Senki nem számított rá, hogy Virág idáig jut – Interjú Vasja Bajccal

Vörös Virág idei szezonja egészen márciusig fantasztikusan alakult, hiszen hatalmasat fejlődött a 2019/20-as évad során: míg a kezdeti cél egyáltalán a versenye való továbbjutás volt az évad második felében többször is pontokat tudott szerezni a világkupa-versenyeken. Aztán sajnos a szezon végén jött a sérülés, ami miatt műtét, majd többhónapos rehabilitáció vár most versenyzőnkre, ám van rá esély, hogy Virág már a következő idényben visszatérhet majd a mezőnybe. Elsőszámú síugrónk edzője, Vasja Bajc értékelte az idei szezont.

Virág idei eredményeit megnézve egyértelmű fejlődés látszik, hiszen míg a szezon elején a versenyekre való kvalifikáció volt a cél, később ez rendszeresen sikerült neki, sőt a vége felé a pontszerzés is többször sikerült. Minek köszönhető mindez?

A szezon előtt volt Virággal egy komoly beszélgetésünk, ugyanis mindenképpen javítania kellett a testtömegindexén (BMI). A Nemzetközi Síszövetségnél 21-es BMI a határ, ami alatt a versenyzőnek rövidíteni kell a sílécén. Virág ezen érték felett volt, miközben a legjobb versenyzők rendszerint alatta vannak, jellemzően, 20-as, 19-es, akár 18-as értékekkel, vállalva, hogy rövidítenek a lécükön. Ha Virág ezen nem tudott volna javítani, akkor nem sok értelme lett volna folytatni.

Virág azonban nagyon összeszedett és motivált volt abban, hogy ebben fejlődjön. Voltak ebben segítőink is, az étrendjének összeállításában a [táplálékkiegészítőkkel foglalkozó] Scitec cégtől kapott segítséget, valamint volt támogatásunk Szlovéniából is, ugyanis [a szlovén élsportlolókkal is foglalkozó ljubljanai sportorvos] Mitja Bračič készített számára edzéstervet, ami alapján lépésről lépésre sikerült fejlődnie.

A legjobb formában egyébként augusztusban volt, amikor dobogón állt a FIS kupában, volt 5. a COC-ban és pontot szerzett a nyári GP-n. Aztán sajnos következett egy bizonytalanabb időszak, amikor nem volt biztos, hogy tudjuk-e együtt folytatni a felkészülést. Ez Virág motivációján is meglátszott, és ismét magára szedett egy-két kilót. Aztán történt, ami történt, és miután kiderült, hogy tudunk tovább dolgozni már nem volt gond a motivációval, mindazonáltal ezek után a szezonnyitón Lillehammerben még nem volt olyan formában, mint terveztük. Mindenesetre sikerült ismét fokozatosan fogynia, olyannyira, hogy végül egy centivel még rövidítettük is a léceit ez pedig az eredményekben is meglátszott: eleinte az volt a cél, hogy jusson be a fő versenyre, aztán egyre inkább az, hogy szerezze meg az első pontjait a világkupában. Sajnos aztán közbeszólt a térdszalag-szakadás, de a sérüléséig nagyon sikeres szezonja volt, igazából arra, hogy eddig jut, senki nem is számított.

Most reméljük, hogy a műtét során nem lesz komplikáció és rehabilitációt dr. Bračič csapatával együttműködve le tudjuk rövidíteni 6 hónapra és októberben ismét elkezdhet ugrani.

Vörös Virág repül a Holmenkollenen

Ez azt jelenti, hogy már a következő szezonban láthatjuk versenyezni? Ott lehet Virág a jövő évi oberstdorfi világbajnokságon?

Ha a rehabilitáció jól megy, akkor erre megvan a lehetőség, de türelmesnek kell lennünk, a cél az, hogy, a nyári szezon végén visszatérhessen a sáncra, de nem fogjuk semmiképpen sem erőltetni, az sem baj, ha csak havon tud először ugrani. Azzal számolunk, hogy a szezon első részét kihagyja, és majd valamikor január-február környékén tud ismét versenyezni.

Az kvalifikációs időszak a pekingi olimpiára viszont nyáron kezdődik, ez a kihagyás valamennyire biztosan versenyhátrányt jelent majd Virág számára.

A kvalifikációs időszak ugyan nyáron kezdődik, de csak 2022-ben az olimpia előtt ér majd véget, vagyis marad még idő kiharcolni a kvótát. Virág bizonyította, hogy könnyedén ott tud lenni a legjobb 40-ben és miután a nagy nemzetek is legfeljebb csak 4-4 versenyzőt nevezhetnek, egy mostani ranglistán valahol a 31-32. hely környékén lett volna [40 kvótát osztanak ki], úgyhogy minden esély megvan rá, hogy ott legyen majd az olimpián.

A felkészülés kapcsán említette a testsúlyt, mint kritikus kérdést, mondhatjuk, hogy ez az, amiben a leginkább sikerült fejlődni, vagy az ugrás technikájában is sikerült közben javítani?

Természetesen dolgoztunk a technikán is, de ha valakin súlyfelesleg van, akkor ott nehéz a jó technikát megtalálni. A nyár során egyébként éppen ezért sokat dolgoztunk kisebb sáncokon, igyekeztünk stabilizálni a nekifutótartást és javítani az elugrást, hogy a lábaiból és ne felsőtestből vagy a karjaival próbáljon energiát beletenni. Egyébként látszik a fejlődés, ha valaki összehasonlítja, hogy hogy ugrott Virág két évvel ezelőtt, egészen máshogy néznek ki az ugrásai.

Visszatérve Lillehammerre, az az edzéssorozat, amikor Virág elesett erős hátszélben, nehéz körülmények között zajlott, volt ennek szerepe a bukásban?

Valóban a körülmények nem voltak a legjobbak, nem is tiszta hátszél volt, hanem oldal-hátszél. Virág a bal síje felől kapott egy erősebb lökést, ami megbillentette és innen kellett korrigálnia, de sajnos a landolás nem sikerült jól, nagyon beleguggolt, mélyre került a súlypontja és elvesztette az egyensúlyát. Kicsit több tapasztalattal elkerülhető lett volna, de ebből is lehet majd tanulni. Előbb persze bíznunk kell benne, hogy a mai műtét során [szerdán beszélgettünk] minden rendben lesz.

A helyzet egyébként is mindenhol bizonytalan, a csapatok most befejezték a szezont, de áprilistól elvileg kezdődnének újra az edzések, aztán májusban kellene visszatérni a sáncokra, de a koronavírus-járvány miatt igazából senki nem tudja, hogy mi fog majd történni. Reméljük, hogy továbbra is meglesznek nálunk is a munkához a pénzügyi feltételek, az én szerződésem is egyelőre április végéig szól, de a terv az, hogy folytatjuk.

Senki nem számított rá, hogy Virág idáig jut – Interjú Vasja Bajccal” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s