerint neki a legkönnyebb, mert látja bátyjait, és bármit szívesen gyakorol – akár kemény hidegben is.”

A sok-sok „gyakorlás” meghozta gyümölcsét a 19. születésnapját ma ünneplő Noánál, aki egyfelől felnéz bátyjaira, másrészt azért is küzd, hogy lepipálja őket. Iskoláskorba lépve sorra nyerte magát a murtiali tartományi kupasorozatban, amit tökéletes léctartása mellett kezdetektől fogva vagány sízésének köszönhetett. Mást ne szóljunk, a két testvéréhez hasonlóan Noa is metálzenével hangol a napi futamaira.

Forrás: Szőllős Péter

Amint lehetett, csatlakozott az U14-es nemzetközi mezőnyhöz, a későbbiekben is jellemző volt, hogy az aktuális utánpótlásversenyeken egyike volt a legfiatalabb nevezőknek. Alig akadt olyan verseny, amin ne végzett volna a TOP10-ben. 2016-ban az FIS patinás junior-viadalán, a Trofeu Borrufán volt jelenése, s rögtön elhozott egy nyolcadik pozíciót, de ha a 2003-as korosztályt nézzük, akkor egyetlen síző előzte meg. Ugyanezen a télen immáron negyedszerre nyerte meg a regionális kupasorozatát Ausztriában. Mondanunk se kell, egy sor tehetségesnek vélt osztrák kortársat megelőzte.

Neve 2019 novemberén került fel az FIS adattárába, immáron izraeli sportolóként. Jellemző, hogy pár junior-verseny után már a felnőttek közt is bemutatkozott, mégpedig Grödenben lesiklásban. Bemutatkozó szezonjának ékköve a Lausanne-i Ifjúság Téli Olimpia volt, ahol Izrael első olimpiai érmeit szerezte meg. Mint arról blogunkon is beszámoltunk, Szuper-G-ben bronz, míg kombinációban ezüstérmet akasztottak Noa nyakába.

S innentől nem volt megállás. FIS-kategóriás versenyeken 11 alkalommal állt dobogóra, ebből háromszor annak tetejére. 2021 elején Mariborban óriás-műlesiklásban, Roglán pedig szlalomban, míg tavaly decemberben Kroplatzon győzött, szintén óriásban. Már a kvótaszerzés körüli ismert anomáliák alapján is tudjuk, hogy a helyezés nem minden, nézzük tehát Noa FIS-pontjait!

Míg az ifi olimpia idején a háromszáz környékén foglalt helyet óriásban (és egyébként lesiklásban is), jelen pillanatban 32.33-as FIS-ponttal a 197. helyet foglalja el a ranglistán. Szuper-G-ben (60.64) a 268., míg szlalomban (47.72) a 435. a listán. S ne hallgassuk el, hogy háromszor rajthoz állt az Európa Kupában, a november végi versenyen 33.-dikként zárt, vagyis kevés választotta el a pontszerzéstől. Január elején pedig bemutatkozott a Világkupában, s hol máshol, mint az inkább férfi lejtőként ismeretes Kranjska Gora-i pályán. 4 és fél percet kapott Hectortól, s a 49. helyen végzett.

Noától a szakmai stáb, s önmaga egy TOP30-as eredményt vár el, mégpedig óriás-műlesiklásban Noa lesz az izraeli olimpiai csapat zászlóvivője a holnapi megnyitó ünnepségen.

Noa Instagram-oldala

Szőllős Noa versenyei
Február 7. (hétfő), 3:15/ 6:45Női óriás-műlesiklás
Február 9. (szerda), 3:15/ 6:45Női szlalom
Február 11. (péntek), 4:00Női Szuper-G
Forrás: Szőllős Péter

Szőllős Barnabás 1998 év végén született, tehát 23 éves. 2014 decemberében indult először FIS-kategóriás nemzetközi versenyen. Összesen tizenegyszer állt dobogóra, ebből háromszor sikerült győznie. Tavaly áprilisban Lavaronén, majd pár hete január derekán Kronplatzon, mindannyiszor szlalomban.

Első világversenye a 2015 januárjában megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál volt. A malbuni EYOF-on szlalomban a 28., óriás-műlesiklásban pedig az 50. helyen végzett. Pár héttel később már a felnőttek közt szerepelt, szintén magyar színekben. Az óriás-műlesiklás főversenyére nem ő, hanem Farkas Norbert kvalifikált, így Barnabás összességében a 84. helyet szerezte meg. Csak hogy teljes legyen a paletta, márciusban a junior-vb-re is kiutazott. Szlalomban 49-dikként zárt, míg óriásban nem ért célba.

Fokozatosan javultak FIS-pontjai, ami a következő szezonban helyezésekben is megmutatkozott. Előbb a 2016-is Ifjúsági Téli Olimpián hívta fel magára a figyelmet. Szuper-G-ben elért 16., majd az óriásban szerzett 14. helyezése is szépen mutatott, de a csúcs a szlalom volt. Műlesiklásban a kiváló 7. pozícióban fejezte be a versenyt. Egy hónappal később a szocsi junior-világbajnokságon volt jelenése, ahol óriásban a 35., míg szlalomban a 30. hely jutott neki.

Az országváltás után 2018-ban szerepelt újra a junior-vb mezőnyében, méghozzá – a szlalom kivételével – valamennyi szakágban megmérettette magát. A davosi viadalon Szuper-G-ben a 29., lesiklásban pedig a 19. helyet kaparintotta meg. Pár napra rá bemutatkozott az Európa Kupában, azóta összesen tizenhétszer indult el benne. A Világkupában ezen a télen próbálta ki magát először. Nem is akárhol, Val Gardenán debütált, ahol Szuper-G-ben az 53., lesiklásban pedig a 60. helyet szerezte meg. Madonna di Campiglión a 49. helyen zárta a szlalomot, tehát nem jutott tovább. Ugyanakkor túlzás nélkül állítható, nem lógott ki a mezőnyből, hiszen német és svájci versenyzőkkel tartotta a lépést. Schladmingban pedig egy még nagyobb bravúr is benne volt a kalapban. Bár kiesett a vége előtt nem sokkal, részidői alapján akár még a TOP30-ra is volt esélye.

A tavalyi Cortina d’Ampezzó-i világbajnokság idején kapta fel a fejét a magyar sporttévénézők azon része, akiknek kimaradtak a Szőllős-család körüli történések. Már a gyors számokban sem vallott szégyent Barni (Szuper-G: 29., lesiklás: 30. hely), de ami utána történt… Kombinációban egy – bátran kijelenthető – VK-színvonalú szlalommal a 13. helyen fejezte be a versenyt. Ilyen előkelő helyen magyar síző még nem végzett vb-n. Tavaly sem a miénk volt persze a dicsőség. Az óriás-műlesiklásban elért 25. helyezés is önmagáért beszélt.

Forrás: Szőllős Péter

Ami a FIS-pontokat illeti, világosan kitűnik, hogy Barnabás a két technikai számra gyúrt rá elsősorban a mostani szezonban. A legelőkelőbb pozíciót szlalomban foglalja el (30.18, 226. hely), a legnagyobb viszont óriás-műlesiklásban lépett előre (36.54, 367. hely). Barnitól egy TOP20-helyezést várnak el valamelyik számban. Ez minden bizonnyal az alpesi összetett (57.56, 115. hely) lesz. Teljes programot síel az ifjabbik Szőllős-fiú, lesiklásban (58.45, 273. hely) és Szuper-G-ben (49.42, 257. hely) is szerencsét próbál. A célkitűzés a tavalyi világbajnoki eredménysor megismétlése.

Barnabás Instagram-oldala

Szőllős Barnabás versenyei
Február 6. (vasárnap), 4:00Férfi lesiklás
Február 8. (kedd), 4:00Férfi Szuper-G
Február 10. (csütörtök), 3:30/ 7:15Férfi alpesi összetett
Február 13. (vasárnap), 3:15/ 6:45Férfi óriás-műlesiklás
Február 16. (szerda), 3:15/ 6:45Férfi szlalom

A címlapon szereplő összeállítást készítette: M4Sport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s