Drámai finálét követően Maren Lundby a világbajnok a nőknél, Vörös Virág 44.!

A tegnapi csapatversenyt követően ma az egyéni versenyre került sor a nőknél seefeldi világbajnokságon, ahol a közönség olyan versenyt láthatott, aminél jobb reklám nem nagyon kell a női szakágnak. Kiélezett csatában Maren Lundby lett a világbajnok Katharina Althaus előtt, az … Drámai finálét követően Maren Lundby a világbajnok a nőknél, Vörös Virág 44.! részletei…

Maren Lundby tökéletes főpróbával hangolt a világbajnokságra

A Négysáncról jól ismert oberstdorfi Schattenbergschanzén vendégeskedett a hétévégn a női síugrómezőny, amelyből Maren Lundby az utóbbi hetekhez hasonlóan ismét kimagaslott, és mindkét versenyt megnyerve toronymagas favoritként utazhat a seefeldi világbajnokságra. A szombati verseny egyébként kifejezetten szoros küzdelmet hozott, ugyanis Katharina Althaus, aki az összetettben is a legközelebbi üldözőjének számít meg tudta szorítani Lundbyt a győzelemért. Olyannyira, hogy az első sorozat után még a német vezetett egy 124,5 méteres ugrással, aminél ugyan a norvég messzebb jutott (126 m), de a szélkompenzációval mégis négy tized ponttal Althaus volt a jobb. A második sorozatban aztán fordított volt az ábra, Lundby erősebb hátszélben … Maren Lundby tökéletes főpróbával hangolt a világbajnokságra részletei…

Lundby, Takanashi és a németek ünnepeltek Ljubnoban

Háromversenyes hosszú hétvégére látta vendégül Ljubno a női vk mezőnyét. A három nap alatt három különböző nemzet képviselői állhattak a dobogó tetejére, egy kis izgalom pedig nekünk, magyaroknak is jutott, hiszen ismét szurkolhattunk Vörös Virágnak. Az első, pénteki verseny tulajdonképpen … Lundby, Takanashi és a németek ünnepeltek Ljubnoban részletei…

Maren Lundby Hinzenbachban sem talált legyőzőre

Akárcsak a múlt héten Barcarozsnyón, Hinzenbachban is duplázni tudott Maren Lundby, a norvég klasszis ezzel sorozatban már ötödik győzelménél tart és megerősítette vezetését az összetettben. Lundby a szombati versenyen már az első sorozatban magához ragadta a kezdeményezést ugyanis egy 86 méteres ugrásnak köszönhetően vezetett, majd a második körben is ugyanekkorát ugrott, és simán, majd’ 13 pontos előnnyel nyerte a versenyt. A norvég mögött Juliane Seyfarth (84,5/79,5 m) végzett a második helyen, míg a VK-t egészen a legutóbbi, barcarozsnyói versenyig vezető – jelenleg összetett második – Katharina Althaus (81,5/79 m) lett a harmadik. A dobogóról éppen csak lamardt ezúttal Sara Takanashi … Maren Lundby Hinzenbachban sem talált legyőzőre részletei…

Iraschko-Stolz, Lundby és a németek ünnepelhettek Zaoban

Sapporot követően egy újabb japán helyszín, Zao látta vendégül a női VK mezőnyét egy hosszú hétvégén, ezúttal ugyanis a két egyéni mellett egy csapatversenye is sor került. A pénteki első versenyen Daniela Iraschko-Stolz (93,5/92 m) bizonyult a legjobbnak, az osztrák … Iraschko-Stolz, Lundby és a németek ünnepelhettek Zaoban részletei…

Iraschko-Stolz és Lundby nyerték a sapporói versenyeket

Hosszabb kihagyást követően a hétvégén a távol-keleten folytatódott a női síugró világkupa-sorozat. A helyszín Sapporo, és a férfi VK-ból is jól ismert Okurayama-sánc volt, azaz a lillehammeri szezonnyitót követően ismét nagysáncon versenyeztek a lányok. Az első verseny Daniela Iraschko-Stolz és … Iraschko-Stolz és Lundby nyerték a sapporói versenyeket részletei…

Katharina Althaus nyerte a Lillehammer Triple-t

Háromversenyes hosszú hétvégével kezdődött meg a női síugrók Világkupa-szezonja Lillehammerben, ahol a norvég szervezők egy miniturnét is kiírtak a hétvégére. A három nap során három különböző győztest avattunk, összesítésben pedig a tavalyi VK-ezüstérmes, Katharina Althaus bizonyult a legjobbnak. Elég sok … Katharina Althaus nyerte a Lillehammer Triple-t részletei…