A hétvégén Oberstdorfban megkezdődik a síugrószezon talán leginkább várt szakasza, az óév végét és az újév elejét felölelő Négysáncverseny. A verseny előtt természetesen megpróbáljuk mi is latolgatni az esélyeket, és egy kicsit összefoglalni, hogy vajon kik lehetnek azok, akik közül január 6-án végül kikerül a győztes.
Érdekesen alakult eddig az idei síugrószezon, hiszen nagyon sok új arcot láthattunk az évad elején az élmezőnyben, miközben a sztárok, vagyis az elmúlt néhány évadot meghatározó versenyzők egy-két kivételt leszámítva egyelőre nem voltak még csúcsformában. Persze volt már ilyen máskor is, mégis, van most talán egy olyan várakozás is az idei Négysánccal kapcsolatban, hogy most aztán eljön az “igazság pillanata”, amikor kiderül, hogy valóban vannak-e még tartalékok az úgymond nagyoknál.
Egy biztos, ha a karácsony előtti teljesítményt nézzük, akkor van egy nagyon egyértelmű esélyesünk: Ryoyu Kobayashi az idény első hét versenyén magasan kiemelkedett a mezőnyből, ugyanis négyszer nyert és csak egyszer nem állt dobogón. A 22 éves japán hirtelen berobbanása ugyan eleinte talán meglepetésszerű volt, azonban eddig kifejezetten következetesen tudott jó teljesítményt nyújtani, így ha a Négysáncon is kitart a lendülete, akkor bizony nem lesz könnyű megszorongatni. Japán győztese egyébként eddig csak egyszer volt a sorozatnak, Kobayashi esetleges győzelmével Kazuyoshi Funaki 1997/98-as sikerét ismételhetné meg.
Kamil Stoch az elmúlt két kiírás győzteseként szintén legalább dobogóesélyesként érkezik idén is a Négysáncversenyre. A 31 éves lengyel klasszis számára ráadásul tulajdonképpen nem kezdődött rosszul az idény, hiszen bár győzni még nem tudott, három versenyen is dobogós volt és mindig bekerült a legjobb 10-be, aminek köszönhetően jelenleg az összetett 3. helyén áll. Ezek a mutatók egyébként nagyjából hasonlóak Kamilnál, mint az elmúlt években, a lengyel szurkolók pedig idén is reménykednek a Horngacher-érában eddig mindig remekül eltalált formaidőzítésben. Na meg abban, hogy ha a forma megvan, akkor azt a kis mentális pluszt Stoch általában hozzá tudja tenni magából a nagy versenyeken. Mindenesetre egy esetleges újabb győzelemmel egy nem mindennapi rekordot állíthatna be Kamil, hiszen triplázni, azaz három turnét egymásután megnyerni eddig egyedül Bjørn Wirkola tudott (1966/67, ’67/68, ’68/69).
Persze a lengyelek egyszerre több vasat is tartanak a tűzben, sőt az idény elején meglepetésre nem is Stoch, hanem a – nyugodtan mondhatjuk – élete formájában versenyző Piotr Zyła volt a legerősebb lengyel ugró, aki nem kevesebb, mint 5 dobogós helyezést szerezve a címvédőt megelőzve a 2. helyen áll a VK-pontversenyben. Zyła két évvel ezelőtt egyszer már állt dobogón a Négysáncversenyen, és ha az eddigiekhez hasonló stabil formában ugrik, akkor lehet keresnivalója idén is.
A lengyelek mellett a német válogatottra is érvényes, hogy nem feltétlenül azok a versenyzők remekeltek eddig, akikre előzetesen leginkább tippeltünk volna. Werner Schuster csapából ugyanis Karl Geiger és Stephan Leyhe emelkedett ki leginkább, kettejük közül Geiger ráadásul már az első győzelmét is megszerezte a Világkupában. Mindkét ugró eddigi teljesítményében benne van, hogy akár a Turnén is meglepetést tudnak okozni, de nem írnánk le azért az olimpiai bajnok Andreas Wellingert sem, aki annak ellenére, hogy egyelőre nem ugrott stabilan jól, Rukán egy alkalommal azért megmutatta, hogy oda tud érni a dobogóra. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy az eddig látottakhoz képest nagyott kellene fejlődnie ahhoz, hogy az összetettért harcolhasson, ami egyébként Richard Freitagra, aki az innsbrucki bukásáig tavaly Kamil Stoch legfőbb kihívója tudott lenni, még hatványozottabban igaz.
Eközben a társházigazda osztrákoknál – részben az előző szezon fiaskója miatt is, amikor hosszú évek után nem tudtak még dobogós helyet sem szerezni – a korábbi évekhez képest visszafogott reményekkel várhatják a Négysáncversenyt. Az idény elején a csapat legjobbja ismét Stefan Kraft volt, aki azonban néhány valóban biztató ugrás ellenére még nem tudott igazán jó formába lendülni. Idei legjobbja eddig egy 5. hely Nizhny Tagilból, amihez képest mindenképpen javulnia kellene – elsősorban az ugrásainak következetességét illetően – ha jó eredményt szeretne elérni a Turnén. Ezzel együtt az osztrák csapatnak van már egyéni dobogója idénről is, mégpedig Daniel Hubernek köszönhetően, aki Engelbergben állhatott fel a pódiumra, más kérdés, hogy a rákövetkező napon meg kiesett a kvaliban, ami a Négysáncon biztosan nem fér majd bele. Ami a többieket illeti, Michael Hayböcknek elég nehezen indult a szezon, Gregor Schlierenzauer pedig már karácsony előtt bejelentette, hogy inkább el sem indul, és a februári VB-re próbál meg inkább formába kerülni.
A norvégok idén elsősorban Johann Andre Forfang szereplésében bízhatnak, aki a legutóbbi versenyeken ott volt a mezőny legjobbjai között, sőt Nizhny Tagilban megszerezte első győzelmét is, a Négysáncra pedig az egyik legnagyobb esélyesként készülhet. Forfang mellett egyébként Robert Johansson is viszonylag stabilan ott tudott lenni, ha nem is a legelején, de a legjobb 10 között a szezon első szakaszában, ha erre egy lapáttal esetleg még rá tudna tenni, akkor vele is dobogóesélyesként számolhatnánk.
A szlovén csapatban eközben több olyan versenyző van, akivel amolyan sötét lóként számolhatunk: Domen Prevc például azok után, hogy kihagyta a szezonnyitót két 4. hellyel kezdett Rukán, amit ugyan nem követett rögtön hasonló folytatás, de ettől függetlenül úgy néz ki, hogy a fiatalabb Prevc-fivér bármikor képes lehet egy meglepetésre. Persze ha már Domen szóba került, nem feledkezhetünk meg Peter Prevcról sem, akinek persze a formájáról az az egyetlen hétvége, amin elindult egyelőre keveset árult el, mellettük pedig ott van még a legújabb felfedezett, Timi Zajc is, aki eddig a legstabilabb teljesítményt nyújtotta a csapatból, és jelenleg az összetett 10. helyén áll.
Az egyik talán legérdekesebb története eddig az idénynek Evgeniy Klimov szereplése, az orosz ugró ugyanis azok után, hogy megnyerte a Nyári GP-t, rácáfolva a vélekedésre, hogy az efféle siker a télre nézve mostanában nem sokat jelent, Wisłan rögtön győzelemmel kezdett, és utána sem tűnt el a mezőnyben, hiszen további három alkalommal került a legjobb 10 közé. Egy hasonló szereplés most is benne lehet nála a pakliban. Legalább ilyen érdeklődéssel várhatjuk Antti Aalto szereplését, aki a szezon elején többször is bekerült a éegjobb tíz közé, ezzel pedig finn versenyzőktől már régen látott magasságokban járt. Ha ezt a Turnén is meg tudná ismételni, azt talán adhatna végre egy kis lökést az északiaknál már jónéhány éve kátyúban levő sportágnak.
A Négysáncról bővebben…
Az alábbiakban korábbi írásunk aktualizált változatát olvashatjátok.
A nyitófordulónak ezúttal is az oberstdorfi Schattenbergschanze ad majd otthont (a Turné története során két kivétel akadt, amikor nem itt volt a nyitány, 1953-ban az első kiírás alkalmával, amikor Garmisch-Partenkirchenben kezdtek, illetve 1971, amikor Innsbruck volt az első állomás).
Az itteni hangulat rendszerint fantasztikus, ugyanakkor az elmúlt években az oberstdorfi sáncon többször is volt kifejezetten szeles verseny, elég, ha csak a 2014-es versenyre emlékszünk, amikor történetesen egy nappal később sikerült csak megrendezni a nyitófordulót, de hasonlóan emlékezetesre sikerült a 2011-es év is, amikor az esélyesek legalább fele elszállt volna már az első ugrás után, ha a zsűri egy sokat vitatott döntéssel el újra nem kezdi inkább a versenyt.
Nagy közhely, de ettől még igaz, hogy ezen a versenyen általában az még nem derül ki, hogy ki lesz a későbbi összetett-győztes, ellenben szinte minden évben akad olyan előzetesen a favoritok közé számított versenyző, akinek már itt búcsúznia kell a győzelmi reményektől.
A második forduló a garmisch-partenkircheni „Neujahrsspringen”, azaz az újévi verseny, amelynek gyökerei még a Négysáncnál is korábbra nyúlnak vissza, az első ilyet ugyanis még 1922-ben rendezték, igaz akkor még „csak” Partenkirchenben. Az eredetileg két különálló települést csak az 1936-os olimpiára egyesítette ugyanis a korabeli német vezetés, a helyiek pedig állítólag a mai napig szeretik magukat megkülönböztetni aszerint, hogy a város melyik felén élnek (ld. még Buda és Pest), így egy partenkircheni őslakos jó eséllyel kéri ki magának, ha valaki a füle hallatára az egyszerűség kedvéért „legarmischozza” a verseny helyszínét.
Az Olympiaschanzét a 2008-as versenyre teljesen felújították, ezzel egyes vélemények szerint a nekifutó némiképp elvesztette a korábbi karakterét, cserébe viszont egy építészeti szempontból is gyönyörű létesítményt kaptunk, amely jelenleg a legmodernebbnek számít a négy állomás közül.
A modern építészet egyébként a harmadik fordulónak otthont adó innsbrucki sáncon is megcsodálható, hiszen a 2002-ben átadott nekifutó tornyot nem más, mint a nem rég elhunyt sztárépítész, Zaha Hadid tervezte. Ezzel együtt itt nem annyira a nekifutó, mint a stadion-rész kialakítása az, ami igazán megkapó, Innsbruckban ugyanis a kevés hely miatt (a kifutó mögött kezdődik a városi temető) a sánccal szemben meredek ellenlejtőt alakítottak ki a tervezők, így a versenyzők egyenesen az aréna közepébe ugranak le, ahol olykor-olykor akár valamiféle égi gladiátoroknak is érezhetik magukat az osztrák szurkolók tombolása közepette.
Sportszakmai oldalról ez a sánc azért különleges, mert a négy közül ez a legkisebb, így egyrészt ez díjazza talán leginkább, ha valaki elsősorban a sáncasztalon erős, másrészt papíron itt a legnehezebb pontkülönbséget kialakítani a riválisokkal szemben. Ezt azonban többször felülírta már a szél, ami Innsbruckban is gyakran megkavarja az erőviszonyokat, még úgy is, hogy a rosszemlékű 2008-as év után, amikor egyáltalán nem lehetett itt versenyezni elsőként ruháztak be az osztrákok a sáncot védő szélfogó hálókra.
A fináléra hagyományosan vízkereszt napján kerül sor Bischofshofenben, egy a maga nemében igazán különleges sáncon. Az egykoron ugyanitt egy bukás során elhunyt Paul Ausserleitner nevét viselő sánc ugyanis a megszokottnál kevésbé meredek, elnyújtott nekifutójával igencsak szokatlan próbatétel elé állítja a versenyzőket, akiknek rendszerint időbe telik, amíg megtalálják rajta a ritmust, emiatt sokan nem is kedvelik igazán.
Ugyanakkor ez egy relatíve nagy sáncnak számít, így adott esetben akár nagyobb különbségek is megfordíthatók még rajta, bár ezzel együtt is azért sokszor előfordul, hogy mire három verseny után ideér a mezőny már félig-meddig biztos a győztes kiléte, de lehet azért példát találni olyanra is, amikor nagy számolgatás lett a vége, amire a leghíresebb példa talán a 2006-os verseny, amikor Jakub Janda és Janne Ahonen holtversenyben végeztek az élen. Ugyancsak emlékezetes pillanat volt 2002-ben Sven Hannawald győzelme, aki ezzel a történelemben először tudta mind a négy állomást egy kiíráson belül megnyerni, ezt a teljesítményt azóta is csak egyetlen ugró, Kamil Stoch tudta megismerni éppen a legutóbbi kiírásban.
A VK-hoz képest különbség, hogy a Négysánc-összetettet az egyes ugrásokra kapott pontok összegéből számolják, ami azt jelenti, hogy a Turné sokkal inkább díjazza a következetes jó teljesítményt, hiszen elvileg egyetlen rossz ugrással is el lehet bukni a győzelmet. Emellett a Négysáncot a versenyek egyedülálló lebonyolítási rendszere is kiemeli a többi verseny közül, egyedül itt alkalmazzák ugyanis az 1996-os bevezetése óta egyébként sokszor kritizált (mondván, nem feltétlenül a legjobbakat jutalmazza) „KO-rendszert”, aminek lényege abban áll, hogy az első sorozatba bejutott 50 versenyzőt párokba rendezik, amelyek győztese automatikusan bejut a második sorozatba, ahol csatlakozik hozzájuk az 5 legjobb vesztes (avagy „lucky loser”), ezzel kialakítva a megszokott 30-as mezőnyt. Ez a rendszer egyébként azt is magával hozza, hogy a rendszerint a verseny előtti napon rendezett selejtezőnek itt a továbbjutáson kívül is van tétje, hiszen az itt elért eredmények alapján alakul ki a másnapi párosítás (az első az ötvenedikkel kerül össze, a második a negyvenkilencedikkel és így tovább…).
A Négysáncversenyek 1953 óta íródó történetében a legtöbb győzelmet, szám szerint 5-öt Janne Ahonen (1999, 2003, 2005, 2006, 2008) szerezte, mögötte Jens Weissflog (1984, 1985, 1991, 1996) következik az örökranglistán 4 sikerrel, majd Bjørn Wirkola (1967, 1968, 1969) és Helmut Recknagel (1958, 1959, 1961) 3-3-mal. Kétszeres győztesnek mondhatja magát Matti Nykänen (1983, 1988), Andreas Goldberger (1993, 1995), Gregor Schlierenzauer (2012, 2013), Jochen Danneberg (1976, 1977), Veikko Kankkonen (1964, 1966), Hubert Neuper (1980, 1981), Ernst Vettori (1986, 1987) és Kamil Stoch (2017, 2018) is. A fentebb már említett Stoch mellett a jelenlegi mezőnyből Peter Prevc (2016) és Stefan Kraft (2015) nyert korábban 1-1 alkalommal.
Az elmúlt évek dobogósai
| Szezon | 1. | 2. | 3. |
|---|---|---|---|
| 2001/02 | Sven HANNAWALD (GER) | Matti HAUTAMÄKI (FIN) | Martin HÖLLWARTH (AUT) |
| 2002/03 | Janne AHONEN (FIN) | Sven HANNAWALD (GER) | Adam MAŁYSZ (POL) |
| 2003/04 | Sigurd PETTERSEN (NOR) | Martin HÖLLWARTH (AUT) | Peter ZONTA (SLO) |
| 2004/05 | Janne AHONEN (FIN) | Martin HÖLLWARTH (AUT) | Thomas MORGENSTERN (AUT) |
| 2005/06 | Janne AHONEN (FIN) Jakub JANDA (CZE) | – | Roar LJØKELSØY (NOR) |
| 2006/07 | Anders JACOBSEN (NOR) | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) | Simon AMMANN (SUI) |
| 2007/08 | Janne AHONEN (FIN) | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Michael NEUMAYER (GER) |
| 2008/09 | Wolfgang LOITZL (AUT) | Simon AMMANN (SUI) | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) |
| 2009/10 | Andreas KOFLER (AUT) | Janne AHONEN (FIN) | Wolfgang LOITZL (AUT) |
| 2010/11 | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Simon AMMANN (SUI) | Tom HILDE (NOR) |
| 2011/12 | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Andreas KOFLER (AUT) |
| 2012/13 | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) | Anders JACOBSEN (NOR) | Tom HILDE (NOR) |
| 2013/14 | Thomas DIETHART (AUT) | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Simon AMMANN (SUI) |
| 2014/15 | Stefan KRAFT (AUT) | Michael HAYBÖCK (AUT) | Peter PREVC (SLO) |
| 2015/16 | Peter PREVC (SLO) | Severin FREUND (GER) | Michael HAYBÖCK (AUT) |
| 2016/17 | Kamil STOCH (POL) | Piotr ZYŁA (POL) | Daniel Andre TANDE (NOR) |
| 2017/18 | Kamil STOCH (POL) | Andreas WELLINGER (GER) | Anders FANNEMEL (NOR) |
Síparadicsom Blog 
“Négy sánc, egy bajnok” bejegyzéshez egy hozzászólás