Sífelvonó (Courchevel + Madonna di Campiglio

Kora délután még a második óriás-műlesiklást rendezték meg Alta Badián, de a Világkupa dübörög tovább, még Karácsonyig három versenyre kerül sor. A hölgyek kétszer csapnak össze óriásban, a helyszín pedig a 2023-as világbajnokság, ezzel együtt a márciusi VK- finálé házigazdája, vagyis Courchevel lesz. Az előre tervezett futamokon kívül itt pótolják a Killingtonban elmaradt óriás. A férfiak pedig szerdán folytatják kirándulásukat a Dolomitokban, mégpedig a Madonna di Campiglión esedékes szlalommal.

Az elkövetkező napok programja:

Forrás: hu.ski-france.com

A helyszín: Courchevel

Nem kell messzire menni Val d’Isère-től, és már ott is vagyunk az alpesi sí Világkupa következő helyszínén, Courchevel-ben. A Francia-Alpok területén, Savoyában, a Tarentaise-völgyben járunk tehát, a “Három Völgy” (Les Trois Vallées) területén, amely a világ legnagyobb egybefüggő síterepe. A szokásos francia szerénységgel a helyiek által a világ sífővárosának nevezett Courchevel 2017 óta hivatalosan önálló település. Előtte Saint-Bon-Tarentaise része volt, mígnem egy huszár- (vagy inkább testőr-) vágással Saint-Bon területével és La Perrière-rel együtt létre nem hozták új közigazgatási egységként Courchevelt. A régi település helyett tehát a síterep neve vált hivatalossá – adminisztratív apróság, ám jól jelzi, milyen késhegyre menő, már-mára Pajkaszeg-Pajkarét szintű gerillharcok folynak ezen a vidéken azért, hogy melyik síterepé az elsőség az egyenlők között. Courchevel még az alpi síterepek mércéjével mérve is fiatal szülemény, 1942-ben születtek meg az első tervek a létrehozására. Precízen, szépen meg is épültek különböző tengerszint feletti magasságokban Courchevel 1300, Courchevel 1550, Courchevel 1650 és Courchevel 1850. Napjainkban a már korábban írt szerény megfogalmazásokon kívül saját repülőtér, 11 luxushotel és 7 Michelin-csillagos étterem jelzi, hogy főképp az egyszerű munkásemberek úticéljának szánják ezt a síterepet…

Forrás: J2Ski

Courchevel históriája

A szó szoros értelmében vett Courchevel nem tekint vissza komolyabb múltra a Világkupában, a napokban csak a nyolcadik, majd a kilencedik óriás-műlesikló versenyt rendezik meg. (Ami a szlalomot illeti, 2010 óta négyszer síeltek itt a hölgyek.) Valójában egymás tőszomszédságában sűrűsödnek a Trois Vallées nagy síterepei, helyszínünkön kívül Méribel, Val Thorens, vagy épp Les Menuires. A 2023-as vb-re is Méribellel közösen kandidáltak.

Ez idő alatt Mikaela Shiffrin és az olasz lányok vadászterületeként ismert a Stade Emile-Allais, de az első győzelmet mégsem ők, hanem az épp rekordidénye első felét taposó Tina Maze söpörte be 2012-ben. Szegény Worley-nak mindezidáig nem jött össze az első siker, pedig négy dobogóját senki más nem tudta megismételni.

Shiffrin kevesebbszer állt itt dobogóra, amikor igen, akkor viszont biztosra ment. Háromszor vitte a prímet, a 2018-as volt különösen emlékezetesen, hiszen az volt az 50. győzelme. Itt 2020-as győzelme tekinthető meg:

Fede’ a csalódást keltő idénykezdet után visszatalált a nyerő ösvényre, így a két évvel ezelőtti győztesre is érdemes lesz odafigyelni a következő két napon.

Forrás: utazasok.org

A helyszín: Madonna di Campiglio

A helyszín: Madonna di Campiglio (Sankt Maria im Pein) Trentino területén, a Sarca folyó mentén fekvő Val Rendenában találjuk a mintegy 1000 lakossal bíró Madonna di Campigliót. Közigazgatásilag Pinzolo településhez tartozik a mintegy 1500 m tengerszint feletti magasságban fekvő síparadicsom. A Rhaetiai-Alpok területén járunk ugyan, mégis hasonló látkép fogadhat bennünket, mint a Dolomitokban. Nem véletlenül: a Brenta-csoport, másnéven a Brentai-Dolomitok hegytömbje magasodik ezen a vidéken. 57 sílift és 150 km-nyi sípálya várja a téli sportok szerelmeseit. Az alpesi sí és a snowboard mellett a motorsportok fanatikusai számára is ismerős lehet a név, hisz a Ferrari és a Ducati is hagyományosan Madonnán szokta nyitni az évet a média számára.

Forrás: Gazzetta della Valli

Madonna di Campiglio históriája

A szerdai két futam a 3-Tre-Rennen néven emlegetett, a férfi alpesi síelés egyik legpatinásabb versenyének legújabb kiírása lesz. A név onnan származik, hogy a még 1950-ben életre hívott, négy szakágból álló sorozatot Trentino- régió három kiemelt síterepén rendezték meg. (Fai della Paganella, Serrada di Folgaria, illetőleg Monte Bondone.) 1957-től Madonna di Campiglio kapta meg a házigazda kizárólagos szerepét, pár kivételtől eltekintve ez mindmáig nem változott. Kezdetben mind a négy alapszakágban összemérték tudásukat a férfiak (lesiklás, „óriás”, szlalom és kombináció), s ez lényegében a nyolcvanas évekig megmaradt VK- szinten is. 1985 óta már kizárólag szlalomot rendeznek itt, jellemzően évente, habár akadt néhány egy-egy éves, ill. 2006-tól kezdődően egy hatéves szünet is. Három alkalommal például csak Európa Kupát tartottak a Canalone Miramontin, a 2010-es évektől aztán kirobbanthatatlan helyet követelt ki a versenynaptárban. Az ezredforduló odatelepített reflektorrendszernek hála azóta is esti szlalomnak ad otthont a lejtő.

A lejtő királya a tizenkétszeres győztes Ingemar Stenmark volt (a táblázatban csak a szlalomot tűntettük fel), őt egy olasz, Gustav Thöni követett öt sikerével. A háromszoros győztesek közt találjuk Tombát és Kristoffersent, a jelenlegi mezőnyből Daniel Yule győzött itt kettő, valamint Muffat-Jeandet egy alkalommal.

Sajnos az abszolút rekorder svédről nem találtunk helyszíni videófelvételt, így múltidézésünket Alberto Tombával kezdjük, mégpedig 1995-ös győztes futamával.

Bode Millert vagány lesiklóként ismerik a legtöbben, pedig karrierje első részében eredményes szlalomosnak számított. Öt sikerével az elsőt pedig épp Madonnán aratta, ily módon:

Az akkor 24 esztendős Miller egyébként egy nappal korábban győzött először a Világkupában, vagyis akkortájt ismerte meg őt a világ.

A 2015-os győzelmet Kristoffersen húzta be, de nem erről maradt örökre emlékezetes a második futam. Hanem arról a drónról, ami csaknem telibe trafálta a versenytempóban száguldozó Hirschert. Pár tizedmásodpercen múlt a felfoghatatlan…

Két év múlva már semmi nem akadályozta meg Hirschert abban, hogy öt év elteltével újra győzzön Madonnán.

Első két VK- győzelmét itt aratta Daniel Yule. Eljöhet tehát a pillanat, hogy visszatérjen végre régi formájához.

A címvédőt Henrik Kristoffersennek hívják. A 12. helyről elsőséget szerző norvég remekbe szabott síelést mutatott be a második futamban, de a sikeréhez legalább ennyire szüksége volt a jelentősen roncsolódó pályára.

Hírmorzsák két hétvége közt

1) Andorrai győzelmek az Európa Kupában

A Szuper-G-ben egykoron ifjúsági olimpiai bronzérmes Joan Verdú Sánchez nyerte mindkét óriás-műlesiklást az ausztriai Glungezerben. Az andorrai síző mögött mind tegnap, mind pedig ma a finn Samu Torsti végzett a második helyen, míg a harmadik pozíciót előbb Kryštof Krýzl, majd a francia Loevan Parand szerezte meg.

Múlt héten két műlesiklást is rendeztek az Európa Kupában. Obereggenben a norvég Alexander Steel Olsen nyert Anton Tremmel, valamint Muffat-Jeandet és Popov párosa előtt. Val di Fassán elindult Clément Noël, s persze simán vitte az elsőséget. Steel Olsen, valamint az amerikai Jett Seymour állt még dobogóra.

2) Szép magyar eredmények FIS-versenyeken

Az olimpia közeledtével felgyorsultak az események a magyar válogatott háza táján, s jelek szerint kezdenek formába lendülni a fiúk. Kékesi Márton születésnapja alkalmából két dobogós helyezéssel lepte meg a szlovéniai Soriska Planinán rendezett FIS- versenyen. Szombaton és vasárnap egyformán a második helyen végzett szlalomban. Ugyanott Nagy Bence a 4., Trunk Tamás pedig a 6. helyen zárt.

Az utánpótlást érintő hír, hogy Bányai Attila megnyerte a COPPA VENETO elnevezésű FIS-junior alpesi óriás-műlesikló versenyt. A Callberg sízője idén kezdte meg pályafutását a FIS korosztályos versenyein, s negyedik nekifutásra rögtön összejött az első pozitív visszajelzés. (via skihungary.hu)

Friss hír: Katharina Liensberger nem indulhat kedden!

Az osztrák női válogatott legeredményesebbje, Katharina Liensberger pozitív koronavírus-tesztet produkált, így nem állhat rajthoz a keddi óriás-műlesikláson. Liensbergert még pénteken akadt fent a courchéveli beutazási teszten, így azóta karanténban van. Az osztrák szövetség tájékoztatása szerint rendkívül enyhe tünetei vannak, így lényegében a gyógyulttá nyilvánítást várják. Hogy a vorarlbergi a szerdai versenyre elhagyhatja-e a karantént, az a ma elvégzett újabb PCR-teszt eredményétől függ majd.

Kis színes a social médiából

A hétvégén Ester Ledeckát nem láthattuk Val d’Iséreben, ám hiányzása igazoltnak minősül, hiszen visszatért a gyökerekhez, vagyis összemérte erejét hódeszkában. Egy második és egy első helyezést szerzett Cortina d’Ampezzón. Alábbiakban győztes futamát tekinthetitek meg.

Már a múlt héten elutazott a mezőny egy része Courchevelbe. Tessa Worley, valamint néhány olasz és finn síző ragyogó napsütésben próbálhatta ki a Stade Emile-Allais-t.

A fiúk viszont maradtak Alta Badián. Henrik Kristoffersen vasárnapi győzelme után megosztotta örömét követőivel.

Marcel Hirscherről és léctesztjeiről már írtunk a korábbiakban. Eddig az osztrák sajtó kapta fel a témát, legújabb Instagram- posztja alatt viszont már két amerikai ex-síző, Ted Ligety és Daran Rahlves is felvetette a visszatérés lehetőségét. Annyi bizonyos, hogy a nyolcszoros összetett győztes valósággal szomjazik a sebességre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s