Maria Höfl-Riesch megkezdte az éremgyártást szuper-kombinációban

A férfiak meglepetés-győztese után a hölgyek papírforma-győzelemmel kezdték meg szereplésüket alpesi síben. A német Maria Höfl-Riesch persze nem ihatott előre a medve bőrére, hisz alig volt verseny szuper-kombinációban az utóbbi időben, ám azzal a tudattal állhatott rajthoz, hogy ha lesiklásban és szlalomban is hozza, amit tud, akkor nem szoríthatják meg. Így is lett, a lesiklás után még vezető Julia Mancuso végül a dobogóra is alig fért fel, az ezüstöt Nicole Hosp szerezte meg. Tina Maze gyenge szlalomjával leszorult a dobogóról, olimpiai pontszerzőnek számít még Dominique Gisin és a fiatal norvég, Ragnhild Mowinckel. Az udvariasság szabályai fordítva diktálnák, ám ezúttal nem … Maria Höfl-Riesch megkezdte az éremgyártást szuper-kombinációban részletei…

Síugrás: Stoch klasszisként versenyzett, és bearanyozta a lengyelek estéjét

Kamil Stoch szinte minden tekintetben a mezőny fölé magasodott vasárnap este a síugrók normálscáncon megrendezett versenyén, hiszen 105,5 illetve 103,5 méterrel mindkét sorozatban a leghosszabb ugrást jegyezve fölényesen szerezte meg a győzelmet, így harc igazán csak az ezüstéremért lehetett. Ez utóbbiban Peter Prevc bizonyult a legjobbnak, aki így a végén a 2. helynek örülhetett, míg a bronzérmet a szám tavalyi világbajnoka, a norvég Anders Bardal szerezte meg. Pedig az előzmények alapján még inkább lehetett egy végtelenül szoros versenyre számítani, hiszen ezen a kisebb sáncon az edzések, illetve a selejtező során sokan tudtak közel azonos távolságot, amivel végül szöges ellentétben állt, … Síugrás: Stoch klasszisként versenyzett, és bearanyozta a lengyelek estéjét részletei…

Címvédés és rekordözön szánkó egyesben – Felix Loch érinthetetlen volt

Kijelenthető, hogy papírforma egyeduralommal szolgált a férfi szánkó egyes verseny fináléja Szocsiban, de a dobogó a három érmes versenyző különleges eredményei miatt sokáig emlékezetes marad. A Sanki Csúszó Központ pályáját, az ott versenyző három szakág közül a szánkósok avatták fel, hiszen az idei olimpia első két napján a férfiak egyéni versenyét rendezték. A komplexum tervezői a világ leghosszabb mesterségesen létrehozott szánkópályáját építették meg, amely 1814 méteren át 17 kanyart tartalmaz. Mindemellett a biztonságra is fokozottan ügyeltek, különösen azt követően, hogy négy évvel ezelőtt a vancouveri Whistler pálya a grúz Nodar Kumarishtavili életét követelte. A versenyzők így is 140 km/órás maximális … Címvédés és rekordözön szánkó egyesben – Felix Loch érinthetetlen volt részletei…

Biatlon – Szlovák/orosz címvédés a hölgyek sprintversenyében

A Laura Biathlon & Ski Complex-ben vasárnap késő délután a hölgyek 7,5 km-es sprintszámát rendezték meg. Miután a férfiaknál Ole Einar Björndalen győzött, sok szakértő arra számított, ismételten egy legenda nyeri a versenyt. Erre Andrea Henkelnek volt a legnagyobb esélye, de nem szabadott megfeledkezni olyan nevekről sem, mint Tora Berger, Darya Domracheva, vagy Kaisa Makarainen. A versenyszám címvédője Anastasia Kuzmina volt, aki ugyan ért el szép sikereket, de legutóbb kis túlzással négy éve az Olimpián nyert, Vancouverben… Az első nagy név Evi Sachenbacher-Stehle volt, aki rajthoz állt, és jól is kezdett, hibátlanul lőtt. Akárcsak Tiril Eckhoff. Azonban utánuk jöttek csak … Biatlon – Szlovák/orosz címvédés a hölgyek sprintversenyében részletei…

Irene Wüst a harmadik, Sven Kramer pedig pályafutása második aranyérmét szerezte Szocsiban

A hollandok a vártnak megfelelően már az első napon magukhoz ragadták a kezdeményezést , és megmutatták mely nemzet az úr gyorskorcsolyában. Irene Wüst és Sven Kramer a Szocsiban aratott aranyukkal összesen már 5 aranynál tart,  és halálos nyugalommal kijelenthetjük ez a szám két héten belül tovább növekszik. Korunk két legnagyobb hosszú távú gyorskorcsolyázójának mennybemeneteléről számolhatunk be a szocsi olimpia első két száma után.  A két holland arany előrevetíti, hogy egészen biztosan az „Oranje” tarolásától lesz hangos az Adler Arena. Időrendbe véve először is Sven Kramer elsőségéről kell szót ejtenünk, aki ahogy az elmúlt években mindig ezúttal is legyőzhetetlen volt. A … Irene Wüst a harmadik, Sven Kramer pedig pályafutása második aranyérmét szerezte Szocsiban részletei…

Jamie Anderson győzött minden idők legbrutálisabb slopestyle-versenyén

A férfiak hasonló stílusú versenyszáma után egy nappal a hölgyek is összecsaptak a hódeszkások Szocsiban debütáló versenyszámában, s ahogy tegnap, úgy ma is amerikai győzelem született. slopestyle-ban. Azzal a nem kis különbséggel, hogy ezúttal kétség sem férhet az olimpiára favoritként érkező Jamie Anderson sikeréhez. Bevállalt extrém trükkjeit szemre tökéletesen oldotta meg. Az ezüstérem a nap meglepetésemberének, a finn Enni Rukajärvinek jutott. Harmadikként Jenny Jones végzett, aki így sporttörténelmet írt, hiszen brit sportoló korábban még sosem szerzett érmet havon. A versenyről még sokat fognak beszélni a snowboard szerelmesei, ennyire színvonalas, brutális trükkökkel teli versenyt ugyanis nem igen tapasztalhattunk a nők körében. … Jamie Anderson győzött minden idők legbrutálisabb slopestyle-versenyén részletei…

Piros után piros – Colognáé a 30 kilométer

A tegnapi női síatlon után ma a férfiak 30 kilométeres “vegyes” versenyével folytatódtak a XXII. téli olimpiai játékok sífutó számai Szocsiban. Az előzetesen rendkívül izgalmasnak és sokszínűnek beígért viadal beváltotta hozzáfűzött reményeit: a tegnapinál is kiválóbb hangulatban egy olyan úriember nyakába akasztották a nyolcadik aranyérmet, aki sérülése miatt az egész szezont kihagyta, mégis a legnagyobb esélyesnek számított. Avagy Dario Colognának nem csak Whistlerben termett babér… A remekül sikerült, igen látogatott első nap után a kezdeti élményvarázsból már felocsúdva várhatta a publikum a szocsi olimpia második sífutószámát. A Laura Complex 7500 fős befogadóképessége már-már a határait súrolta (azt mondani sem kell, … Piros után piros – Colognáé a 30 kilométer részletei…

Osztrák arannyal kezdődött az alpesi síelők versengése

Ma reggel kiosztották Szocsiban az első érmeket alpesi síben is. Némi meglepetésre – bár furcsa ezt írni egy osztrák győzelemnél – Matthias Mayer kezébe került az aranyérem. Szó se róla, jól síelt az osztrák, de győzelméhez kellett az alacsony rajtszám és az is, hogy szinte az egész élmezőny gyenge napot fogjon ki. Az ezüstérmes Christof Innerhofer hatalmas előnyt adott el a célig, a harmadik helyet pedig a szintén a mezőny elején induló Kjetil Jansrud húzta be. Svindal csak 4., Bode Miller rengeteg hibával 8. helyen zárt. A Föld kerek. Nem, nem kell megijedni, nem földrajzóra kezdődik, a fenti mondat csak … Osztrák arannyal kezdődött az alpesi síelők versengése részletei…

Elmaradt a címvédés mogulban: a Dufour-Lapointe lányok bérelték ki az első két helyet

A hódeszkások után a szabadstílusú síelők is megkezdték szereplésüket Szocsiban, a hölgyek mogulversenyén Hannah Kearney arra a korábban nem látott bravúrra készült, hogy megvédje olimpiai bajnoki címét. Az amerikaiak klasszisa azonban két döntős menetébe is belehibázott, egyszer a szuperdöntőben lépett ki az ütemből, amivel lehetőséget adott nagy ellenfeleinek, a Dufour-Lapointe család állva maradt két tagjának. Végül kettős győzelmet arattak a kanadai lányok, Justine győzött kevéssel Chloé előtt, az amerikainak pedig meg kellett elégednie a bronzéremmel. A japán Uemura Vancouver után megint egy hellyel szorult le a dobogóról. Aki nem ismerné pontosan ezt a sportágat, elmondjuk, ez az a versenyszám, amiben … Elmaradt a címvédés mogulban: a Dufour-Lapointe lányok bérelték ki az első két helyet részletei…

A legenda megint megmutatta!!! Björndalen hétszeres Olimpiai bajnokká vált már az első napon

A Téli Olimpia negyedik bajnoki címét osztották ki a Laura Biathlon & Ski Complex-ben, Szocsiban, a férfiak 10 km-es sprintversenye alkalmából. Mivel Olimpiáról van szó, ezért várható volt, hogy kicsit más eredmények születnek majd, mint ami a világkupában megszokott. Egyrészt kevesebb versenyző indult (mindössze 87 a megszokott 100-110 helyett), másrészt a nagyok az esélyesség terhével nem biztos, hogy mindig megbirkóznak. Jó példa erre Vancouverben, a 2010-es téli olimpia alkalmából a francia Vincent Jay, vagy az orosz Evgeny Ustyugov bajnoki címe. Ami az esélyeseket illeti, két nagy favoritot tartottak számon a verseny előtt, a francia Martin Fourcade-ot, aki az egyéni szakágak … A legenda megint megmutatta!!! Björndalen hétszeres Olimpiai bajnokká vált már az első napon részletei…