Worley győzelemmel hangolt harmadik vb-címére?

Parádés versenyt hozott a hölgyek hétközi óriás-műlesiklása. A kronplatzi vb-főpróbának is beillő viadalt Tessa Worley nyerte, megelőzve az önkívületi formába került Lara Gut-Behramit, valamint a délután nagyot javító Marta Bassinót. Az első futam után még vezető Gisin visszaesett a 6. helyre, de még így is hozott pontokban Vlhován, aki nagyon homály futamokat síelt ezúttal.

Hiába nem értük még el februárt sem, az óriás-műlesiklók számára lassan a célegyenesbe érkezik a szezon. Nyolcból a hatodik szakági versenyt rendezték ma, a szakági esélyesek sora tehát mindinkább fogyatkozik, arról nem is szólva, hogy ez volt a világbajnokságot megelőző főpróba ideje is.

A helyszín Dél-Tirol, s a Dolomitok egyik ékköve, Plan de Corones, vagy, ahogy a helyi német anyanyelvűek, s nagyjából szinte mindenki nevezi: Kronplatz. Az utóbbi években vált stabil Világkupa- rendezővé a település. Komplex sítudást igényel az Erta elnevezésű lejtő. Nem elsősorban az irdatlan meredeksége miatt kihívás itt síelni. A tükörsimának épp nem nevezhető, folyton nyugtalan jégréteg, s egyáltalán a változó fény- és hóviszonyok sok gondot szoktak okozni. S akkor még nem beszéltünk a nyomvonal kérdéséről. A franciák trénere nem vitte túlzásba, de akadt néhány trükkös kombináció.

forrás: blick.ch

Tessa Worley (5,) tehát kiváltságos helyzetben volt, rászabták picit a pályát. Így sem ment kimondottan jól, a letörésbe rendesen belebicsaklott, komoly teret vesztett. Michelle Gisin (1.) szállította az első futam legjobb idejét, amit első ránézésre nem hittünk volna. Elmondása szerint a meredeken tegnaphoz képest megváltoztak a hóviszonyok, ami alaposan megnehezítette a dolgát. Hagyta futni léceit, de dinamikában – legalábbis szemre – volt még tér javulásra. Más kérdés, hogy a körülmények engedték-e egyáltalán…

Petra Vlhová (9.) komoly hibát nem vétett, a lüktetős sízés viszont elmaradt. A másfél másodperces időkülönbség azért alaposan beárazta Gisin menetét. Mikaela Shiffrin (2.), vagyis a verseny két évvel korábbi győztese már jobban meg tudta közelíteni a svájcit. Sokkalta jobban merte csúsztatni léceit, esetében pár szélesebb kapu okozta a mintegy 5 tizednyi hátrányt. Szlovák kolleginájával ellentétben ő legalább versenyben maradt a győzelemért. Lara Gut-Behrami (4.) sem panaszkodhatott e téren. Egész ügyesen kihasználta az alacsony rajtszám előnyeit, bátran vágódott a kanyarokba. Szoros küzdelemben szorult az amerikai mögé. Még szorosabb, a lehető legszűkebb különbség alakult ki közte és Federica Brignone (3.) közt. Az olasz meredeksízésébe kerültek porszemek, ami fura, hiszen a szakemberek épp ezért tartották a hazaiakat favoritnak.

forrás: blick.ch

Még nagyobb meglepetésre ezúttal Marta Bassino (7.) sem ment túl jól. A kockázatvállalás megvolt, a kellő koncentráció már kevésbé. Katharina Liensberger (20.) egyáltalán nem érzett rá a pályára, a közel 3 másodperces elmaradás önmagáért beszélt. A lejtő valódi nehézségéről Wendy Holdener bukása kapcsán bizonyosodhattunk meg. A svájci a meredekhez érve késésbe került, majd egy jobbos kanyar kijáratán lécei összeértek. Nem lehetett kellemes eztán mellkasára esni, az esetleges zúzódáson kívül egyéb baja nem esett.

Sofia Goggia (11.) sem az óvatosságáról híres. Küzdelmes menete végén leért, de az élmezőnnyel szemben kevés volt. Mina Fürst Holtmann (19.) csupán Liensbergert tudta megelőzni. A norvég formája nem valami bíztató a vb előtt. Meta Hrovat (6.) teljesítménye ellenben felfelé ívelőben van. Óvatosabb kezdését bánhatta csupán, de a dobogóért versenyben maradt. Alice Robinson (10.) már csak a második körben kapott rajtszámot, s ezt a visszaesést ma sem tette indokolatlanná. Nagyjából ugyanezt a 2 s-es hátrányt hozta Stephanie Brunner (12.), az első blokkot záró Sara Hector (8.) azért sokkal inkább megközelítette a legjobbakat.

forrás: blick.ch

A következő blokkban átütő eredményről nem tudunk beszámolni, sőt jellemzően a továbbjutásért is izgulnia kellett többeknek. Ricarda Haaser (38.) fohászai nem kerültek meghallgatásra. Harmincig kettő (vagy másfél?) francia emelendő ki. Corálie Frasse Sombat (16.), majd a svéd színekben síző Estelle Alphand (13.) messze rajtszáma felett teljesített.

Még magasabb rajtszámmal is volt sansz húszba kerülésre. Ez három sportolónak sikerült. Elsőként Alex Tilley (34-essel a 17.), majd Paula Moltzan (47-essel a 15.), végül a svájci Camille Rast (50-essel a 14.) szállította a bravúrt.

A svájci edző kezébe került a második futam tűzése, s a letörésnél ő sem könnyítette meg a lányok dolgát. Ennek megfelelően jelentős hibáktól mentes csúszásokra sokáig kellett várnunk. Mowinckel (18.) középszerű nyitómenete így egy darabig elég volt az üdvösséghez, Gritsch (24.), majd Corinne Suter (27.) sem tudott előtte maradni. Mindketten a meredek elején rontottak jókorát. Elisa Mörzinger (20.) közelebb járt a norvéghoz, előnyét továbbfokozta, de a záró szakaszon, lankán került késésbe, így még csak a vezetést sem sikerült átvennie. Siebenhofer (16.) már nem tette meg ezt a szívességet, igaz, ő is inkább hozott előnyéből gazdálkodott.

Az első veretes menet Maryna Gaşienica-Daniel (11.) nevéhez fűződött. A lengyel lány – önmagához mérten – visszafogott délelőtti síelése után hozta a szokásost. Vagyis a meredeken egészen fölényesen csúszott, gyakorlatilag leiskolázta a környezetében indulókat. S végül kiderül, a délután legjobb időeredményét ő szolgáltatta. Az olasz lányok nem csak az ő viszonylatában szerepeltek le. Roberta Midali (26.) kapcsán még megbocsátható volt a biztonságira vett menet, Elena Curtoni (22.) bizonytalan ívvételeiért biztosan nem kapott dicséretet. Ana Bucik (14.) sem jelentett veszélyt a lengyelre, még ha a letörésre rakott kanyart egész stílusosan oldotta meg. Nina O Brian (25.) mozgása a meredek második felére teljesen szétesett, keveseket tudott maga mögött tartani. Liensberger (17.) GS- formáján még dolgoznia kell edzőinek, mert kanyarvételei másodjára sem mutattak szépen. Másodjára némiképp előrelépett Holtmann (13.). Az első helyre nem volt esélye, de legalább komolyabb megingásokat nem produkált. Truppe (19.) sem javította az osztrákok kedélyállapotát. Méretes elfékezések, térvesztések sora. Bár nem láttuk, gyaníthatóan meredekének köszönhetően került ilyen előkelő helyre délelőtt Tilley (28.). Na, másodjára nagyon nem jött össze. Tán elidegeskedte, visszacsúszott a tökutolsó helyre. Frasse Sombet (23.) szintúgy délelőtti szerepléséből meríthet erőt. Szörnyen zaklatottan ment a meredek javán.

forrás: laola1.at

Gasienica-Daniel vezetett tehát féltávnál Holtmann és Bucik előtt. Ekkortájt sem indultak horribilis előnyről a sízők, Moltzan fél másodperccel sáfárkodhatott volna. De az amerikait nem ilyen fából faragták. Támadott, a letörés után közvetlenül hátsó felén landolt. Camille Rast (21.) megilletődötten síelt, nem vállalt eleget. Mindhárom meglepetésember betlizett tehát délután. A széria pedig nem szakadt meg, Alphand (29., pont nélkül) hegymászásra kényszerült, csak becsületből csúszott le a célig. Brunner a meredek elejéig tartotta a lépést a lengyellel, de a folytatásban sokat kellett korrigálnia, így még az aktuális pódiumról is lecsúszott. S ezzel is ő lett a legjobb osztrák…

Sofia Goggia (7.) parádés meredeksízést mutatott be, tartotta másodperc környéki előnyét. Bár a vezetést már nem engedte ki kezéből, a záró szektor bizonytalanságai miatt sokat eladott fórjából. Robinson (9.) hozott is valamicskét rajta, de erős szektoraiban nem tudta felülmúlni az olaszt. Petra Vlhová (12.) számára tehát simán elérhető cél volt az elsőség megszerzése. A meredek azonban nem sikerült kompaktra, egy durva elfékezés után pedig a dobogóról is lecsúszott.

Mértékadót nyújtott Goggia a letörésnél, Hector sem tudta leutánozni, visszalépett két helyet a tabellán. Marta Bassino (3.) délutánra összerakta mozgását. Úgy sem forgott veszélyben elsősége, hogy a végén alaposan megdobta őt egy hupli. A mentés – időveszteség tekintetében is – bravúrosra sikerült. Meta Hrovat (5.) kompakt pályát síelt, ám kanyartempóban elmaradt az olasz ranglistavezetőtől. A második helyet így is begyűjtötte. Tessa Worley (1.) jelentősen több energiát fektetett kanyarjaiba, mi sem bizonyítja ezt, hogy a nap végén megközelítette a lengyel etalonját. Élre állt simán, nem lazsálhattak a később indulók.

Lara Gut-Behrami (2.) amúgy sem ez a forma. Apróságokon múlt, hogy végül kikapott a franciától. Élete legjobbját közelíti idén óriásban, de egy klasszis menettel szemben nem kelhetett versenyre. Brignone (8.) végig ritmusgondokkal küzdött, belső sílécei nem akarták az igazit. A dobogótól is menthetetlenül elmaradt. Meglepetésre Mikaela Shiffrin (4.) sem járt nagyobb sikerrel. Fokozatosan lett egyre zaklatottabb sízése, a kemény pályaviszonyokhoz nem alkalmazkodott jól. Zsinórban másodjára ment csapnivalóan nyerő helyzetben. Michelle Gisin (6.) élete első óriás-műlesikló győzelméért síelt. Két szektoron át remekül alakultak a dolgok, tartotta Worleyt. Ehhez sok rizikót kellett vállalnia, ami a végén visszaütött. Az első kétkanyaros késéssel még talán élen tudott tartani, a következő kvázi keresztbeállással viszont már a dobogó is elszállt.

Részletes eredmények

Tessa Worley remek főpróbát tartott a világbajnokság előtt, megszerezte 14. győzelmét a Világkupában. Az elsőt idén, sőt 2018 októbere óta nem nyert versenyt. Lara Gut-Behrami még régebb óta nem állt dobogón, egész pontosan lassan 4 éve utoljára. Lara bombaformába lendült, ha kijön számára a lépés, hatalmasat alakíthat Cortinán. Hiába lett ma csak harmadik, az óriás-műlesiklás favoritja kétségkívül Marta Bassino lesz, ez a 11. dobogója a szakágban.

A szakági pontversenyben még mindig nagyon vezet az olasz, kisebb fajta lavinával érne fel, ha innen bukná. Összetettben ugyanakkor mind érdekesebb a helyzet. Vlhová ingadozóbb teljesítményével Gisin mellett még egy svájcit magára rángatott. Egyáltalán nem kizárt, hogy Lara harcba szállhat idén az összetettért.

Hétvégén gyorsasági hétvége lesz Garmischban…

borítókép forrása: ledauphine.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s