Hat verseny, hat győztes — Stefan Kraft nyert Klingenthalban!

Unalmasnak eddig semmiképp sem mondható az idei síugrószezon, hiszen eddig minden egyes versenyen másik ugró ünnepelhetett a dobogó tetején. Ez a sorozat ma délután sem szakad meg Klingehtalban, hiszen Stefan Kraft is első győzelmét ünnepelhette idén Halvor Egner Granerud valamint Kamil Stoch előtt.

A nőkhöz hasonlóan a férfi síugrók is Klingenthalban versenyeznek a hétvégén, ahol szombat délután az első egyéni versenyt rendezték meg számukra. A körülményeket illetően felemás érzéseink lehettek, hiszen egyfelől gyönyörű téli tájat mutatott a kamera a sánc környékéről, és ezúttal a szélre sem lehetett sok panasz, ugyanakkor sajnos ezt a helyszínen a járványügyi korlátozások miatt nem élvezhették a szurkolók, így a hangulat elég visszafogott volt. (Sajnos egyébként az is biztos már , hogy a Négysáncverseny német fordulóin is így lesz).

Az első sorozatban Pawel Wasek (25.) tudott először a K-pont fölé kerülni 128 méterrel, majd nem sokkal később Simon Ammann (21.) vette át tőle a vezetést egy 128,5 méteres ugrással. Fredrik Villumstadtól (24.) láttunk ezt követően egy 127 métere kísérletet, majd Daniel André Tande (26.) ugrott 128 métert, amivel ugyanakkor egy kevéssel mindketten elmaradtak Ammanntól. Piotr Zyła (16.) viszont 130,5 méterrel már át tudta venni az első helyet a svájcitól, míg Andreas Wellinger (17.) a második helyre érkezett meg mögé egy 130 méteres ugrással. Constantin Schmid (12.) viszont egy kis szélkompenzációval megtámogatva 129 méterrel is az élre tudott ugrani, majd Daniel Huber (18.) repült 131 métert, ami a negyedik helyhez volt ekkor elegendő.

Stephan Leyhe (9.) ugrott ezután 134 métert, amivel át is vette a vezetést, de csak időlegesen ugyanis Manuel Fettner (2.) még őt is túlszárnyalva 135,5 méternél landolt. Naoki Nakamura (14.) ugrott ezután 131,5 métert, majd Pius Paschke (15.) 131-et, és nagyjából ennél a távolságnál ért földet Robert Johansson is (131,5 11.), így egyre szorosabbá vált a Fettner és Leyhe mögötti üldözőboly. Kamil Stoch (4.) repült ezután 132 métert, és miután ezt minimális hátszélben tette, befért vele Fettner mögé a második helyre.

Jan Hörl (10.) ugrott ezután ugyancsak 132 métert, amivel negyediknek jött be, Killian Peier (12.) viszont csak 129 méterig jutott, amivel a hatodik volt a pillanatnyi rangsorban. Ezután az eddig kétarcú szezont maga mögött tudó címvédő, Halvor Egner Granerud (5.) következett, aki kedvező körülmények között 136 méterig repült, igaz, a kompenzáció miatt csak a harmadik helyre tudott vele bejönni, viszont ezzel az elmúlt három fordulóval ellentétben ismét előkelő helyetésekért harcolhatott a második sorozatban is. Közvetlenül utána Marius Lindvik (8.) 133 méterrel éppen a honfitárs mögé érkezett meg a negyedik helyre, Cene Prevc (20.) 129 méteres ugrása viszont ezek után inkább csak közepesnek volt mondható.

Ryoyu Kobayashi (3.) következett ezután, aki miután Finnországban egy pozitív PCR-teszt után karanténba került, két kényszerűen kihagyott versenyt követően visszatérve remek formában mutatkozott be ismét. A pénteki kvalifikációt megnyerte, most pedig 136,5 méterrel a második helyre jött be a továbbra is vezető Fettner mögé. Az osztráktól végül honfitársa, Stefan Kraft (1.) tudta átvenni a vezetést egy 138 méteres repüléssel, majd Markus Eisenbichlertől (6.) láthattunk egy 132,5 méteres repülést, amivel a hatodik helyet foglalta el a táblázaton. A pontverseny második helyén álló Anze Lanisek (28.) ugrása ugyanakkor nem volt az igazi, 126,5 méterrel épphogy továbbjutott a második sorozatba, ellenben a sárga trikót viselő Geiger (7.) ennél lényegesen jobb volt, igaz 132 méterrel ő is csak a hetedik helyről várhatta folytatást. Ezzel az első kör végén két osztrák állt a mezőny élén, míg Kraft és Fettner mögött Ryoyu Kobayashié volt a virtuális dobogó alsó foka.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatban Anze Laniseké (20.) volt az első jelentősebb ugrás 130 méterrel, ám sokáig nem állt vele az élen ugyanis Daniel André Tande (18.) egy 128 méteres kísérlettel nem sokkal később meg tudta előzni. Timi Zajc (19.) ugrott ezután 127,5 métert, amivel másodiknak jött be, majd Cene Prevcé (22.) volt a következő jó ugrás 129 méterrel, ám a szélkompenzáció miatt mégsem volt elég ez a szlovénnak a vezetéshez. Johann André Forfang (14.) viszont 133 méterrel már át tudta venni az elsőséget Tandetól. Andreas Wellinger (6.) viszont még őt is jóval túlszárnyalta és 139 méterrel, a verseny leghosszabb ugrásával vette át a vezetést. Piotr Zyła (17.) ezek után 130 méterrel harmadiknak jött be, majd Pius Paschke (11.) repült 135 métert, amivel a második helyet foglalta el a rangsorban.

Constantin Schmid (13.) ugrott ezután 132 métert, és jött be vele harmadiknak, majd Killian Peier (12.) repült el 133,5 méterig épp a német elé beférve a táblázaton. Robert Johansson (8.) 134,5 méterrel másodiknak tudott bejönni ekkor, így továbbra is Wellinger vezetett, amikor már csak tíz ugró volt fent a toronyban.

A végjátékot Jan Hörl (10.) nyitotta 134,5 méterrel, amivel harmadik volt ekkor, Stephan Leyhe (21.) viszont kicsúszott a legjobbak közül miután csak 126,5 méterig jutott. Marius Lindvik (9.) ezzel szemben 135 méterrel bejött harmadiknak, majd Karl Geiger (4.) következett, aki ugyanennél a távolságnál landolt, ami viszont az ő esetében — tizedpontokon múlott egyébként — már elég volt a vezetéshez.

Markus Eisenbichler (4.) repült ezután 137 métert, amivel Geigerrel holtversenyben érkezett meg az élre, Granerud (2.) viszont 137,5 méterrel mindkét németnél jobb volt így a VK címvédő négy ugrással a vége előtt átvette a vezetést.

Kamil Stoch (3.) repült ezután 133 métert, ami, miután a többieknél kicsit kedvezőtlenebb szélben érte el, egy tizeddel sorolta mindössze Granerud mögé a második helyre. A lengyel után Ryoyu Kobayashi (7.) következett, aki 132 méterrel ugyanakkor csak hatodik volt, majd Fettner =16.( landolt némi csalódást keltve 125 méternél, eldobva ezzel az első körös második helyezést. Ami miatt az osztrákok bánkódhattak, annak viszont a norvégok és a lengyelek örülhettek, hiszen ezzel Granerud és Stoch is ott volt a dobogón, noha Granerud második győzelme mégsem született meg végül a szezonban, ugyanis Stefan Kraft (1.) a végén nem hibázott és egy 130 méteres második ugrással megnyerte a versenyt.

A 28 éves osztrák ugró ezzel pályafutása 22. VK győzelmét aratta, aminek köszönhetően fel is ugrott a második helyre az összetett pontversenyben, ahol ma negyedik helyét követően továbbra is Karl Geiger áll az élen.

Végeredmény

HELYVERSENYZŐORSZÁG1. SOROZAT2. SOROZATPONTSZÁM
1.Stefan KRAFT138,0130,0267,0
2.Halvor Egner GRANERUD136,0137,5262,0
3.Kamil STOCH 132,0133,0261,9
4.Karl GEIGER132,0135,0257,9
4.Markus EISENBICHLER 132,5137,0257,9
6.Andreas WELLINGER 130,0139,0257,5
7.Ryoyu KOBAYASHI 136,5132,0257,3
8.Robert JOHANSSON131,5132,0257,2
9.Marius LINDVIK 133,0135,0257,0
10.Jan HÖRL 132,0134,5256,7

Világkupa összetett

HELYVERSENYZŐORSZÁGPONTSZÁM
1.Karl GEIGER405
2.Stefan KRAFT306
3.Markus EISENBICHLER287
4.Anze LANISEK283
5.Halvor Egner GRANERUD 240
6.Ryoyu KOBAYASHI216
7.Marius LINDVIK 191
8.Cene PREVC182
9.Killian PEIER170
10.Kamil STOCH 161

Részletes eredmények
VK összetett
Nemzetek kupája

A klingenthali program vasárnap egy újabb egyéni versennyel folytatódik!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s