Hetvenedszerre is Shiffrin

Hét év után újra Mikaela Shiffrin sikerével vette kezdetét az alpesi síelők Világkupa-idénye. Az amerikai klasszis ezzel 70. győzelmét aratta a sorozatban. Szoros küzdelemben előzte meg a világbajnok Lara Gut-Behramit a söldeni gleccseren. A dobogóra az összetett címvédője, Petra Vlhová is felfért, köszönhetően remek második menetének. Nemzeti ünnepünkön, először a magyar alpesi síelés történetében magyar indulója is volt a söldeni szezonkezdésnek. Tóth Zita bíztató szektor után kiesett.

Hét hónap elteltével ez a nap is eljött: lezárult a hosszú felkészülési időszak, s a világ legjobb alpesi sízői immáron a tévékamerák kereszttüzében mutathatják meg aktuális formájukat. Legalábbis az óriás-műlesiklók. Az időjárás kedveskedett a résztvevőknek, ragyogó napsütés, jelentéktelen szélmozgás és fagypont alatti hőmérséklet uralkodott a Rettenbach- gleccseren. Mint az itt megszokott, délelőtt a lejtő alsó része árnyékba került.

Izgalmas szezonra van kilátás óriás-műlesiklásban, hiszen rettentően erős élmezőnye van a szakágnak, de a nagyjából 6-8 fős eliten túl is fel tudnánk sorolni legalább tucatnyi sízőt, akik simán dobogóra vihetik bármelyik versenyhelyszínen.

Az FIS nyáron elhunyt egykori elnökére, Gian Franco Kasperre emlékezve tiszteletbeli rajtprocedurát tartottak.

Forrás: Eurosport

Mikaela Shiffrin (2.) sízésével hivatalosan is elkezdődött a Világkupa. Szépen hasított a meredeken, a letörésnél fékezett egy látványosat, de nem esett ki a ritmusból. A pályát egyébként az amerikai Mike Day tűzte. Federica Brignone (15.) jóval többet vergődött ugyanott, nem nagyon találta az ideális ívet. A másfél másodperces elmaradás önmagáért beszélt. Marta Bassino, a címvédőnek kijáró piros mellénnyel komoly célokkal vágott neki az idénynek. Két szektor után szorosan tartotta az amerikait, sok-sok kockázattal. Ennek itta meg a levét, egy megbillenésből nem tudott ütemben maradni, a harmadik kapuba már nem fért be. A 2019-es VK- finálén esett ki legutóbb az első futamban.

Forrás: NZZ

Sölden kétszeres győztese, Lara Gut-Behrami (1.) pengés menettel jelentkezett. Szektorról szektorra századok választották el Shiffrintől. Lüktető sízése láttán cortinai formája sejlett fel, ez bizony jó előjel az olimpiai évad nyitányán. Michelle Gisin (17.) elóvatoskadta a felső meredeket, onnantól fogva csak a sereghajtó pozíció elkerülése lehetett a cél. Ez sem valósult meg. Tessa Worley (16.) inkább a szép ívekre hajtott rá, ami egy erélytelen letöréshez vezetett. A rosszabbik svájcin kívül mást nem előzött meg. Combos 1,5 s tátongott ekkor az első kettő és az üldözők közt. Petra Vlhová (6.) épp ezt a hiátust töltötte be. Nem ment eszeveszettül, ám tűpontosan annál inkább. Minden adott volt tehát a jó szerepléshez. Meta Hrovat (8.) – immáron Livio Magoni pesztrálása mellett – szintén nagyot ment. Bátor, vagány pályát ment, a dobogós helyekre simán bejelentkezett.

Sofia Goggia (22.) nyilván nem fogta vissza magát, de csak a lejtő elején és végén nyújtott élvonalbeli teljesítményt. Egyébként hiányoztak nála a szűk ívek, a lista végére sorolt. Ramona Siebenhofer (20.) volt az előző idény egyik nagy meglepetése GS-ben. Sölden hagyományosan nem az osztrák nők vadászterepe, ő is megkapta a maga szűk 2 másodpercét. Nina O Brien (11.) erőnlétileg végigbírta a pályát, a legvégén például valamicskét hozni is tudott Guton. Ugyanezt az öttizednyi hátrányt gyűjtötte össze a dobogó aljához mérten Sara Hector (12.) . A svédek legjobbja a letörésnél óvatosra vette a figurát. Maryna Gaşienica-Daniel egy pengeéles pályát síelt volna, s ha végigviszi, ott lehetett volna az elején. Nem így történt, egy késve vett kanyar elég hamar a vesztét okozta. Katharina Liensberger (4.) a saját menetét egyértelműen a másik félre hegyezte ki. Senki nem ment olyan izmos utolsó két szektort, mint a szöszke osztrák. Alig kapott hat tizedet összességében. Alice Robinson (7.) pokoli erővel nyitott, de az ívekre kevésbé ügyelt. Meredeksízését dicséri, hogy a letörést követően 5 tizedet (!) vert a Gut-Shiffrin párosra. Hiába a 9 tizedes különbség, őt sem lehetett leírni.

Forrás: Krone

Elena Curtoni személyében újabb olasz íratkozott fel a kiesők közé. Még az elején túldöntötte léceit. Stephanie Brunner (3.) kapcsán felettébb bíztató edzéseredményekről csiripeltek a verebek. Ezek szerint hitelesek voltak az információk, az igazán meredektől kezdve tartotta a lépést az első kettővel. A fél másodpercnyi differenciától nem volt szomorú a célban. Felejtős délelőttöt zártak a norvégok. Ragnhild Mowinckel (13.) változatlanul keresi legjobb GS- formáját, míg a sérülésből visszatérő Mina Fürst Holtmann (21.) épp csak elkerülte a sereghajtó pozíciót. A harmadik osztrák önbizalmával sem volt probléma. Más kérdés, hogy Katharina Truppe (29.) stílusa nem igazán harmonizál a söldeni gleccserrel. Jócskán elszakadt a mezőny addigi végétől, akárcsak Ana Bucik (31.). A második reklámszünet előtt még tapsolhattak egyet a helyiek: Ricarda Haaser (10.) harmadik osztrákként került a TOP-8-ba.

A második etap jobb sízéseiben szerepet követelt magának a fényviszonyok kedvező változása is. Egyre nagyobb részben világította meg a pályát a napocska. Aztán volt, aki kihasználta a sanszot, ki kevésbé. A kanadai Valérie Greniernek (5.) mindenképp sikerült, hiszen nyolcadikként furakodott szekundumon belülre. A komoly talentumnak tartott Andreja Slokar (9.) is kivágta a rezet 29-es rajtszámmal, a TOP-10-ből várhatta a folytatást. Harmadikén szlovénként Tina Robnik (30.) még beverekedte magát a továbbjutók közé. Coralie Frasse Sombet (23.) és Paula Moltzan (27.) szintén készülhetett délutánra.

Harmincon túl – összetett eredménye okán – Ester Ledecká (47.) síelt elsőként. Tavaly pontokat szerzett, ezzel együtt meglepetés volt indulása. Ezúttal nem jutott tovább. Marlene Schmotz (25.) szőrmentén igen, erre és egy 33-as rajtszámra telik a jelen legjobb német óriás-műlesiklójától… Nagyot villantott Maria Therese Tviberg (32-essel a 14.), A J Hurt (34-essel a 19.) és Thea Louise Stjernesund (43-assal a 18.). A továbbjutók listáját Hanna Aronsson Elfman (39-essel a 26.), Alex Tilley (40-essel a 24.) és a svájci Andrea Ellenberger (45-össel a 28.) tette teljessé.

Először a Világkupák történetében magyar síző is elstartolt Söldenben. Nemzeti ünnepünkön. Tóth Zita remek formát mutatott az edzéseken, ezért döntött úgy a stáb, hogy tapasztalatszerzés céljával elutaznak a szezonnyitóra. Márciusban kétszer zárt a TOP-20-ban a junior-világbajnokságon a Vasas 19 éves sportolója, így valóban időszerű volt a VK-debütálás. Az első futam korán véget ért, egy másodpercen belüli hátránnyal teljesített szektor után besokallt, s már nem tudta folytatni.

——————————————————————————————————————————————–

Csodálatos síelési időben folytatódott a verseny délután negyed kettőkor. A francia edző sem bonyolította túl a nyomvonalat. Robnik (22.) 2,5 s-es hátránnyal került a második futamba. Apró zökkenőkkel letudta menetét, így a bizonytalankodó Truppét (27.), valamint az inkább biztonságit síző Ellenbergert (24) is meg tudta előzni. Moltzan (23.), és a kissé hektikus junior-világbajnoknő, Aronsson Elfman (26.) sem tudott a szlovén lány elé kerülni. Schmotz (28.) szép íveken, de lassan haladt lefelé, senkit nem tudott megelőzni. Kevesen mertek igazán kockáztatni, na, Alex Tilley (13.) ezek közé tartozott. A britek legjobbja toronymagasan, másodpercnyi előnnyel állt a lista élére. Frasse Sombet-nak (21.) esélye nem volt, széles kapuvételekkel tudta le a meredeket. Goggia (16.) egy árnyalatnyival stabilabban síelte meg a letörést, de a brittől ő is kikapott. Holtmann (29.) totál elszúrta letörést, csak oldalára fordulva bírt lécen maradni. Az 5000 főt számláló tribün hangulatával addig sem volt gond, míg Siebenhofer a lista élére nem állt. Stabilan állt lécein, pár század döntött mellette. Hurt (20.) rakkolós menete nem ért TOP-3-at, Stjernesund (19.) pedig a lejtő végére vette bátrabbra a figurát. Korán, még a reklámszünet előtt kellett síelnie két szakági klasszisnak. Gisin (25.) szemre nincs valami jó passzban, fizikálisan kevéske volt ma, ígyhát elmerült a középmezőnyben. Tessa Worley (8.) jobb felfogásban síelt másodjára, még ha láttuk már pattogósabban kanyarodni. Így is az ő nevével kezdődött a tabella.

Forrás: Aftenposten

Brignone nagy rössel vágott bele a feladatba. Ez sok kisebb rontáshoz, majd zárásként egy kapu letarolásához vezetett. Alaposan bevághatta bal karját. Maria Therese Tviberg (5.) ott folytatta, ahol délelőtt abbahagyta. Súlyos tizedeket osztott ki a többi vetélytársnak, a remek tempó kevés hibával párosult. Simán átvette a vezetést, honfitársa, Mowinckel (18.) viszont nem rúgott a labdába. Egyenes út vezetett eztán a TOP-10 felé, hiszen rendre minimális fórból startoltak a sízők. Hector (12.) előnye hamar elfogyott, s minthogy a végére elfogyott a szufla, a pillanatnyi dobogóról is lecsúszott. O Brien (9.) mozgása a meredek alsó szakaszán vált darabossá, a másik végletet a remek lankával nyitó Haaser mutatta be. Az osztrák nem merte oly vehemensen kanyarra vágni léceit. Slokar (14.) meg sem tudta ismételni pár órával korábbi csúszását, a Steilhangon bukott rengeteget. Az elitcsoportot megelőzően tehát Tviberg vezette a sorrendet, megelőzve Worleyt és O Brient.

Forrás: Yahoo

Hrovat (6.) fél másodperc előnyről bukta el az elsőséget, ennek okán leginkább a lapos-meredek, ill. meredek-lapos átmeneteket kárhoztatja. Robinson (11.) rodeó módjára síelt, ezúttal több kisebb rontással megspékelve. Esélye nem volt a pódiumra. Petra Vlhová (3.) parádésan bekezdett, másodperc fölé tornázva előnyét. Ahogy fogyóban volt az energia, úgy olvadt el a különbség, de másfél tized kitartott a célig. Greniernek (7.) voltak nehéz pillanatai, pl. egylábas mentése, de összességében biztosan lehozta második futamát, élete legjobb VK- eredményét.

Megerősödött a fúvókák hangja, érkeztek az osztrákok! Liensberger (4.) jóval bátrabban síelte meg a meredeket, mint elsőre, csupán néhány századdal szorult a szlovák mögé. Brunnert (17.) szemlátomást feszültté tette délelőtti remek szereplése. Végig bizonytalan volt, teljesen eltűnt a középmezőnyben. Mikaela Shiffrin (1.) úgy ment, mint fénykorában. Verhetetlenül. A meredeken rátett még egy lapáttal, egy századdal még a jóval jobb látási viszonyok közt síző Tviberg idejét is felülmúlta. Lara Gut-Behrami (2.) felvette a kesztyűt, szorosan tartotta az amerikai. A meredek alján még fokozni is tudta az iramot, s csak a végsebesség miatt maradt alul.

Mikaela Shiffrin újabb statisztikai határt ért el, megszerezte 70. sikerét a Világkupában. A tizenharmadikat óriás-műlesiklásban. Gut-Behrami a 14., Vlhová pedig a 10. dobogójánál tart. A nők három hét múlva Lech- Zürs-i parallellel.

A címlapkép forrása: Team USA

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s