Mennyit ér egy győzelem? Létezik milliomos alpesi síző?

A flachaui és kitzbüheli versenyek idején a közvetítésekben többször előkerült, hogy melyik verseny melyiknek a pótlása hivatalosan, és így mennyivel térnek el ugyanannak a számnak a pénznyereményei emiatt. Alább végigvesszük, mennyit fizet egy-egy győzelem, de azt is, miből élnek meg kedvenc sízőink. Lehet-e egyáltalán valakiből milliomos síző?

Facebook oldalunkon is hosszabb hozzászóláslánc alakult ki a témában a kitzbüheli lesiklások idején, ahol a wengeni pótlás győztese kevesebb pénzdíjat nyert, mint a hivatalos Hahnenkammrennené. Ez valószínűleg a mindkét versenynapon győztes Beat Feuzot kevéssé zavarta, de mi beleástuk magunkat a témába.

Sízők bevételei – pénzdíjak

A FIS évközben folyamatosan publikálja honlapján, mennyit kerestek a sízők az adott szezon folyamán pénzdíjakból. Az idei, 2020-2021-es szezonban Lara Gut-Behrami, Petra Vlhová és Mikaela Shiffrin keresték a legtöbbet a versenyek díjazásából, ők hárman mind megelőzték a legtöbbet kereső férfi sízőt Alexis Pinturault-t is. Az, hogy Gut több pénzt vitt haza, mint Vlhová, annak ellenére, hogy utóbbi nyerte az összetettet, annak köszönhető, hogy a pénzdíjakat az egyes versenyekért osztják, nem az összetett, vagy szakági helyezésekért. Így az idei szezonban legtöbbet nyerő Gut számlájára került a legnagyobb összeg.

SízőPénzdíjSízőPénzdíj
1.Lara Gut-Behrami485.091 CHFAlexis Pinturault379.065 CHF
2.Petra Vlhová444.501 CHFVincent Kriechmayr335.090 CHF
3.Mikaela Shiffrin410.979 CHFMarco Odermatt285.920 CHF
4.Latharina Liensberger333.130 CHFMarco Schwarz263.781 CHF
5.Marta Bassino288.606 CHFBeat Feuz226.440 CHF
6.Corinne Suter233.150 CHFFilip Zubčić224.475 CHF
7.Sofia Goggia224.804 CHFMathieu Faivre185.300 CHF
8.Michelle Gisin205.424 CHFMatthias Mayer184.200 CHF
9.Federica Brignone157.809 CHFClément Noёl166.190 CHF
10.Ester Ledecká117.050 CHFHenrik Kristoffersen165.207 CHF
A 2020-2021-es 10-10 legtöbb pénzdíjat nyerő sízője
1 CHF = 328,45 Ft (MNB középárfolyam, 2021.03.29.)

Gut-Behrami idei, 485 ezer frankos „teljesítménye” egyébként az átlagnál valamivel magasabb, ami az átlagos év végi top keresők bevétele szokott lenni (a listát 2012 óta vezeti a FIS), az eddigi rekordertől viszont messze elmarad. Mikaela Shiffrin 17 győzelmet hozó 2018-2019-es szezonjában 886 ezer frankot gyűjtött pénzdíjakból. Ezzel a nyereményösszeggel többet keresett, mint Tina Maze a pontszámban rekordot jelentő 2013-as szezonjában. A szlován akkor 700 ezer frankot vitt haza. Férfi vonalon a rekorder Marcel Hirscher, minden összetett győztes évében ő kereste a legtöbbet, jellemzően félmillió franknál valamivel többet. 2018-ban viszont 670 ezer svájci frankot utaltak neki a szervezők.

A versenyek díjazása egyébként kevéssé értékeli a kiegyensúlyozott, folyamatos top10-es eredményeket. A férfi összetett 4. helyezettje, Loïc Meillard kb. 146.000 frankot keresett, amivel a 10-es táblára fel sem került. A Meillard ellenében a harmadik helyet mindössze pár ponttal megszerző Marco Schwarz ezzel szemben közel 264.000 svájci frankkal lett gazdagabb. Ugyan az összetettben mindössze 9 pont volt köztük a különbség, viszont dobogókat tekintve Meillard mindössze egy-egy 2., illetve 3. hellyel büszkélkedhet idénről. Ezzel szemben Scharz hétszer állt dobogón, amiből kétszer nyert is. Ebből ráadásul schladmingi győzelme eleve kiemelt pénzdíjazású verseny volt. Top10-es helyezéseket tekintve már egyébként Meillard áll jobban az idei szezonban, de látjuk, pénzdíjban ez nem jelent előnyt. Ez a megállapítás abban is kiütközik, hogy tavaly Aleksander Aamodt Kilde egy győzelemmel nyerte meg az összetett világkupát, viszont pénzdíjban Pinturault, Mayer és Kristoffersen is többet vihettek haza.

Az sem mindegy, hogy ki hol nyer versenyt. Beat Feuz idén ötször állt dobogóra, két győzelemmel. Filip Zubčić két győzelme mellé további 4 dobogót szerzett, és további top10 eredményekben is a horvát áll jobban. A végelszámolásnál mégis Feuz kapott többet, hiszen kétszer nyert Kitzbühelben, a szezon legnagyobb és 5. legnagyobb díjazású versenyeit nyerve. Teljes idei versenybevételének több mint felét azon a két versenyen szerezte.

El is érkeztünk az egyes versenyek díjazásához ezzel. A FIS világkupa szabálykönyve előírja, hogy a világkupa-versenyek rendezőinek versenyenként külön-külön minimum 120.000 frankos összdíjazást kell biztosítani. Ebből átlagosan 40-45 ezer frank jut a győztesnek. A járványra tekintettel idén a nyereményalap minimumösszegének felét, azaz 60 ezer frankot a Nemzetközi Sí Szövetség állt. Év közbeni beugrónak is hasonló megfontolásból éri meg jelentkeznie egy-egy síparadicsomnak. Ilyenkor előfordul, hogy a FIS a hirtelen kisegítésért cserébe átvállalja a nyeremények egy részének finanszírozását.

A női mezőnyben hosszú időn keresztül a zágrábi villanyfényes szlalom győzelméért járó Snow Queen Trophy érte a legtöbbet. Jellemzően 60.000 frankos díjazásban részesült a győztes, és a férfiak is hasonlóan magas nyereményért síelhettek. Az idei év ilyen szempontból kakukktojás. A szervezők, a versenyzőkkel és a FIS-szel egyetértésben a nyereményalap egy részét a verseny előtt pár nappal Horvátországot sújtó földrengés áldozatainak, valamint a helyreállításra ajánlották fel. A nőknél emellett a másik villanyfényes szlalom, a flachaui jelenti a legnagyobb pénzdíjat. Idén a flachaui verseny volt az egyetlen a női világkupában, mely kiemelt pénzdíjazással került megrendezésre. Nem véletlen egyébként, hogy ezek a versenyek fizetnek a legjobban, ugyani az ilyen éjszakai szlalomok vonzzák a legtöbb nézőt is a képernyők elé, azaz a szervezők is ekkor várhatják a legnagyobb bevételt a szponzoroktól és a különböző jogdíjakból.

HelyszínÖsszdíjazásGyőztesMásodikHarmadik
1.Kitzbühel DH (01.24) ffi237.600 CHF87.480 CHF43.740 CHF21.870 CHF
2.Kitzbühel SG (01.25) ffi172.800 CHF64.800 CHF32.400 CHF16.200 CHF
3.Flachau SL (01.17, Kitzbühel pót) ffi 162.180 CHF66.090 CHF32.654 CHF18.436 CHF
4.Flachau SL (01.12) női155.685 CHF62.843 CHF30.706 CHF17.137 CHF
5.Kitzbühel DH (01.22, Wengen pót) ffi151.200 CHF56.160 CHF28.080 CHF14.040 CHF
6.Schladming SL (01.26) ffi150.537 CHF56.452 CHF25.090 CHF12.545 CHF
7.Bormio SG, DH (12.29-30) ffi150.000 CHF54.000 CHF30.000 CHF21.000 CHF
egyéb helyszín (férfi és női is)120.000 CHF45.000 CHF20.000 CHF10.000 CHF
A 2020-2021-es szezon legmagasabb pénzdíjazású világkupa-versenyei
Az egyéb helyszínek összdíjazása minden esetben 120.000 svájci frank volt, de ritkább esetben a győztes, vagy a dobogósok nyereménye kevesebb volt, az a pénz a helyezettek közt oszlott el
1 CHF = 328,45 Ft (MNB középárfolyam, 2021.03.29.)

Férfi vonalon a legnagyobb díjazású verseny nem egy éjszakai szlalomot illet meg. Ugyan a zágrábi verseny általában jobban fizet, és a schladmingi Nachtslalom is kiemelt díjazású, a férfiak esetében mégis Wengenben, de még inkább Kitzbühelben éri meg nyerni. Ez ugye az idén a járvány miatti naptármódosítások miatt módosult, de eredetileg a kitzbühli három verseny fizetett volna a legjobban, közülük is a lesiklás, Hahnenkamm Rennen érte a legtöbbet. A szlalomot végül Flachau rendezte, de a pénzdíjon nem változtattak. A kitzbüheli versenyek mögött természetesen a Lauberhorn Rennen fizet a legjobban Wengenben. Idén ezt a pénzösszeget a pénteki kitzi lesikláson osztották ki. Wengen ugyan idén is kiemelt díjazásúnak számított volna, viszont a pénzügyi nehézségekkel küzdő helyszín idén faragott a nyereményalapon. Az eddigi rekorder egyébként a 2019-es kitzbüheli hétvége volt. A jubileumi 80. Hahnenkamm Rennen alkalmából a lesiklás és a szlalom győztese egyaránt 100-100 ezer euróval lett gazdagabb. A telesej pénzdíjból viszont nemcsak a dobogósok részesülnek, azt a 30 legjobb síző közt osztják el.

A fenti listákban eddig nem szerepelt a világbajnokság. Egészen a közelmúltig a világbajnokságon csak az érmekért síeltek, még 2009-ben sem járt semmiféle pénzjutalom a győzteseknek. A 2011-es garmisch-partenkircheni világbajnokság óta szabály, hogy az első hat helyezettnek jár pénzjutalom. Erről kevesebb az információ, Garmischban például a világkupához hasonlóan 40.000 frank járt a világbajnokoknak. A szabálykönyv szerint világbajnokságon a nyereményalap 40-25-15-10-6-4 arányban oszlik el az első hat helyezett között.

Ezek az összegek természetesen mind bruttó, jövedelemadó nélküli díjak. A legtöbb európai ország közt a sportból származó jövedelmeket hasonlóan szabályozzák a kettős adóztatást elkerülésére létrejött kétoldalú egyezmények. Ezek értelmében, jellemzően a versenyekért kapott pénz abban az országban adózik, ahol a versenyt lebonyolították.

Sízők bevételei – „alapfizetés”

Azt már fentebb is láthattuk, hogy a nyereményalapokból elsősorban a legjobbak, főleg a dobogósok gazdagodnak. De akkor miből él meg egy, a világranglistán 15-30. hely közötti, vagy akár még annál is hátrébb lévő síző? Alpesi országokban több helyen kvázi alapfizetést biztosít számukra az állam. Svájcban és Ausztriában, ahol a még mindig kötelező sorkatonai szolgálatot teljesíteni, jellemző, hogy a válogatott sportolók valamelyik fegyveres erő sportkötelékébe tartoznak. Osztrák, svájci, vagy akár olasz sportolók közösségimédia-felületein is láthatunk egyenruhás képeket, amikor nyáron valamilyen kötelező kiképzésen vesznek részt.

Michelle Gisin, mint korábbi svájci “sportkatona”
forrás: vtg.ch

A németnyelvű szaksajtó alapján a renderőség, hadsereg, vagy épp pénzügyőrség állományában lévő sportolók havi 1.000-3.000 euró körül keresnek. Ugyan ez jellemzően az adott országok átlagfizetését sem éri el, viszont mindenkinek folyamatos, biztos fixfizetést jelent. Így sérülés esetén sem esik el az adott síző minden bevételi forrásától.

Emellett a nagy sínemzetek válogatott sízőinek nem kell a saját zsebükbe nyúlni a felkészüléskor sem. A szövetség jellemzően biztosítja a nyári edzőtábort, akár a déli féltekére is, emellett biztosítja a válogatott különböző edzéscsoportjainak a szükséges pályákat, valamint fizeti az edzőt, masszőrt, orvost is akár. A válogatottak krémjének pedig bizonyos esetekben lehetősége van az önálló felkészülésre, vagy egyedi edzéstervek teljesítésére is szövetségi háttérrel, de ez már tényleg csak a válogatottak legjobbjai számára érhető el. Emellett a szövetség fedezi a versenyek nevezési díjait, az utazási- és szállásköltségeket. Ugyan ezt a könnyebbséget megadja a válogatott tagság, láthatjuk, hogy ha valaki kikerül a „Nationalkaderből”, vagy az alatta lévő A-keretből, akkor egyre több lehetőségtől esik el, nemcsak versenyzési, de anyagi szempontból is.

Sízők bevételei – szponzorok

Mint a legtöbb versenysportban, így az alpesi sízésben is a szponzorok kifizetései jelentik a legfontosabb bevételi forrást a sízők számára. Osszuk is egyből két nagyobb területre a szponzori pénzeket: egyrészt a klasszikus reklámszponzorokra, akik a síző keresztül próbálnak valamilyen képet sugározni magukról, másrészt a felszerelésgyártól, akik több szálon kötődnek a sporthoz, nemcsak logóikon keresztül.

Kezdjük a klasszikus szponzorokkal! Ebben a körben a síző lehetőségei meglehetősen korlátozottak, bár ma már bővülnek valamelyest. A síkabát, versenyoverál, ami a legnagyobb reklámfelület eleve a nemzeti síszövetséget illeti, aki versenyezteti az adott sportolót. Ebből teremti elő a fentebb említett edzés- és versenyköltségekre szánt pénzt. Jellemzően ez igen komoly összegeket foglal magába, így ezt a legtöbb síző elfogadja.

Bizonyos sztárok viszont önmagukban olyan reklámértékkel bírnak, hogy messze több pénzt tudnának szerezni személyes szponzor révén, mint amit a válogatott biztosít számukra. Ilyenkor olvashatunk azokról a csörtékről, melyek például Anna Fenninger, vagy épp Henrik Kristoffersen és saját szövetségük közt zajlottak. Fenniger ugyanis a Mercedes-Benzzel akart partnerségre lépni, az osztrák szövetség hivatalos szponzora viszont az Audi volt, így érdekellentét állt fenn. Míg Kristoffersen a norvég válogatott Telenoros szponzorpénzéről mondott volna le Red Bullos fizetésért cserébe. A norvég válogatott viszont a szponzori szerződésre hivatkozva ez esetben nem versenyeztette volna a norvégot.

Ryan Cochran-Siegle “üres” sisakja, a bormiói győzelmekor
forrás: teamusa.com

Visszatérve a szponzori felületekre: a síző elesik a ruházaton lévő szponzori bevételek közvetlen felhasználásától. Azt a válogatott lényegében egyfajta szolgáltatás formájában juttatja vissza számára. Ami marad, az a sisakszponzor. A versenyző egyik legjobban látható felszerelése. Esetükben a legnagyobb fizetést sokszor ez a sisakszponzor jelenti. Emlékezhetünk, Ryan Cochra-Siegle versenyzett idén üres sisakkal, de korábban Dave Ryding és Ramon Zenhäusern is álltak rajthoz szponzor nélkül, mielőtt komolyabb eredményeik jönni kezdtek volna.

Természetesen egy nagyobb eredmény, vagy bekerülni a legjobbak közé a világranglistán a legjobbak közé (azaz a legjobbkor rajtolni a közvetítésben) egyből megdobhatja egyrészt a sisakfelület értékét, másrészt a szponzorok érdeklődését is. Zenhäusern példájánál maradva, amikor stabilizálta magát a szlalomranglista legjobb 30 helyezettje közt, egyből talált szponzort, mert így bérelt helye volt a közvetítésben. Olimpiai érmei után pedig már a svájci válogatott egyik top szponzora személyes sisakszponzora is, igaz előtte pár hónapig támogató nélkül maradt, amikor addigi szponzora már nem tudta fizetni az érmek révén megnövekvő sisakhely-árat. Az ismertebb sízők sisakja jellemzően 100-200 ezer eurót is megérhet a szponzorok számára. Az összeg attól is függ, hogy a szponzorral magasabb fix összegben állapodnak-e meg, vagy alacsonyabb fix mellé magasabb eredményprémiumot fizet a partnercég.

Zenhäusern sisakszponzor nélkül
forrás: blick.ch

A sisak mellett a márkás kulacsok, jellemzően valamelyik energiaital-márka kulacsa is jelenthet némi bevételi forrást. Nem véletlen, hogy többen is kezükben szorongatják azt a vezetői audis ülésben a közvetítés alatt. Instagram és a Facebook révén ma már viszont nemcsak a tévé előtt ülve látjuk a sízőket, hanem a kedvenceiket nagyon sokan követik. Így a kedvenceikhez hűségesen ragaszkodókat a közösségi oldalon keresztül is meg tudják szólítani a szponzorok, ami újabb bevételi forrást jelent. Nyilván itt is az eredményesebb sportolók élveznek előnyt. A közösségi médiához hasonló a hagyományos reklámokban szereplés is. Ha valaki járt már Ausztriában, biztos találkozott több tucat reklámmal, ahol alpesi sízők szerepeltek plakáton, tévében, vagy rádióban, még nyáron is:

Az ilyen jellegű szponzoroktól eltérnek a felszerelésgyártók, akik a sízők számára biztosítják a léceket, cipőt, kötést, botot. Jellemzően többéves szerződéssel lépnek partnerségre a gyártók és a sízők egymással. De itt sem korlátlan a sízők mozgástere. Talán a legismertebb Katharina Liensberger két évvel ezelőtti esete. Az immár világbajnok, világkupagyőztes osztrák akkor a számára helyi Kästle lécgyártóval kívánt partnerségre lépni, de a gyártó nem rendelkezett az osztrák síszövetség hitelesítésével akkoriban, ráadásul cipőt nem gyárt, a Rossignol, Liensberger addigi partnere pedig nem volt hajlandó egyéves szerződést kötni, amivel az osztrák kibekkeli az időt, amíg a Kästle megszerzi az engedélyt, továbbá csak cipőt sem kívánt biztosítani. Liensberger emiatt nem is indulhatott el néhány versenyen, végül azóta is Rossignollal versenyez, de elméletben már Kästle léceket is választhat bármelyik osztrák síző.

Didier Cuche esetében sisakja és léce, vagyis a kapcsolódó mozdulatsor is védjegyévé vált
forrás: rts.ch

A gyártók egyébként a felszerelés mellé jellemzően biztosítanak technikai hátteret is. Itt is az számít ki mekkora sztár, milyen eredményeket hoz. Minél eredményesebb valaki, annál személyre szabottabb a kiszolgálás, a gyártók legjobb sízői pedig igen komoly fix fizetést kapnak partnerüktől, ami messze meghaladhatja az eddig részletezett bevételi forrásokat is.

Akkor lehet síző milliomos?

Röviden a válasz: Igen. Persze ahogy az élet legtöbb területén, itt is csak az igazán sikeresek tehetnek szert komolyabb vagyonra. Az inspo.com írt pár éve, több topsíző keresetéről. Ez alapján Marcel Hirscher és Anna Veith éves bevételeit 2 millió euróra taksálta, ez még 2017-2018-as szezonból származó adat. Természetesen ennek az összegnek már igen jelentős része származott szponzoroktól, a mezőny egészét tekintve is ők rendelkeztek az egyik legtöbb, és legnagyobb nevű szponzorral. Hirscher pénzügyeiről egyébként még 2013-ban, a schladmingi sikerei után írt az oe24.at, ők ekkor a következő bevételekről írtak:

Bevételi forrásTípusÖsszeg
AtomicSíléc, sícipő1.100.000 €
RaiffeisenSisakszponzor450.000 €
KomperdellSíbot100.000 €
Red Bull(Kulacs)szponzor90.000 €
Világkupa pénzdíjVersenybevétel435.300 €
Világbajnoki pénzdíjVersenybevétel61.000 €
EnergiapuraSíruházat70.000 €
ÖSSZESEN2.360.300 €
Marcel Hirscher 2013-as becsült bevételei
1 EUR = 362,72 HUF (MNB középárfolyam, 2021.03.29)

A fenti táblából is látszik, hogy a felszerelés és a sisakszponzor messze a legnagyobb kifizetők a legjobbak esetében. Azt is jól mutatják a számok, hogy a ruházat a szövetség területe, Hirscher ruházati partnere jóval kevesebbet fizet. Nekik viszont már Hirscher pályán kívüli megjelenése is megér évi 70 ezer eurót.

Ne feledjük, hogy a tábla Marcel Hirscher becsült bevételeit mutatja. Valószínűleg a mostani top sízők közül is csak Mikaela Shiffrin (és egyébként talán Ester Ledecká) kereshet hasonló mértékben. Az ő esetükben az is fontos, hogy olyan partnereket is magukhoz tudnak vonzani, akik egyébként a sísportban nem aktív szponzorok. Ilyen volt Ledecká esetében korában a Coca Colá, vagy Shiffrinnél a Longines és a Barilla. Utóbbi két márka számára nem idegen a sportszponzoráció, de jellemzően nem sportágak, hanem sportolók mellett teszik le voksukat. Milliós bevételekről egyébként a szaksajtó korábban említette Didier Cuche-t is, aki egyes becsléesk szerint körülbelül 10 millió frankot keresett karrierje alatt. Mellette Svindalt is évi 1-2 milliós bevételre tették, nála viszont az is befolyásolta ezt, hogy épp sérült volt-e.

Ami a többieket illet, az összetettért harcolók nyilván a bevételi listák elején vannak, ahogy egy-egy jónevű szakági specialista is. Utánuk következnek a rendszeres szakági dobogóesélyesek, majd a 7-15 rajszámmal rendelkezők, és így tovább. Persze az sem mindegy, mely nemzet sízőjéről van szó. Nyilvánvalóan Ausztriában, vagy Svájcban jóval nagyobb reklámértékkel bír egy átlagos, az összetettért nem, de mondjuk szuper-G-ben a dobogóért, győzelemért minden héten küzdő síző, mint máshol. A hagyományos sínemzetek esetében ugyanis ezek a sízők is jobban a köztudat részei. Viszont Kostelićék példája mutatja azt is, ha valaki olyan országból robban be a legszűkebb elitbe, ahol egyébként az adott sportág űzése nem számít gyakorinak, az is hasonló reklámértékkel bírhat a különböző szponzorok szemében, mint egy olasz, vagy osztrák összetett győztes.

Összességében tehát nem elképzelhetetlen, hogy egy sízőből eurómilliomos váljon, sőt magyar viszonylatban akár milliárdos váljon. De látni kell, hogy ez csakis a legszűkebb elit kiváltsága. Azonban a legjobbak számára nem elképzelhetetlen egy eurómilliókban nem mérhető, de stabil egzisztencia. Azt viszont ne feledjük, hogy számukra körülbelül 10 év van, amíg a további évekre is biztosítani tudják a megélhetést. Így nem csoda, hogy sokan élnek karrier utáni szponzorációkkal, vállalnak más munkát a síközösségben (versenyszervezés, edző, kommentátor, menedzser, sportdiplomata), vagy kezdenek akár új karriert. Utóbbira példa, hogy Silvan Zurbriggent, aki egyébként a versenyzés mellett közgazdászként is lediplomázott, addigi sisakszponzorától, a svájci Raiffeisentől kapott másfél éves álláslehetőséget visszavonulása után.

Borítókép forrása: muenzen.eu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s