Granerudé a második nap Nyizsnyij Tagilban!

Megszerezte első győzelmét az idei sorozatban a VK-összetett címvédője, Halvor Egner Granerud. A norvég mögött a tegnapi győztes Karl Geiger végzett a második helyen, megőrizve ezzel a sárga trikót, míg a harmadik helyet egy hatalmas felzárkózással a máasoik sorozatban Stefan Kraft szerezte meg.

Egy újabb egyéni verseny szerepelt a programban vasárnap a szezonnyitó nyizsnyij tagili hétvége zárásaként. Az időjárás a hétvége során ma mutatta a legtéliesebb arcát, hiszen erős hóesésben zajlott a küzdelem, amit némi szél is kísért. A verseny előtti kvalifikáción ezúttal a pénteki 72 helyett csak 70 ugró vett részt, ugyanis a lengyel Klemens Muranka és az amerikai Dean Decker pozitív koronavírus-tesztjeik miatt nem indulhattak a mai napon.

A kvalit egyébként Markus Eisenbichler nyerte a tegnapi győztes Karl Geiger előtt, ám ennél nagyobb jelentőséggel bírt, hogy Ryoyu Kobayashit, aki selejtezős ugrásával egyébként kényelmesen továbbjutott volna, szabálytalan ugróruhája miatt kizárták, így az egyik esélyes idő előtt búcsúzott a mai küzdelmektől.

Az első sorozatban Roman Trofimov (121 m 15.) ugrotta át először a K-pontot, majd így tett a pénteki selejtezőben meglepetésre kieső, így most viszonylag az elején induló Stefan Kraft (121,5 m 14.) is, átvéve ezzel az orosztól a vezetést. Timi Zaj (9.)c repült ezután 125,5 métert, amivel viszonylag sokáig a szlovén ugró állt a táblázat élén. A következő nagyobb ugrást Johann André Forfang (13.) mutatta be 125 méterrel, majd Daniel André Tande (12.) repült 126,5-et, amivel a két norvég a 2-3. helyet foglalta el ekkor a rangsorban, ellenben Jan Hörlnek (126,5 m 2.) ugyanez a távolság a vezetéshez is elegendő volt.

A folytatásban Daniel Hubertől (4.) láthattunk egy 127,5 méteres kísérletet, amivel második volt ekkor, majd Killian Peier (6.) landolt 123,5 méternél, amivel a harmadik helyre fért be. Ezt követően átmenetileg enyhült az idáig egész jól kitartó erős szembeszél, aminek többek között Dawid Kubacki (113,5 m 35.) és Junshiro Kobayashi (108,5 m 42.) is kárát látta, ugyanis egyikük sem jutott tovább a második körbe. Yukiya Sato (126,5 m 8.) ellenben már ismét jobb körülmények között simán kvalifikálta magát a folytatásra, ahogy Robert Jonassnonnak (122,5 m 16.) sem volt ezzel gondja, még ha az éllovasokra nem is volt igazán veszélyes. Cene Prevc (5.) ugrott ezután 125 métert, amivel harmadiknak jött be, majd Anze Lanisek (10.) landolt 123 méternél, amivel a hetedik helyet foglalta el a rangsorban.

Öten voltak ezzel már csak hátra az első sorozatból, közülük elsőként Markus Eisenbichlert (7.) láthattuk, aki 123,5 méterrel az ötödik helyet tudta elfoglalni, ellenben Kamil Stoch (33.) eléggé megjárta a körülményekkel. A lengyel klasszis akárcsak tegnap, most sem kapott jó szelet az első körben, csakhogy míg akkor sikerült továbbjutnia, majd felzárkóznia az élmezőnybe, most 112 méterrel lemaradt a folytatásról, ezzel a lengyelek Kubacki után második sztárjuktól is kénytelenek voltak viszonylag korán elbúcsúzni.

Naoki Nakamura (11.) ugyanakkor viszonylag lazán abszolválta a továbbjutást egy 122,5 méteres ugrással, majd Halvor Egner Granerud (1.) következett, aki másokkal ellentétben egyáltalán nem panaszkodhatott a szélre, ezt pedig nem volt rest kihasználni, és 134,5 méterrel át is vette a vezetést. Karl Geiger (3.) eközben messze nem volt ilyen szerencsés, ennek ellenére a 126 méteres első ugrása egyáltalán nem volt rossz, sőt Jan Hörl mögött a harmadik helyről várhatta a folytatást, és a változékony körülményeket elnézve a Graneruddel szembeni 6,4 pontos hátránya ellenére még a győzelem sem látszott elérhetetlennek számára.

Az első sorozat eredménye

A második sorozat elején Pius Paschketól (123 m 15.) valamint Stephan Leyhetől (127 m 10.) is láthattunk egy-egy szép ugrást, amivel mindkét német javított az első körös helyezésén, míg mögöttük Piotr Zyła (122 m 16.) foglalta el a harmadik helyet az első tízes csoport végén. Leyhetől egy ideig nem is sikerült senkinek elvennie az első helyet, az állás az élen mindössze annyiban módosult, hogy Marius Lindvik (122 m 13.) valamint Robert Johansson (123,5 m 11.) érkeztek meg a német mögé a 2. helyre. Stefan Kraft (3.) aztán egy 127 méteres kísérlettel már az élre tudott állni, majd Johann André Forfang (9.) jött be a második helyre egy 121,5 méteres kísérlettel. Tande (111 m 23.) illetve Nakamura (112 m 19.) ellenben nem ugrottak igazán jól, így Stefan Kraft vezetésével fordulhattunk rá az utolsó tíz ugrásra.

Anze Lanisek (7.) egy 122 méteres ugrással másodiknak tudott bejönni, majd ezután Timi Zajc (122 m 4.) is szinte lemásolta honfitársa teljesítményét miközben Kraft újabb pozíciókat nyert. Sőt, Yukiya Sato (117,5 m 14.) és Markus Eisenbichler (118,5 m 8.) is messze voltak az osztráktól, nem így Killian Peier (6.), noha 122 méterrel végül ő is csak megközelíteni tudta Kraftot, akárcsak Cene Prevc (5.), aki 124 méternél landolt. Miután pedig a honfitárs, Daniel Huber (115,5 m 11.) is elég hamar talajt fogott akár már a dobogóról is álmodozhatott Kraft, hiszen már csak hárman voltak hátra, igaz, a sárga trikós Karl Geiger (2.) egy 122,5 méteres ugrással már meg tudta előzni az osztrákot. Kraftnak végül mégis összejött a dobogó, ugyanis Jan Hörl (24.) nem tudott ilyen jól megbirkózni az orosz hóviharral, 104,5 méterrel jócskán visszacsúszott a rangsorban. Granerud (1.) ugyanakkor nem hibázott az élről, és egy 122 méteres ugrással megnyerte a mai versenyt Geiger előtt, aki ezzel együtt azért megőrizte a sárga trikót a nap végén.

Végeredmény

HELYVERSENYZŐORSZÁG1. SOROZAT2. SOROZATPONTSZÁM
1.Helvor Egner GRANERUD134,5122,0235,3
2.Karl GEIGER126,0122,5226,5
3.Stefan KRAFT 121,5127,0223,8
4.Timi ZAJC125,5122,0222,5
5.Cene PREVC 125,0124,0221,1
6.Killian PEIER 123,5122,0220,6
7.Anze LANISEK 123,0122,0219,2
8.Markus EISENBICHLER123,5118,5214,1
9.Johann Andre FORFANG 125,0121,5214,0
10.Stephan LEYHE 119,0127,0210,8

Világkupa összetett

HELYVERSENYZŐORSZÁGPONTSZÁM
1.Karl GEIGER180
2.Halvor Egner GRANERUD160
3.Ryoyu KOBAYASHI80
4.Cene PREVC77
5.Markus EISENBICHLER 72
5.Anze LANISEK72
7.Naoki NAKAMURA 62
8.Stefan KRAFT60
9.Killian PEIER55
10.Robert JOHANSSON 53

Részletes eredmények
VK összetett
Nemezetek kupája

A VK-sorozat a jövő hétvégén Rukán folytatódik!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s