Az osztrákok megtalálták Schild utódját: Liensberger a szlalom új világbajnoka

Az osztrák szőkeség győzelme nem csak azért nagy szó, mert tíz év elteltével, Marlies Schild aranya után nyert újra osztrák nő világbajnokságot szlalomban. Liensberger egész télen tapasztalt stabilitását átmentette a vb-re, mégpedig úgy, hogy két atomerős menettel jókora maflást osztott ki a szakág valaha volt legnagyobb alakjának, Mikaela Shiffrinnek, illetőleg az amerikai eddigi legfőbb riválisának, a szakágat magabiztosan vezető Petra Vlhovának. Itt nem az ezüst-, illetve bronzéremmel van a gond, sokkal inkább azzal, hogy a szlovák 1 teljes, az amerikai pedig csaknem 2 másodpercet szedett be két futam alatt! A svájciak napja rosszul sikerült, hiszen Holdener érem nélkül maradt, Gisin pedig kiesett délelőtt. A magyarok közül egyedül Dorultán Katalin síelte végig a két pályát, a 41. helyen végzett.

A műlesiklás idén messze nem oly egyoldalú, mint az előző években, évtizedben. A vb-nek is úgy vágtunk neki, hogy legalább három-négy esélyest fel tudtunk sorolni. A nyer statisztika Mikaela Shiffrin, a szezon alakulása Petra Vlhová, az aktuális vb-forma pedig talán Liensberger mellé tette le a garast. A svájci lányokat pedig soha nem szabad leírni.

Az időjárásra első blikkre nem lehetett panasz. Szélcsend, verőfényes napsütés fogadta a résztvevőket. Mind a 107 főt. Az égi fényforrás idővel azért megtette kevésbé jótékony hatását is, a hőmérséklet hirtelen emelkedése olvasztani kezdte a pályát. A pályát (Druscié), mely meredeksége miatt a szezon legnehezebbje a női lejtők viszonylatában. A svájciak edzője 60 fordító kapuval állította össze a nyomvonalat. Az már a pálya hosszúságát jelzi, hogy így sem tűnt sűrűnek a tűzés.

Forrás: BBC

Katharina Liensberger (1.) jó dinamikával hasított végig a lejtőn. Támadta a kapuk tövét, s csak ritkán csúszott be kövérebb kapuvétel. A lankán tűnt valamivel visszafogottabbnak, ezt pedig Petra Vlhová (2.) kihasználta. A szlovák ott fogott rajta bő két tizedet. A szakági VK- éllovas kezdése hagyott kívánnivalót maga után, a 3 tizednyi elmaradása azonban nem bizonyult perdöntőnek. Laurence St-Germain (13.) – elsősorban stabilitása okán – szokatlanul alacsony rajtszámmal indulhatott. Összeszedetlen volt a kanadai, hátránya meg sem állt 2 másodpercnél.

Forrás: VerietyInfo

Meglepetésre Mikaela Shiffrin (4.) sízése is inkább ez utóbbit idézte fel. A szlalom négyszeres világbajnoka nagyon távol került az ötödik aranyéremtől.  Rossz felfogásban, direkt síelt, ami bizony gyakorta átcsapott zaklatottba, sebességét pedig nem igazán tudta fokozni. Kereken 1 szekundumot kapott Vlhovától. Innentől már az ő szintjén is csoda kellett volna! Chiara Mair (10.) keveset vállalt, azt zökkenőktől mentesen lehozta. Nagyjából a kanadai környékére érkezett. Michelle Gisin koncentráltsága nem volt a helyén, ütemtelen sízésének egy vertikális kapu vetett véget. Rálépett a nap egyik esélyese. Wendy Holdener (3.) a meredekkel megkínlódott, de alapvetően szép tisztán síelt. Egy kevéssel megelőzte Shiffrint, de az első két helyezettel ő sem tudta felvenni a kesztyűt.

Forrás: Headlinesmania

Thea Louise Stjernesund (23.) a lista legvégére került. A norvég csapattal aranyérmes fiatal tehetség a bújócskázós, szűkre tűzött szakaszokba bonyolódott bele. Mina Fürst Holtmann (19.) csak az utolsó szektorra kapta össze magát, addig ad-hoc jelleggel, bele-belefékezve húzta meg íveit. Az amúgy is csak pislákoló norvég éremesély elúszott. Lena Dürr (7.) konszolidáltabb menettel vétette észre magát. Bár hátrányát ő maga sem értette a célban, helyezése ígéretesnek tűnt. Erin Mielzynski (20.)  küzdött becsülettel, de ő sem tudta elkerülni a leszakadást. A meredeken több élt használt a kelleténél. Kristin Lysdahl (12.) bekapta ugyan a maga 2 s-ét, ugyanakkor egy bravúrmenettel még így is elérhető közelségbe hozta magának a bravúrdobogót. Katharina Hubert hamar elvitte a lendület: oldalára vágódva tarolt le néhány reklámmolinót. A klasszikus számokban csúfosan leszerepelt az olasz női csapat hazai vb-jükön, s valljuk be, a szlalom volt előzetesen a leggyengébbik számuk. Irene Curtoni (18.) tisztes pozíciót harcolt ki magának, ami a helyezést illeti. A svédek a visszavonulási és sérüléshullám okán sok jóban nem reménykedhettek ma sem. Ehhez képest Emélie Wikström (10.) egy tőle régóta nem látott patent csúszást rakott össze. A 2s megint csak a „tudáskülönbség”  lábjegyzettel illethető, aktuális hatodik helyezése viszont jócskán jobb volt a vártnál.

Federice Brignone a komplett egyéni programot végigpróbálta a vb-n, mindhiába. A versenysorozat legnagyobb csalódását okozva érem nélkül távozik Cortinából. Egész pontosan egy késéssorozat végén bemutatott fenékeséssel. Az utolsó pillanatban lesérült Truppe helyét Franziska Gritsch (14.) foglalta el az osztrák csapatban. Becsatlakozott a szoros középmezőnybe, amivel az osztrák kapitány láthatóan meg volt elégedve. Paula Moltzan kiesését szintén a letörésre helyezett vertikális stanglik okozták. Melanie Meillard (16.) lomhán kezdett, talán a vb-debütálás feszélyezte, mert a folytatásban ritmust váltott, s csak alig fél másodpercet kapott az éllovastól. A szlovén csapat érem nélkül áll, s nem igazán a mai nap volt az, amikor bármi medáliát várhattak volna. Ana Bucik (5.) másként gondolta. Pengeélen táncolt néha, de végighúzta a pályát, olyannyira, hogy csak századokkal szorult Shiffrin mögé a tabellán. Vagyis azon három közé került, akik reálisan nézve a bronzért küzdhettek. Nastasia Noens (9.) a 2 másodpercesek sorát erősítette – előző két szezon fényében némi meglepetésre. Sara Hector (15.) dettó: jelen pillanatban kilencen követték egymást az üldözők közt 2 tizeden belül.

Forrás: Galveston County Daily News

Az újabb reklámszünet után már olyan sízők következtek, akik normál Világkupa-futamon garantáltan harmincon túl indulhattak volna. Épp ez, s nem mellékesen a ráncfelvarráson átesett pálya, s még inkább az időjárásban bekövetkezett változás adta meg számukra a nagy esélyt. Kristina Riis-Johannessen nem élt vele; egy túlfordulás következtében befejezte vb-szereplését. Ando Asza (8.) önmagát is meglepve abszolválta a meredeket, s az üldözősor élére áll! Egészen a roppant tehetséges Camille Rast (6.) menetéig. A svájci elmaradása alig lépte túl a másfél másodpercet, amit egyértelműen vagányságának köszönhetett. Martina Peterlinit (25.) látványosan agyonnyomta a vb súlya, első hölgyként lépte túl a 3 s-et elmaradása, senkit nem előzött meg. Meta Hrovat képességei – és talán Bucik iránymutatásai – alapján veszélyes lehetett volna az elől állókra. Ebből nem lett semmi, túlfordult, így az óriás-műlesiklás után szlalomban is helyezetlenül zárt. Nina O Brien (22.) hasonló habitussal állt a feladathoz, mint óriásban. Ezúttal nem járt sikerrel. Leért, de keveseket maga mögött tartva. Leona Popović (26.) jelenleg távol áll attól, hogy az elitben tartsa a horvát szlalomot, a sor végére került. A kanadai Amelia Smart (32.) őt is jócskán alulmúlta, csak tőle kapott csaknem egy teljes s-et.

Így álltunk 30 sízőt követően. Innentől fogva jött nagyjából húsz, elsősorban állampolgársága révén érdekes síző. Kevés Világkupa-ponttal rendelkeztek, de mégis csak szlovén, kanadai, német, svéd, vagy épp olasz, finn és orosz útlevéllel érkeztek a vb-re. Kockáztattak, naná, a java részük pedig a kiesés sorsára jutott. Az egyik szlovén, Andreja Slokar (17.) például bíztató szerepléssel került tovább. A verseny jelen fázisában a harmincba kerülés fontos célkitűzés, a jól előkészített pálya és a tévés szereplés (szponzorok…) miatt felesleges magyarázni. Ali Nullmeyer (28.) és Andrea Filser (27.) ezt szőrmentén, a svéd Elsa Fermbäck (21.) meglepő magabiztossággal abszolválta. A rutinos VK- indulónak számító A J Hurt (30.) is elérte eme célt, más kérdés, hogy kikapott egy lett indulótól. Igaz, Dženifera Ģērmane (29.) szintén rendszeresen szerepelt a VK startlistáin idén. A papírformának megfelelően Jekatyerina Tkacsenko (24.) gond nélkül befért a TOP-30 közé – utolsó sízőként.

Forrás: SkiHungary

Lassanként elérkeztünk az 58-as rajtszám tulajdonosáig. Tóth Zita komoly ígérete a magyar alpesi síelésnek, két-három éven belül VK- pontszerzésig szeretné vinni a technikai számokban. A potenciál benne rejlik, az előző egy évben több mint 100 helyet javított a ranglistán. Számára ma sem pusztán a célba érés volt az egyéni cél, mert kockáztatni. Egy 49. részidő után búcsúzott, mint oly sokan környezetében.  Négy sízővel később Szőllős Noa került sorra. Ő a második időmérési pont után fejezte be, akkor az 50. helyen állt. Az izraeli-magyar sportolóról épp ugyanaz mondható el, mint Zitánál: egyértelműen tapasztalatszerzésként fogta fel ezt a vb-t.

69-essel olimpikonunk, Hozmann Szonja is búcsúzott. Két szektor után az 55. helyen állt. Utána Dorultán Katalin (58.) végre elérte a célvonalat, kényelmes tempóban 16 másodpercet kapott, de kvalifikálta magát a TOP-60-ba, vagyis a továbbjutók közé. Majtényi Hannának ugyanez nem sikerült, hat másodperces hátránynál, 68. részidőnél, két szektor után hibázott.

A kutyakemény vb-pálya alaposan megrostálta a mezőny kevésbé jó képességű indulóit, a 107 indulóból mindössze 66 ért célt. Így síelhetett újra egyebek mellett görög, bosnyák, perui, libanoni és iráni sportoló is.

1.Katharina LiensbergerAusztria48.48
2.Petra VlhováSzlovákia48.78+0.30
3.Wendy HoldenerSvájc49.72+1.24
4.Mikaela ShiffrinEgyesült Államok49.78+1.30
5.Ana BucikSzlovénia49.87+1.39
6.Camille RastSvájc50.15+1.67
7.Lena DürrNémetország50.44+1.96
8.Ando AszaJapán50.45+1.97

Délután a norvégok trénere rakta össze a pályát. Az előzőhöz képest még egy fordulót belekanyarított. A hőmérő higanyszála túllépte kezdésre a 6 Celsius-fokot, ami az árnyékból kilépve nyilván még magasabb volt. A pálya drasztikus romlása benne volt a képben.

Hurt egy szűkre vett kombinációban hamar búcsúzott, így az alapidőt Germane (24.) állította fel. Nullmeyer (24.) századra azonos idővel ért célt, mint a lett lány. Filser (20.) egész más szintet képviselt, már testtartásán látszott, mennyire komfortosabban mozog a stanglik közt. Popović (21.) a lankán, végsebességben maradt el a némettől, Peterlini (19.) úgyszintén, bár az ígéretes felső szakaszon szerzett előnyéből kevés maradt meg. Tkacsenko (23.) a kontrolláltabb sízés híve, márpedig a mai hóviszonyok közepette a sok éllel nem ment sokra. Stjernesund (22.) kevés tempót adagolt, O Brien jóval többet kockáztatott, minek vége kapura lépés lett. Elsa Fermbäck (16.) jóval ritmusosabb menettel jelentkezett, s végig is vitte. Megdöntötte az addigi legjobb időeredményt.

Forrás: RTV Slo

A pokolian meredek kezdés nem tolerálta a vagánykodást. Előbb Mielzynski, majd Holtmann került késésbe 5-6 kapu után. Esélyük nem volt pályán maradni. Curtoni (18.) jól összerakta a kezdést, nála a lankával akadtak gondok, így szoros küzdelemben kikapott a svédtől. Andreja Slokar (5.) sok rizikót vállalt, így lényegében kihozta a maximumot a második futamból. Messze túlhaladta Fermbäck addigi etalonját, inkább erőből síelt, megérte, hiszen az egyelőre inkább az Európa Kupában vitézkedő, január folyamán két győzelmet is bezsebelt szlovén szolgáltatta a délután legnagyobb előrelépését. Meillard sokadikként hullott el a nyitó szektorban.

A reklámszünet megadta az időt a pálya renoválására. Hector (13.) nem élt a sansszal, folytonos súlypontproblémákkal küzdött, jelentősen kikapott a szlovéntól. Gritsch (11.) ígéretéhez híven többet vállalt délután, de a sok rontás a szoros második helynél többet nem ért. St-Germain (17.) ízlésével ellentétes a vb-pálya, ez másodjára is igazolta. Rendre megremegtek lábai a meredeken, lecsúszott az aktuális dobogóról. Kristin Lysdahl (7.) két-három kanyaron át tartó késéssorozatból kapott új erőre. Komoly bravúr volt, hogy még befért a szlovén mögé. Chiara Mair (6.) sem tudta átvenni a vezetést, annak ellenére sem, hogy bátran engedte léceit a meredeken. A századok ellene voltak. A középmezőny oly szoros volt, hogy egy átütő menettel nagyot lehetett szakítani. Wikström (15.) egy komplett másodpercet szedett össze, ami nem csoda, hiszen roppant bizonytalanul mozgott a meredeken. Noens (11.) szintúgy megkínlódott a körülményekkel, a szűk ívek ritka vendégei voltak menetének. A franciák egykori ásza is hátrébb esett.

A délelőtt legjobb nyolc sízője előtt tehát Slokar vezette a versenyt, mögötte Mair és Lysdahl foglalt helyet. A szlovén patikamérlegen kimért síelése további előrelépésekkel kecsegtetett. Asza Ando (10.) nem ment át végletekbe, igyekezett egy korrekt tempót végigvinni. Az első hármasból kicsúszott, a japán érthetően így is boldog volt. Japán nő nagyon régóta nem járt ilyen magasságokban vb-n. Dürr (14.) már átesett a ló túloldalára. Lagymatag kezdését tempófokozással próbálta korrigálni. Helyette iszonyú fékezések sorjáztak a némettől.

Forrás: The Guardian

Camille Rast (8.) a megfontoltságra hegyezte ki menetét. A biztos TOP-10-eredményt nem kockáztatta be egy őrült menettel. Így aránylag simán leért, megelőzve a japán lányt. A dobogós hármast eddig nem veszélyeztette senki. Ana Bucik (9.) már másodperc körüli hátránnyal gazdálkodhatott. Sízése nem ment élményszámba, a romló pályával nem nagyon tudott mit kezdeni. Helyezésével joggal volt elégedett.

S ekkor érkeztek a klasszisok… Mikaela Shiffrin (3.) sízése másodjára sem volt oly folytonos és zökkenőmentes, mint amire ő alapesetben képes. Sokat eladott előnyéből, le-lecsúszkált az ívről, a záró szektorban ugyanakkor fokozni tudta a tempót. Védjegyéhez illő finisével azért komolyan bejelentkezett legalább az éremért. Wendy Holdener (4.) előhúzta harcos sízését a kalapból, de ma ez sem ért érmet. Egészen a záró szakaszig századokkal maradt el az amerikaitól, úgy tűnt, a lankán valamivel több tempóval suhant át. A végére viszont látványosan kiesett a ritmusból.

Forrás: PNP

Petra Vlhová (2.) gyakorlatilag megsíelte Shiffrin futamát. Inkább erőből síelt, de uralta a pályát. Kiérdemelte a trónfosztott amerikai elismerését teljesítményével. De űrsízésről koránt sem beszélhettünk. Katharina Liensberger (1.) szolgáltatta azt. Folyamatosan növelte előnyét, végig ott volt fejben, ugyanakkor a szíve is vitte előre. Kérdést nem hagyott, a változó hóviszonyok közepette is megsíelte a délután legjobb idejét, összességében 1 egész másodperccel verte Vlhovát, s csaknem kettővel Shiffrint. Kétség sem fért, ki érdemli meg a bajnoki címet!

REUTERS/Leonhard Foeger

A számos kieső helye még üres volt a TOP-30-ban. A pozíciókat az olaszok különösebben nem jegyzett negyedik embere, Anita Gulli (26.) foglalta el elsőként, akit a parallelben megsérült Della Mea helyére nevezték a hazaiak. Bekerült még a legjobb harmincasba Smart (27.), a belga Kim Vanreusel (29.), a belorusz Maria Skanova (28.), valamint az Orosz Sí Szövetség zászlaja alatt szereplő Anasztaszia Gornosztajeva (30.).

Az elsődlegesen férfiakhoz igazított lejtő délután is rostálta a mezőnyt, mindösszesen 42-en értek célba a 107 indulóból. Dorultán Katalin (41.) közéjük tartozott. A tempó adagolását nem vitte túlzásba, egyértelműen a helyezés megszerzését tekintette feladatának. A célba érkezők közül két iránit maga mögött tartott.

Részletes eredménylista

Forrás: The Rural

Katharina Liensberger úgy utazott el az idei világbajnokságra, hogy élete formájában síelte le a tél eddigi részét. Az osztrákok annak dacára látták benne az ezer sebből vérző női válogatott megmentőjét, hogy a Világkupában győznie még nem sikerült. A 23 éves vorarlbergi síző egy-egy csapatversenyben szerzett vb- és olimpiai ezüstérme után immáron egyéniben remekelte végig a hetet. A parallel megosztott világbajnoki címe után pár század híján szorult a harmadik helyre óriás-műlesiklásban. Látszott, topformának örvend. Ma pedig agyonverte a szlalom két nagyságát.

Bár a műlesiklásról, épp az előző világbajnoknőből, Marlies Schildből („Slalomkönigin”) kiindulva, mindenki azt hiszi, hogy ez az osztrákok szakága, a valóságban elég ritkán nyertek vb-t nyugati szomszédunkból. Ma avatták kilencedik bajnokukat, az elmúlt fél évszázadban a negyediket. Úgy egyben van benne a mersz, a koncentráció és a sítudás, hogy még sok örömöt okozhat szurkolóinak a jövőben. Lizzie’ Görgl tíz évvel korábbi duplázása után nyert ismét két aranyat osztrák nő a vb-n.

Forrás: Taiwan News

Petra Vlhová hatodik világbajnoki érmét szerezte, a két évvel ezelőtti bronzát fokozta idén ezüstre. Utóbbi színű medáliából már négyet gyűjtött, ebből kettőt ezen a héten.

Ha az éremszámot nézzük, négy érmével Mikaela Shiffrin a világbajnokság legsikeresebb versenyzője. Mely versenyen rajthoz állt, ott nem maradt üres a keze. Négy világbajnoki cím után letaszították a trónról, de kétsége ne legyen senkinek, visszakéredzkedik még oda nemsokára.

A vb záró napján igazi fiesztára van kilátás, a férfiak szlalomján tucatnyi síző küzdhet a győzelemért.

A címlapkép forrása: Yahoo News Australia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s