Vlhová magabiztos Flachauban – csak megvan az idei első győzelem

Hét dobogó után megszületett Petra Vlhová idei első győzelme! A szlovák az első futamot nyerve, majd a folytatásban is magabiztosan síelve, könnyedén előzte a kissé visszafogottabb Shiffrint . Az amerikainak be kellett érnie a második hellyel. A dobogó Lena Dürr-rel lett teljes, akinél nem akadt gyorsabb a második futamban. Menetével komoly nyomást helyezett az első futamban dobogós Zrinka Ljutićra aki pár kapu után elizgulta, kapura lépett. A németeknek egyébként remek napja volt, Dürr mellett Aicher és Hilzinger  is tízben végzett. Az osztrákoknak Liensberger 6. helyezése adhatott némi örömöt.

A női szezon egyik jellemző állomása a flachaui villanyfényes szlalom, melyet legutóbb két éve rendeztek meg – igaz, azóta a férfiak például három alkalommal is kerülgették a stanglikat. A nemzetközi szövetség és az osztrákok célja, hogy Schladming mellé a női mezőny számára egy ikonikus, főműsoridős versenyt rendezzenek minden évben. Tavaly egyébként a magas Covid-számok miatt épp a rövid autóútra található Schladmingba helyezték át az utolsó pillanatba ezt a versenyt.

A helyszín egyébként remek választás, az téli sportok világának egyik osztrák központja. A már említett Schladming mellett a közelben található Zauchensee, ami épp a hétvégi St. Anton váltótrása szokott lenni az év eleji osztrák gyorsszámos állomáson. Egy lehajtóval messzebb található a Négysáncversenyről ismert Bischofshofen is. Ami pedig a hobbisízését illeti, Flachau a számos síterepet összekötő Ski amadé egyik völgyállomása is, de a magyar sízők (és munkavállalók) közt is népszerű Obertauern sincs túl messze. Ráadásul a városka leghíresebb szülötte, és egyben a versenynek otthont adó pálya névadója Hermann Maier.

Ami az időjárást illeti, az utóbbi bő 24 órában megérkezett a tél az Alpokba, a pálya körül havas fenyőfákat találtunk. A hőmérséklet pedig fagypont körül alakult, így zágrábi gyors pályaromlástól nem kellett tartanunk. A tűzésért koraeste Mauro Pini, azaz Vlhová edzője felelt. Thomas Sykora meglátása szerint a pálya alapos kihívással kezdett, és a trükkös hullámok és ritmusos sorozások váltották egymást. Élesben pedig rögtön Mikaela Shiffrin (2.) vezetett be minket a pálya rejtelmeibe. Technikai hibát kivetítőn sem nagyon találtunk a menetében ma sem, de az egyik hullámos szakaszban maradt benne némi tempó. Ez utóbbit Lena Dürr (4.) mutatta meg. A német remek tempóval síelt szinte végig, de az utolsó hullámzásban késésbe került, amiben súlyos tizedek maradtak.

forrás: krone.at

Katharina Liensberg (8.) túlságosan is direkten síelt, ráadásul az egyik hullámra tűzött kapu meg is tréfálta. Ugyanez a kombináció tréfálta meg Ana Bucikot is, még ha a szlovén nem is nevetett ezen – kiesés lett a vége… Anna Swenn-Larsson (6.) a meredekebb szakaszokra ráérzett, de a sorozós szakaszon teret vesztett. Petra Vlhová (1.) kihasználta edzője tűzését. Ugyan a pálya feléig némi hátránya volt, onnantól viszont jól oldotta meg a hullámokat és lendületes sízéssel építette ki a futamgyőzelmet érő előnyt. Nem volt kérdés, jó formában van ma este, ennek láthatóan Shiffrin is kevésbé tudott örülni.

forrás: krone.at

Wendy Holdener (5.) is a meredekebb részeken élt igazán, a sorozóson azonban késésbe került, ami után halmozta a tizedeket. Ali Nullmeyer (18.) komoly fékezéssel is tarkított menete komoly, 2,5 másodperc feletti hátrányt jelentett. Mina Fürst Holtmann mintha rosszul jegyzett volna meg egy korai kék kaput, jobbra billent és kiesett. Michelle Gisin (26.) hétről hétre kerül egyre nagyobb hullámvölgybe, ezen a mai hullámos pálya sem sokat segített – 3,33 hátrány… Katharina Truppe (11.) a hullámokat jól ki tudta rugózni, de a lendületes sorozóba az ő bicskája is kis híján beletörött. Paula Moltzant (10.) ma sem kellett félteni. Ugyan volt megbillenése is, pattogós sízéssel így is befért a tízbe.

Sara Hector (13.) a kis letöréseken volt elemében, de összességében ez is inkább közepes futamra volt elég. Leona Popović (23.) folyamatosan távol volt a kapuk tövétől, ma nem volt különösebb nyoma az eddigi remek formának. Martina Dubovksá ugyan bevállalósabb volt a horvátnál, de neki ez sem sokat fizetett – egy vertikális stanglit vett lába közé. Hanna Aronsson Elfman (13.) kanyarvételei sokáig kövérkések voltak, de a pálya végére elemében volt, és az utolsó szektorban a legjobbakhoz volt mérhető. Zrinka Ljutić (3.) menetét pedig nem csak itt lehetett a legjobbakkal egy lapon emlegetni, ment, mint a veszedelem. A pálya közepén még Vlhovának is kiosztott másfél tizedet, csak a miheztartás végett. A sorozóknál kicsit megingott, de így is befért a Shiffrin és Dürr közt tátongó űr közepébe.

forrás: tportal.hr

Egy ilyen menet után nehéz szuperlatívuszokban beszélni a folytatásról, pedig Thea Louise Stjernesundnak (8.) sem volt oka szégyenkezni. Magabiztos meredek után a hullámokon is csak kisebb problémái adódtak, amit hamar orvosolni tudott. Camille Rast (24.) ezzel szemben nem sziporkázott, végig dadogósan síelt. Maria Theres Tviberget az első hullám reptette meg, ami után rossz ütemben terhelt lécére és jó pár kaput letarolt, de a közvetítés tanulsága alapján szerencsére megúszta a rodeót sérülés nélük. Laurence St-Germain (7.) bátran kezdett és a hullámok trükkös kapui sem fogtak ki rajta, csak a kellő mennyiségű élt használta ezeken a szakaszokon is. Erős kontrasztban volt a honfitárs Amelie Smart (22.) menete, aki rendre túlcsúszott több íven is.

A második és harmadik reklámszünet közt nem jelentett gondot senkinek a továbbjutás, feltéve, hogy célba értek (ez utóbbival Lysdahlnak és Dvorniknak akadt gondja). Így természetesen továbbjutott Nastasia Noens (19.), Franziska Gritsch (16.), Katharina Huber (17.), az igencsak magabiztos Emma Aicher (15.), Andrea Filser (21.) és Aline Danioth (28.) is. Ami a pályát illeti, szerencsére ezt követően sem adta meg magát, így harminc után egyből továbbjutott előbb Melanie Meillard (27.), majd a magasabb rajtszámosok közül a legjobban záró Jessica Hilzinger (12.) is. Szintén második futamot ért még Nina O’Brien (20.) menete. Az amerikai 44.-ként érkezett, utána pedig már nem is jutott senki harmincba. A potenciális pontszerzők közül nem írtunk még Elena Stoffelről (25.), Marta Rosettiről (29.) és Lila Lapanjáról (30.).

forrás: skiweltcup.tv

A második futamra épp csak fagypont alá hűlt a hőmérséklet. A tűzésért norvég edző felelt, aki első pillantásra ugyan kevésbé trükkös, ritmusosabb pályát tűzött, de a végső eredményre pillantva utólag kiderült, akadt számos pont, ahol téveszteni lehetett este is. Nem sokszor síelhetett még második futamot Lila Lapanja (23.). El is izgulta a lehetőséget, de gyors mászással pontot mentett. Marta Rosetti (21.) jóval rutinosabb, ami a második futamokat illeti, de ő is belehibázott a végébe, így nem is csoda, hogy Aline Danioth (13.) egy relatíve tiszta menettel is komoly előnnyel állt az élen. Melanie Meillard vot az első, aki úgy rontott, hogy abból már menteni sem tudott – oldalára billenve esett ki.

 Meillard ugyan kiesett, de pár perccel később négyes svájci vezetés alakult ki az élen, Michelle Gisin (14.) ugrotta át előbb Elena Stoffelt (15.), majd a ma valamivel gyengébb Camille Rastot (19.). Igaz, a svájciak ennek az eredménynek jobban örültek volna, ha nem 7 síző után alakult volna mindez ki. Nem sok hiányzott hozzá, Leona Popović be is árazza ezt a teljesítményt, de a horvát lány kaput tévesztett és idén először esett ki. A horváthoz képest kevésbé volt acélos Amelia Smart (17.), de mindez legalább értékes pontokat ért a kanadainak. A pálya tovább szedte „áldozatait”: Andrea Filser egy amúgy sem hiba nélküli futam vége felé tévesztett kaput, majd pedig Nina O’Brien (24*) mászott hegyet hosszú másodperceken keresztül.

forrás: blick.ch

Ugyan Nastasia Noens (18.) sem síelt valami korszakosat, de legalább a célig eljutott úgy, hogy abból pontszerzés is lett. Ali Nullmeyer (11.) már 8 tizedes előnnyel gazdálkodhatott, és okos, stabil sízéssel meg is tartotta közel felét. Katharina Huber (16.) ugyan többször is túlságosan beletette léceit a meredekebb részekbe, de ez a pálya szélén kígyózó tömegek kedvét mit sem szegte. Komoly fékezéssel vesztett egy jó másodpercet Franziska Gritsch (20.) az egyik letörésnél.

Ali Nullmeyer vezetése egészen a reklámszünetig tartott ki. Előbb Emma Aicher (9.) síelt, és különösen a pálya felső részén volt meglehetősen ütőképes, majd Hanna Aronsson Elfman (7.) síelt visszafogott kezdés után bődületes befejező szektort. Ami sikerült az ifjú svédnek, nem sikerült Sara Hectornak, aki egy rontás miatt lett az este újabb idő előtti búcsúzója. A két svédet keretbe fogták a németek, érkezett ugyanis Jessica Hilzinger (8.), aki másodjára is remekül síelt. A pálya első felében építette tovább előnyét és csak századok híja volt, hogy ez ne tartson ki a célig.

A lelkes közönség kis híján kiszurkolta a vezetést Katharina Truppe (12.) menete alatt. Az osztrák előnye egy szektorral a vége előtt már 7 tized felett járt, de egy nagy hibában közel másfél másodperc ment el. Paula Moltzan (5.) hasonlóan remek kezdést járt be, de az amerikai az utolsó letörést is gond nélkül megoldotta, így nem volt kérdés a magabiztos vezetés. Az közönségen ugyan nem múlott, de a Katharina Liensberger (6.) nem volt veszélyes Moltzan vezetésére. Igaz, a regnáló világbajnok legalább nem hibázott nagyokat, így idei második top10 helyezését hozta össze.

forrás: sport.hrt.hr

Thea Louise Stjernesund (10.) volt az egyetlen, aki a norvég edző tűzésének címzettje lehetett ma. Ami viszont Vlhovának szerencsét hozott, az Stjernesundnak kevésbé – meglehetősen ideges menettel csúszott vissza. Laurence St-Germaint (22.) az egyik hupli egy stangli alá repítette, így ő volt a sokadik, aki nem úszta meg kisebb, de még pontokat érő mászás nélkül. Anna Swenn-Larssonnak már a mászás sem volt opció, nagy tempónál vett lécei közé egy kaput.

Ugyan Moltzan immár világkupa dobogós, de Wendy Holdner (4.) ellen nem könnyű, pláne, ha az előnye már 65 század a rajtban. A svájci erős kezdése után magabiztosan gazdálkodott előnyével, de a végső dobogóért még szurkolnia kellett. Lena Dürr (3.) álmosabban kezdett ugyan, utána viszont lazább stílusa egyre inkább kifizetődött, és egyre sebesebb sízésébe sem hibázott bele. Gyorsan lenullázott előnyét három szektor alatt 7 tizedig tornázta vissza.

forrás: krone.at

Egy ilyen Dürr-menet után Zrinka Ljutićra komoly nyomás helyeződött, amit nem is bírt el a horvát. Az első szektor végéig sem jutott el, amikor is átsíelt az egyik kapu tövén… Mikaela Shiffrin (2.) nem feltétlenül rontott neki a pályának. Technikájában ezúttal sem volt különösebb kivetnivaló, de az átütő sebesség, ami Dürrnél szemmel látható volt, az amerikainál mintha hiányzott volna. Természetesen a pillanatnyi vezetés nem különösebben forgott veszélyben még így sem. Adott volt viszont a lehetőség Petra Vlhová (1.) előtt. A szlovák nem is izgulta el, nagy tempót vállalva sem hibázott, és a végén a kapukat szépen sorjázva ért be győztesként a célba.

forrás: blick.ch

Petra Vlhová idén már hét alkalommal maradt le a győzelemről dobogóval, nyolcadszorra viszont már nem tágított. Flachauban harmadszor nyert már. Összességében 27 sikernél tart, amivel beérte Maria Höfl-Riescht és Phil Mahre-t az örökranglistán. Mikaela Shiffrin idei 10. pódiumát ünnepelhette, viszont a mai mindössze a második alkalom, hogy nem annak tetejére állhatott fel. Lena Dürr 7. alkalommal végzett dobogón, a moszkvai parallel győzelmét leszámítva minden alkalommal szlalomban. Az osztrák helyszínek egyébként jó ómennek bizonyulnak, Schladming és Semmering után Flachauból is van már dobogója.

A szakági pontversenyben 3 versennyel a szezon vége előtt Shiffirn előnye 135 pontra nőtt Holdener előtt. A svájcira viszont felzárkózott mai győzelmével Vlhová. Az összetettben az élen a helyzet változatlan, Shiffrin előnye viszont 400 pont alá, 399 pontra csökkent…

Az utóbbi hetek főszereplőinek zöme most eltűnik a képernyőkről. A hétvégén 4 hét után rendeznek ismét a gyorsasági szakágakban versenyt, a helyszín a St. Anton.

Borítókép forrása: sportnet.sme.sk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s