Német dominancia Oroszországban: Wellinger a győztes, Freitag 2.

Kétségkívül a németekről szólt ez a hétvége Nizhny Tagilban. Az edzéseken még Markus Eisenbichler dominált, de a versenyek már Richard Freitagról és Andreas Wellingerről szóltak. Ma Wellinger tudott győzedelmeskedni, de Freitag ezúttal is a dobogóra állhatott. A harmadik helyen Stefan Kraft végzett.

Kavargó és erős szélben zajlott a nizhny tagili második egyéni verseny. Hosszú ideig Dimitry Vassiliev (25.) és Vincent Descombes Sevoie (27.) 123,5, majd Jakub Wolny (18.) 124,5 méteres ugrása számított a leghosszabbnak. Majd jött a tegnap élete első pontjait megszerző Will Rhoads (127m 16.), aki tovább folytatta jó szereplését. Az első igazi nagy ugrás Anders Fannemel nevéhez fűződött, aki 130 méterig repült és az első sorozatot a 8. helyen zárta. Honfitársa, Andreas Stjernen (127m 7.) bár elégedetlenkedett ugrása után, mégis bejött Fannemel elé.

nizhny_day2_jump2

Ennél is elégedetlenebb lehetett viszont Michael Hayböck (35.), aki csak 116,5 méterig jutott el, és ezzel nem is tudott bejutni a legjobb 30 közé. Az osztrák bokasérülése után úgy tűnik még mindig keresi a formáját. Hayböck mellett Peter Prevc (117,5m 40.) és Stefan Hula (111,5m 40.) is bosszankodhattak ma, ugyanis ők sem tudtak bekerülni a pontszerzők közé.

A svájciak közül Simon Ammann (123,5m 11.) volt a legjobb, míg a tegnap kiválóan szereplő Gregor Deschwanden (116,5m), többek között Hayböck és Prevc betlijének köszönhetően, épphogy becsúszott a top 30-ba. Ilyen körülmények között Kamil Stoch 123,5 métere és Manuel Fettner 124,5 méteres ugrása elég volt a 9. és 10. helyhez. K-pont körüli ugrással Dawid Kubacki (121,5m 12.) és Piotr Zyla (121,5m 14.) viszont már a középmezőnyben találták magukat.

Kicsit el tudott ugrani a mezőnytől Maciej Kot (130m 5.) és Karl Geiger (126,5m 6.), de a legjobb eredményektől így is elmaradtak. A tegnapi nagy előre lépők, Daniel André Tande (122m 17.) és Johann André Forfang (122,5m 13.) gyengébben kezdtek a vártnál.

Stefan Kraft ezúttal 128 méterig jutott, viszont a kompenzációknak hála ez is elég számára ahhoz, hogy az első sorozatot a 3. helyen zárhassa. A hétvége legnagyobb esélyese Markus Eisenbichler tegnap nem igazán tűnt ki a mezőnyből, ma viszont az első sorozat legnagyobb ugrását (134,5m) mutatta be, ezzel a második helyről várhatta a folytatást. Honfitársai is remekül szerepeltek, a tegnapi győztes, Richard Freitag 131 métert ugorva a 4., Andreas Wellinger 132 méterig repülve pedig az első helyről várhatta a folytatást.

Az első sorozat eredménye

nizhny_day2_eisi2

A második sorozat Deschwanden 122 méterével indult, amivel nagyot nem tudott előrébb lépni a svájci. Nem úgy, mint a norvégok! Közülük először Halvor Egner Granerud (126m) ugrott, aki a 23. helyről a 18.-ra jött fel. Őt követte Robert Johansson, aki a nap második leghosszabb ugrásával (137m) egészen a 11. helyig lépegetett előre. Ennél is jobban sikerült a tegnapi második helyezett Daniel André Tande második próbálkozása, a 23 éves norvég 138,5 méteres ugrásával a 17. helyről egészen az 5. helyre küzdötte fel magát.

Jernej Damjan (130m 10.) javított 5 helyet, és bár Simon Ammann (12.) végül rontott egy helyet 133,5 méteres második ugrása mégis ígéretesen hangzik a folytatást illetően. Maciej Kot (132,5m 8.) és Kamil Stoch (134m 7.) voltak a lengyelek legjobb emberei. Karl Geiger (131,5m 9.) pár helyet visszacsúszott a második sorozatban, de így is a top 10-ben zárt – biztosítva ezzel, hogy a németek legyenek a nap legsikeresebb nemzete 4 versenyzővel a legjobb tíz között.

Tande mellett Anders Fannemel volt a norvégok legjobbja ma, aki 132 méteres második ugrásával a 6. helyen fejezte be a versenyt. Az osztrákok közül ismételten csak egy legény volt talpon a vidéken, Stefan Kraft (133,5m) tegnap egy tizeddel maradt el a dobogótól, ma azonban három tizeddel, de mellé állt a szerencse, és végül 3. lett.

A győzelemért ismételten csak németek maradtak csatában. Eisenbichler 130 méteres ugrása nem bizonyult elégnek ma a pódiumhoz, Freitag 138 méterével viszont felküzdötte magát a dobogó második fokára. Így a végén már csak az volt kérdés, hogy vajon Wellinger nyer ma vagy Freitag duplázik. A lila sisakos német 133,5 méterig repült, ami elég volt számára ahhoz, hogy ő legyen a nap embere. Ezzel a győzelemmel Wellinger az összetettben feljött a második helyre, így a tabella élén most két német áll, ami mindenképpen biztató lehet a hazai drukkerek számára így, egy héttel a titisee-neustadti hétvége előtt.

nizhny_day2_jump

Végeredmény:

Hely Versenyző Ország 1. sorozat 2. sorozat Pontszám
1. Andreas WELLINGER GER 132.0 133.5 275.7
2. Richard FREITAG GER 131.0 138.0 270.9
3. Stefan KRAFT AUT 128.0 133.5 263.5
4. Markus EISENBICHLER GER 134.5 130.0 263.2
5. Daniel André TANDE NOR 122.0 138.5 255.5
6. Andreas FANNEMEL NOR 130.0 132.0 251.0
7. Kamil STOCH POL 123.5 134.0 250.8
8. Maciej KOT POL 130.0 132.5 250.5
9. Karl GEIGER GER 126.5 131.5 250.0
10. Jernej DAMJAN SLO 123.0 130.0 245.5

VK összetett:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Richard FREITAG GER 270
2. Andreas WELLINGER GER 239
3. Daniel André TANDE NOR 220
4. Stefan KRAFT AUT 190
5. Johann André FORFANG NOR 169
6. Kamil STOCH GER 143
7. Jernej DAMJAN SLO 139
8. Markus EISENBICHLER GER 129
9. Junshiro KOBAYASHI JAP 126
10. Piotr ZYLA POL 101

A verseny teljes végeredménye

VK összetett

Nemzetek Kupája

A Világkupa jövő héten tehát Titisee-Neustadtban folytatódik, ahol szombaton egy csapat-, vasárnap pedig egy újabb egyéni versenyt rendeznek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s