Maradt még tartalék Molnár Flóriánban

Szezonvégi síugrós körképünket a magyar csapat egy másik tagjával folytatjuk, a férfiaknál a piros-fehér-zöld színeket a mögöttünk hagyott télen Molnár Flórián képviselte a nemzetközi mezőnyben, akinek idei szezonját alapvetően két verseny határozta meg: a lausanne-i ifjúsági olimpia és az oberwiesenthali junior világbajnokság. Előbbin az eddigi legjobb magyar eredményt elérve Flórián a 19. helyen végzett. A 18 születésnapját a napokban ünneplő kőszegi versenyző édesapjával és edzőjével, Molnár Lászlóval beszélgettünk az idei szezonról.

Mondhatnánk, hogy novemberben, de valójában inkább nyáron, sőt, ha a felkészülés elejét nézzük, akkor tavaly áprilisban kezdődött az elmúlt síugrószezon, vagyis meglehetősen hosszú és intenzív volt Molnár Flórián számára is az elmúlt szűk egy év.

Ahogy Molnár László beszámolt róla, vegyes érzésekkel zárták az idényt, mert előzetesen egy sokkal jobb szezonra számítottak. Az ifjúsági olimpián elért eredménnyel ugyan elégedettek, de szerinte volt benne tartalék, lehetett volna jobb is, noha a télen talán ez sikerült így is a legjobban: “A verseny alatt egyébként motiváltnak éreztem Flóriánt, dolgozott előtte és nagyon össze is szedte magát erre a versenyre” mondta a kőszegi versenyző édesapja. “Persze a szél is belekavart a sorrendbe, ilyenkor mindig felborul egy kicsit a papírforma. Az is segített egyébként, hogy volt körülötte társaság, ha ez meglenne folyamatosan, sokkal jobb is tudna lenni”.

Ami a többi versenyt illeti, nem igazán tűztek ki konkrét helyezést célként, ugyanis a kontinentális kupában a világkupából éppen kieső versenyzőkkel rendszerint elég erős mezőny jön össze, 17-18 évesen itt egy tisztes eredménnyel helytállni is szép teljesítmény, ami egyébként Flóriánnak sikerült is. A junior világbajnoksággal is hasonló volt a helyzet, ráadásul ez a verseny már arra az időszakra esett, amikor a koronavírus miatt már volt mindenkiben némi nyugtalanság, Persze, mint Molnár László hozzátette, hogy ez fejben mennyire zavarta meg, arra igazán csak Flórián tudna válaszolni. “Ráadásul ez is egy szeles verseny volt, ugyan papíron szembeszéllel, de Flórián elmondása szerint ebből a levegőben semmit nem lehetett érezni. Ilyen körülmények között egy rövid nekifutóval nem volt könnyű dolga. Összességében helyezésben [52. lett] lehetett volna jobb, de a mezőny ismeretében végül is ez is tisztes eredménynek mondható, végeztek mögötte azért olyanok is, akik a szezonban egyébként jobbak voltak.”

Ezután az edzéslehetőségek kerültek szóba, amivel idén szintén nem volt igazán szerencséjük. A síszövetségtől ugyan maximális támogatást kaptak abban, hogy az eredetileg tervezett programjukat végigcsinálják, ám sokszor szólt közbe az időjárás, és a sáncok sem voltak mindig igazán jó állapotban, ezért például a talajfogáson keveset tudtak dolgozni (ez sajnos egy-két hiányzó pontban meg is mutatkozott a versenyeken).

Flórián szezonja, a legtöbbekhez hasonlóan, idén a tervezettnél korábban ért véget, ugyanis a zakopanei COC-versenyt, ahol eredetileg zárta volna az évadot a koronavírus-járvány kitörése miatt már nem rendezték meg. Ez olyan szempontból nem feltétlenül jön rosszul, hogy a síugrók a felkészülést már rendszerint áprilisban, az előző évad vége után 2-3 héttel megkezdik, sokat tehát nem lehet pihenni közben, ellenben most lesz idő egy kicsit kipihenni és egy kicsit távolabbról visszatekintve értékelni az évadot. Mindenesetre előbb-utóbb kell majd egy döntést hoznia Flóriánnak a hogyan továbbról, és mint Molnár László elmondta, ahhoz, hogy tovább tudjon fejlődni, még egy kicsit több energiát kellene majd beletenni. Ehhez az is sokat hozzá tudna tenni, ha lenne körülötte egy csapat, lenne kivel edzenie.

Arra is van már elképzelésük, hogy ez hogyan valósulhatna meg, ugyanis Flóriánék a tarvisiói sígimnázium felé kacsingatnának, persze jelenleg a járvány miatti korlátozások mellett konkrétumokról nehéz lenne ezzel kapcsolatban beszélni, hiszen egyelőre senki sem tudja, hogy mikor lesz majd lehetőség újra edzeni.

Ami mindenesetre biztos, hogy köszönhetően Flórián jó nyári szereplésének, és annak, hogy augusztusban Barcarozsnyón elért 24. helyével pontokat szerzett a FIS-kupában, a következő idényben is biztosan ott lehet majd a COC-versenyeken, ami nagyjából kijelölheti majd a jövőbeli tervek körvonalait ami köré lehet majd tervezni a folytatást. Molnár László is azzal zárta a beszélgetésünket, hogy változatlanul sok van még Flóriánban, reméljük lesz lehetősége rá hogy mindezt meg is mutassa.

Borítókép: Andrea Breuer

Maradt még tartalék Molnár Flóriánban” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s