Faivre győzelemmel koronázta a francia csapatteljesítményt

Mathieu Faivre ezúttal első helyről síelve megőrizte a vezetést a második futamban, az újabb banskói óriáson, ezzel első sikerét aratta világbajnokként. Marco Odermatt remek második futamának köszönhetően megelőzte a harmadik helyre visszacsúszó Alexis Pinturault-t, ezzel felzárkózva a szakági pontversenyben a franciára. A tegnapi győztes Zubčić csak a 12. lett, így tegnapi felzárkózásának eredménye egyből el is szállt a pontversenyben. A franciák egyébként csapatszinten ismét remekeltek, a Favrot karrierje legjobbját hozta óriásban, negyedik helyen végzett.

Vasárnap is Banskóban versenyeztek a férfiak, és a szakág sem változott tegnaphoz képest, egy újabb óriás-műlesiklást rendeztek az Alpesi Sí Világkupában. Vasárnapra valamelyest lehűlt az idő, aminek köszönhetően a legjobbak közt fair verseny ígérkezett az egyébként remekül előkészített pályán. Igaz, a hőmérséklet így is nulla fok felett maradt. Az első futam pályáját svéd edző tűzte, 52 kaput jelölt ki, 50 fordítóval. A tűzés kihasználta a pálya domborzati adottságait, több egyenetlenségre is rávezetve a sízőket. Széltében szintén élt a Masdal mester a pálya lehetőségeivel, több helyen is messze tűzte egymástól az egymás utáni kapukat a pálya két oldalán. A tűzés egyébként semlegesnek is nevezhető, mivel az első svéd, Rönngren 52-es rajtszámmal síelhetett.

A verőfényes napsütésben Loïc Meillard (2.) síelt elsőként. A svájci ezúttal is precízen síelt, nagy hibát nem vétett. Szemre is gyorsan síelt, amit a később érkezők idejei is igazoltak. Žan Kranjec (4.) az oldalt lejtő részén kapott sokat, az alsó szakaszon azonban nagyobb hátrányát is meg tudta felezni, jelezve, a svájci menetében is bőven maradtak még tizedek.

Mathieu Faivre (1.) ugyan szintén hátrányból síelt egy szektor után, de a folytatásban stabil sízéssel faragta folyamatosan hátrányát, ami végül közel fél másodperces előnybe fordult át a célban. Alexis Pinturault (3.) ugyan remekül kezdett, de a pálya második felére jelentősen elfogyott: az első szektort követően egy másodpercet kapott honfitársától, ami végül 8 tized hátrányt jelentett.

forrás: sport.francetvinfo.fr

Henrik Kristoffersen (11.) minden egyes nagyobb fékezését jelentősen büntette a pálya. A keresztcsúszón pedig egy hiba révén egy teljes másodpercet kapott. A tegnapi győztes Filip Zubčić (20.) sok hibával kezdett, a pálya közepén viszont pont egy laposabb rész előtt döntötte be túlságosan léceit, oldalán csúszva tett métereket, a továbbjutásért is izgulnia kellett.

Marco Odermatt (6.) kihasználhatta volna szakági riválisai botlását, de a kelleténél sokkal jobban megfogta a léceit a fordítók előtt, így másodperc feletti hátrányával Pinturault-t sem tudta megelőzni. Thibaut Favrot (5.) erőt merített tegnapi remekléséből — ezúttal is tartani tudta a másodperc körüli hátrányt, amivel a legjobb 5 között végzett. Aleksander Schmid (7.) a pálya feléig bátran engedte léceit, féltávnál meg vezetett. Onnan viszont mintha a pályát sem tanulta volna meg rendesen, sorjáztak a hibák a németnél.

forrás: blick.ch

Leif Kristian Nestvold-Haugen (21.) érthetetlenül lassan síelt, látható hiba nélkül is kikapott a hatalmasat rontó Zubčićtól is. Marco Schwarz (13.) szintén nem érzett rá a mai tüzésre, folyamatosan súlyos tizedekkel nőtt a hátránya. Roland Leitinger (9.) remekül síelt, de épp a pálya végén kapott sokat, ami miatt csak a legjobb 10 hátsó felébe fért be. Luca de Aliprandini (12.) rendkívül bátran engedte a léceit, de a traverz részen emiatt besokallt kissé, így a dobogósokra ő sem volt vészelyes.

Gino Caviezel (13.) rögtön a rajt után jelentőset hibázott, ami nem jelentett épp tökéletes alapot az egyébként sem tiszta sízéséhez. Justin Murisier (8.) jó kezdést követően a traverzen sokszor lecsúszkált a gyors ívről, de a pálya végére még fel tudta szívni magát annyira, higy beférjen a legjobb 10-be. Manuel Feller (19.) révén folytatódott a nem épp acélos osztrák teljesítmény, végig jelentős késésekkel síelt. Ugyan hátrányban nem sokkal tért el Adam Žampa (15.) menete sem Fellerétől, a “hogyan” annál inkább. A szlovák a felső szakaszon szinte állóra fékezte magát, anélkül a top10 is könnyedén elérhető lett volna számára.

Erik Read (35.) kimondottan zaklatott menete még csak továbbjutást sem ért a mai nap. Victor Muffat-Jeandet (27.) törte meg a franciák eddigi jó szereplését, továbbra sem találja korábbi remek óriás-műlesikló formáját. Az osztrákok igazán már csak Stefan Brennsteinerben (10.) bízhattak, aki jó kezdést követően nagyokat hibázott, de a pálya végére még tudott újítani, így újabb jó eredményre volt kilátás, még ha egy újabb dobogó azért nehezen is volt most elképzelhető.

forrás: blick.ch

Nagy hibák ellenére egészen a 22.-ként síző River Radamusig nem láttunk kiesőt. Az amerikai viszont nem rontásnak köszönhette kiesését, hanem annak, hogy egy kanyarvétel közben lecsatolt a léce. Utána még ketten követték az amerikai példáját a harmincból, Fabian Wilkens Solheim és Cyprien Sarrazin sem jutott el a célig. Ugyan a pályát végigsíelték, de így sem jutott második futamba Semyel Bissig (33.) és a tegnap remeklő Štefan Hadalin (36.) sem. Az olaszok viszont örülhettek, Giovanni Borsotti (17.) és Riccardi Tonetti (18.) is a rajtszámához képest jó helyezést ért el. Ráadásul a folytatásban csatlakozott hozzájuk a dél-tiroli különítmény, Manfred Mölgg (26.), Hannes Zingerle (25.) és Alex Hofer (28.) révén.

Orosz részről ketten is továbbjutottak a második futamba: az immár harmincból rajtszámot kapó Alexander Adrijenko (29.) mellett Ivan Kuznyecov (23.) is pontokért síelhetett ma. Mint már említettük, a pályát svéd edző tűzte, és egyetlen tanítványa Mattias Rönngren (22.) élt is a lehetőséggel. Harmincon túli rajtszámmal ő végzett a legelőkelőbb helyen. Mindennek értékét pedig növeli, hogy mindezt a legmagasabb rajtszámmal továbbjutó sízőként tette – 51 síző már lesíelt előtte a pályán, mire elrajtolhatott. A 30-as mezőny a finn Samu Torstival (30.) vált teljessé délelőtt.

A második futam pályájáért szlovén edző felelt, aki 51 kaput tűzött, amiből mindössze kettő nem volt fordító. A délutáni tűzés valamivel jobban díjazta a bátor meneteket, viszont kiemelendő trükkös kapukombinációról nem beszélhettünk, amely meghatározta volna a versenyt. Az idő hűvös maradt délutánra is, és elsősorban a szoros középmezőnyben várhattunk nagyobb előrelépéseket, az élmezőnyt ugyanis rendkívül szétszórta az első futam.

Samu Torsti (28.) egy nem épp tiszta menettel nyitotta a délutánt. Aleksander Adrienko (29.) elóvatoskodta a mentetét, nem előzte meg a finnt. Az olasz Alex Hofer (26.) több Európa-kupa dobogó után először került második futamba a Világkupán. Az olasz nem védekezett, remek alsó szakaszával pedig vissza is tudta fordítani a maga javára a versenyt. Olyannyira értékes volt a futama, hogy át is tudta ugrani Victor Muffat-Jeandet-t (27.).

forrás: blick.ch

Az alsó szakasz időit viszont sorra javították tovább a soron következő dél-tiroliak. Így előbb Manfred Mölgg (23.), majd rögtön utána Hannes Zingerle (22.) állt az élre. Az alsó szakasz pedig még tovább gyorsult, előbb Ivan Kuznetsov (17.) állt az élre, de a vele az első futamban holtversenyben végző Daniele Sette (11.) pattogós sízéssel még magasabbra tette a lécet. A svájci nemcsak az alsó szakaszon, hanem már a felsőbb részeken is kiváló íveket síelt, meggyőző fölénnyel állt az élre, amivel már számos helyet tudott előre lépni. Második futamban síelt idejét egyébként végül senki nem is tudta felülmúlni.

Mattias Rönngren (24.) nem tudott beállni a folyamatosan élre állok sorába, ahogy Leif Kristian Nestvold-Haugen (25.) sem találta meg továbbra sem jobbik sítudását. Sette eddigi legnagyobb “skalpja” viszont egyértelműen Filip Zubčić (12.) volt. A tegnapi győztes nem érzett rá a pálya ritmusára, mindössze annak végén. Ott egy nagyobb hiba ellenére is tartani tudta a svájci idejét.

forrás: krone.at

Manuel Feller (20.) ismét ideges menetet síelt, idegesen sietett el a célban lévő kamerás elől. Bár perce még sziporkáztak az olaszok, Riccardo Tonetti (18.) sokat hibázgatva ugyan Zingerlét megelőzte, de a pillanatnyi vezetésre egy percig sem volt esélye. Giovanni Borsotti (15.) ennél jóval magabiztosabb volt, egészen a végéig harcban volt az első helyért, de egy kapuba beakadt a cél előtt nem sokkal, ami megzavarta lendületét. Stefan Luitz (19.) már hat tizedes előnyt adott el a pálya feléig, és a traverz részen sem volt elég agresszív, így számos helyet esett vissza.

A reklámszünetre Sette, Zubčić, Borsotti sorrendben értünk vissza, és ezt az állást Adam Žampa (21.) nem is veszélyeztette. A szlovák ezúttal is agresszív volt, de ez ismét nagyobb hibát eredményezett. Marco Schwarz (10.) ezzel szemben végig harcban volt a vezetésért. 93 századról indult az osztrák, és bár a végén talán kissé túl sok élt használt, előnyéből négy századot meg tudott őrizni. Gino Caviezelnél (12.) folyamatosan hol előnyt, hol hátrányt jelzett az óra. A célban viszont ismét hátrányba váltott a kijelző, elóvatoskodta ő is a végét. Luca de Aliprandini (12.) bátran engedte a léceit, de célban joggal mérgelődött. Az utolsó 10 kapunál kétszer is nagyot rontott, amivel nagy előnyű vezetést dobott el, és lett csak pillanatnyi harmadik.

forrás: krone.at

Henrik Kristoffersen (9.) a traverz szakaszig folyamatosan növelte előnyét, és bár ott sokat eladott belőle nagy fékezéseivel, egy tizedet megőrzött a célig. Stefan Brennsteiner (5.) ma is remekelt a második futamban. Bátran engedte végig a léceit, hibákat pedig nem vétett. Egy század előnye volt a rajtban, ebből lett 1,01 másodperc a célban! Roland Leitinger (16.) a rajt után hibázott, ráadásul az utolsó szektorban sem volt elég gyors, így sokat csúszott hátra a második futamban. Az utolsó nyolcas előtt így Brennsteiner, Kristoffersen Schwarz volt az állás.

Justin Murisier (8.) ugyan nem síelt rosszul, de többször is lecsúszott a gyors ívekről, így csak századokkal marad Kristoffersen előtt, megszerezve Brennsteiner mögött a második helyet. Alexander Schmid a pálya felében felvette a kesztyűt az osztrákkal, utána viszont két nagyot is hibázott, a második pedig már kiesést is jelentett – a második futamban az egyetlent.

Marco Odermatt (2.) már kilenc tizedes előnnyel vágott neki a pályának és remek menettel ennek több mint a harmadát meg is őrizte. Egyedül a traverz szakaszon volt némiképp bizonytalan, de ezt leszámítva végig jó tempóban síelte meg a pályt. Thibaut Favrot (5.) a második futamban is szorosan tapadt Odermattra. A laposabb szakaszra viszont túlságosan erőltette a sebességet, ami miatt messzebbről tudott csak megsíelni több kaput is. Ez ugyan a vezetésébe került, de karrierje legjobb eredményét óriásban már ekkor tovább tudta javítani.

Žan Kranjec (6.) próbált agresszíven síelni, ami miatt a pálya feléig sokat veszített a svájcival szemben. Bár egy rövid ideig még tudott újítani, de újabb hiba után a futam második legrosszabb idejével ért csak a célba. Alexis Pinturaultnak (3.) négy tizedes hátrányt kellett védenie szakági riválisával szemben. Ma is majdnem elvesztette botját egy kapuba menéssel, de ezúttal ez nem zavarta meg. A pálya alján viszont ő sem volt olyan gyors, mint a svájci és végül századokkal ugyan, de kikapott Odermatt-tól.

Loïc Meillard (7.) már nyolc tized előnyt hozott magával, de lassabb tempója mellett pontatlanul is húzta az íveket, amivel teljes előnye leszállt a pálya felére. Összeszedni magát pedig a folytatásban sem tudta, a legrosszabb második futammal csúszott vissza számos helyet, messze a dobogótól. Mathieu Faivre (1.) 1,2 másodperces előnyből vágott neki a pályának, de tanulva az eddigiekből, nem védekezett, inkább támadta a kapukat. A traverz szakaszt remekül síelte, és onnan már magabiztosan síelt a győzelemig.

Mathieu Faivre már tegnap is több pontot szerzett, mint eddig az egész szezon alatt, ma pedig nem kellett a második hellyel beérnie. Két tökéletes futammal szerezte meg első világkupa győzelmét világbajnokként, és karrierje során is mindössze másodszor győzött. Legutóbb bő négy évvel ezelőtt, 2016 decemberében nyert, hazai pályán. Marco Odermatt kiegyensúlyozottsága óriásban továbbra is figyelemre méltó, az idei nyolc versenyen egyszer sem végzett a legjobb ötön kívül, és ebből most ötödször állt dobogóra. Összességében 11. dobogós helyezését szerezte, melyből 7 az idei szezonból származik. Alexis Pinturault a legrutinosabb a hármasból, ami dobogót illeti: 69-edszer állhatott fel a pódiumra, ennek valamivel több, mint a harmada óriásban sikerült.

A szakági rangsorban Odermatt 25 pontra faragta hátrányát Pinturault-val szemben, két versennyel a szezon vége előtt. Filip Zubčić mai betlijével ismét kissé lemaradt, de nagy hajrával még akár ő is ledolgozhatja 64 pontos hátrányát a franciával szemben. Másnak már matematikai esélyes sincs elhódítani a szakági világkupát az előbbi hármason kívül.

Az összetettben ugyan zárkózott valamelyest Odermatt, de lemaradása továbbra is 210 pont Pinturault mögött, és már csak kilenc verseny van hátra a szezonból. Pinturault mai teljesítményével már átlépte már az ezres határt az összetettben.

Folytatás már pénteken, Saalbachban a wengeni lesiklást pótolják majd először.

Borítókép forrása: blick.ch

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s