Shiffrin bombaformában: ő a kombináció (utolsó?) bajnoka

Mikaela Shiffrin karrierje hatodik világbajnoki címét szerezte, köszönhetően csütörtökön már megcsodált remek szuperóriás-műlesiklásának. A szlalomban is verte riválisait, méghozzá meglepően könnyedén, ami fényesen igazolja, az amerikai a vb-re hegyezte ki csúcsformáját. Petra Vlhová két év után újabb ezüstéremmel gazdagodott, míg az olimpiai bajnok Michelle Gisinnek meg kellett elégednie a bronzzal. A Szuper-G után még minimálisan vezető Federica Brignone három kapu után kiesett, akárcsak a kétszeres címvédő Wendy Holdener. Szőllős Noa az első futam után búcsúzott.

A nők alpesi összetettjét elvileg a vb nyitószámának szánták, de a hóvihar közbeszólt. Utólag már mondhatjuk, hogy jobban járt mindenki, hogy nem ez a feledésre ítéltetett versenyszám indította el a világversenyt. Mindösszesen 34 síző szerepelt a rajtlistán, az orosz (vagy oroszországi, a fene tudja, hogyan kell ezt írni) Pleskova visszalépésével tovább apadt a létszám. Annak viszont örülhettünk, hogy Szőllős Noa végül elstartolhatott. Az időpontváltozás tette ezt lehetővé számára, akárcsak a holnapi parallelt.

A hiányzók listája népes, egyebek mellett Tessa Worley, Lara Gut-Behrami, Corinne Suter is esélyes lehetett volna egy jobb eredményre, de mindegyikük a pihenés mellett döntött inkább. A délelőtti Szuper-G-t a svájci Roland Platzer állította össze.

Ragnhild Mowinckel (8.) teljesítette elsőként az igen gyors Szuper-G pályát, melynek jelentős részében a tojástartást is fel tudta venni a norvég. Komolyabb hiba nélkül ért célba. Nadia Delago személyében rögtön az első kieső is megvolt délelőtt, ártatlan szituációban vétette el a pályát. Marta Bassino (12.) fél másodperces hátrányból tudott visszazárkózni, de a cél előtti hupli megtréfálta, így a hátrány vissza is állt a pálya közepi állásra. Esetében nem vetített előre sok esélyt, hogy az erősebb számában rögtön hátrányba került.

Laura Gauche (16.) szintén a pálya alján veszített sokatmondó, jelezve, hogy ott Mowinckel remekül csúsztatta léceit. Ester Ledecká (4.) a szokott módon ismét rendkívül rizikós szuper-G futamot síelt. A kockázatvállalás pedig ki is fizetődött: mindössze a pálya végén vesztett valaemmnyit a norvéggal szemben. Priska Nufernek (19.) délelőtt kellett volna előny a jó eredményhez, de a célban az addig leérkezők közül senkit nem előzött meg.

Forrár: NeveItalia

Federica Brignone (1.) a pálya elején mutatott némi bizonytalanságot, de a záró szakaszon még Mowinckel addigi idejét is felül tudta múlni. Remek sebességgel és szinte tökéletes íveken síelte a pálya alsó részét, így végül előnyt jelzett az óra a célban.

Ariane Rädler (21.) számára is a délelőtt szerzett előny beosztásáról szól egy alpesi összetett verseny, így nem voltak túl jó kilátásai a közel másfél másodperces hátránnyal. Wendy Holdener (14.) erős kezdést követően végül közel egy másodperces hátránnyal ért célba. Egy várhatóan egyszerűbb délutáni szlalompálya mellett ez talán épp annak a hátára volt, hogy még utolérheti Brignonét a második futamban. Valerie Grenier (13.) gyorsszámoshoz képest viszonylag nagy hátrányt gyűjtött, ahogy Franziska Gritsch (20.) is, igaz, utóbbi szlalomban jóval erősebb.

Breezy Johnson számára még ez a gyorsabb szuper-G pálya is túlságosan kanyargósnak bizonyult, a cél előtti trükkös hupli pedig annyira kifogott rajta, hogy a kapun kívülre tudott csak ugrani. Ramona Siebenhofer (15.) sem tudott kellő előnyt kiépíteni a délutáni szlalomfutamra, éremesélyei már az első futamban elszálltak. Tifany Roux (28.) igen gyenge idővel, még az addigi utolsótól is jócskán lemaradva sorolt be a tabella végére.

Forrás: Bluewin

Michelle Gisin (5.) remekül síelt, idei, valamivel gyengébb szuper-G formája egy pillanatig nem látszott. Az utolsó szektorig előnye volt Brignonéval szemben, és csak ott nem tudott konkurálni az olasszal, de így is a délutáni verseny elsőszámú esélyesévé lépett elő. A kérdés csak az volt, Shiffrin, vagy Vlhová fel tudja-e venni vele a tempót. Jasmina Suter (9.) a pálya végén volt meglepően gyors, amivel be tudott férkőzni a legjobb 10 közé is.

Elena Curtoni (2.) eddigi legjobb menetét síelte a világbajnokságon: folyamatosan kis előnyben volt, és ő meg a záró szakaszon sem veszített el egy egész tizedet sem. A századok ennek ellenére nem vele voltak, egy századdal szorult Brignone mögé. Nevena Ignjatovicnak (27.) korábban voltak már jobb eredményei alpesi összetettben, de ezúttal csak a rendkívül gyengén síelő Roux-t tudta megelőzni az addig leérkezők közül. Maruša Ferk (9.) és Marie-Michelle Gagnon (11.) viszonylag erős szuper-G-t síeltek, igaz számukra inkább a délelőtti volt a verseny erősebbik száma, így a dobogó már ekkor szinte elérhetetlen távolságba került számukra.

Forrás: BR

Petra Vlhová (7.) a pálya elején egy kissé visszafogta még magát, utána viszont komoly erőre kapott. Ugyan kikapott Gisintől, de a 14 százados különbség köztük műlesiklásban elenyésző. Mikaela Shiffrin (3.) ismét parádésan síelte meg a szuper-G-t. A pálya végén övé volt a csúcssebesség, amivel Brignone utolsó szektoros idejét is tartani tudta, de a cél előtti utolsó ugratón kissé rossz szögben ugrott el, ami a futamgyőzelemébe kerülhetett. Viszont ezzel együtt is lépéselőnybe került Vlhovával és Gisinnel szemben.

Szőllős Noa bátran engedte a léceit, nem rettent meg a pályától. Viszont épp ez lett ma a veszte: a pálya közepén kövér kapuvételeket okozott a sebesség, és így egy kaput már nem tudod a helyes oldalról venni.

Forrás: Aostasera

A műlesikló pályát érdekes módon nem valamely favorit csapatához tartozó mester tűzte. A feladatot a kanadaiak edzője, Manuel Gamper vette a kezébe.

Az új lebonyolítási rend szerint a kombináció második futamát a gyorsasági futam sorrendjében tartják meg. Így az időjárás kevésbé okoz megdöbbentő fordulatokat, cserébe viszont meglehetősen hamar eldől minden lényeges kérdés.

Néhány perccel csúszott a kezdés, a ragyogó napsütésben kivárta az igazgatóság az optimális szélviszonyokat. Federica Brignone előnye karcsú volt a szlalomos specialistákkal szemben, így nyomnia kellett. Nem jutott sokáig, a harmadik stanglinál mélyre került, már nem tudta befordítani léceit az alaposan feljegesedett lejtőn. Magába roskadva csüccsent le a pálya mellé. Ezzel elszálltak az olasz éremremények a mai napra, merthogy Elena Curtoni (4.) műlesikló tudása meg sem közelíti a legjobbakét. Simán leért, de távol a kapuk tövétől. Helyezése a mezőny összetételét minősíti.

Forrás: WFXR

Mikaela Shiffrin (1.) eleve jó ritmusban kezdett, a letörés után pedig még inkább rákapcsolt. A vége csaknem 2 és fél másodperces előny, de egy gyorsasági síző még nem volt valós mérce. Ester Ledecká (8.) becsületből végigharcolta a futamot. A vertikális kapukat hódeszkából hozott mozdulattal vette be, onnantól fogva még inkább szétesett a mozgása. Négy másodpercet kapott.

Michelle Gisin (3.) az elején csaknem ledolgozta hátrányát az amerikaival szemben, a lankán viszont belehibázott, a pluszméterek végül megnégyszerezték hátrányát. A második helye így sem volt veszélyben. Kajsa Vickhoff Lie idegenül mozgott a kapuk sűrű rengetegében. Második nagyobb hibája után vége lett napjának, kisodródott a pályáról.

Forrás: Tribune de Genéve

Petra Vlhová (2.) 34 százados hátrányból kezdte futamát. A kezdése nem sikerült fényesre, belekeveredett a sorozókapukba. A meredek folytatását sokat kapott Shiffrintől, onnantól fogva csak Gisinre volt veszélyes. Minthogy a lejtő záró harmadára valamicskét összekapta magát, a svájcit 3 századdal beelőzte. Annyi látszik, hogy ha nyerni akar szombaton, élesíteni kell magát. Ragnhild Mowinckel (9.) kezdésként teljesen bedőlve öklözött le egy stanglit. A meredeken totál zaklatottan vergődött végig. Hátránya megközelítette az 5 s-et. Maruša Ferk (10.) minden tekintetben a norvég menetét idézte fel. Láttunk a múltban erős műlesiklást a szlovéntól, a jelek szerint nagyon keveset szlalomozott edzésen. Jasmina Suter a kiesés sorsára jutott, a lejtő legmeredekebb szakaszán került menthetetlen késésbe. Marie-Michéle Gagnon egykoron reményteljesen sokrétű sízőként kezdte. A műlesiklás mára teljesen lekerült repertoárjából. Hiába a „hazai” tűzés, a meredeken kaput tévesztett. Marta Bassino (6.) mélyen tudása alatt síelt. A többeket megtréfáló 3-4. kombináción ment el maradék önbizalma. Teljesen elveszett a mezőnyben. Valérie Grénier katapultált ugyanott, szerencsére nem verte be magát a reklámtáblákba.

Forrás: SME

Wendy Holdener számára kétszeres címvédőként 9 tizednyi hátrányból nem nagyon volt más választás, mint támadni. A harmadik kapunál lett oda minden reménye. A belső síje kitért, menthetetlen volt a helyzet. Ramona Siebenhofer (5.) a nap legjobb osztrák eredményét szolgáltatta. Kihozta szlalomtudásából a legtöbbet, hozott 6 tizedet Curtonin, megelőzött néhány nagyobb nevet, zömében a kiesőket, de csodára nem lehetett képes ő sem. Még a délután negyedik legjobb menetével sem.

A szünet utáni időszak a sportszeretetről szólt. Laura Gauche (7.) saját ritmusában végigvitte a pályát, ami egy szépen mutató helyezéssel járt együtt. Meta Hrovat reálisan a 4-5. helyek valamelyikére jó lett volna, már amennyiben három kapuval a vége előtt nem esik ki. Meg kellett fognia léceit, a szalagszakadással felérő csavarodást szerencsére megúszta. Isabella Wright (14.) a stanglik békés távolságából csordogált le a célba – 7 másodperc. Priska Nufer a meredek kezdetén sokallt be, Franziska Gritsch (11.) pedig igazolta, az, hogy valaki GS- specialista, még nem tud törvényszerűen jól szlalomozni. Ariana Rädler sorsa gyors kiesés volt, Estelle Alphand a lankára való átmenet huppant fenékre.

Miután megtekinthettük, miként vigasztalja a világbajnoknő az előző két vb győztesét, a sírdogáló Holdenert, szép csendben haladtunk a verseny vége felé. Maryna Gaşienica-Daniel (12.) hozta azt, ami benne van képességeiben és a helyzetben. Vagyis egy remek helyezést. Hurt kövér íveivel sem tudott végigvinni a nyomvonalat, az ausztrál Greta Small (15.) egyértelműen a célba érkezésre ment rá. Ugyanezt a biztonsági taktikát alkalmazta Elvedina Muzaferija (16.) , ezzel alighanem Bosznia-Hercegovina legjobb vb-helyezését szállította. Három kiesés zsinórban: Ignjatovic, Roux és Baruzzi Farriol is helyezetlenül zárt. Az utolsó futam Katharina Huber (13.), vagyis egy szlalomos nevéhez fűződött. Nyilván üdítő volt látni sízését, dinamikában más szint az övé, ezzel együtt a lankára kevés tempót vitt át. A nyolcadik legjobb menet, a 3 s fölötti hátrány azért nem olyan hízelgő.

Végül 16-an fejezték  be a versenyt, a dobogón az a három ember végzett, akinek erre reális esélye volt. Ez a szakág sajnos már nem ér vb-t…

Részletes statisztika

Forrás: Radio Pilatus

Mikaela Shiffrin immáron hatszoros világbajnok, s további érmei miatt beelőzte a ranglista eddigi 4. helyezettjét, Erika Hesst. Kombinációban legutóbb 1989-ben született amerikai győzelem, az emelett két bronzot is szerző Tamara McKinney után iratkozott fel a listára Shiffrin. Délutáni teljesítménye előrevetíti, hogy a szombati szlalomban őt kell majd megvernie, aki aranyat szeretne szerezni.

Petra Vlhová két éve is ezüstéremmel gazdagodott, s ahogy akkor, úgy ma is a szlalomon bukta el a dolgot. Komoly részcsatát vesztett a szlovák, de a háború csak a hétvégén veszi kezdetét. A liptószentmiklósi lány negyedik vb-érmét szerezte.

Michelle Gisin négy éve végzett második helyen a vb-n, azóta pedig megnyerte az olimpiát. Shiffrint reálisan ma nem lehetett megverni, az újabb ezüsttől pedig centik választották el. A hét további részében bizonyíthatja, speciális szakágakban is képes medáliát gyűjteni.

Holnap például a parallel következik.

A címlapkép forrása: France24

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s