Stefan Kraft kezdett a legjobban, övé az első kvalifikáció a Négysáncon

Stefan Kraft nyerte az oberstdorfi selejtezőt, ám mindössze egy hajszállal Ryoyu Kobayashi előtt, aki úgy tűnik, egyelőre nem tört meg a teher alatt és továbbra is remek formában van. A harmadik helyen Piotr Zyla végzett, de az élmezőny nagyon szoros … Stefan Kraft kezdett a legjobban, övé az első kvalifikáció a Négysáncon részletei…

Kamil Stoch Grand Salmmel ismét négysáncbajnok!

Elérkezett vízkereszt, azaz a Négysáncverseny utolsó állomásához érkezett. Bár Kamil Stoch előnye már előzetesen szinte biztos győzelmet jelentett, de egyrészt tudjuk, sportban bármi megtörténhet, másrészt a lengyel még pályázott a Grand Slamre is, amit végül  mai győzelmével behúzott a turnésiker … Kamil Stoch Grand Salmmel ismét négysáncbajnok! részletei…

Dawid Kubacki az élen a turné utolsó kvaliján

Utolsó fordulójához érkezett az idei Négysáncverseny. A szokásos bischofshofeni záróverseny kvalifikációján ezúttal Dawid Kubacki szerepelt a legjobban. Mögötte Johann André Forfang és Simon Ammann egészítették ki a top hármat. “Dawid Kubacki az élen a turné utolsó kvaliján” részletei…

Grand Slam esély: Stoch meghódította a Bergiselt is, Freitag bukott

Harmadik állomásához érkezett az idei Négysáncverseny, amely a tavalyihoz hasonlóan idén sem múlik el dráma nélkül. Richard Freitag bukott az első sorozatban, amivel végleg kiszállt a versenyből. Kamil Stoch viszont továbbra is hatalmas formában versenyezve behúzta a harmadik versenyt is … Grand Slam esély: Stoch meghódította a Bergiselt is, Freitag bukott részletei…

Junshiro Kobayashi nyerte a selejtezőt a Bergiselen

Az innsbrucki időjárás ezúttal sem könnyítette meg a szervezők és a versenyzők dolgát, a 15 perces várakozással egybekötött kvalifikáción végül Junshiro Kobayashi tudott győzedelmeskedni Kamil Stoch és Richard Freitag előtt. “Junshiro Kobayashi nyerte a selejtezőt a Bergiselen” részletei…

A Ząbi Rakéta repült a legmagasabban újévkor: Kamil Stoch nyerte a Neujahrsskispringent!

Kamil Stoch Garmiasch-Partenkirchenben sem talált legyőzőre, ezzel 100%-os a mérlege eddig a Négysáncversenyen. Legnagyobb ellenfelének továbbra is Richard Freitag látszik, aki Oberstdorf után ismét a 2. helyen végzett, míg harmadikként a lengyel-német duóhoz ezúttal Anders Fannemel csatlakozhatott az eredményhirdetésnél. A változékony szél egyébként alaposan beleszólt a mai verseny alakulásába is, aminek többek között az egyik esélyes, Stefan Kraft is áldozatául esett. “A Ząbi Rakéta repült a legmagasabban újévkor: Kamil Stoch nyerte a Neujahrsskispringent!” részletei…

Forfang zárta legjobban az évet a garmisch-partenkircheni selejtezőn

Pihenőnap nélkül folytatódik a Négysáncverseny. A szokásokhoz híven a második helyszín Garmisch-Partenkirchen, ahol Johann André Forfang zárta a legjobban a 2017-es naptári évet. A kvalifikációban remekül szerepeltek még a lengyelek is, Dawid Kubacki és Stefan Hula a második és a harmadik helyen végeztek. “Forfang zárta legjobban az évet a garmisch-partenkircheni selejtezőn” részletei…

Előnyben a címvédő: Kamil Stoch győzött Oberstdorfban!

A mostoha időjárási körülmények ellenére kifejezetten izgalmas és kiélezett versenyt láthatott az oberstdorfi közönség a 66. Négysáncverseny nyitóversenyén, amelyet egy fantasztikus második ugrással Kamil Stoch tudott megnyerni a hazai favorit, Richard Freitag előtt, míg a 3. helyet az idei Nyári GP-t uraló Dawid Kubacki szerezte meg, aki először állhatott VK-versenyen dobogóra.  “Előnyben a címvédő: Kamil Stoch győzött Oberstdorfban!” részletei…

A sárga trikós hangolt a legjobban – Freitagé a kvalifikáció Oberstdorfban

Fantasztikus hangulatban, kvalifikáción ritkán látható szurkolótábor előtt repülhettek ma a versenyzők Oberstdorfban, a német szurkolók pedig végül nem hiába mentek ki a sánchoz, hiszen elsőszámú esélyesük, a sárga trikót viselő Freitag meg is nyerte a selejtezőt. “A sárga trikós hangolt a legjobban – Freitagé a kvalifikáció Oberstdorfban” részletei…