Megtalálták Janica Kostelić utódját! Szőllős Noa 20. szlalomban

Elérte első nagy nemzetközi sikerét az a még mindig csak 17 esztendős horvát lány, akit hazájában már eddig is Janica Kostelić örököseként kezeltek. Zrinka Ljutić nagy fölénnyel, több mint 8 tizedes előnnyel verte a favoritként kezelt Emma Aichert szlalomban. A harmadik helyen a tavalyi ezüstérmes svéd Moa Boström Müssener végzett. Szőllős Noa ismételten kitett magáért. Az izraeli-magyar sportoló az első futamot a 23. helyen fejezte be, majd a második körben megint odatette magát, s a kilencedik legjobb menettel befért a TOP20-ba.

Napsütötte, szélcsendes, fagypont alatti, vagyis egy szóval kiváló időben rendezték meg a hölgyek utolsóelőtti versenyszámát, a műlesiklást. A junior-vb egyik legjobban várt viadaláról van szó, hiszen a korosztályi elit gyakorlatilag már most Világkupa-színvonalat képvisel.

Kezdésként rögtön Zrinka Ljutić (1.), miért látják benne a horvátok jövendőbeli klasszisukat. Remek dinamikával, tűpontosan síelt. Idejét megközelíteni is kevesen tudták, megelőzni pedig senki sem. Rosa Pohjolainen (4.) a fenyőfák takarásában belehibázhatott a meredekbe, 8 tizedes hátrányát ott szedte össze a kroát lánnyal szemben. Emma Aicher (2.) szintén súlyos tizedeket kapott az elején, a végére viszont jobban felpörgette tempóját, így csak minimális, 3 századnyi hátrányból várhatta a folytatást. A tavalyi ezüstérmes Moa Boström Müssener (7.) sokszor teret vesztett a lankán, ami másodpercen túli differenciához vezetett. Nem esküdnénk meg rá, de mintha egy jókora kisodródást produkált volna Liv Ceder (8.) a kameráktól szinte teljesen takarásban. Akárhogyan is, az aranycsatából a másik svéd is kiesett.

Kiara Alexander (25.) zaklatott sízésével teljesen eltűnt a középmezőny sűrűjében, a papíron legjobb amerikai, Allie Resnick (14.) szintúgy nem érzett a pálya ritmusára. Ava Sunshine Jemison (6.) betagozódott az üldözőbolyba, ami nagy szó, hiszen már a harmadik egyéni számban teljesített élvonalban. Műlesikló specialista honfitársa, Nicola Rountree-Williams és Zoe Zimmermann viszont nem húzta sokáig, mivel kapura lépett a legelején. Sophie Mathiou (19.) jó szereplésében bízhattak leginkább az olaszok, de a meredeket csak sok-sok rontással együtt tudta megoldani. Marie Lamure (3.) kombinációban nagyszerűen szlalomozott, az akkor aranyérmet, tegnap elsőre masszív éremesélyt eredményezett. Hattizednyi elmaradása teljesen vállalhatónak tűnt. Sarah Bennett (13.) néhol távol került a kapuk tövétől, a legjobbak ellen nem rúgott labdába. Magdalena Egger (9.) teljes programot síel Panoramán, s néhány széles ív kivételével egész jól tartotta a lépést az elejével. Beatrice Sola (11.) szintúgy inkább a lepattanóban bízhatott, akárcsak a svájciak legjobbja, Aline Höpli (12.), aki nem tudta megismételni kombinációs teljesítményét. A TOP10-be a 18-assal érkező olasz lány, Annette Belfrond (5.), valamint a rendkívül sokoldalú Lisa Nyberg (25-össel a 10.) fért még bele.

Nem estek ki túl sokan, épp ezért akkora fegyvertény Szőllős Noa (23.) teljesítménye. 46-os rajtszámmal egy sor magasabban jegyzett vetélytársat vert meg, s a 3 s-en belüli hátrány is jól mutatott. Fönt látszott egy nagyobb ritmustörés, egyébként tisztán lesíelte a pályát.

31:20-tól, ill. 3:32:00-tól tekinthetők meg Noa futamai.

Délutánra érkezett néhány termetesebb felhő, de a látási viszonyok nem romlottak látványosan. Az első mértékadó menetet a vb egyik felfedezettje, Victoria Olivier (21.), de jelentős előrelépéssel ez sem járt a részéről, a pálya masszívan kitartott a végéig. Nagy örömünkre épp Szőllős Noa (20.) váltotta az osztrákot az élen. Noa a kilencedik legerősebb második futam birtokosaként megelőzte a Vk-tapasztalattal bíró Mathiout (25.), illetve két kiesett versenyzőt. Dinamikussága ezúttal nagy hibáktól mentesen érvényesült, a ritmusból egy pillanatig nem esett ki. A TOP20-as helyezés komoly fegyvertény 19 éves fejjel.

Forrás: Szőllős Péter

Első blikkre éles kontrasztnak hatott, hogy Clarisse Breche (12.) rögtön utána megsíelte a legjobb délutáni futamot, amivel egészen McFarlane-ig (10.) a lista élén tartózkodott. A kettős francia vezetést a legjobb tízig kitartott. Többek közt Resnick (17.) és Höpli (14.) is a vert mezőnyben végzett. Sola (8.), majd Nyberg (6.) gyors egymásutánban nyújtott minőségi teljesítményt. Az olasz a meredeken, a svéd inkább a sűrűbb kapuknál ment kimagaslóan. Eggernek (15.) ezúttal nem volt esélye az előkelőbb helyekre, kissé komótosnak tűnt a stanglik között. Liv Ceder (11.) ugyanazt a futamidőt síelte, mint a vb legeredményesebbje, esetében ez inkább a sok hibának volt betudható.

Moa Boström Müssener (3.) remekül ráérzett a meredekre, előnyét pedig tovább növelte a folytatásban, ami egészen a bronzéremig terelte. Jemison (9.) nem tudta megismételni délelőtti produktumát, a meredeken különösen szétesően mozgott. Belfrond (5.), majd Pohjolainen (7.) sem tudott  a svéd lánnyal konkurálni. Az érem Lamure (4.) célba érésével vált biztossá. Hiányzott a pontosság a francia sízéséből. Emma Aicher (2.) teljesítette a kötelező feladatot, vagyis élre állt másodperc fölötti előnyéből sáfárkodva. Sokat vállalt és sokat hibázgatott, összességében rosszabb időt síelt, mint Noa. Túlzás lett volna azt állítani, hogy feladta a leckét Zrinka Ljutićnak (1.). De a három század az mégis csak három század, vagyis biztonságit menni nem lehetett. A horvát leányzó habitusa ezt nem is engedte volna. Maximumon pörgött végig, végső soron jó nyolc tizedet osztott ki a németnek. Nem hagyott igazán kérdést.

Az U18-asok közt természetesen szintén Ljutić kapta meg az aranyérmet, Victoria Olivier újabb éremmel gazdagodott, míg a bronz a belga Naya von Puyvelde (33.) nyakába került.

Részletes eredmények

A címlapkép forrása: Zagorje International

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s