Kobayashi ezt is behúzta, pedig Lindvik ráijesztett!

Izgalmas versenyt hozott az idei Négysáncverseny első bischofshofeni állomása, ahol azért ugranak 2008 után ismét kétszer, mert az innsbucki napot törölni kellett. Az első sorozatot a Marius Lindvik nyerte, de nem volt elég a mai győzelemhez a majd 6 pontos előnye, mert a második körben nem hozott extrát a norvég, míg Ryoyu Kobayashi továbbra is stabilan kimagasló teljesítményt nyújt. Egy lépésre a Grand Slamtől a japán, akinek már 18 pont előnye van összetettben.

AZ EDZÉS

Az innsbrucki verseny törlésével új kvalifikációt is kellett rendezni Bischofshofenben, ahol Kamil Stoch után Cene Prevc is visszalépett. A délelőtti edzés normál szélviszonyok mellett az osztrák Aschenwald sikerét hozta, az éllovasok közül Kobayashi kihagyta a próbaugrást, a szlovén Kos pedig a középmezőnyben zárt. A mezőny a 13-as beülőből egészen a 17-esig felköltözött, és egy kis szünetet követően 13 órától a kvalifikációt is innen kezdték. Összesen 77 sportoló bízott abban, hogy a többi versenyhelyszínhez képest szokatlanul hosszú nekifutóval rendelkező Paul-Ausserleitner sáncon bejut a késő délutáni versenybe.

A KVALI

Az osztrákok, ahogy várható volt jól teljesítettek, a sérüléséből visszatérő Hayböck például az innsbrucki 51. helyet a 48. helyre cserélte, ami azt jelentette, hogy versenyben marad. Akiknek nem sikerült a kvali a jobb VK pozícióban lévők közül, az a kanadai Boyd-Clowes, a japán K. Sato, a lengyel Stekala és a norvég Villumstad volt – honfitársa, a pár éve itt az összetettet elbukó Tande (131.0 m) viszont sokáig az élre állt. Azt valószínű nem láthatta, hogy az előtte ugró Fettnernek is leoldott a léc a lábáról, de nem úgy, mint neki annak idején a levegőben, hanem már a landolást követően.

Az esélyesek közül Lovro Kos (127.0 m) ugrott először, és szépen teljesített a próbasorozathoz képest, majd az utolsók között induló Eisenbichler (132.5 m), Lindvik (139.5 m), Granerud (134.0 m) és Geiger (131.5 m,) is bejelentkezett a dobogóért, Ryoyu Kobayashi viszont a nap leghosszabb ugrásával 141.5 méterrel jelezte: nem véletlenül kedveli ezt a sáncot. Az ő ugrása után alakult ki a végeredmény, ami komondottan érdekes párosításokat hozott, hiszen Kraft és Fettner, Prevc és Kos, Kubacki és Tande, Hayböck és Lindvik, Ammann és Eisenbichler, Ito és Freund valamint Forfang és Lanisek is egymásra talált. Persze a mai formák alapján van, ahol nem kérdés a továbbjutás.

AZ ELSŐ SOROZAT

A várakozásoknak megfelelően izgalmas párharcokat és jó ugrásokat láthattak a TV nézők, ahol először a Forfang – Lanisek párharcnál hírdettek végeredményt: akkor még nem sejtettük, hogy a szlovén a vereségével esélytelen lesz a szerencsés vesztesek mezőnyében is. Aztán eljött a Fettner – Kraft csata, ahol Manuel nagyon magabiztosan ugrott, Stefan pedig átvette a vesztesek közötti elsőséget, amit egészen a 24. körig meg is tartott. Jan Hörl 138 méteres ugrása már jelezte, alighanem jó döntés volt, hogy a zsűri kettővel lejjebb, a 15-ös beülőbe hozta le a startot, hiszen az időjárás miatt azélt a landolás rizikósabb volt,mint máskor.

Ezután jött a két szlovén, ahol az eddig mérsékeltebb teljesítményt nyújtó Peter Prevc (133.5 m) régi önmagát idézte. Ezt próbálta megfejelni Lovro Kos (136.5 m), az összetett harmadik helyezettje viszont elesett a landolás után, de az ugrás távolsága miatt 31. helyen bejutott a második körbe. Állandó olvasóink biztos tudják: létezik egy úgynevezett 95%-os szabály, vagyis a leghosszabb ugrástól nem maradt el távolságra 5%-kal a szlovén. A nagy meglepetések a végén jöttek, ekkor már a 13-asból indult mindenki. Eisenbichler (130.0 m) és Geiger (133.0 m) nem tudta megelőzni a pillanatnyi éllovast, Granerud (135.5 m) viszont átvette a vezetést. Ezután meglepetésre Kubacki kiejtette Tandét, majd a sánc korábbi győztese Hayböck (130.5 m) megpróbált ráijeszteni Lindvikre. A norvég nem, hogy nem ijedt meg, vastagon az élre állt 137.5 méteres ugrásával. Erre még Ryoyu Kobayashinak (137.0 m) sem volt válasza, így a japán előnyének a fele elfogyott az összetettben – a második sorozatot A viszont így is a második helyről várta. Nyolc osztrák is továbbjutott, mindannyian az első húsz között végeztek az első körben.

A MÁSODIK SOROZAT

A Négysáncverseny hatodik ugrását Kos kezdte, nem is akárhogy, a 138.5 méteres ugrása azt is jelezte: több embert befog majd és marad az esélye az összetett TOP5-re is. A havazás intenzitása enyhült, a szlovént meg egy idő után mindenki megelőzte – elsőként a születésnapos Leyhe, majd a többiek. Eisenbichler 140.5 méteres ugrása után a 13-asról a 11-esre hozta le a beülőt a zsűri. Johansson 135 métere elég volt, hogy 0.1 pont különbséggel az élre álljon. Ez az utolsó tíz ugróig így is maradt.

A norvégtól Fettner (132.5 m) és Hörl (132.5 m) holtversenyben vette át a vezetést, a legjobb négy viszont nem véletlenül a legjobb négy minden tekintetben. De hamar kiderült: köztük is vannak különbségek. Geiger (136.0 m) és Granerud (135.5 m) majd 10 pontot adott a mezőnynek, Kobayashi (137.5 m) meg nekik is, így Lindviknek alaposan fel lett adva a lecke. Nos a norvég ugrásában maradt, most nem hozott extrát (135.5 m), így oda lett az első helye, és 18 pontra nőtt a hátránya az összetettben is. Ryoyu Kobayashi sorozatban a negyedik VK győzelmével karnyújtásnyira került az aranysastól és a Grand Slam sem elképzelhetetlen. Kétszer a Négysáncversenyek történetében még senkinek sem sikerült.

“Ideges voltam, már hátrányból kellett jönnöm, de örülök, hogy megcsináltam. LIndvik miatt voltam ideges, mert nagyon jó ugrásai voltak. Eddig nem gondoltam a Grand Slamre, de most már fogok rá gondolni” – értékelt a japán világklasszis a futam után.

Az eredményeket ezeken a linkeken lehet böngészni:

A VÉGEREDMÉNY

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA

A VILKÁGKUPA ÁLLÁSA

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s