Curling: Debütál a vegyes páros, de a kanadaiak máris dupláznának

Már a pjongcsangi téli játékok nulladik napján, a pénteki nyitóünnepség előtt elkezdődnek az érmekért folyó küzdelmek két sportágban. A síugrók is megkezdik a selejtezőjüket, de az első sportesemény, ami megadja a kezdőlökést a két és fél héten át tartó sportőrületnek, a curling lesz – mégpedig egy olyan számmal, amelyet korábban még soha nem láthattunk az olimpiákon. Jön a vegyes páros!

Az alapjátékot, amit a közvélemény curlingként megismert, négy azonos nemű játékos játssza, az utóbbi évtizedben azonban egyre elterjedtebbé vált a vegyes páros is, amiből az elmúlt tíz évben már világbajnokságot is rendeztek. Igen, ez az a szakág, amiben téli sportokhoz képest egészen páratlan sikerességi mutatóval rendelkezik Magyarország, hiszen Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt kettőse fittyet hányva a curling tradicionális erőviszonyaira 2013-ban és 2015-ben is megnyerte a világbajnoki címet, s előttük Szekeres Ildikó és Nagy György is elhoztak már egy ezüstöt 2009-ben.

EasyCapture8

Svájc – Jenny Perret és Martin Rios

Ám dacára ezeknek a szép eredményeknek, Magyarország mégsem kvalifikálta magát az idei olimpiai tornára, mivel a 2016-os és a 2017-es vb-n, amelyek eredménye alapján összeállt a nyolccsapatos mezőny, Palancsáék nem kerültek be az első tízbe sem.

KANADA FINNORSZÁG SVÁJC ATLÉTÁK OROSZORSZÁGBÓL
Kaitlyn Lawes Oona Kauste Jenny Perret Anastasia Bryzgalova
John Morris Tomi Rantamäki Martin Rios Alexander Krushelnitskiy
KÍNA NORVÉGIA DÉL-KOREA USA
Wang Rui Kristin Skaslien Jang Hye-ji Rebecca Hamilton
Ba Dexin Magnus Nedregotten Lee Ki-jeong Matt Hamilton

Ide kattintva az összes páros portréja végigpörgethető a Curling Világszövetség Instagramján.

A nyolc résztvevő országból hétnek a férfi vagy a női tornán is van érdekeltsége, egyedül a finnek azok, akik csak a vegyes párossal jutottak ki. Oona Kauste neve szélesebb körökben is ismert, hiszen ő a női csapat skipje is egyben, míg társa, Tomi Rantamäki az olimpián résztvevő összes sportoló második legidősebb tagja lesz a maga 49 évével (érdekes módon ezen lista első és harmadik tagja is curlinges, a kanadai nők cserejátékosa, Cheryl Bernand 51, míg a norvég férfiak skipje, Thomas Ulsrud 46 esztendősen száll jégre).

A játékosokat illetően viszont csekély lesz az átfedés a vegyes páros és a csapatversenyek között, azaz kevesen vannak, akik mindkét tornán érdekeltek lesznek, pedig szinte minden vegyes párost játszó sportoló része egy férfi vagy női csapatnak is hazájában, azaz egy curlinges mindkét típust „tudja” játszani. Csupán hárman lesznek érdekeltek mindkét színtéren: a svájci páros hölgytagja, Jenny Perret lett felkérve a Silvana Tirinzoni-féle női csapat cserejátékosának, tehát egyáltalán nem biztos, hogy ott majd játéklehetőséghez jut egyáltalán. A legsűrűbb programja így mindenképpen az Egyesült Államok kettősét alkotó testvérpárnak, Rebecca és Matt Hamiltonnak lesz, akik állandó tagjai a női és férficsapatnak.

EasyCapture9

Oroszország az olimpiai zászló alatt – Anastasia Bryzgalova és Alexander Krushelnitskiy

A mezőny erősségét jelzi, hogy a házigazdákon kívül minden nemzetnek van már vegyes páros vb-érme, és az előző két világbajnoki felállás is itt lesz: 2016-ban az oroszok értek fel a csúcsra a Bryzgalova-Krushelnitskiy kettőssel, 2017-ben pedig Svájc diadalmaskodott Perret és Rios közreműködésével – Martin Rios ráadásul már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, hiszen 2012-ből is van egy címe.

Mivel a szám ugyebár első alkalommal szerepel az ötkarikás programban, a játékosok olimpiai történetéről nem is beszélhetnénk, ha nem lenne az a már említett könnyű átjárás a vegyes páros és a csapatverseny között. Két olimpiai bajnokot is köszönthetünk ugyanis a mezőnyben, méghozzá a kanadaiak két játékosát: Kaitlyn Lawes 2014-ben volt a női csapatversenyt megnyerő Jennifer Jones-féle alakulat tagja (és egyébként idén sem sokon múlt, hogy ők vívják ki a részvételt Rachel Homanék helyett, de végül harmadikak lettek a nemzeti kvalifikáción), míg partnere, John Morris 2010-ben nyert olimpiát Kevin Martin oldalán. Lawes és Morris tehát idén már annak ellenére is kétszeres bajnokok lehetnek, hogy versenyszámuk csupán első alkalommal szerepel a játékokon – és erre kifejezetten jó esélyük is van, hiszen ahogy a hagyományos curlingben, úgy Kanada a vegyes párosban is igencsak ott van a szeren, még ha furcsa módon világbajnokságot nem is nyertek az eddigi tíz év során. Hozzá kell tenni, hogy ebben a számban nem olyan egyértelműek az erőviszonyok a világ élvonalában, mint a csapatversenyeknél megszokhattuk, nehezebb ugyanis precíznek lenni a kövekkel.

Na de miben is különbözik ez a kétszemélyes curling attól a változattól, ahol csapatonként négy fő játszik egyszerre? Egyrészt ez a curling gyorsabb, pörgősebb verziójának számít, a mérkőzések ugyanis itt nem nyúlhatnak el közel három óráig, általában két órán belül befejeződik egy extra endig fajuló meccs is. Ez annak köszönhető, hogy tíz helyett itt nyolc endből áll egy találkozó, endenként pedig a csapatoknak nyolc helyett csak hat kő áll rendelkezésükre – ráadásul ez is úgy, hogy ebből a hatból egyet-egyet már előre elhelyeznek a jégen, még mielőtt az első játékos eldobná a sajátját.

lawes-morris

Kanada – Kaitlyn Lawes és John Morris

Minden end tehát ugyanazzal a megadott alapfelállással indul: az egyik kő a házban, annak középpontjától egy kicsit feljebb helyezkedik el, a másik pedig több méterrel előtte guardot képez számára – mindkettő a pálya középvonalán. Mindig a befejező csapat köve van a pontot érő helyen, az endet kezdő csapaté pedig a guard pozíciójában, és innen kell aztán a párosoknak bonyolítaniuk a játékot a kezükben lévő öt-öt kővel. A csapaton belül itt is megvannak a posztok, az egyik játékosnak az első és az ötödik, a másiknak pedig a köztük lévő három követ kell eldobnia, de ezen kívül nincs nagy mozgástér, mindenkinek ugyanúgy el kell látnia a söprögető és a skip feladatát is, amikor a partnerük dob. Nem ritka emellett, hogy a dobó játékos is azonnal a saját köve után rohan, hogy segítsen a söprésben, erre ugyanis itt nincsen külön emberi erőforrás – a két játékos élete pedig egy folyamatos rohanássá válik ebben az egyébként nyugodt sportágban. Mivel kevesebb idő jut a söprésre, a kő irányának és gyorsaságának kívánt módon való módosítására, így a hibaszázalék is nagyobb, és ez teszi igazán kiszámíthatatlanná a vegyes páros küzdelmeket.

Az új szám érkezése miatt a curlingcsarnok lesz a legelfoglaltabb hely az egész olimpia ideje alatt, hiszen már csütörtökön, február 8-án megkezdik a tornát a párosok, hogy jövő keddre, február 13-ára el is döntsék az érmek sorsát. A lebonyolítás itt is a curlingtől megszokott módon zajlik, az alapszakaszban a nyolc csapat mindegyike játszik az összes ellenfelével, majd a legjobb négyre az elődöntők és a helyosztók várnak. Február 14-étől aztán párhuzamosan megkezdődnek a női és férfi csapatversenyek, ahol az utolsó érmeket majd az olimpia záróceremóniájának a napján, február 25-én osztják ki.

EasyCapture10

Finnország – Oona Kauste és Tomi Rantamäki

A 2018-as pjongcsangi játékok tehát már egy nappal a megnyitó előtt, közép-európai idő szerint csütörtökön éjjel 1 órakor megkezdődnek a vegyes páros curlingesek csatáival. Az olimpia legelső eseményéről az Eurosport és az M4 Sport is élőben közvetít, a nyitófordulón a Kanada-Norvégia mérkőzésre koncentrálva. De az előttünk álló több mint két hét során végig rengeteg curlingközvetítés lesz ezen a két csatornán, aminek menetrendjét a Magyar Curling Szövetség által összefoglalt listákból könnyen átláthatjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: