Halvor Egner Granerud: a fiú, aki mindig is a legjobb akart lenni

Már gyerekkorában kijelentette, hogy ő akart lenni a legjobb. Most, a 2020/21-es szezonban feljutott a csúcsra és a hőn áhított kristálygömbbel térhetett haza Norvégiába. De mégis milyen út vezetett odáig hogy a kis Halvor, aki már másfél évesen próbálgatta a léceket és aki 2 éve karrierje legnagyobb mélypontján volt, végül a szezon legkiemelkedőbb versenyzője lett?

Talán nem túl nagy bátorság kijelenteni, hogy minden élsportoló azzal a mentalitással vág neki egy versenynek, egy szezonnak, egy karriernek, hogy “én akarok lenni a legjobb”. Ez a mondat végigkíséri őket gyakran már gyerekkoruktól kezdve, a karrierjük csúcspontján át, akár a karrierjük végéig. Kimondani könnyű, de beteljesíteni nem egyszerű dolog és nem is sokaknak sikerül.

A legjobbnak lenni. Halvor Egner Granerudnak ez sikerült idén. A 24 éves norvég síugró a 2020/21-es szezon végén olyan exkluzív társasághoz csatlakozott, amelyben olyan legendák foglalnak helyet, mint Gregor Schlierenzauer, Kamil Stoch, Janne Ahonen, Adam Małysz, Primož Peterka vagy Mätti Nykänen. Granerud, aki ezelőtt nem is nyert egy VK futamot sem, idén bezsebelt tizenegyet. Többet, mint Anders Bardal vagy Anders Jacobsen egész karrierjük során. Ezzel a 11 győzelemmel pedig holtversenyben áll az élen Roar Ljøkelsøy-jel a norvég VK győztesek ranglistáján.

De ne ugorjunk ennyire előre…

A kis Halvor már másfél évesen testvére léceit igyekezett felcsatolni és sírva fakadt, hogy nem sikerült. Szülei rájöttek, hogy fiuk nem fog egyhamar megnyugodni, ezért kivitték, az esőben is, hogy legalább a ház körül megpróbáljon sífutni. A kisfiú lelke csak akkor nyugodott meg, miután ez nagyjából sikerült is. Már ekkor megmozdult valami, hiszen már óvodás korában a “legjobb” címre pályázott. Igaz, akkoriban még nem igazán sikerült eldöntenie pontosan melyik sportban is szeretné ezt véghez vinni.

Míg aztán évekkel később, látván, hogy testvére elindult a kamasszá válás rögös útján, kijelentette szüleinek, hogy ő nem akar komolytalan lenni és mindig emlékeztessék rá, hogy ő márpedig a legjobb akar lenni. Szülei igyekeztek ezt mindig észben tartani, ígyha Halvor éppen nem akart később edzésre menni, és inkább Xbox-ozott volna, rászóltak.

Halvor első hivatalos FIS eredménye 2013 júliusában született meg, Villachban egy FIS kupán, ahol 30. lett a 79 versenyzőből. Az első komolyabb sikerre azonban 2015 februárjáig kellett várni, amikor is az Almatyban megrendezett junior vb-n Johann André Forfanggal, Philipp Sjøennel és Joacim Ødegård Bjørenggel csapatban világbajnokok lettek. Rá egy hétre megnyerte első Kontinentális Kupa versenyét is Lahtiban, amelyet időközönként újabb győzelmek követtek. A Világkupában 2015-ben láthattuk először, Lillehammerben, ahol a ruhája miatt éppenséggel pont kizárták. Ezután még esélyt kapott a Négysánc német állomásain is, de egy ideig még csak “vendégként” szerepelt a VK versenyeken.

2016/17-es szezonban már végig versenyezte a Négysáncot, és innentől kezdve már aktív tagja volt a Világkupa mezőnyének. 2017 decemberében, Engelbergben már megcsillogtatta tehetségét, amikor ötödik lett, vagy rá egy hónapra a zakopanei 9. helyezéssel. Ezt követően szépen lassan hozta a jobbnál jobb eredményeket, sok top tízes helyezést, de a dobogó és a győzelem elmaradt.

Ám 2019 tavaszán, épp a hazai rendezésű Raw Air-en megindult a mélyrepülés.

“Csalódás csalódás hátán” – így foglalta össze saját maga ezt az időszakot. Édesapja attól félt, hogy a sikertelen időszak után fia inkább szögre akasztja a sisakot. De Halvort nem ilyen fából faragták.

2020 tavaszán elindult a felkészülés a 2020/2021-es szezonra. Méghozzá lépésről lépésre, mindent szépen az alapoktól újrakezdve. Halvor tisztában volt képességeivel és nem felejtette el, hogy mi motiválta már gyerekkora óta, így határozott elképzelése volt arról, hogy hova szeretne eljutni a következő szezonban.

“Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a Világkupa összetettjében felállhassak a dobogóra… Aztán végiggondoltam. Ha vagyok olyan jó, hogy felállhassak a dobogóra, akkor vagyok annyira jó, hogy meg is nyerhessem.”

A felkészülés remekül sikerült, a norvég bajnokságon a második lett Daniel André Tande mögött, aztán a szezonnyitó wislai versenyen is meglepően jól szerepelt, négy ponttal maradt el a dobogótól. Aztán Kuusamóban úgy szintén egy negyedik helyezés. Addigi karrier legjobbak, de Halvor Egner Granerud mégsem volt elégedett, merthogy mindkét esetben a nem tökéletes telemark miatt csúszott le a dobogóról. Állítása szerint ez olyan dolog, amivel már gyerekkora óta küzdött, hiába gyakorolta sokat. Alex Stöckl prózai választ adott arra a kérdésre, hogy a talajfogás a szezon elején miért nem volt még olyan szép. A vezetőedző szerint Granerud egyszerűen nem volt hozzászokva eddig ahhoz, hogy ilyen messzire repüljön és a lejtő laposabb részein kelljen előkészíteni és szépen végrehajtania a telemarkot.

Végül azonban, még ott Finnországban megszületett az első győzelem, majd rögtön rá még kettő a következő hétvégén Oroszországban. És ezzel el is érkeztünk a szezon első nagy eseményéhez, a planicai sírepülő-világbajnoksághoz, ahol Karl Geigerrel nagyon szoros csatát vívtak. Mindössze fél ponttal maradt el az aranyéremtől. Csapatban viszont sikerült a bajnoki cím, és miután a VK-ban is tovább menetelt (újabb két győzelemmel Engelbergben), a Négysáncverseny legnagyobb favoritjaként érkezett meg Oberstdorfba.

“Érdekes volt (favoritként érkezni a turnéra). Már a korábbi években is észrevettem, hogy Norvégiában mekkora az érdeklődés a Négysánc és a világbajnokságok iránt. Sokkal nagyobb, mint egy VK verseny iránt.” – nyilatkozta az NRK-nak. A nyomás meg is látszott a teljesítményén. Egy kisebb mélypontra jutott a Négysáncverseny alatt. Oberstdorfban és Garmischban még összejött egy negyedik és egy második hely, de mindannyian emlékezhetünk innsbrucki kifakadására a körülményekkel kapcsolatban. Az ügy végül nagy port kavart Lengyelországban, aminek következményeképpen Halvor súlyos fenyegetéseket kapott közösségi média oldalain.

A jó papig is holtig tanul. Nem kétség, hogy Halvor Egner Granerudnek még sokat kell tanulnia. Ebben a szezonban olyan figyelmet kapott a médiától, amit még sosem. Bizonyára ő is megtanulta, hogy még ha anyanyelvén is nyilatkozik kicsit rosszabb napjain, visszafogottabban kell fogalmaznia. De ki ne futott volna már bele ebbe a hibába fiatalon? Emlékezhetünk rá, hogy legfőképp komoly sikerei elején Gregor Schlierenzauer is lázadó tinédzsernek számított a mezőnyben. Gyakran került a figyelem középpontjába túl őszinte megnyilvánulásáival, amelyeken az években dolgozott, és még ha továbbra is megmaradt régi őszinte önmagának, sokkal tudatosabban fogalmaz meg kritikát például egy-egy verseny kapcsán.

Kijelenthetjük, hogy azért Granerud esetében is megbékéltek a drukkerek, mégha az első zakopanei hétvége nem is igazán alakult jól a norvégnak. Zakopane után újra magára talált és január végén – február elején egymás után 4 versenyt nyert meg, amit aztán egy újabb zakopanei hétvége követett, ahol egy hetedik hellyel, majd egy újabb győzelemmel zárt. Barcarozsnyón történelmi sikert érhetett volna el, a tizenkettedik VK győzelmet, amivel a norvég síugrás legeredményesebb versenyzője lett volna a VK győzelmek tekintetében. Ám ettől az álomtól egy kizárás fosztotta meg.

Kiváló formáját nézve joggal számíthattunk tőle remek eredményekre Oberstdorfban is, a világbajnokságon. Sőt, egészen nyilvánvaló volt, hogy Németországból akár 4 aranyéremmel távozhat.

A normálsáncos egyéni verseny első sorozatában csak a 16. volt, kicsi volt az esélye, hogy ebből arany lesz. Még akkor is, ha láttunk már hasonlót, egészen pontosan két évvel ezelőtt Dawid Kubackitól azon a szeleburdi seefeldi versenyen. A történelem szokta ismételni önmagát, de ez most nem az a nap volt. Noha Halvor hatalmas ugrott másodjára és rengeteget javított, végül csak a negyedik lett. Másnap a vegyes csapatversenyben szoros küzdelemben szereztek a csapattal egy ezüst érmet, de ami ezután történt, arra senki sem számított.

Granerud koronavírus tesztje pozitív lett. A világbajnokság számára véget ért. A szezonban körülbelül 5500 COVID tesztet végeztek, Granerudnek közel 40 teszte volt. Az egész szezont tekintve 13 teszt lett pozitív, ebből az egy Halvoré volt Oberstdorfban. A vb további részét egy hotelszobában volt kénytelen tölteni.

Ám 24 óra múlva élete egyik legjobb hírét kapta: Világkupa győztes lett! Miután a Raw Air-t már korábban törölték a koronavírus okozta korlátozások miatt Norvégiában, a FIS úgy döntött, a világbajnokság és a Planica közötti időszakot nem tölti fel több versennyel, ezt pedig Oberstdorfban közölték. Ez azt jelentette, hogy Halvor biztosan megnyeri a Világkupát, hiszen annyi pont előnye volt, amennyit már lehetetlen volt behozni.

Planicán ugyan nem ünnepelhetett egyszer sem a dobogón, de végre a magasba emelhette a kristálygömböt.

Ő lett a legjobb.

Idén legalábbis.

Azonban ettől a szezontól kezdve még több szem fog rászegeződni, mint VK győztes. Sokszor láthattunk már egynyári fecskéket, akik jöttek, láttak, győztek, maradandót alkottak, de csak egy szezonban. Mondanunk sem kell, hogy Halvor Egner Granerud nem akar egynyári fecske lenni, hiszen ő mindig is a legjobb akart lenni. Állítása szerint még sok dolog van listáján (beleértve a Négysáncot és a világbajnoki címet), amit nem ért el és a következő szezonban mindent meg fog tenni ezért.

Ha valamiért, hát ezért csodálatos a síugrás és a sport, hogy az ember megismerhet ilyen történeteket és saját maga is meríthet belőlük.

Őt nem a győzelem érdekli, hanem az, hogy mindig a lehető legjobbját nyújtsa. (…) Halvor szezonja bizonyíték arra, hogy sose adjuk fel; hogy megpróbáljuk még egyszer. Megéri 100%-ig elkötelezettnek lenni valami iránt, és megéri feláldozni dolgokat azért, hogy elérjük mindazt, amit szeretnénk. – Alex Stöckl

A cikk egy része, beleértve az idézeteket, az NRK által készített szezonvégi dokumentumfilm alapján készült. Köszönet Hodgyai Rékának a film pontos fordításában való hatalmas segítségért. A dokumentumfilm erre a linkre kattintva megtekinthető.
Indexkép, VK győztes kép: Bobo; gyerekkori kép: NRK

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s