Bassino, Liensberger, Faivre – Két versenyen három világbajnok parallelben!

Először avattak holtversenyben két világbajnokot alpesi síben: Katharina Liensberger és Marta Bassino azonos idővel nyert, igaz ez kisebb közjáték után csak a verseny után fél óráva, a szabálykönyv újraolvasása után derült ki. A férfiaknál Mathieu Faivre személyében szintén új világbajnokot koronáztak. Mellette egy másik francia, a női harmadik helyezett Tessa Worley is érmet szerzett, míg a férfiaknál Filip Zubčić és Loïc Meillard tették teljessé a dobogót.

Első ízben rendeztek parallel versenyt világbajnokságon. A Tofane aljába tűzték a verseny pályáját, dea szám presztízsét jelzi, hogy több nagy név sem állt rajthoz az igen zsúfolttá váló második heti versenyen. Így nem volt a Rajtban Mikaela Shiffrin, Alexis Pinturault és Henrik Kristoffersen sem. A versenyszervezés ismét borzolta a kedélyeket. A FIS ezúttal meglepetésre változtatott a kvalifikáció menetén, erről lejjebb. De ez még nem lett volna nagy gond, viszont a verseny pályáját sikerült úgy tűzni, hogy a piros pálya egy idő után már több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint a kék. Ez pedig annak ellenére sem fair, hogy a főtáblán mindkét pályát síelik a sízők. Viszont az első körből csak fél másodperc maximális előny vihető tovább, így sokan ezt is könnyedén fordították meg. Majd pedig a FIS csak fél óra után jött rá, hogy saját szabályai szerint holtversenyes első hely született, az előzetesen közölt eredmények ellenére…

Kvalifikáció

A délelőtti kvalifikációt hosszabb, nagyjából félperces pályán rendeztek, mely nem egyezett meg a délutáni pályával. Ugyanúgy fel voltak tűzve egymás mellé a piros és kék pályák. Viszont a Lechben novemberben rendezett selejtezővel ellentétben nem síeltek a versenyzők mindkét pályán, hanem mindegyik pályáról a legjobb 8 jutott főtáblára. Ez már csak azért is érdekes, mert a férfiaknál az egyik pályán egy híján az indulók fele kiesett, így onnan jóval könnyebb volt gyengébb futammal továbbjutni.

A hölgyek közt Wendy Holdener nyerte a kvalit, az ő pályáján mögötte Tina Robnik és Maryna Gasienica-Daniel végeztek. A kék pályán síelt Szőllős Noa is, aki a pályáján 26 sízőből 22. helyen végzett. A későbbi győztes Marta Bassino is itt síelt, egy századon múlt továbbjutása, és ezzel a helyezéssel, ekkor még persze erről mit sem tudva, a versenyen folyamatosan a gyorsabb piros pályán síelhetett a kétkörös fordulókban. A másik pályán Meta Hrovat volt a legjobb, Katharina Liensberger és Coralie Frasse-Sombet előtt. Kiesett viszont a lechi harmadik Lara Gut-Behrami. A meglepő továbbjutók közül az új-zélandi, egyszeres világkupa-pontszerző Piera Hudsont, valamint a brit Alex Tillyt kell kiemelni.

forrás: gazzetta.it

A férfiaknál Loïc Meillard síelt a legjobban, saját pályáján Schmid és Kranjec végzett mögötte. Kiesett viszont Justin Murisier. A másik pályán Fabio Gstrein volt a leggyorsabb, Luitz és Odermatt előtt. Nem jutott viszont tovább Marco Schwarz! A nagyobb nevű kiesők közt volt még Gino Caviezel, Thibaut Favrot és Adrain Pertl is.

Nyolcaddöntők

A hölgyek nyolcaddöntőiben még különösebb meglepetés nem történt. Robnikot ugyan szorongatta egy ideig Hudson, de elizgulta, így elmaradt a bravúr. Nagy fordításként Moltzant kell kiemelni, aki fél másodpercet tudott visszahozni Brunneren. Az osztrák látszólag túlságosan biztos volt a győzelmében. Worley és Frasse-Sombet francia házi meccse egy kör után még egálban állt, végül Worley jó rajtja nyomta a legtöbbet a latba másodjára. Alphand ugyan majdnem teljesen lefaragta hátrányát, de végül Gasienica-Daniel vissza tudta verni a svéd támadásait. A legnagyobb nevek közül Holdenert ugyan szorongatta O’Brian, de megverni nem tudta, míg Bassino és Brignone könnyedén jutott tovább.

A férfiaknál az esélyesebbek közül Meillard fölényesen jutott tovább, míg Straßer ellenfele, Haugan az első futamban beverte vállát a rajtgépbe, így a visszavágóra ki sem állt. Schmidet ugyan szorongatta Hadalin, de az éremesélyes németen nem lehetett fogást találni. Faivre óvatos első futam után a másodikban már nem hagyott esélyt Torstinak, ahogy Gstrein is erős menettel jutott tovább. Zubčić ugyan kiváló síző, de kisebb meglepetés volt, hogy Luitz ellen fordítani tudott. Szintén nagyobb hír, hogy Odermattot maga mögött tudta tartani egy századdal a cél előtt hibázó de Aliprandini. Szintén meglepő volt Kranjec kiesése, őt Radamus búcsúztatta fordítással.

Negyeddöntők

A nőknél érdekes sormintát láthattunk, ami végül a teljes versenyre rávette árnyékát: a piros pályán rajtoló összes lány kiharcolta a fél másodperces előnyt (vagy annál is többet, de a szabályok ennél többet nem engednek továbbvinni a visszavágóra), de végül Brignone, Robnik, Gasienica-Daniel és Holdener is ekkora előnyből kapott ki. A piros pálya eddigre már fél másodpernél is nagyobb előnyt jelentett a legtöbbször, így Moltzan, Liensberger, Worley és Bassino alkotta az elődöntő mezőnyét.

forrás: blick.ch

A férfiaknál ekkora különbségek nem alakultak ki a pályák közt. Meillard volt az első, aki ebben a körben a kék pályáról tudott továbbjutni, ráadásul egy szintén kiváló parallelest, Straßert sikerült maga mögött tartania. Zubčić fordított a piros pályán, de lássuk be, Radamus ellen azért a komolyabb sítudás is a horvát felé billentette a mérleg nyelvét. Schmid is meg tudta őrizni előnyét a kék pályán, igaz ehhez az is kellett, hogy de Aliprandini a gyorsabb pályán a második futamban oldalra billenjen a cél előtt. Gstrein az első futamban több mint fél másodperccel kapott ki Faivre-től, és ugyan az osztrák jó ütemben zárkózott vissza a második körben, de végül két század megmaradt a francia előnyéből.

Elődöntő

Liensberger az elődöntőben már a lassabb kék pályán előnyt síelt ki Moltzannel szemben, így a második síelés alkalmával könnyedén tudta megtartani az előnyét. A másik párharc Worley és Bassino közt jóval szorosabb volt. Bassino a visszavágón hamar felzárkózott, a letörés után viszont fej-fej mellett síeltek. Végül a célvonalon is egyszerre síeltek át, de mivel Bassino volt gyorsabb a második futamban, így ő jutott a döntőbe, biztosítva ezzel a hazaiak első érmét.

A két pálya közti különbség komoly igazságtalanságát Meillard és Zubčić párharca mutatta meg igazán. Az egész idáig legjobban síző svájci a piros pályán bőven fél másodperc feletti előnyt síelt ki a horváttal szemben. A visszavágón viszont maximum fél másodperccel indul később az első kör vesztese. Zubčić ezt a hátrányt vissza is fordította, végül két százados előnnyel nyerte a párharcot. De ha a teljes különbséget számítják a rajtban, akkor Meillard lett volna a befutó. Ez persze nem a sízők hibája, hanem a tűzésé – nonszensz ugyanis, hogy ilyen szabály mellett a két pálya közt több mint fél másodperces a különbség. A másik elődöntő egyértelműbb volt: Schmid a visszavágó elején hamar rontott, így Faivre könnyedén jutott döntőbe.

Női döntők

A nők bronzmeccsén Moltzan kezdett a piroson, és ki is síelte a maximális fél másodpercet Worleyvel szemben. A döntő első felvonásában Bassino nagyot rontott, így Liensberger is vitte tovább fél másodperces előnyét, de ezzel sem lehetett nyugodt.

A bronzmeccs visszavágóján nem a rossz pálya, hanem egy nagy hiba miatt került nagy hátrányba Moltzan, így Worley szerezte meg a bronzérmes. A francia ennek ellenére is szabadkozott ellenfele felé, hogy ő volt a jobb pályán, azért nyert… A döntőben Bassino hamar utolérte Liensbergert, de a letörés előtt hibázott, így végig egymás mellett síeltek az utolsó kapuk közt. Végül Bassino újabb döntetlent síelt, ami a jobb második futam miatt aranyat ért neki és az olaszoknak. Gondoltuk ezt egészen az éremosztásik. A FIS eddigre újraolvasta saját szabálykönyvét, amiből kiderült, hogy a helyosztók döntetlenjein már nem számít a második futam eredménye, ki lehet osztani ugyanazt a helyezést több versenyzőnek. Azaz Bassino mellett Liensberger szintén világbajnok lett! (Az persze más kérdés, hogy akkor a fél másodperces szabályra a helyosztókon mi szükség…)

Férfi döntők

A férfiak kisdöntőjében ugyanúgy alakult az első futam, ahogy a nőknél, azaz Meillard a piros pályán maximális előnyt szerzett Schmiddel szemben. A döntő viszont sokkal fordulatosabbnak bizonyult: Zubčić a piros pályán hibázott, így már a gyengébb pályán két tizedes előnye volt Faivre-nek. A férfiak visszavágóin Schmid a gyorsabb pályán zárkózni próbált Meillard-ra, de besokallt és elesett a letörésnél. Így Meillard könnyedén szerezte meg a bronzérmet. Faivre a jobb pályán előnyből vaghatott neki a pályának, és bár Zubčić nem adta könnyen magát, a francia nem remegett meg egy pillanatra sem, így az övé lett az aranyérem.

Marta Bassino és Katharina Liensberger is első egyéni világbajnoki érmeiket szerezték, eddig csak csapateredményeik voltak. Bassino jól kihasználta, hogy végig a piros pályán síelhette a visszavágókat, de Liensberger is csak a jóval esélytelenebb Tilly ellen és a döntőben síelt a kéken. Ez persze nem az ő érdemükből von le, hanem újabb ékes példa, ami a FIS-t minősíti… Egyébiránt mindketten hazájuk első női érmeit szerezték, sőt, Bassino a teljes hazai válogatott eddigi halvány teljesítményét adta át a múltnak, Linesberger pedig ausztria 100. világbajnoki címét szerezte! Mindkettőjükre vár még a fő számuk az óriás, illetve a szlalom. Tessa Worley hatodik világbajnoki érmét szerezte. Két egyéni és két csapatban elért világbajnoki cím és egy egyéni bronz mellé szerzett még egyet. Rá is vár még az óriás, ahol épp Bassino egyik legfőbb kihívója.

Mathieu Faivre eddig igen halvány szezonon van túl. Legjobbja egy nyolcadik hely volt óriásban. A mai parallelben viszont remekelt, a Pinturault bronz- és ezüstérme után megszerezte a francia férfi különítmény első aranyérmét. Faivre-nek egyébként St. Moritzból csapatvilágbajnoki aranya is van már. Filip Zubčić első érmét szerezte világversenyen. A horvát parádés szezont síelt, viszont eddig parallelben nem remekelt, így jó előjelekkel várhatja a pénteki óriást is. Loïc Meillard két nap alatt a második világbajnoki bronzérmét szerezte. Formaidőzítése láthatóan remekül sikerült, további két éremesélye van még a héten.

Holnap csapatversennyel folytatódik a program Cortina d’Ampezzón!

Borítókép forrása:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s