A Ząbi Rakéta repült a legmagasabban újévkor: Kamil Stoch nyerte a Neujahrsskispringent!

Kamil Stoch Garmiasch-Partenkirchenben sem talált legyőzőre, ezzel 100%-os a mérlege eddig a Négysáncversenyen. Legnagyobb ellenfelének továbbra is Richard Freitag látszik, aki Oberstdorf után ismét a 2. helyen végzett, míg harmadikként a lengyel-német duóhoz ezúttal Anders Fannemel csatlakozhatott az eredményhirdetésnél. A változékony szél egyébként alaposan beleszólt a mai verseny alakulásába is, aminek többek között az egyik esélyes, Stefan Kraft is áldozatául esett.

Január első napja síugrásban hagyományosan egyet jelent a Négysáncverseny garmisch-partenkircheni második fordulójával, ahol egyébként újévi versenyt 1922 óta rendeznek, azaz bőven a Turnék kezdete előtt is volt már Neujahrsskispringen, amelyekből az idei volt a 93. kiadás.

Az oberstdorfi nyitány után ugyebár Kamil Stoch vezette az összetettet 279,9 ponttal a 275,5 pontos a német VK-éllovas, Richard Freitag előtt, majd Kubacki (270,1), Kraft (262,8), Hula (259,2) és Junshiro Kobayashi (257,1) volt a sorrend az első 6 helyen.

A két nappal ezelőtti esőhöz képest ezúttal jobb idejük volt a versenyzőknek, és ezúttal talán a szél sem volt annyira szélsőséges, bár azért erősen változott az iránya a verseny során, ismét megkeverve kicsit a lapokat.

Az első sorozatot a 15-ös beülőből kezdtük, egészen pontosan Taku Takeuchi (24.), aki az első párosításban 125,4 méterrel legyűrte Pius Paschket (112,5 m 45.). A harmadik párban aztán már rögtön egy nagy név, Daniel Andre Tande (25.) következett, bár hozzá kell tenni, hogy a norvég eddig nem igazán remekelt a Turnén, és bizony hátszél ide vagy oda, a 120,5 méteres első kísérlete most sem volt sokat ígérő, jóllehet a második sorozatba azért Zografski (114,5 m 42.) ellen bejutott vele. Ryoyu Kobayashi (3.) ugrott ezután 121,5 métert, amivel átvette a vezetést Takeuchitól, majd Hayböcktől (18.) láttunk egy 125 méteres kísérletet, amivel immár ő állt az élen. Szüksége is volt erre az osztráknak, hiszen ellenfele a próbasorozatot megnyerő Tilen Bartol (2.) volt, aki ezúttal is szárnyalt, 136 méterig repülve átvette az elsőséget, Hayböck pedig még izgulhatott a továbbjutásért. Kihasználva az éppen kedvező körülményeket, Halvor Egner Granerud (12.) is jól ugrott ezután (132 m), de ez is kevés volt Stephan Leyhe (8.) ellen, aki 130 méterrel győzte le a norvégot, és jött be a 2. helyre.

fan2

Schlierenzauer (11.)következett, aki 129,5 métert repült, ami a 3. helyhez és Maciej Kot (129 m 15.) legyőzéséhez volt neki elég. Nem sokkal később viszont már egy az összetett szempontjából is érdekes ugró, az oberstdorfi negyedik helyezett Stefan Kraft (31.) következett, aki viszont megrekedt 122,5 méternél, ez pedig még Ziga Jelar (125,5 m 18.) kiejtéshez sem volt elég, így az osztrák még izgulhatott, hogy egyáltalán a legjobb vesztesek között továbbmehessen. Andreas Wellinger (14.) ehhez képest egy 125,5 méteres ugrással legalább a továbbjutást kivívta, igaz így is csak az 5. helyre érkezett meg. Siegel (20.) ugrott ezután 126,5-et, amivel párját, Anders Fannemelt (5.) ugyan nem tudta megszorongatni, de bejött Kraft elé, egyel hátrébb tolva őt a párharcok veszteseinek rangsorában. Fannemel egyébként 132,5-et repült, amivel bejött Bartol mögé másodiknak.

Jót ugrott ezek után Costantin Schmid is (128,5 m 21.), Karl Geiger (4.) viszont a beforduló szembeszelet kihasználva még ennél is messzebb, 136 métert repült, amivel bejött a második helyre. Schmid így ugyancsak a “lucky loser” rangsorba került, éppen ötödiknek, megpecsételve ezzel Stefan Kraft sorsát, aki ezzel gyakorlatilag el is búcsúzhatott az összetettbeli esélyeitől. Eisenbichlertől (13.) láttunk ezután egy 128,5 méteres kísérletet, amivel kiejtette Jakub Wolnyt (127,5 m 33.). Stjernen (8.) is repült ezek után egy egészen jót (132 m), amivel bejött negyediknek, ezzel pedig 30 ugrón túl is voltunk, a sorrend az élen Bartol, Geiger, Fannemel volt az első technikai szünetben.

jkob

A folytatásban Peter Prevc (7.) következett, aki elég erős hátszélben volt kénytelen ugrani, ennek ellenére 129 méterrel befért negyediknek, ami a körülményekhez képest egyáltalán nem volt lebecsülendő teljesítmény. Ez a hátszél egyébként mások dolgát is megnehezítette, így a következő jó ugrásra egészen Kamil Stochig (1.) kellett várnunk, aki 135,5 méterig repült, ezzel pedig át is tudta venni a vezetést. Junshiro Kobayashi (3.) volt ezután soron, aki kihasználva, hogy volt egy minimális szembeszele, 137 métert repült, de a kompenzáció miatt ezzel is csak Stoch és Bartol mögé, a 3. helyre jött be. Freitag (6.) jött, aki 132 méterrel ugyancsak ott volt az elejében, de Stochra nem volt veszélyes, így a lengyel az első ugrások után növelte az előnyét az összetettben. Stefan Hula (27.) Oberstdorfban kellemes meglepetést szerzett az 5. helyével, most viszont kicsit peches volt a széllel és csak 119,5 métert ugrott, ezzel ugyan épphogy legyőzte Cestmir Koziseket (119,5 m 36.), de egy hasonlóan jó eredményre nem nagyon maradt esélye. A szél Kubackit (10.) sem kímélte, ezzel együtt a Nyári GP győztese kihozta a maximumot a helyzetből és 126 métert ugrott, ezzel ugyan csak 10. volt, de legalább megőrizte az összetettbeli esélyeit. Ezzel már csak a tegnapi kvalifikációt megnyerő Johann Andre Forfang (17.) volt hátra (már ami az esélyeseket illeti), aki szintén erős hátszélben 124 métert ugrott, ezzel 17. volt az első sorozat után.

Ezzel „féltávnál” Stoch vezetett Bartol és Junshiro Kobayashi előtt, az esélyesek (vagy azzá előlépők) közül Freitag a 6., Kubacki a 10., Hula pedig a 27. helyről várta a folytatást.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatra a 16-os beülőt jelölte meg a zsűri, azaz egyel feljebbről jöttek az ugrók az első körhöz képest. Elsőként Timi Zajc (22.) ugrott, aki mindjárt 134 métert repült, jelentősen javítva az első ugrásához képest. Klimov (26.) is egészen jót, 130 métert ugrott ezután, amivel bejött másodiknak, nem így Stefan Hula (27.), akinek most sem játszott a kezére a szél, így csak 126 méterig jutott. Zyła (25.)ugrott ezután 126 métert, amivel Zajcra nem volt ő sem veszélyes, ellenben Daniel Andre Tande (15.) kihasználva, hogy nála éppen jók voltak a körülmények, végre megmutatott valamit abból, hogy miért tartották sokan Négysánc-favoritnak előzetesen és 139 méterig vitorlázva átvette a vezetést. Johansson (17.) ugrott ezután 132 métert, megszerezve a pillanatnyi második helyet, ezzel tíz ugró után kettős norvég vezetést regisztrálhattunk.

tan

A következő jó ugrást Michael Hayböck (20.) mutatta be, aki 130 méterrel a harmadik helyet foglalta el a sorban, majd jött Forfang (9.), aki egészen 138,5 méterig repült, természetesen megszerezve ezzel a vezetést. Jernej Damjan (13.) kihasználva a kedvező időt 138 métert repült ezután, ezzel bejött másodiknak, majd Maciej Kot (18.) repült 133-at, ami viszont a szél miatti levonással együtt csak az 5. helyhez volt elég. Wellinger (11.) következett, aki ugyancsak nagyot repült, és 138 méterrel a második helyre érkezett meg. Eisenbichler (14.) ugrott ezek után 136,5-et, amivel negyedik volt, majd Granerud (16.) ugrott 132-t, és jött be hatodiknak. A második tízest Gregor Schlierenzauer (19.) zárta, aki viszont csak 127,5 métert ugrott, így csak 9. volt, ami azt jelentette, hogy Forfang várhatta az élről a finálét.

A tízedik helyről a Turné összetettjében a 3. helyét továbbra is őrző Dawid Kubacki (12.) érkezett, aki 133,5 méterig jutva a harmadik volt a rangsorban, aminél az eddigi formája alapján talán lehetett volna jobb is. Stephan Leyhe (10.) eközben masszív szembeszélben egy 137,5 méteres ugrást mutatott be, amivel be tudott jönni Forfang mögé, a 2. helyre. Stjernen (137,5 m 6.) is ugyanekkorát ugrott ezt követően, csak éppen szembeszél nélkül, így ő már át tudta venni a vezetést a honfitárstól. Következett Peter Prevc (8.), aki szintén jó körülmények között próbálkozhatott, és el is vitorlázott 138 méterig, ám a kompenzáció miatt csak a 2. helyre tudott vele bejönni. Ezzel együtt a szezonban eddig mutatott formájához képest ez a verseny mindenképp előrelépést jelentett.

fri

Richard Freitagnak (2.) ezzel szemben egyáltalán nem volt ilyen jó szele, ő mégis 137 méterig tudott repülni, ezzel átvette a vezetést, és bár még öten hátra voltak, egy esetleges dobogós eredmény sem tűnt innen elérhetetlennek. Fannemelt (3.), aki amúgy 136,5 méterrel nem ugrott egyáltalán rosszul, gyorsan meg is előzte a bajuszos német, majd Geiger (7.) jött, aki csak 133,5-ig jutott, ezzel ő is „áldozatul esett” Freitagnak. A harmadik helyről Junshiro Kobayashi (4.) sem veszélyeztette Freitagot a maga 131,5 méteres ugrásával, bár a hátszélre kapott kompenzációval együtt azért bejött a pillanatnyi harmadik helyre. A szél erős maradt Tilen Bartol (5.) ugrása előtt is, akit emiatt elsőre visszaküldtek Borek Sedlakék, és beletelt vagy tíz percbe mire lejöhetett. Ehhez képest tulajdonképpen nem ugrott rosszat, sőt 133,5 méterrel bejött a negyedik helyre, ami számára karrierje már biztosan eddigi legjobbját jelentette. Így már csak Stoch (1.) volt hátra, aki egy 139,5 méteres ugrással nem hagyott kétséget afelől, hogy ki jelenleg a legjobb formában levő ugró, és tulajdonképpen simán nyerte a versenyt az ugrást sportszerűen megtapsoló Freitag előtt, aki Oberstdorf után egy újabb 2. helyet könyvelhet így el, míg a 3. hely végül Fannemelé lett.

sto3

Stoch ezzel tehát duplázott és jelentősen megerősítette a vezetését a Négysáncverseny összetettjében, hiszen most már 11,8 pont előnnyel vezet Freitag előtt. Egyelőre úgy tűnik, hogy a németen kívül más nem tudja tartani a lépést a némettel, ugyanis a továbbra is 3. Kubacki hátránya már több, mint 30 pont. Stochnak emellett még elviekben a Grand Slamre is van esélye, bár erről talán érdemesebb Innsbruck után beszélni, már ha úgy alakul, hiszen két versenyen még sok minden lehet, és egyáltalán lefutottnak sem nevezhetjük a feléhez érkezett Négysáncversenyt.

Ami viszont biztos, hogy ekkora bajban az osztrákok nem nagyon voltak az utóbbi években, mint idén, hiszen az első tízben Kraft kiesésével egyetlen emberük sem maradt, lesz hát miért visszavágniuk a hazai fordulókon. Folytatás tehát január 3-án Innsbruckban!

Végeredmény:

Hely Versenyző Ország 1. sorozat 2. sorozat Pontszám
1. Kamil STOCH POL 135.5 139.5 283.4
2. Richard FREITAG GER 132.0 137.0 275.8
3. Anders FANNEMEL NOR 132.5 136.5 270.2
4. Junshiro KOBAYASHI JPN 137.0 131.5 269.2
5. Tilen BARTOL SLO 136.0 133.5 268.9
6. Andreas STJERNEN NOR 132.0 137.5 268.7
7. Karl GEIGER GER 136.0 133.5 268.2
8. Peter PREVC SLO 129.0 138.0 266.9
9. Johann Andre FORFANG NOR 124.0 138.5 263.4
10. Stephan LEYHE GER 130.5 137.5 263.3

VK összetett:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Richard FREITAG GER 710
2. Kamil STOCH POL 523
3. Andreas WELLINGER GER 449
4. Daniel Andre TANDE NOR 383
5. Stefan KRAFT AUT 342
6. Junshiro KOBAYASHI NOR 334
7. Johann Andre FORFANG NOR 320
8. Anders FANNEMEL NOR 265
9. Markus EISENBICHLER GER 254
10. Dawid KUBACKI POL 243

Négysáncverseny:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Kamil STOCH POL 563.1
2. Richard FREITAG GER 551.3
3. Dawid KUBACKI POL 530.8
4. Junshiro KOBAYASHI JPN 526.3
5. Anders FANNEMEL NOR 525.5
6. Johann Andre FORFANG NOR 518.7
7. Andreas WELLINGER GER 515.2
8. Markus EISENBICHLER NOR 513.2
9. Tilen BARTOL SLO 510.6
10. Karl GEIGER GER 509.3

Részletes végeredmény

Világkupa összetett

Nemzetek kupája

Négysáncverseny

A további program:

Január 3. szerda, 14:00, Innsbruck, kvalifikáció
Január 4. csütörtök, 14:00, Innsbruck, verseny
Január 5. péntek, 17:00, Bischofshofen, kvalifikáció
Január 6. szombat, 17:00, Bischofshofen, verseny

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s