Révbe ért a kínai szélvész és a szuicid holland
Groothuis “kinőtte” mentális problémáit Hong Zhangnak a teljes élmezőnyt ki kellett szurkolnia, de megérte, övé lett a gyorskorcsolya 1000 méteres számának aranyérme. A holland férfiak továbbra is verhetetlenek Szocsiban, ezren Stefan Groothuis lett a nyerő. Az 1000 méteres távval folytatódott a Szocsi olimpia gyorskorcsolya megmérettetése. A férfiaknál sokan arról regélt, az amerikai Shani Davis képes lehet a szám triplázására, azaz három egymást követő olimpián megnyerni ugyanazt a számot, ami még senkinek sem sikerült. Az igazán nagy favoritok közül többen is betliztek, így Davis is, hozzá hasonlóan a dél-koreai Tea-Bum Mo, a holland Mark Tuitert, a szintén amerikai Brian Hansen sem … Révbe ért a kínai szélvész és a szuicid holland részletei…
Darya Domracheva Szocsi királynője
A hölgyek számára a 15 kilométeres egyéni indításos versennyel folytatódott a szocsi téli Olimpia. A férfiaknál Martin Fourcade duplázott, az üldözéses után az egyénit is megnyerte. Erre a hölgyeknél is megvolt minden esély, hiszen kedden a fehérorosz Darya Domracheva diadalmaskodott. A verseny verőfényes napsütésben, 10 fokos temperatúrában kezdődött, eddig nem bizonyult valósnak a károgók hangja, hogy ködös olimpiánk lesz. Kopogjuk is le. A verseny esélyeseit mérföldekig lehetne sorolni, próbájuk is meg: Darya Domracheva, Tora Berger, Kaisa Makarainen, Gabriela Soukalova, Anastasiya Kuzmina, Olga Zaitseva, Valj Semerenko, Olena Pidhrushna, Selina Gasparin, és minden olyan más, aki jó napot fog ki. Leszámítva az … Darya Domracheva Szocsi királynője részletei…
Viletta győzelme sült ki a szláv Bank-robbantásból szuper-kombinációban
A férfi szuper-kombinációval folytatódott ma az alpesi sízők számára a téli olimpia Szocsiban. A favoritok, azaz Pinturault és Ligety csúnyán elbuktak, a lesiklás után esélyesnek számító cseh Ondřej Bank elizgulta a szlalomot, Ivica Kostelić apja szlalompályáján dobta el magától élete alighanem utolsó olimpiai győzelmi esélyét – a végén pedig a svájci Sandro Viletta lett az olimpiai bajnok. Ivica ezüstérmet gyászolhat – ha valakinél, nála ez nem lehet ünnep -, a bronzérem az olasz Christof Innerhoferé. Olimpiai pontot szerzett még a lesiklás után vezető Kjetil Jansrud, a szlovák Adam Žampa, valamint Bode Miller. http://www.facebook.com/plugins/like.php?href=http%3A%2F%2Fsiparadicsom.postr.hu%2Fpost-006&width&layout=standard&action=like&show_faces=true&share=true&height=80 Igazán szuper kombináció várt a férfi alpesi … Viletta győzelme sült ki a szláv Bank-robbantásból szuper-kombinációban részletei…
Martin Fourcade duplázott Szocsiban
A biatlonosok csütörtökön a férfiak 20 kilométeres egyéni versenyszámával folytatták szereplésüket a szocsi Olimpián. Miután a sprintet Ole Einar Björndalen, az üldözésest pedig Martin Fourcade nyerte meg, számítani lehetett rá, hogy a többi nagy nemzet, a németek és az osztrákok, de legfőképpen az oroszok nagyon készülnek valamire. Az a valami minimum egy érem lett volna. Gyönyörű napsütésben indult el a férfiak versenyszáma, ahol rögtön elsőként a hazaiak egyik kedvence, Evgeny Garanichev rajtolt el. Mögötte a nagy nevek közül a szlovén Jakov Fak negyedikként, az idei Olimpián először szereplő német Andreas Birnbacher hetedikként, míg kilencedikként a norvég Emil Hegle Svendsen rajtolt … Martin Fourcade duplázott Szocsiban részletei…
Ismeretlenségből az ismertségbe, Kaitlyn Farrington védte meg az amerikaiak becsületét
http://www.teamusa.org/~/media/TeamUSA/Snowboarding/farrington_kaitlyn_021214_800x375.jpgSem Kelly Clark, sem Hannah Teter nem tudta elviselni az esélyesség terhét, ám jött valaki, akire senki nem számított. A 24 éves amerikai „tehenész lány” – ez a jelző kisebb magyarázatra szorul: Farrington egy Idahói ranchról származik, ahol a szülei állatokat tenyésztenek – kilépett társai árnyékából, és elvitte Szocsiból a legfényesebb medáliát.
Neuner79 írása következik. “Ismeretlenségből az ismertségbe, Kaitlyn Farrington védte meg az amerikaiak becsületét” részletei…
Rövidpályás gyorskorcsolya: Kínai siker női 500-on, Knoch és Liu Shaolin is továbbjutott!

Csütörtökön folytatódott a rövidpályás gyorskorcsolyások olimpiai programja. A férfiak 1000 méteres versenyszámában három magyarnak is szurkolhattunk, akik közül csak Béres Bencének nem jött össze a továbbjutás. Liu Shaolin Sándor az első, Knoch Viktor pedig a második szombati negyeddöntőben indul. Női 500-on aranyérmest is „avattunk”, mégpedig Li Csian-csou személyében.
SilverMike írása
Wendl/Arlt kettős sikerével eddig söpörnek a németek
Tovább tart a germán uralom a szánkósoknál, ami vélhetően a váltóversenyben sem szakad meg. A Linger testvérpár 2006 és 2010 után ezúttal kénytelen volt átadni a trónt, az ezüst azonban így is szépen csillog. Neuner79 írása következik. Kevesen voltak, aki nagy pénzt mertek volna tenni a német hegemónia megtörésére a szánkósok páros versenye előtt. Nem is történt semmi meglepő, a két Tobias Wendl és Arlt bezsebelte élete első olimpiai aranyát, vagyis feltette a koronát idei majdhogynem makulátlan teljesítményére. A jégkatlan egyik legveszélyesebb és leggyorsabb sportjánban az első futamban azért akadt egy feletébb elégedetlen kettős, a német Eggert/Benecken duó, akik elpuskázták az éremszerzés lehetőségét, talán … Wendl/Arlt kettős sikerével eddig söpörnek a németek részletei…
Frenzel olimpiai bajnok lett, teljessé tetté kollekcióját
A mai napon az északi összetettezők is megkezdték szereplésüket a XXII. téli olimpiai játékokon Szocsiban. A normál sáncos Gundersen-versenyen a versenyzőknek igen-igen melegben, 12 °C-ban kellett ugraniuk és futniuk a RusSki Gorki Ski Jumping Centernézőserege előtt, akik ezúttal is kiváló hangulatot varázsoltak. Az egyik legősibb és szó szerint legösszetettebbnek számító sportág (amelynek látogatottsága méltatlanul egyre és egyre kisebb) legjobbjai alaposan megküzdöttek az olimpiai bajnoki címért, már csak azért is, mert mindössze három győztest avatnak a még talán a sífutókénál is nehezebb pályán. Pontosabban ezután kettőt, hisz Eric Frenzel mindent vitt, és teljessé tetté kollekcióját: olimpiai bajnoknak mondhatja magát. A 2014-es szocsi olimpián kevés olyan sportág van, melynek képviselői csupán a nyitóünnepségen … Frenzel olimpiai bajnok lett, teljessé tetté kollekcióját részletei…
Súlyos bukások, kanadai győzelem női slopestyle-ban

Kanadai fölényt, látványos versenyt és sajnos rengeteg bukást hozott a szabadstílusú síző hölgyek slopestyle- versenye. Az aranyérmet kiemelkedő gyakorlatának hála a mindössze 19 esztendős Dara Howell szerezte meg. Rövidebb lélegzetű visszatekintő posztunk következik.
“Súlyos bukások, kanadai győzelem női slopestyle-ban” részletei…
Sporttörténelem: Magyar 7. hely és két olimpiai bajnok női lesiklásban!
Eljött a mi napunk: a magyar idő szerint reggel 8-kor kezdődő női lesiklásban Miklós Edit beváltotta, sőt felülmúlta a túlzónak tűnő elvárásokat, és 7. helyet szerzett a magyar alpesi sínek! Mindezt 25-ös rajtszámmal, vagyis közel sem a legjobb körülmények között. Az olimpiák történetében először két győztest is hirdettek, az alcsony rajtszámmal síelő Dominique Gisin idejét a szakági legjobbak közül Tina Mazének sikerült beállítania. A svájciak örömét Lara Gut bronzérme tette teljessé, Daniela Merighetti, az elsőként induló Fabienne Suter, valamint Lotte Smiseth Sejersted végzett még Edit előtt – az egyetlen fájó pont, hogy a norvég fiatal épp Edit mögül rajtolva érte … Sporttörténelem: Magyar 7. hely és két olimpiai bajnok női lesiklásban! részletei…