Az a fránya három tized… Vörös Virág 41. a kvalifikáción Oberstdorfban

Kevés kellett volna csak, hogy örülhessünk, a szerencse azonban ma nem mosolygott rá Vörös Virágra, aki a világbajnokság normálsáncos versenyének selejtezőjében a lélektani szempontból talán legrosszabb, 41. helyet szerezte meg, ezzel éppen lemaradt a fő versenyről. A kvalifikációs sorozatot egyébként Sara Takanashi nyerte Marita Kramer és Ema Klinec előtt.

Magyar szempontból rögtön az egyik, ha nem a legizgalmasabb napnak ígérkezett a mai, hiszen a világbajnokság síugró programját megnyitó női normálsáncverseny kvalifikációjában szurkolhattunk Vörös Virágnak is.

Virágnak ez a mostani a harmadik világbajnoksága, 2015-ben Falunban 15 évesen még tényleg csak a részvétel és a tapasztalatszerzés volt a fontos, a kvalifikáció 34 indulójából 34. lett (ez még a régi prekvalis rendszer volt, amikor a VK-összetett tíz legjobbja automatikusan indulhatott a fő versenyen). 2017-ben a lahti VB-t sérülése miatt kihagyta, míg 2019-ben Seefeldben 53 indulóból lett 44. lett a kvaliban, vagyis négy hellyel maradt csak le a főtábláról. Versenyzőnk idén ismét egy sérülés után igyekszik visszanyerni formáját, így bár a tavalyi szezonban volt már ennél magasabb szinten is, a mostani világversenyre a legjobb 40-be kerülést célozta meg a Kőszegi SE 21 éves versenyzője.

A kvali előtti próbasorozatban 71 méterrel éppen negyvenedik volt Virág, úgy, hogy az egyik nagy esélyes, Sara Takanashi kihagyta a gyakorlást, vagyis az előzmények alapján igencsak izgalmas egy órára készülhettünk a kvalifikáció alatt és hát ebben nem is csalódtunk. Virág 11-es rajtszámmal ugrott, ezen a sáncon leghosszabb, 73,5 méteres kísérletével ekkor az ötödik helyet foglalta el a táblázaton, és innentől kezdődött a várakozás és a számolgatás. 18 versenyzőt követően elsőként a kanadai Abigail Strate örülhetett a továbbjutásnak, majd ahogy jöttek a többiek szép lassan Virág neve is egyre közelebb került a kvalifikáltak csoportjához, előbb még öt ugrót kellett maga mögé utasítania, aztán négyet, hármat, kettőt, egyet… de az utolsó előzés csak nem akart összejönni. Versenyzőnk végül három tizeddel maradt le a 75 métert ugró 40. Natalie Eliers mögött, ezzel a 41. helyen végzett, így bár nagyon kevésen múlt, de nem lehet ott a holnapi versenyen. Alighanem ebben a helyzetben sovány vigaszt jelent, hogy ez az eredmény így is a legjobbja eddig a világbajnokságokon. Viszont rendeznek még egy nagysáncos versenyt is, habár Virág saját bevallása szerint ott várt előzetesen kevesebbet magától, hátha ott jobban rámosolyog a szerencse.

Ami az élmezőnyt illeti, a kvalifikációs sorozatot Sara Takanashi nyerte egy 103 méteres ugrással megelőzve a 101,5 méterig jutó Marita Kramert valamint a 98 méterig jutó Ema Klinecet. Jerneja Brecl lett a negyedik 102 méterrel, igaz ő egy beülővel feljebbről indulhatott, mint a legjobbak, míg a VK-éllovas Nika Kriznar egy 98,5 méteres ugrással az ötödik helyet szerezte meg. A hatodik helyen a mezőny korelnöke, Daniela Iraschko-Stolz végzett, míg az első tízet Thea Minyan Bjørseth, Silje Opseth, Sophie Sorschag és Yuki Ito egészítette ki, míg a címvédő Maren Lundby a top10-ből éppen kicsúszva a 11. helyen jutott tovább a csütörtök esti versenyre.

Eredmények

HelyVersenyzőOrszágTávolságPontszám
1.Sara TAKANASHI103,0142,6
2.Marita KRAMER101,5140,1
3.Ema KLINEC98,0135,4
4.Jerneja BRECL102,0135,0
5.Nika KRIZNAR98,5130,7
6.Daniela IRASCHKO-STOLZ95,0129,4
7.Thea Minyan BJØRSETH101,0129,0
8.Silje OPSETH97,0128,8
9.Sophie SORSCHAG98,5127,2
10.Yuki ITO99,0126,5
41.VÖRÖS Virág73,572,1

Részletes eredmények

A női normálsánc egyéni versenyt holnap 17 órától rendezik!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s