Vegyes csapatban Szlovénia verhetetlen

Ha vegyes csapatversenyt rendeznek, akkor fölényes szlovén győzelmet látunk. Ez az idei szezonban eddig fennálló tétel a Holmenkollenen sem dőlt meg, ahol délnyugati szomszédunk négyese újfent győzni tudott Ausztria, valamint a házigazda norvégok előtt.

Igazából ha csak a győzelem kérdését nézzük, akkor elég gyorsan elintézhetnénk ezt a versenyt, az ugyanis onnantól kezdve, hogy Ursa Bogataj az első csoportban megszerezte a vezetést, egyetlen pillanatig nem volt kétséges, hogy a Bogataj mellett Lovro Kos, Nika Kriznar, illetve Timi Zajc alkotta Szlovén csapat simán nyeri a versenyt, amit végül több, mint 70 pontos előnnyel zártak az első helyen.

A második helytől lefelé viszont már valódi küzdelemről beszélhetünk, amiben eleinte különösen a japánok álltak jól. Miután Sara Takanashi az első csoport második ugrásával kezdett, ezt a helyezést egészen az első sorozat végéig meg tudták őrizni, féltávnál nem egész öt ponttal megelőzve az osztrákokat, tizennéggyel a norvégokat, valamint tizenhéttel a németeket.

A második sorozatban aztán Takanashi ugyan még ismét jól kezdett, ám végül nem tudták tartani az üldözőket, és köszönhetően a Robert Johansson-Silje Opseth, valamint a Manuel Fettner-Marita Kramer duónak a norvégok és az osztrákok is előttük fordultak rá az utolsó ugrásokra.

Eddigre Szlovénia mint említettük, szinte behozhatatlan előnyre tett már szert, így Timi Zajc 132 méteres ugrásával simán nyerték a versenyt, míg a második hely sorsa a norvég és az osztrák négye között az utolsó ugrások során dőlt el. Nem sokon múlt, ám Stefan Kraft (130 m) végül elég különbséget tudott kiharcolni az egyébként szintén jól ugró Halvor Egner Granerud (129 m) ellenében, így 8 tizeddel a házigazdák előtt Ausztria futott be a második helyre, míg a norvégok a harmadik helyen végeztek. Ryoyu Kobayashi (127,5 m) ugyanakkor a japánok befejező embereként nem tudott csodát tenni, így ők a negyedik helyen zártak, míg az ötödik helyet Németország szerezte meg. A vezető ötös mögött jelentős hátránnyal az egy kizárást is elszenvedő (Jenny Rautionaho ruhája nem felelt meg az előírásoknak) finnek lettek a hatodikok, Lengyelország lett a hetedik, míg Kanada csapata a nyolcadik helyen zárta a versenyt.

Végeredmény

HELYCSAPATPONTSZÁM
1.Szlovénia942,9
2.Ausztria867,7
3.Norvégia866,9
4.Japán847,5
5.Németország 832,9
6.Finnország612,1
7.Lengyelország 583,7
8.Kanada573,6

Részletes eredmények

Az oslói program szombaton egy férfi és egy női egyéni versennyel folytatódik!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s