Gyilkos meccsen nyertek a dánok – Curling olimpiai kvalifikáció

„Nem akarok én lenni a rosszfiú, aki kiveteti a köveket, de ez mégis egy versengés, és mi egyszerűen a szabályokat követtük, még ha nem is leltük benne örömünk. Náluk volt a vezetés és remekül játszottak, így el sem tudom képzelni, mit érezhetnek most, és őszintén szólva nagyon szomorú vagyok miattuk” – így nyilatkozott Madeleine Dupont, a dán női curlingcsapat skipje az ellenfél Olaszországról, miután egy gyilkos mérkőzésen kiharcolták ellenük az olimpiai kvalifikációt.

Az olimpia előtti utolsó nagy nemzetközi curlingtornát maga az ötkarikás játékokra való kvalifikációs eseményt jelentette, amelyet december 5-10. között rendeztek a csehországi Plzenben, ahol a házigazdák a férfiak és a nők mezőnyében is képviseltették magukat.

Már önmagában a curling sem egy régi olimpiai sportág, hiszen csak 1998-ban került fel a repertoárra, a kvalifikációs torna pedig végképp újdonság, csak négy éve, Szocsi előtt rendezték az első ilyet. Korábban a megelőző világbajnokságokon elért helyezések alapján szereztek kvalifikációs pontokat az egyes nemzetek, és ezek döntöttek az ötkarikásra kijutó tíz ország kilétéről. Ez a rendszer ugyan továbbra is érvényben maradt, most viszont a házigazda mellett már csak az első hét helyezett érdemli ki az indulási jogot az előző két vb-n elért eredmények alapján, a maradék két hely eldöntésére a férfiaknál és a nőknél is külön tornát írnak ki.

Erre a kvalifikációs tornára minden olyan nemzet delegálhat csapatot, amely még nem szerezte meg az olimpiai kvótát, viszont az elmúlt olimpia óta lezajlott négy világbajnokság legalább egyikén részt vett. A hölgyeknél ez hét, a férfiaknál pedig nyolc országot jelentett, akik ezen a mindkét nem számára egyidejűleg rendezett csehországi tornán vívtak meg egymással.

A hölgyeknél Csehország, Kína, Olaszország, Dánia, Finnország, Németország és Lettország csapott össze a fennmaradt két helyért;

Míg a férfiaknál Csehország, Kína, Olaszország, Dánia, Finnország, Németország, Oroszország és Hollandia.

Mondhatni, hogy a mezőnyt mindkét nemnél az európai A csoport második fele és B csoport legeleje, valamint Kína alkotja. Ázsia három nagy nemzete közül az utóbbi években Japán szerepelt jobban, míg Dél-Koreának ezúttal nem kell küzdenie a részvételért, a kínaiak viszont hajthattak azért, hogy három ázsiai nemzet is ott legyen a tíz legjobb között – ami a nőknél négy éve már előfordult, a férfiaknál viszont még kettő sem volt korábban soha.

A lebonyolítás a curling klasszikus menetrendje szerint zajlott, azt az apró eltérést leszámítva, hogy itt nem rendeztek döntőt, elvégre nem a torna győztesét, hanem a két legjobbját keresték. A Round Robin után, amelyen mindenki mindenkivel megmérkőzött, az első három helyezett jutott tovább a rájátszásba: először az első két helyen rangsorolt csapat mérkőzött meg újra, amelynek győztese máris kvalifikált az olimpiára, a másik helyről pedig ennek a találkozónak a vesztese, valamint a csoport harmadik helyezettje döntött egymás között.

Érdekesség, hogy a csoportkörök hajrájára a férfiaknál és a nőknél is a csehek, a dánok, az olaszok és a kínaiak magasodtak ki a többiek közül legjobb győzelmi mutatójukkal. De aztán persze mindkét oldalon más-más sztorik formálódtak…

EasyCapture11

Kína az endeket, Dánia a show-t lopta el

A hölgyeknél a hetesfogatból Olaszország és Kína végzett az első két helyen, Dánia pedig a harmadikon, így ez a három csapat folytathatta a küzdelmet. A friss Eb-bronzéremmel érkező Diana Gaspariék és a korábbi világbajnok Bingyu Wangék előzetesen is a legesélyesebbek közé tartoztak, és különösen a kínaiak tűntek ki remek játékukkal a torna során, hiszen rendkívül nagy arányban tudtak pontokat lopni, azaz olyan endeket nyerni, amelyekben nem ők voltak a befejezők. Ennek példája, amikor a nyitómeccsüket 1:5-ről 7:6-ra fordították a csehek ellen, vagy amikor 9:0-ra gázoltak át a finneken – a curlingben egészen ritka jelenség, hogy egy mérkőzésen valamelyik csapat egyetlen pontot se tudjon írni. Wangék ezen erőssége pedig a legvégén, az 1v2 playoffban csúcsosodott ki, amelyben 11:4-re győzték le az olaszokat úgy, hogy 11 megszerzett pontjukból 9-et is lopással gyűjtöttek. Ezzel Kína „egyenes ágon” kvalifikálta magát az olimpiára: a Vancouverben már bronzéremig jutó, Szocsiban pedig 7. helyez szerző Bingyu Wangék ellentmondást nem tűrően bizonyították, hogy ezúttal is helyük van a világ legjobbjai között.

A hazai rendezés okán a csehekre hárult a legnagyobb figyelem, és Anna Kubeskováék reális eséllyel is pályáztak a rájátszásra, ám a Daniela Jentsch-féle Németországtól elszenvedett vereség végül megakadályozta őket ebben. A németek és a vb-n utoljára 2014-ben járó, a mostani esélyt amiatt megkapó lettek végül csak két-két győzelemig jutottak a hat meccsük során, a társaságból pedig a finnek lógtak ki valamelyest, akik minden riválisuktól vereséget szenvedtek. Az Oona Kauste által irányított csapat tagjaként azonban egy magyar származású játékos is jelen volt az olimpiai kvalifikáción, a finnek színeiben ugyanis harmadik dobóként játszik Juhász Eszter, aki a novemberi Eb-n interjút is adott a Magyar Curling Szövetségnek.

A Dupont testvérek neve által fémjelzett dánok, ahogy az Európa-bajnokságon, úgy most is bizonytalan tényezőt jelentettek, csapatukat ugyanis két 20 év alatti játékossal fiatalították, ezúttal viszont magabiztosan, négy győzelemmel zártak hat mérkőzés után, ami harmadik helyet és kvalifikációs esélyt ért számukra a kínai-olasz mérkőzés vesztese, vagyis az olaszok ellen. Ez a találkozó pedig a hatalmas tét révén végig benne lappangó feszültség miatt hosszú időre emlékezetes marad…

Az óvatosan, pontszegényen indult találkozó félidejénél Diana Gaspariék csekély, 2:0-s előnnyel rendelkeztek, ezt követően viszont olyan jeleneteknek lehettünk szemtanúi, amilyeneket nagyon ritkán láthatunk curlingben. A 7. endben az olaszok nyitott házba dobhatták utolsó kövüket két pontért, amit könnyedén meg is tettek, a pálya mellől figyelő dánoknak azonban feltűnt, hogy söprés közben az egyik olasz hölgy, a másodikként dobó Stefania Costantini söprűje enyhén hozzáért a kőhöz. Tényleg csak egy apró érintés történt, ami a 20 kilós kő irányát és tempóját sem befolyásolta észrevehetően, Madeleine Duponték viszont azonnal megemlítették az ügyet a játékvezetőnek. Ha ugyanis akár a játékos, akár a söprűje hozzáér a kőhöz csúszás közben, a követ ki kell venni a játékból. A szabályok betűje szerint legalábbis kivehető, de a rendkívül sportszerű curlingben olykor a rivális is szemet huny az ilyen apró és ritkán előforduló, a kő útját nem befolyásoló érintések felett. Most azonban a lehetséges egyik legnagyobb tét, az olimpiára való kijutás volt a tét, a dánok nem engedtek és kivetették a követ, így az olaszok csak egy pontot írtak.

A következő, 8. endben aztán egészen elképesztő módon megismétlődött ugyanez a jelenet: az olaszok utolsó kövéhez szintén Constantini ért hozzá söprés közben, és bár ezúttal egy egészen hosszadalmas vita is kialakult az érintés pontos helye körül, az olaszok most sem tagadták, hogy hibáztak volna: a követ ismét kivették, visszaállították a korábbi állást, Dupont így egy helyett két pontért dobhatott, így 3:3-ra egyenlítette az állást. Döntetlen helyett olaszoknak vitathatatlanul kétpontos előnyük lehetett volna a két emlékezetes közjáték nélkül.

A 9. end végén Gaspari nem tudott megoldani egy nehéz helyzetet, így nem ők, hanem a dánok írták meg az egy pontot, ami viszont nem is feltétlenül volt azok olaszoknak rossz eredmény, hiszen náluk maradt a befejezés joga a 10.-re. Itt azonban az olaszok megint csak egy pontra voltak képesek, 4:4-es állásnál jöhetett az extra end, immár dán befejezéssel.

Duponték eme helyzeti előny ellenére is szörnyen kezdtek, elrontott dobásaikkal még segítettek is bevédeni a ház közepén tanyázó olasz követ, és késői rombolási kísérleteikkel is a kelleténél kevesebb követ tudtak kiszedni. Utolsó előtti kövével Madeleine Dupont egy kényszer által szült merész dobásra vállalkozott, hogy bejuttassa a kövét a pontot érő helyre, és ez elhozta az egész mérkőzés csúcspontját: a dán kő továbblökött egy olaszt, az ismét egy dánt, az pedig egyenesen megcélozta a ház közepén álló olasz korongot, kilökve onnan és átvéve a helyét a gárdok oltalmazó védelme mögött. A dánok edzője, a többszörös Eb-érmes Ulrik Schmidt szája tátva maradt, a játékosokból pedig azonnal kitört a feszültség, hiszen tudták, ez a dobás jelenthette a jegyet Pyeongchangba. Gaspari számára ebből csak egy rendkívül precíz freeze jelenthette a kiutat, amelyben saját kövét rátapasztja a dánokéra úgy, hogy jobb pozícióba kerüljön a kör közepén, kísérlete azonban nem sikerült. Ezzel eldőlt a mérkőzés, a dánoknak már el sem kellett dobni befejező kövüket.

222

A látványos érzelmi reakcióiról híres Madeleine Dupont, aki pár hete a vb-kvalifikáció kiharcolásakor harsány örömujjongásban tört ki, most a győzelem pillanatában térdre borult és sírógörcsöt kapott. Nem lesz ugyan már új terep számára az olimpia, hiszen 2010-ben is Duponték képviselték ott Dániát egy remek 5. hellyel, az idősebbik testvér, Denise pedig már 2006-ban is ott volt, ám ebben a szezonban elért sikereiket még édesebbé teszi, hogy minden korábbinál nagyobb ellenszélben kellett elérniük. „Három hónappal ezelőtt a szövetség megvont tőlünk minden támogatást, mert nem hittek abban, hogy esélyünk lehet az olimpiára” – mondta Madeleine Dupont, miután letörölte könnyeit.

Az olaszok köveinek kivételéről pedig így beszélt a skip: „Senki nem szereti az ilyen helyzeteket. Nem akarok én lenni a rosszfiú, aki kiveteti a köveket, de ez mégis egy versengés, és mi egyszerűen a szabályokat követtük, még ha nem is leltük benne örömünk. Az olaszok két alkalommal hozzáértek a kövükhöz, amit ők is elismertek. Náluk volt a vezetés és remekül játszottak, így el sem tudom képzelni, mit érezhetnek most, és őszintén szólva nagyon szomorú vagyok miattuk.”

A dán-olasz meccs utolsó két követ és a befejezést követő reakciókat érdemes végignézni:

Ahol a dánok és az olaszok együtt örülhetnek

Az a férfiak mezőnye. A hölgyekével párhuzamosan zajló küzdelemsorozat sem szűkölködött a drámákból, kezdve azzal, hogy a torna során jelentette be a NOB Oroszország kollektív kizárását a 2018-as téli olimpiáról az orosz sport szinte egészét átható doppingbotrány miatt. A férfiak mezőnyében pedig Alexey Timofeev irányításával éppen ott küzdött az orosz csapat is az olimpiára való kijutásért. Bár volt esélyük, a négy darab négy győzelemmel záró csapat közül a körbeverések miatt ők a rossz oldalra kerültek és nem jutottak tovább a rájátszásba. Az eltiltás azonban hatással lesz a már korábban kvalifikáló orosz női csapatra: a NOB az ország bizonyos sportolóinak egyénenként lehetővé teheti az olimpiai részvételt, és a curling tisztaságát ismerve Anna Sidorováék ezt jó eséllyel megkapják majd, ám az olimpiai zászló színei alatt kell versenyezniük.

De visszatérve a férfiakhoz: a Round Robin során az első két helyet a dánok és az olaszok, a harmadikat pedig csehek szerezték meg. Rasmus Stjerne és Joel Retornaz dán-olasz összecsapásán mindkettőjükre nagyobb tehet nehezedett a puszta olimpiai kvalifikációnál: az olaszok első alkalommal tehették ezt meg önerőből, hiszen korábban a nőknél és a férfiaknál is csak a 2006-os, torinói olimpián képviseltette magát Olaszország (ráadásul a hölgyek próbálkozása pár órával korábban kudarccal végződött). A dánoknak pedig egy időre biztosan az olimpia az utolsó esélyük egy nagy tornára, miután az Eb-n mutatott gyengélkedés következményeként idén egészen a C csoportig csúszott vissza a dán férfiválogatott (bár egy másik felállással, hiszen Stjernéék már minden erővel az olimpiai kvalifikációra hangoltak).

EasyCapture3

Végül mindkét nemzet beteljesíthette álmát: a mérkőzést az olaszok nyerték, így övék lett az első kvóta, majd a második esélyt megragadva a dánok legyőzték a Jiri Snitil-féle cseheket, így az a két ország, amelyek a hölgyeknél szinte példátlanul kíméletlen küzdelmet vívtak egymással, a férfiaknál együtt örülhettek a kijutásnak, és a februári olimpián ismét megmérkőzhetnek majd egymással.

Dánia ezzel tökéletesen vette a kvalifikációs tornát, mindkét válogatottjuk kijutott Pyeongchangba, ezzel pedig nem is csak az ország, de a Dupont család öröme is teljes lehetett: a férficsapatban játszik ugyanis Madeleine és Denise Dupont öccse, Oliver, aki az első köveket dobja Stjerne együttesében.

A verseny végeztével pedig kialakult a curling olimpiai mezőnye. És ne feledjük, a női- és a férfitorna mellett a jövő évi olimpián első alkalommal a vegyes párosok versenye is szerepel a programban, amelyen nyolc csapat vesz részt.

FÉRFIAK NŐK VEGYES PÁROSOK
Kanada Kanada Kanada
USA USA USA
Nagy-Britannia (Skócia) Nagy-Britannia (Skócia) Finnország
Svájc Svájc Norvégia
Norvégia Svédország Független atléták (Oroszország)
Svédország Független atléták (Oroszország) Svájc
Japán Dél-Korea Kína
Dél-Korea Japán Dél-Korea
Olaszország Kína
Dánia Dánia

Eközben Kanadában…

A legtöbb nemzetnél már lehet tudni, milyen felállással érkeznek majd az olimpiára (többnyire persze azokat a játékosokat küldik a nemzeti szövetségek, akik kiharcolták a részvételt, illetve akik a legjobbak voltak házon belül az elmúlt négy évben), Kanadában azonban megtartják a maguk olimpiai kvalifikációs tornáját is, lévén ők a curlinget a legmagasabb szinten űző nemzet, ahol van létjogosultsága az ilyesminek. A kanadai válogató szintén most vasárnap ért véget, így immár minden rivális tudhatja, kiket delegál az egyik legkeményebb ellenfél.

A hölgyeknél az elmúlt években kimagasló Rachel Homan-féle csapat jutott ki, akik olimpián még nem jártak, világbajnokságról viszont már mindenféle érmük van, és jelenleg ők a címvédők.

A férfiaknál pedig Kevin Koe csapata képviseli majd Kanadát: ők sem voltak még olimpián (amit az elmúlt három alkalommal egyaránt a juharlevelesek nyertek, három különféle felállással), világbajnokságról viszont van már két aranyérmük 2010-ből és 2016-ból.

Gyilkos meccsen nyertek a dánok – Curling olimpiai kvalifikáció” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s