A brazil, aki jégen szállt szembe Kanadával

A brazil zászló és a curlingpálya színei erősen elütnek egymástól, pedig ennek a téli sportoktól távol álló trópusi országnak a férficsapata már egy évtizede hallat magáról. Most ráadásul a curling legerősebb nemzete, Kanada ellen játszhattak egy mérkőzéssorozatot, amelynek a tétje nem más volt, mint a világbajnoki részvétel.

A világbajnokságokon az amerikai zónából mindig két ország képviselteti magát, mi pedig hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, hogy ez csakis Kanadát és az Egyesült Államokat takarja. Való igaz, hogy eddig mindig ők delegáltak csapatokat, ám nem alanyi jogon kapják meg a részvételt, hiszen a szabályzat kimondja, hogy az amerikai zóna bármely másik tagja kihívást intézhet feléjük a vb-részvételért. Persze ők nincsenek sokan, a zóna többi tagja közül egyedül Brazília aktív nemzetközi szinten, az Amerikai Virgin-szigetek, valamint a tagok közé 2016-ban felvett Mexikó és Guyana egyelőre inkább csak megfigyelőként vannak jelen a világszövetségben.

Az elmúlt tíz évben a mostani volt az ötödik alkalom, hogy Brazília kihívást kért a vb-részvételért, ilyenkor pedig ellenfele mindig a régió azon országa, amely a gyengébb eredménnyel zárta az előző évi világtornát. Ez rendszerint az Egyesült Államok, mint ahogy tavaly is ők voltak, hiszen Kanada megnyerte a 2017-es bajnokságot Brad Gushue-ékkal, ám most mégis a juharleveleseknek kellett kiállniuk a brazilok ellen – ennek az az oka, hogy az idei vb-t éppen Las Vegas rendezi majd, az USA pedig házigazdaként automatikus résztvevő.

mello-marcello-011218

A brazilokat skipként Marcelo Mello irányítja, aki kanadai tanulmányai alatt ismerkedett meg a curlinggel, majd hazatérve csapatot szervezett maga köré. Kanada szabadon választhatott, hogy mely együttesével áll ki ellenük, és a négyszeres világbajnok és élő legenda Glenn Howard négyesére esett a választás. Az 55 éves skipről már az is kellően ijesztő tény, hogy első vb-címét még 1987-ben szerezte.

A „World Challenge” néven futó összecsapás mindig három nyert mérkőzésig tart, helyszíne pedig ezúttal a kanadai Ontario tartományban található London városa volt, ahol a párhuzamosan zajló Kontinentális Kupa mellett bonyolították le ezeket a találkozókat. Brazíliának korábban az Egyesült Államok ellen sem sikerült soha mérkőzést nyernie ezen kihívások során, és eddigi legkeményebb ellenfelük, Kanada ellen is kirajzolódott a játéktudásbeli különbség. Ha hozzávesszük, hogy a juharlevelesek az egyedüliek, akik a férfi-vb-k 1959 óta íródó történetében még egyetlen alkalommal sem hiányoztak a tornáról, tényleg világraszóló szenzáció lett volna, ha Mellóék nem is egyszer, hanem rögtön háromszor is nyerni tudtak volna ellenük.

Az első mérkőzés rögtön egy demoralizáló vereséggel indult a brazilok számára: Howardék a nyitóendben egészen szokatlan módon hét pontot írtak, majd rögtön utána még hármat loptak, így félórányi játék után már 10:0-ra vezettek, a végeredmény aztán 15:1 lett. A következő két meccsen azért a brazilok már tisztesebben helytálltak, előbb 8:3-ra, majd 6:3-ra kaptak ki, Kanada így a várakozásoknak megfelelően könnyedén szerezte meg a vb-részvételt hivatalossá tevő három győzelmét.

cpt110448135-jpg

Persze senki, így a brazilok sem ringatták magukat olyan álmokban, hogy ennek az összecsapásnak majd más lesz a végkimenetele, ám pótolhatatlan tapasztalatszerzés, felkészülés volt számukra a Kanada elleni találkozó, és Mellónak eltökélt célja, hogy egy napon láthassa Brazíliát a világbajnokság mezőnyében, még ha már nem is a saját irányítása alatt.

„Lehet, hogy tíz év múlva mi is curlingnemzet leszünk, de ha most feladjuk, akkor minden erőfeszítésünk kárba veszik, amit eddig elvégeztünk. Ez a sport nem része a kultúránknak, ezért nehéz felkelteni az emberek érdeklődését” – nyilatkozta a brazil skip, hozzátéve, hogy hazájában még mindig nincsen egyetlen darab curlingcsarnok sem.

Glenn Howard a könnyed találkozók ellenére sem beszélt lekezelően az ellenfélről, sőt, nagyra becsüli a brazilok törekvéseit: „2000 ember előtt kellett játszaniuk egy nagy stadion jegén. Ez is fontos tapasztalatszerzés számukra, ami nagyban segíti őket az útjukon. Egyébként pedig tényleg nagy megkönnyebbülést jelentett [megnyerni az összecsapást], tisztában voltam vele, hogy mennyire nagy a tét. Gondoljunk csak bele, ha Brazília legyőzött volna minket, akkor Kanada a történelem során először lemarad a világbajnokságról!”

Hogy az ország aztán ténylegesen melyik együttesét küldi majd Las Vegasba március végén, az az olimpia után zajló kanadai bajnokságon dől majd el.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: