Willingen Five: Kamil Stoch a kvali győztese

A XXIII. Téli Olimpiai Játékok előtti utolsó megmérettetésen sem lazíthatnak a síugrók. Willingenben ugyanis öt ugrás kell a végső győzelemhez, amibe már a mai kvalifikáció is beleszámított, melyet Kamil Stoch tudott megnyerni. A második helyen a hazai sáncon versenyző Richard Freitag végzett, míg a harmadik a múlt hétvégét kihagyó Daniel André Tande lett. “Willingen Five: Kamil Stoch a kvali győztese” részletei…

Nika Kriznar a kanderstegi junior világbajnok, Vörös Virág a 38. helyen zárt!

Magabiztos versenyzéssel, egyedüliként a mezőnyből kétszer is eljutott 100 méterig Nika Kriznar, az újdonsült junior világbajnok. Az ezüstérmet honfitársa Ema Klinec szerezte meg, míg a bronzérem a norvég Anna Odine Stroem nyakába került. Nagy örömünkre Vörös Virágnak is szurkolhattunk a világbajnokságon, aki 73 métert ugorva a remek 38. helyen végzett. “Nika Kriznar a kanderstegi junior világbajnok, Vörös Virág a 38. helyen zárt!” részletei…

Népünnepély Zakopanéban: győzött a lengyel csapat!

Komoly versenyre volt kilátás, végül azonban már több sorozattal a vége előtt eldőlt, hogy a házigazda Lengyelország lesz az idei szezonban az első, aki letaszítja Norvégiát a dobogó legfelső fokáról. A Tande nélküli norvég gárda így Németországgal vívott nagy harcot a második helyért, ám végül alulmaradt a németekkel szemben. “Népünnepély Zakopanéban: győzött a lengyel csapat!” részletei…

Nincs ellenszer az északiak ellen sírepülésben: Norvégia a világbajnok

Toronymagas esélyesként várhatta a norvég csapat a mai csapatversenyt az oberstdorfi sírepülő világbajnokságon, ahol végül dominálva, játszi könnyedséggel szerezték meg az aranyérmet. A második helyért már ennél nagyobb volt a csata, de végül a szlovének nyakába került az ezüstérem, míg Lengyelország, a hazai csapatot megverve, bronzérmes lett. “Nincs ellenszer az északiak ellen sírepülésben: Norvégia a világbajnok” részletei…

Dawid Kubacki az élen a turné utolsó kvaliján

Utolsó fordulójához érkezett az idei Négysáncverseny. A szokásos bischofshofeni záróverseny kvalifikációján ezúttal Dawid Kubacki szerepelt a legjobban. Mögötte Johann André Forfang és Simon Ammann egészítették ki a top hármat. “Dawid Kubacki az élen a turné utolsó kvaliján” részletei…

Grand Slam esély: Stoch meghódította a Bergiselt is, Freitag bukott

Harmadik állomásához érkezett az idei Négysáncverseny, amely a tavalyihoz hasonlóan idén sem múlik el dráma nélkül. Richard Freitag bukott az első sorozatban, amivel végleg kiszállt a versenyből. Kamil Stoch viszont továbbra is hatalmas formában versenyezve behúzta a harmadik versenyt is … Grand Slam esély: Stoch meghódította a Bergiselt is, Freitag bukott részletei…

Junshiro Kobayashi nyerte a selejtezőt a Bergiselen

Az innsbrucki időjárás ezúttal sem könnyítette meg a szervezők és a versenyzők dolgát, a 15 perces várakozással egybekötött kvalifikáción végül Junshiro Kobayashi tudott győzedelmeskedni Kamil Stoch és Richard Freitag előtt. “Junshiro Kobayashi nyerte a selejtezőt a Bergiselen” részletei…

Forfang zárta legjobban az évet a garmisch-partenkircheni selejtezőn

Pihenőnap nélkül folytatódik a Négysáncverseny. A szokásokhoz híven a második helyszín Garmisch-Partenkirchen, ahol Johann André Forfang zárta a legjobban a 2017-es naptári évet. A kvalifikációban remekül szerepeltek még a lengyelek is, Dawid Kubacki és Stefan Hula a második és a harmadik helyen végeztek. “Forfang zárta legjobban az évet a garmisch-partenkircheni selejtezőn” részletei…

Dupla hazai siker a titisee-neustadti csonka versenyen

A hosszas várakozás és a változó körülmények sem tudták megzavarni a németek legjobbjait. Richard Freitag egy győzelemmel, Andreas Wellinger egy második hellyel ajándékozta meg a hazai drukkereket az egysorozatos titisee-neustadti versenyen. “Dupla hazai siker a titisee-neustadti csonka versenyen” részletei…

Német dominancia Oroszországban: Wellinger a győztes, Freitag 2.

Kétségkívül a németekről szólt ez a hétvége Nizhny Tagilban. Az edzéseken még Markus Eisenbichler dominált, de a versenyek már Richard Freitagról és Andreas Wellingerről szóltak. Ma Wellinger tudott győzedelmeskedni, de Freitag ezúttal is a dobogóra állhatott. A harmadik helyen Stefan Kraft végzett. “Német dominancia Oroszországban: Wellinger a győztes, Freitag 2.” részletei…