Sáncrekord, szlovén győzelem és reménysugár a lengyeleknek

Szinte az egész nap volt valamilyen esemény a sáncon pénteken Willingenben, ugyanis a női és a férfi edzések, illetve a prológ mellett (egyik mezőny sem volt akkora, hogy kvalifikációt kelljen tartani) még egy vegyes csapatversenyre is sor került.

A délelőtt folyamán elsőként a lányok vették birtokba a sáncot, akik számára most először rendeztek versenyt itt. Ez egyben azt is jelenti, hogy bárkié is lett volna a leghosszabb ugrás a nap végén, mindenképpen sáncrekordot ért volna, de azért mindenképp szebb volt így, hogy Yuki Ito 154 métert repült, beállítva ezzel a nagysáncon valaha elért leghosszabb ugrást (ezt elsőként Vadim Zaharov érte el 1985-ben Krasznojarszkban) és egy méterrel túlugrotta a willingeni férfi rekordot (Kemens Muranka 153 m). Igaz, a rekord nem hivatalos, hiszen edzésen született, de ami szép az szép.

Ito egyébként azért a prológot is megnyerte, 139,5 méterrel felállítva a hivatalos sáncrekordot is a nőknél, mögötte Katharina Althaus (136 m), valamint a VK-éllovas Marita Kramer (131,5 m) végeztek a 2-3. helyen.

Női prológ, eredmények

A nők után aztán jöttek férfiak, akik számára előbb két edzést rendeztek, így a szövetségi kapitányok már ki tudták jelölni a két-két női és férfi ugrót a vegyes csapatversenyre. Ez végül, ami a győzelem kérdését illeti, elég simán alakult, ugyanis az Ema Klinec, Cene Prevc, Ursa Bogataj, Anze Lanisek összeállításban versenyző szlovénok a második csoport után már az élen álltak, onnantól kezdve pedig a többiek bottal üthették a nyomukat. A doboóért eközben azért jóval nagyobb csata volt, amiben végül Norvégia (2.) és Ausztria (3.) ért fel a pódiumra, míg a házigazda németek egy hajszállal lemaradtak a harmadik helyről. Japán lett az 5., Lengyelország a 6., Franciaország a 7., míg az utolsó pontszerző helyet az oroszok (8.) szerezték meg.

Ha már fentebb a sáncrekordokról szóltunk, akkor említést érdemel Marita Kramer 144,5 méteres ugrása is az első sorozatban, amivel immár övé a hivatalos női rekord a Mühlenkopfschanzén.

Vegyes csapatverseny, eredmények

Ezek után még hátra volt a férfi prológ, amire ugyan — miután kvalifikálni nem kellett rajta — egy-két ugró (pl. Geiger, Kobayashi és Eisenbichler) már nem állt rajthoz, ennek ellenére azért nem mennénk el szó nélkül Kamil Stoch első helye mellett. Stoch ugyanis gyengébb formája, majd egy edzésen elszenvedett bokasérülés miatt Innsbruck óta nem állt rajthoz versenyen, ehhez képest most remek formában tért vissza, a délután is megnyerte már az egyik edzéssorozatot, este pedig egy 146 méteres ugrással övé lett a prológ is. Daiel Huber (141 m) egyébként mindössze egy tizeddel lemaradva tőle szerezte meg a második helyet, míg mögötte Anze Lanisek (137,5 m), Piotr Zyła (143 m), Lovro Ko (135 m) s és Marius Lindvik (134,5 m) végeztek az első hatban. Lengyel részről egyébként Dawid Kubacki (7.) és Pawel Wasek (9.) is az első tízben végeztek, vagyis egyelőre úgy néz ki, hogy a kisebb kihagyás és a külön felkészülés sokat javított a fehér-vörösök formáján. Persze azért az igazi versenyt itt majd csak holnap rendezik.

Prológ, eredmények

Szombaton előbb egy női (13:00), majd egy férfi versennyel (16:00) folytatódik a willingeni program!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s