Sablikova maradt a hosszabb táv úrnője
A cseh hölgy karrierje harmadik olimpiai bajnoki címét gyűjtötte be. A holland Ireen Wüstnek már négy érme van Szocsiban, de ezúttal „csak” ezüstöt akasztottak a nyakába. A veterán Claudia Pechstein egy ötödik hellyel fejezte be olimpiai küldetését. “Sablikova maradt a hosszabb táv úrnője” részletei…
Kanadai-svéd és kanadai-brit döntőt rendeznek curlingben
Szerdán lezajlott a hölgyek és a férfiak két-két elődöntője, így kialakultak a finálék és a bronzmeccsek párosításai. Kanada mindkét nemben az aranyért harcolhat, míg az aktuális világbajnokok, Eve Muirhead brit és Niklas Edin svéd csapata csak a harmadik helyért szállhatnak majd jégre. “Kanadai-svéd és kanadai-brit döntőt rendeznek curlingben” részletei…
Norvégia az egész versenyt uralva olimpiai bajnok vegyesváltóban
Az egyéni versenyszámok után a biatlonosok elérkeztek a váltóversenyek lebonyolításához. Első ilyen szám a vegyesváltó volt, mely szám először szerepelt az olimpiai programban. Lényege, hogy két nő és két férfi alkot egy csapatot, a hölgyek számára az ismert 6 kilométeres táv, míg az uraknak a 7, 5 km-es táv volt kijelölve. A versenyen csak azok kvalifikálták magukat, akik a világkupában legalább egy TOP8-as eredményt tudtak elérni az elmúlt évben (ez csak erre vonatkozik, a két váltóban TOP10-es eredményt kellett elérni az idei szezonban), ez összesen 16 kvalifikált nemzetet jelentett. Meglepetésre hiányzott Svédország, vagy például Szlovénia, mely sokáig ki sem állt … Norvégia az egész versenyt uralva olimpiai bajnok vegyesváltóban részletei…
Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek
A két szünnapot követően immár a véghajrát kezdik a sífutók a XXII. téli olimpiai játékokon. A Laura Complex nézőserege ma a második sprintszámot élvezhette: mind a nők, mind pedig a férfiak számára a klasszikus stílusú csapatsprint volt terítéken. A pont megfelelő időjárás, az enyhe napsütés megadta a kellő alaphangot a kiváló versenyekre, az előzetes várakozások alapján felállított lista pedig természetesen ezúttal is borult. Avagy hogyan támadtak fel néhány pillanat erejéig a norvég hölgyek, és lettek meglepetésbajnok a finn páros? A versenyek pörögnek, a szocsi olimpia pedig a végéhez közeleg – ám hol van még a vége! A sífutók számára mindenesetre mozgalmas napot rendeztek a Psekhako-gerincen, hisz a Laura Complex ezúttal … Sima norvég és hatalmas finn győzelemmel zárultak a csapatsprintek részletei…
Parallel óriás-műlesiklás: egy arany, egy bronz a Vajld-házaspár mérlege!
A pontozásos és a test-test elleni szakágak után – az olimpia vége felé haladva – elérkezett a parallelversenyek ideje a hódeszkások számára. Az egyszeri tanerő- blogger legnagyobb örömére rögtön dupla dózisban adagolták a versenyformát, hiszen mindkét nemben bajnokot hirdettek Szocsiban. A hölgyeknél a papírforma szerint Patrizia Kummer révén svájci győzelem született, míg az erősebbik nemnél hazai sikernek örülhetett a publikum, az amerikaiból lett ruszki (ezt még leírni is furcsa) Vic Vajld aratta le a babért. Két kárpátaljai magyar is indult, egy a férfiaknál, egy nőknél, de nem jutottak tovább a selejtezőkből. Penyák József a 23., Csundák Annamari a 21. helyen végzett.
“Parallel óriás-műlesiklás: egy arany, egy bronz a Vajld-házaspár mérlege!” részletei…
Ligety fölénye a régi óriás-műlesiklásban
A hölgyek után ma az urakon volt a sor alpesi síben, egészen pontosan óriás-műlesiklásban. A végeredményt nézve akár azt is mondhatnánk, nem történt meglepetés: a számot hosszú ideje uraló amerikai Ted Ligety nagyon simán nyert. Az amerikai azonban úgy nyerte meg gyakorlatilag már az első futam után a versenyt, hogy mostanában nem volt nagy formában, ráadásul a lehető legmagasabb, 7-es rajtszámmal indult. Amennyire nem volt verseny az aranyért, annyira nagy volt az ezüstért: végül két francia, Steve Missillier és Alexis Pinturault fért fel a dobogóra. Hirscher lett a 4., a második nem várt esélyét is elrontó cseh Ondřej Bank az ötödik, Matthias Mayer a hatodik. Farkas Norbert az első futam után az 55. helyen állt, végül az 50. helyen fejezte be a versenyt.

A fehérorosz Kusnyir csendre intette a kínaiakat
A 29 éves versenyző aranya legalább akkora meglepetés, mint honfitársának, a nőknél győztes Alla Cuper elsősége. A sportágot uraló kínaiak közül ketten ugyan a szuperdöntőben voltak, ám mindketten buktak. “A fehérorosz Kusnyir csendre intette a kínaiakat” részletei…
Zubkov pontossága aranyat ért
Rövidről hosszúra, negyedik helyről a dobogó tetejére ugrott Jorien ter Mors
Továbbra sem lehet fogást találni a holland gyorskorcsolya csapaton, női 1500 méteren kisajátították az első négy helyet, a győztes viszont a nevető “negyedik” lett, a Szocsiban rövid pályán is induló Jorien Ter Mors.
“Rövidről hosszúra, negyedik helyről a dobogó tetejére ugrott Jorien ter Mors” részletei…
Kramer elbízta magát, így Bergsma az olimpiai bajnok
A kevésbé neves holland kegyetlen tempót diktált a 10000 méter során, amit még a férfi mezőny legnagyobbja, Kramer sem bírt el. A címvédő dél-koreai Li Szung Hun lemaradt a dobogóról. “Kramer elbízta magát, így Bergsma az olimpiai bajnok” részletei…





