Síugrás best of ’20/21 – az idei szezon “legjei” szerintünk

Milyen is volt a 2020/21-es síugró szezon? Így az idény végeztével három szerzőnk: Pepe, Realniku és Adammalysza saját szemszögükből értékelik a mögöttünk hagyott évadot, megnevezzük a legjobbakat, a legemlékezetesebb és legfurcsább pillanatokat is, és természetesen arról is szó lesz, hogy mit hozott és mit vett el a versenyekből idén a járványhelyzet.

Az év versenyzője:

pepe: Nálam Karl Geiger. Aki az év mind a hat világbajnoki versenyén és a négysánc összetettben is dobogóra áll, az nekem többet ér, mint a VK összetett, még akkor is, ha Granerud az év nagy részén legyőzhetetlennek tűnt. Amikor nem lehetett hibázni, nem hibázott, a csapatversenyen is nagyon stabil volt, még akkor is, ha a sírepülő VB csapatversenyében egy kicsit hamarabb landolt, mint kellett volna. Az pedig, hogy a koronavírusos ellenfélre ennyire odafigyelt, azt mutatja, egy igazi példakép lehet – ha már nem az most is. 

adammalysza: Nálam viszont egyértelműen Halvor Egner Granerud. Nem túl bevállalós dolog ugyan ide a világkupa-győztest jelölni, de az a helyzet, hogy ezzel a szezonnal, a 11 győzelemmel (ami ugye lehetne 12 is, ha nincs a kizárás Barcarozsnyón) és a néhol már-már nyomasztó fölénnyel, amit a norvégtól láttunk, nehéz vitatkozni. Még akkor is, ha a kiemelt versenyeken, mint a négysánc vagy a világbajnokságok nem sikerült nyernie, legalábbis egyéniben. Habár, ha a covid miatt nem kell kihagynia a nagysáncot Oberstdorfban, talán ez is másként alakul, ott azért a forma bőven meglett volna az aranyhoz.

realniku: Én ezen a kérdésen nagyon sokat gondolkodtam, ugyanígy Geiger és Granerud között filózva, ugyanezen tényeket figyelembe véve. Míg Geiger a világbajnokságra tudott rendkívüli módon felkészülni mentálisan, addig Granerud az egész szezonban bizonyítani és dominálni tudott. Mindkettő csodálatos teljesítmény és mindkettejüknek van még hova fejlődnie, más-más területeken. A szívem szakadna meg, ha most választanom kellene kettőjük közül.

Geiger és Granerud, forrás: sport1.de

Az év felfedezettje:

pepe: Granerud és Stekala. Van ez a tippverseny az index fórumon, ahol kicsivel több, mint egy tucat síugrás rajongó próbálja több-kevesebb sikerrel eltalálni a végeredményt. (aki olvassa ezt tessék csatlakozni!) Na most eddig a szezonig szerintem ez a két név még csak fel sem tűnt, idén meg mindketten életük szezonját furották. A lengyelnek mondjuk inkább csak egy jó szakasza volt, de a norvég vitt mindent, mint a piros ász. És bedobnék még egy nevet: Artti Aigro, Észtország. A srác 63 ponttal zárta a szezont. Egy kicsit talán neki azért szurkoltam jobban, mert a férfi mezőnyben ő jön a legmagyarabb körülményekkel, és azért jó, hogy van sikerélménye.

realniku: Én sem tudnék egy nevet mondani, így pepehez hasonlóan az én egyik emberem is Andrzej Stekala. Róla a magyar közvetítést nézők/hallgatók sokszor hallhatták, hogy pincérként dolgozott és már éppen feladta volna a síugrást, amikor sikerült magára találnia, és én személy szerint imádom ezt a történetet! Annyira mesebeli, hogy ezek után végül micsoda szezont tudhat maga mögött a lengyel. A másik felfedezett számomra pedig Bor Pavlovcic. Hallhattuk már ezelőtt a nevét, de nem sokszor, és az, hogy egy ilyen erős szlovén csapatban végül a második legjobb lett a szezon végén, magáért beszél. Nagyon szorítok mindkettőjüknek, hogy ne egynyári fecskék legyenek!

adammalysza: A férfi mezőnyben azt hiszem szóba került már mindenki, akinek ezt adni lehetne, mivel Granerudnek az év embere címet már odaadtam, ezért Bor Pavlovcicot választanám, aki számomra végül egy fokkal meggyőzőbb volt, mint Stekala, például többször is állt dobogón az idényben. Viszont ha a női mezőnyt is nézzük, akkor az én választásom Eirin Maria Kvandalra esik, aki meglepetés okozásban szerintem mindenkit lekörözött: élete első VK-versenyét a szezonnyitón teljesítette Ramsauban, ahol mindössze 33. lett, a másodikat viszont már megnyerte Ljubnoban és utána is állt még egyszer dobogón Hinzenbachban. Kár, hogy a szezonjának ugyanezen a hétvégén egy bukással lett vége, aminek következtében térdszalag-szakadást szenvedett, remélem,  hogy sikerül majd neki a visszatérés, és láthatjuk még győzelmekért küzdeni.

Andrzej Stekala, forrás: fis-ski.com

Az év csalódása:

realniku: Nem tudom ebben a furcsa időszakában az életnek mennyire van létjogosultsága annak, hogy bárkit is csalódásnak nevezzünk, de ha van valaki, akitől idén többet vártam az mindenképpen Johann André Forfang. Nem a jó eredményeket hiányoltam, mert abból akadt néhány (ne felejtsük el, hogy Planicán világbajnok lett a csapattal!), hanem sokkal inkább a konzisztens kimagasló teljesítményt. Forfangtól évek óta azt várom, amit idén Granerudtől megkaptunk. Mindenesetre bízom benne, hogy a következő években őt is láthatjuk majd legalább annyiszor a dobogó tetején, mint honfitársát. A képessége és a tehetsége kétségkívül megvan hozzá, talán fejben kell még összerakni valamit.

adammalysza: Sokat agyaltam rajta, hogy mennyire reális az összetett verseny nyolcadik helyezettjét az év csalódásának megnevezni, kicsit én talán más szempontból is néztem ezt, de végül is maradok az első gondolatomnál, Dawid Kubackinál, bár hozzáteszem erős volt a verseny a lengyel és Marius Lindvik között. Kubackinak egyébként annyira borzasztó szezonja éppenséggel még csak nem is volt, hiszen nyert versenyt Garmisch-Partenkirchenben, és a szezon első felében összesen négyszer állt dobogón, mégis az az érzésem, hogy a 31 éves lengyel sokkal kevesebbet hozott ki magából, mint ami benne lett volna és valahogy a nagy versenyek sem neki jöttek ki a legjobban még házon belül sem. Na jó, a négysáncon azért a dobogó összejött. Meglehet, itt kicsit az elfogultság is beszél belőlem, de azok után, hogy a tavalyi szezon egy szakaszában, a négysánc győzelme körül és az azt követő hetekben, egyértelműen ő volt a mezőny legjobb síugrója, én előzetesen titokban még akár a kristálygömbre is esélyesnek gondoltam (mit sem sejtve persze még Granerud formájáról), nem annyira titokban meg mindenképp egy erősebb szezont vártam tőle, mert ennél szerintem tudna ő többet is. 

pepe: Én nem versenyzőnek adnám, bár Forfangtól én is többet reméltem, ahogy Ammann egész éves vergődését is rossz volt nézni. De az, hogy Barcarozsnyón Marita Kramer nem indulhatott el a második versenyen sem, az nálam a TOP csalódás. Ugye ugyanaz volt a szitu, mint Muranka esetén, előbb pozitív, majd negatív tesztet produkált. Amikor a lengyel csapatot és Murankát is visszaengedték a négysáncra, akkor örültem, és bíztam abban, hogy ez precedens. Így viszont, hogy Kramer esetében Romániában nem ugyanaz volt a protokoll, komolytalanná és igazságtalanná vált az egész. Hogy hol csúszott el, azt nem tudom, de nálam a FIS kapja a citrom-díjat, mert nem állt ki a sportolóért. 

Az év versenye:

realniku: Nekem mindig ez a legnehezebb kérdés, mert van, hogy egy-két versenynek már csak az eredményére emlékszem. Most viszont akadt olyan verseny, ami nagyon megmaradt, és ezek mind a világbajnokságokhoz kötődnek. Akár a Geiger-Granerud csata, ami fél ponton múlt; de ki ne emlékezne a versenyre, amikor Zyla világbajnok lett vagy a vegyes csapatok küzdelmére, ahol végül, nagy meglepetésre a németek diadalmaskodtak. Számomra ezek voltak az év versenyei.

pepe: Kraft győzelme a világbajnokságon. Nem volt semmi extra, de amilyen éve volt, örültem, hogy sikerült neki nyerni. Talán ezért. De minden versenynek örültem, amit nem fúj szét a szél, hanem azonos körülmények voltak. A közönség hiánya miatt a hangulat nem tudott ezúttal semmit se hozzátenni az élményhez.

adammalysza: Nehezen tudok én is egyet választani ebben a kategóriában, az biztos, hogy idén a világversenyek izgalmak szempontjából elég jól sikerültek, úgyhogy itt több versenyt is mondani lehetne. Végül úgy döntöttem, ezt is a lányoknak, pontosabban a női normálsáncos versenynek adom, ahol egy kicsit megvolt minden: nagy csata az érmekért, egy kis személyes dráma, miután Marita Kramer az első helyről várva a második ugrást lemaradt az éremről, ami után még a zsűrit is elővették az osztrákok, a nagy favorit Sara Takanashi ismét “csak” bronzérme, és egy meglepetés győztes Ema Klinec személyében, aki egyébként VK versenyen nem állt még előtte sosem a dobogó tetején.

A legfurcsább verseny:

adammalysza: Nekem az oberstdorfi négysáncverseny nyitány. Ugyan a szó szoros értelmében maga a verseny igazából nem sok meglepetést hozott, de az előzményei miatt, Klemens Muranka fals pozitív tesztjével, a lengyelek előbb karanténba helyezésével majd mégis versenyezni engedésével, ráadásul tulajdonképpen a szabályokat megkerülve, a hivatalos kvalifikációt figyelmen kívül hagyva megérdemli ez a forduló a címet. 

pepe: a világbajnokságon a mix verseny. Nem volt olyan szakértő, műkedvelő vagy elvakult drukker sem, aki ne mert volna nagyobb tétben fogadni arra, hogy a norvég – osztrák – szlovén trió között dőlnek el az érmek, arra meg szerintem akár a házát is feltette volna bárki, hogy az aranyat a három közül az egyik szerzi meg, hiszen nyilvánvaló, hogy olyan nem lesz, hogy az egyiknél kizárnak valakit ruha miatt, a másiknál valaki formán kívülre kerül és a harmadiknál meg bekavar a szél. Erre mi történik? Nyernek a németek és megvédik a címüket.

realniku: Egyet kell értenem adammalyszával, számomra is a turné nyitánya volt messze a legfurcsább verseny idén a lengyelek drámájával, a kvalifikáció tulajdonképpeni törlésével… És ha már itt tartunk Marita Kramer esetét is meg kell említenem Romániában. Ahogy adammalysza is mondta Oberstdorffal kapcsolatban: nem maga a verseny (Barcarozsnyó esetében pedig az egész hétvége) volt az igazán érdekes vagy furcsa, hanem az előzmények, amik így is megbolygatták a történéseket és a lányoknál a végkifejletet is.

A legemlékezetesebb pillanat:

realniku: Lehet, hogy ez a kategória a többiekben pozitív(abb) emlékeket fog felidézni, nekem viszont két sorsfordító pillanat jutott eszembe rögtön, ha erre a szezonra gondolok. Az első rögtön a szezonnyitó utáni Covid dráma az osztrákoknál. Mindenki tudta, hogy ez benne van a pakliban, de hogy ez már rögtön az első napokban megtörténik?! Szerintem ez mindenképpen megalapozta a szezont, és nemcsak az osztrákok számára. A másik pillanat pedig Timi Zajc kifakadása az interneten. Erről egy vélemény cikkben kicsit hosszabban kifejtettem a véleményem, így a részletekbe nem mennék most bele. De láthattuk, hogy Zajc Instagram posztjának meglett az eredménye. Nemcsak, hogy lemondott a szövetségi kapitány, de micsoda fordulat történt a szlovén versenyzők teljesítményében!

pepe: Két pillanat is eszembe jut, az egyik, amikor Zyla egyéni világbajnoki címet nyert. Mindig örülök, amikor olyan versenyző sikeres, aki kimutatja az érzelmeit, a mai mezőnyből ez leginkább a lengyel és Markus Eisenbichler. Egyszerűen jó nézni őket, ahogy örülnek. A másik pillanat, amikor elolvastam a hírt, hogy Tande a körülményekhez képest jól van. Amikor valaki ekkorát esik, szerintem valami óriási csoda, hogy túléli, és olyan sokáig nem jött hír róla, hogy mi van, hogy mindannyian csak reméltük, hogy rendben lesz.

adammalysza: Ha egy pillanatot kellene kiemelnem, akkor az az örömében zokogó Alex Stöckl lenne a sírepülő vébé csapatversenye után, amit az utolsó ugrásnál fordítottak a maguk javára a norvégok, nem kis részben Stöckl zseniális érzékkel meghúzott beülőmódosítának köszönhetően. Ez egyike volt annak a néhány momentumnak, amikor nem számított annyira az sem, hogy az idei versenyek hangulata azért nem volt az igazi, maga a verseny önmagában hordozta a drámát. Viszont a személyes kedvencem egyértelműen Kamil Stoch harmadik négysánc-győzelme Bischofshofenben, pont egy-két napja jutott eszembe, hogy így a szezon végére mennyire elfelejtettük, hogy akkor mekkora formában volt a lengyel, pedig azokban a napokban még arról is lehetett beszélni, hogy esetleg befogja a pontversenyben Granerudöt. Hát, nem így lett. Ezen kívül egy-két olyan visszatérő momentum is akad, ami biztosan eszembe jut majd néhány év múlva is, ha erre az idényre visszagondolok, mint például Granerud jellegzetes ünneplései az ugrások után, na meg persze a maszkos versenyzők látványa, illetve az egyik-másik helyszínen a kerítés mögül szurkoló rajongók. Utóbbi kettőt erősen remélem, hogy most láttuk utoljára, és a nyáron már szabadabb légkörben, hivatalosan is nézők előtt zajlanak majd a versenyek.

Planicán a környezet mindig gyönyörű, de a szurkolók idén hiányoztak a versenyekről, Fotó: Bobo, Planica 2021

Mit adott és mit vett el a Covid?

realniku: Síugrás szempontjából nem igazán tudok most mit kiemelni. Nyilván volt egy kicsit össze-vissza szezonunk, hiányoltunk bizonyos helyszíneket és a közönséget, viszont kaptunk két remek vb-t, izgalmas csatákat. Összességében véve, egy izgalmas szezont, mind a férfiaknál, mind a hölgyeknél. És kicsit talán, elkanyarodva ezzel a sporttól, az egymás iránti odafigyelésre is felhívta a figyelmet. És hogy mit vett el? Erre már kitértem pár szóban, de számomra egyértelmű, hogy az élő verseny varázsát vette el, mint néző. A zászlók hada, az innsbrucki katlan, az együtt szurkolás a különböző nemzetekkel, a retro német-osztrák slágerek, Dj Ötzi és a többi. No meg a forralt bor!

adammalysza: Hogy mit adott? Hát… az biztos, hogy rengeteg extra feszültség és izgalom jutott az idei szezonra, egyszerűen amiatt, mert gyakorlatilag bármikor, bárkiről kiderülhetett, hogy covid-fertőzött, és akkor akár borulhatott volna, egy-két alkalommal pedig borult is minden előzetes esélylatolgatás legalább egy-két héttel előre. Bármennyire is minimum ambivalens téma ez, ha csak dramaturgiai oldalról nézem, ez a szezon igencsak bővelkedett fordulatokban. Egyébként biztos vagyok benne, hogy egyik-másik sztori, mint mondjuk a lengyelek majdnem kizárása Oberstdorfban néhány év távlatából már remek anekdota lesz majd. De említhetném a női vk végjátékát is, ami a rövidített szezon és Marita Kramer barcarozsnyói kálváriája nélkül aligha lett volna ilyen izgalmas. Aztán, hogy mit vett el a covid? Hát szegény osztráktól egy megérdemelt nagy kristálygömböt biztosan… személyes oldalról egyébként, Realnikuhoz hasonlóan, nekem is a helyszínen való versenynézés hiányzott a legjobban.

pepe: Amit eddig is tudunk, hogy mi a különbség egy jó hangulatú, telt házas verseny, meg egy finn vagy japán viadal között… én csak ott rendeznék, ahol szurkolók is vannak, a többi fele annyit nem ér. Ezt a covid most még jobban felnagyította. Amit vártam volna még a FIS-től, hogy a VK összetettet megváltoztatja, és azt mondja, ami a Forma-1-ben a 80-as években is volt. Ott a 16 futamból 11 számított beke az összetettbe. Itt is mondhatta volna, hogy mindenkinek a leggyengébb hétvégéje kiesik. Vagy valamit, mert a nőknél nem a legjobb nyert, és ez látszott előre, hogy ilyen lehetséges. A pozitívumok közé tartozik a lengyelek visszaengedése a négysáncra, amikor a konkurens edzők is kiálltak mellettük.

Borítókép: Bobo – Planica 2021

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s