Aronsson Elfman nyerte a junior-vb legjobban várt versenyszámát

A címvédő Ljutić hiányában egy nagy esélyessel kevesebb, ezzel együtt remek kis versenyt hozott az utolsó női erőpróba Sankt Antonban. Hanna Aronsson Elfman pedig kihasználta az esélyt, s az óriás után behúzta a másik technikai számot is, ezzel háromszoros junior-világbajnokként fordulat rá most már tényleg a felnőtt karrierre. A svájciak Janine Mächler révén újabb értékes éremmel gazdagodtak, míg a jelenleg roppant soványka olasz női műlesiklás örülhet Beatrice Sola bronzának. Szegény Emma Aicher újabb egyéni számban végzett a TOP6-ban, konkrétabban a negyedik helyen, de az előzetesen elvárt érmekből egyetlenegyet sem sikerült megszereznie. A magyar lányok sajnos egytől egyig kiestek.

A junior-világbajnokság utolsóelőtti napján a lányok műlesiklását rendezték Sankt Anton am Arlbergben. Kezdjük a legnagyobb hiányzóval cikkünket: a címvédő Zrinka Ljutić – mint vonatkozó cikkünkben erről beszámoltunk – inkább átutazott a kronplatzi Világkupára, hogy óriás-műlesiklásban is mihamarabb 30-on belül kaphasson rajtszámot. Így sajnos elmaradt a meghirdetett nagy Ljutić- Aronsson – Aicher triplaküzdelem. A másik fontos hiányzó Lara Colturi, nála speciel kisebb esély kínálkozott ma egy jó eredmény eléréséhez.

Skandináv stílusú pályákon kerülgették a stanglikat a lányok, délelőtt svéd, délután norvég tréner feladata volt a nyomvonal kialakítása. A rajtlistán 3+1 magyar is helyet foglalt, közülük a ranglista 80, a juniorok közt a TOP15-ben álló Tóth Zita, valamint a legjobb harminc közt induló, izraeli válogatott Szőllős Noa is szép eredménnyel zárta volna a világversenyt.

Forrás: SkiActu.ch

Az időjárásra panasz nem lehetett, Emma Aicher (11.) pedig a buzdítás mértékét se szidhatta. Őrjöngő lendületet kapott edzőjétől. Rá is fért, mivel csalódásokkal teli napok álltak mögötte. A kezdés kifejezetten gyengére sikerült, a letörésnél elvesztette egy pillanatra egyensúlyát, jó alaposan bele kellett fékeznie. A délelőtti legjobb idő gazdája következett, ekkor derült ki, hogy a német ma sem néz könnyű nap elé. Janine Mächler (1.) menetébe nehéz lett volna belekötni, végig kifogástalan lendülettel hozta le a pályát. Beatrice Sola (3.) egyike volt azoknak, akik a két nagy esélyes kihullásával hirtelen éremközelbe kerültek. Becsülettel támadott az olasz, magabiztos, nyugodt sízése alig kéttizednyi hátrányt eredményezett csupán. Chiara Pogneaux (7.) egy árnyalattal biztonságibbra vette a figurát fent, emellett egyszer keresztbe álltak lécei. Még így is megelőzte a teljesen kétségbeesett Aichert… Ava Sunshine (9.) szintén várakozások alatt szerepelt a vb-n. Ma délelőtt amerikai módi szerint zakatolt le a lejtőn. Sok-sok apró, időigényes rontással. Hanna Aronsson Elfman (4.) remek technikával teljesítette a kötelező feladatot: minden gond nélkül, ne túl nagy hátránnyal érjen le. A szűk 4 tized az ő esetében ebbe a kategóriába esik. A kiemelt csoport záróembere Zoe Zimmermann (14.) volt. A második amerikai támadós stílusa rendezetlenre sikerült. Nem sokon múlt, de ő már Aichertől is kikapott.

SANKT ANTON,AUSTRIA,24.JAN.23 – ALPINE SKIING – FIS Alpine Junior World Ski Championships, slalom, ladies. Image shows Beatrice Sola (ITA). Keywords: medal. Photo: GEPA pictures/ Oliver Lerch

Natalie Falch (10.) volt az első hazai fecske. A magasnövésű tirolinak volt egy megingása a letörésnél, egyébiránt tisztességesen lehozta a pályát. Cornelia Öhlund (2.) két EK-sikerrel hangolt a junior-vb-re, s valóban érdemes volt rá figyelni. Pattogós sízése két szektor után is remek helyzetbe hozta, majd megsíelte a legjobb zárószektort, amivel jelképes, 3 százados hátránnyal szorult a második helyre. Caitlin McFarlane (6.) kisebb korrigálásokkal is csak alig csúszott másodpercen túlra, a franciát követő Ambra Pomare (19.) ennek kétszeresét szedte be, mivel gyakran került távolra a kapuk tövétől, tetejében körülményesnek is tűnt. Tóth Zita (13.) nem szép eredményért jött a vb-re, ő élete legjobbjait szerette volna síelni. Nagy kár a második kapunál történt megbicsaklásért, amit még egy kanyaron át cipelt magával, mire ívre és ritmusra lelt. Ezzel együtt alig másfél másodpercet kapott az elsőtől. A pálya másik két harmadában egyformán a hetedik legjobb időt síelte. Az olasz Annette Belfrond (5.) aligha lett volna verhető, Elina Lipp (8.), illetve a 20-assal érkező Anuk Brändli (12.) viszont biztosan Zita mögött maradt volna, ha nincs az a hiba.

Szőllős Noa (27-essel a 21.) próbált lendületesen síelni, a mögötte nagy adagokban spriccelő hóból ítélve sok korrigálással járt együtt a választott tempó. A mintegy két és fél másodperces időhátrány megfelelően jó kiindulási pontot eredményezett. Körtvélyessy Dóra (63-assal a 48.) sízésének volt egyfajta kellemes lüktetése, igaz, lécének csőrét jócskán a kaputőtől távol dugta be a kanyarokba. 83 síző közül a legjobb ötvenből várhatta a folytatást. A 68-assal érkező Polányi Lili viszont sajnos kiesett. Nehéz volt neki a tűzés, gyakran kifordított testhelyzetből bírt csak ráfordulni a kapukra, egy pálya végi vertikális kombináció eredményezte kiesését.


Délután a svéd Liza Backlund (14.) állt az élen, amikor sorban a tizenegyedik sízőként sorra került Szőllős Noa. Egyértelműen nagy előnyt szeretett volna kiharcolni magának, sajnos egészen korán rálépett egy piros kapura. A legjobb tizenöthöz közeledve Alizee Dahon (6.) ment egy olyan időt, amit csak a későbbi győztes tudott felülmúlni. Féltávnál a francia lány vezette a versenyt, a reklámszünet után még az esélyesek közt számon tartott Zimmermannt (11.) is viszonylag simán megelőzte. Tóth Zita ezúttal sem volt hajlandó biztonságit menni. Az első szektor szép pattogósra sikerült, a lankás átkötőn a sebességgel, a következő meredeken az ívekkel volt probléma. A vertikálisoknál lába közé vett egy akadályt, így sajnos második versenyén is helyezetlenül zárt. Utóbb a pálya második felében Körtvélyessy Dóra is kiesett. Brändli (7.) láthatóan élvezte a trükkös tűzést, még ha párszor történtek kiszélesítések, s fejjel előre vágódott a célba.

Aicher (4.) az utolsó, nagyon vékonyka szalmaszálba kapaszkodott. Olyat síelt, amit alighanem az egész vb-n meg szeretett volna mutatni magából. Simán élre állt, de egy negyed másodperccel megint csak lemaradt a dobogóról. Hihetetlen, de Emma minden egyéni számában a TOP6 között végzett, de érmet csak a kombinációs csapatversenyen tudott szerezni. Az osztrák lányok érem nélkül zárták a hazai rendezésű vb-t, ez Falch kiesésével vált biztossá. A lendület lökte ki egészen a Raiffeisen-molinókig. Kár érte, erős eredmény nézett ki neki – a német mögött. Sunshine (8.) mindent beleadott így utoljára, de különösen a lankán tapasztalt sebessége tűnt kevésnek, ott vert rá sokat a német.

A legjobb nyolcas nyitányaként Lipp (9.) ment egy teljesen vállalható pályát, igaz, szorosan még az amerikai is pozíciót fogott rajta. Pogneaux (10.) esetében kevesebb meggyőződést véltünk felfedezni, épp ezért értettük kevéssé, miért idegeskedett oly látványosan a célban. McFarlane a letörésig bírta a dolgot, két széttűzött stangli között vesztette el az ideális ívet, esélye nem volt beférni. Belfrond (5.) nyugtalanul kezdett, ez a fajta feszültség a lankán 3 tizednyi előnyt jelentett a számára. A végén nem volt szerencséje, egyetlen századdal szorult a második helyre.

Forrás: Svenska Skidförbundet

Hanna Aronsson Elfman (1.) másodjára már nem kérdezett, inkább begyújtotta a rakétákat. Előnye túlhaladta a másodpercet, de a svéd nem Aicherrel akart versenyezni. Lankán abszolút tempóban maradt, a második letörést pedig egész fölényesen síelte meg. Zseniális hajrával övé lett a legjobb délutáni futam. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy őt ma nem előzik meg. Beatrice Sola (3.) vagánysága nem igazán ismert határokat, egyebek mellett majdnem kiverte egyik csőrével a másik lécének elejét, annyira rendezetlenné vált mozgása a letörésnél. Aichert azonban az említett 2 és fél tizeddel így is megelőzte, ennyi kellett az éremhez. Öhlund volt a délután nagy vesztese. Igen-igen korán vitte el a lendület, egyetlen ritmustévesztés elég volt, s már katapultált is. Vigasztalni kellett a még ifikorú svéd lányt. Janine Mächler (2.) szinte mindent beleadott, de a második letöréstől kezdve egyszerűen nem lehetett konkurálni Aronssonnal. A svájci lány az ezüstéremnek is nagyon tudott örülni.

Aronsson Elfman tehát háromszoros junior-világbajnokként zárja le életének ezt a korszakát, aminél több érmet csak egy bizonyos Anja Pärson gyűjtött össze hazájából…

Dóri természetesen a mi lányunk, nem a finneké, elnézést.

A címlapkép forrása: Aftonbladet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s