Marco Schwarz első szlalomgyőzelmét aratta Adelbodenben

Marco Schwarz személyében a negyedik győztest avatták négy verseny alatt műlesiklásban. Az osztrák karrierje során először nyert a szakágban, amivel a tabellán is átvette a vezetést, miután az eddigi éllovas Manuel Feller az első futamban kiesett. A dobogóra a szerdai győztes Linus Straßer és a brit Dave Ryding állhattak fel. Az első futamban még vezető Clement Noël Zágráb után ezúttal is a a cél előtti meredeken izgulta el a versenyt.

A szokásoknak megfelelően műlesiklással zárult az adelbodeni hétvége. Ami a tegnapi versenyt illeti, Tommy Ford a hírek szerint a körülményekhez képest jól van. Nyak és fejsérülése nem súlyos, térdét viszont még vizsgálják, nem kizárt, hogy műtét vár ár.

A mai versenytől előzetesen komoly izgalmakra számíthattunk, ez utólag be is igazolódott. Marcel Hirscher visszavonulása óta rendkívül kiélezetté vált a szakág. Kristoffersen sem mutatja azt a dominanciát, mint korábban, és a tavaly vele együtt a mezőnyt rendre megverő Yuel és Noёl sincs épp élete formájában. Az eddigi három versenyt ráadásul három különböző síző, Kristoffersen, Zehäusern és Straßer nyerte, és négy további síző állhatott dobogóra.

Ami a pályát illeti, talán nem a Chunisbärgli leghíresebb, ha műlesiklásról van szó. Wengen, Kitzbühel, vagy Schladming mindenképp előtte jár hírnévben, de a lapos első fél után a letörést ebben a szakágban is rendre meg lehet bolondítani egy-egy nehéz tűzéssel, ráadásul a meredeken sem egyszerű megtalálni a kellő élt. Nem tűzött egyszerű pályát a németek edzője sem. Rendkívül sok sízőnek gyűlt meg a baja a célba éréssel: 16-an estek áldozatul a pályának. A körülményekre viszont nem lehetett panasz, tökéletesen előkészített, kemény pálya, -5°C körüli hőmérséklet és szikrázó napsütés várt a műlesiklókra.

Ramon Zenhäusern (10.) korrekt első menetet síelt, a pálya elején ment jól, de ahogy az várható volt, a meredeken nem volt épp világverő. A laposon igazolta is a svájci fölényét, hogy Alexis Pinturault (16.) közel egy másodperc hátrányt szedett össze, a merdeken ennek viszont ennek felét lefaragta. Henrik Kristoffersen (11.) hasonló utat járt be, de ő majdnem átvette a vezetést is úgy, hogy a letörés előtt még 9 tized volt a hátránya.

forrás: nachrichten.at

Sebastian Foss-Solevåg (6.) a laposon jól ment, és bár a meredeken kevésbé volt átütő, így is átvette a vezetést. Marco Schwarz (4.) folyamatosan hasonlóan síelt, mint a norvég, de a meredeket jobban teljesítette, így Foss-Solevåg csak rövid ideig élvezhette a vezetőnek járó helyet. Daniel Yule (14.) erősen kezdett ugyan, de a meredekre elfogyott a lendület.

Clement Noël (1.) egészen más szintet képviselt, mint az eddigi legjobbak. Folyamatosan növelte az előnyét, szinte belekötni sem lehetett síelésébe. Komoly előnnyel, közel fél másodperccel szerezte meg a vezetést, és el sem engedte azt már az első futamban. Dave Ryding (8.) idei legjobb menetét teljesítette, a laposon még jobban is kezdett, mint Noël.

forrás: blick.ch

Manuel Feller szakági éllovasként kezdte a futamot. Ezúttal kevésbé volt összeszedett, mint idén eddig, végül rosszul vett egy vertikális kaput és idén először kiesett. Aleksander Khoroshilov (7.) is korrekten kezdett, a meredeken pedig, mint mindig, most is magabiztos volt.Victor Muffat-Jeandet (2.) remek részidőkkel síelt, szinte hiba nélkül ment végig, így kisebb meglepetésre kettős francia vezetést láthattunk.Alex Vinatzer végigsíelt ugyan, de már az élő közvetítés alatt látszott, hogy a pálya közepén rátaposott egy vertikális kapura.

Loïc Meillard (3.) a laposon rendkívül gyors volt, mindössze a letörést sajnalhatta egy kicsit. A svájci így is szárnyra kapott tegnap, pillanatnyi dobogót ért menete. Michael Matt (13.) a meredekkel megküzdött, ott több helyet is visszaesett. A legutóbbi verseny győztese, Linus Straßer (12.) zárta a legjobbak sorát. A meredekre ő sem tudta átmenteni a lendületet, több kisebb késése is akadt. A reklámszünet előtt így az Noël, Muffat-Jeandet, Meillard volt az állás, és ez már ezt követően sem változott.

forrás: blick.ch

A szünetet követően gyors egymásutánban kapura lépett Filip Zubčić és Adrian Pertl is, ráadásul később hasonlóan járt Haugan, Read és Nordbotten is, esélyt adva ezzel több, magas rajtszámmal induló sízőnek is. A top 10, azonban még változott a folytatásban: Kristoffer Jakobsen (5.) a meredekkel ugyan megküzdött, de sebességet ott sem vesztett sokat, ezt leszámítva pedig remekelt a pályán. Örülhettek a svájciak is, mivel Tanguy Nef (9.) révén újabb sízőjük került a legjobbak közé.

Rajtuk kívül Manfred Mölggöt érdemes kiemelni (14.), aki rég síelt ilyen remek futamot, még akkor is, ha a pálya második felén ő is messze volt a tökéletestől. A második tizenötös blokkból egyébként mindenki továbbjutott, leszámítva Stefano Grosst (31.). Igaz, a legjobbak közé már Hirschbühl (18.), Pertl (19.), Hadalin (22.), Maurberger (25.) és Razzoli (28.) sem fértek be.

A kiesők révén esély nyílt a magas rajtszámmal rendelkezők előtt is. A legjobban Marc Rochat (17.) élt ezzel, míg a legkésőbb, 59.-ként síelve Noel von Grünigennek (26.) fért be a legjobb 30-ba. Továbbjutott még Luke Winters (47-essel 20.), Luca Aerni (22.), Marc Digruber (24.), Riccardo Tonetti (28.), Tomasso Sala (29.) és Johannes Strolz (30.) is.

A második futam pályáját svéd edző tűzte, a meredek ezúttal sem ígért egyszerű feladatot a sízőknek, de már a pálya első felé is akadt egy két trükkösebb kombináció. Elsőként Johannes Strolz (22.) síelhetett, és ugyan nem hiba nélkül, de teljesítette a pályát. Rögtön utána két olasz jött és hibázott ugyanannál a kombinációnál: Tomasso Sala (24., nem pontszerző) visszamászott a kihagyott kapuhoz, Giuliano Razzoli nem. A harmadik olasz a sorban, Riccardo Tonetti (25., nem pontszerző) később, a meredeken lovagolt meg egy kaput, de becsületből ő is visszamászott, hogy folytathassa, bár pontot ez nem ért. Noël von Grünigen már a negyedik volt, aki hibázott. A svájci egy vertikális kaput vett a lábai közé.

Végül a negyedik olasznak sikerült először a rendes célba érés: Simon Maurberger (18.) bevállalós menettel folyamatosan növelte előnyét. Marc Digruber révén ismét nem a célba érők tábora gyarapodott, egy késéssorozat végén nem fért be egy vertikális kapuba. Štefan Hadalin (15.) a pálya közepéig növelte az előnyét, és ennek egy részét a nem túl acélos meredek ellenére is meg tudta őrizni. Luca Aerni (20.) agresszíven síelt, de a vezetést nem tudta átvenni.

forrás: nachrichten.at

Jean-Baptiste Grange (19.) a letörést követően hibázott, ami miatt nem tudott az első helyért tovább küzdeni. Luke Winters (23.) nagyot rontott, de őt épp egy vertikális kapu mentette meg, annak vonalában csúszott lefelé, így be tudta magát fűzni a hiba után. Adrian Pertl (11.) ugyanott hibázott, ahol az imént Winters, de hamarabb tudott menteni, előnye is volt, ráadásul így jobban rá is kapcsolt. Fél másodperces előnye a célban kimindottan sok volt a sűrű mezőnyben.

Christian Hirschbühl (12.) is kétszer teret vesztett a meredeken, ennek ellenére nem kapott sokat Pertltől, ami jelezte, utóbbi záró szakasza messze nem verhetetlen. Marc Rochat (21.) az osztrákokra nem volt veszélyes, ahogy Alexis Pinturault (17.) sem. Utóbbi ugyan értékes pontokat gyűjtött ismét, de tavalyi műlesikló formájától továbbra is elmarad. Ezzel leért a mezőny fele (vagy a pályán, vagy mellette…) és továbbra is Pertl vezetett Hirschbühl előtt.

forrás: blick.ch

Daniel Yule (7.) a pálya elején gyorsan síelt, és darabos, szemre nem épp szép meredeke ellenére is az addigi legjobb második futammal vette át a vezetést. Manfred Mölgg (14.) precíz sízése erős kontrasztot jelentett, de a kisebb sebességet ez nem tudta kompenzálni. Michael Matt (4.) a laposon ismét jól síelt, ott még növelte előnyét, a meredeken pedig meg tudott belőle tartani valamennyit. Linus Straßer (2.) egy hiba ellenére is gyorsabb volt a felső szakaszon, mint Matt, de meredeken hibázott, így végül csak századokkal tudta átvenni a vezetést.

Henrik Kristoffersen továbbra sem tud kimászni a gödörből, túlzott akarásának kapura lépés lett ma a vége. Ramon Zenhäusern (13.) ezúttal sem volt átütő, a meredekre még minimális előnnyel fordult, de ott megint szétesett a sízése. Tanguy Nef (6.) hasonlóan kezdett, mint honfitársa az előbb, de a meredeken is jobban síelt, viszont a 9 százados hátrány csak a pillanatnyi dobogó aljára volt elegendő. Az utolsó nyolcas blokk előtt így Straßer vezetett Matt és Nef előtt.

Dave Ryding (3.) remekül síelt a meredek előtt, de a rontott letörés miatt egy századdal ő is lemaradt a vezetésről, összességében azonban hosszú idő után teljesített két igen erős futamot egymás után a brit. Aleksander Khoroshilov (10.) már a meredek előtt is hátrányban volt, délután nem tudott újabb erős sízéssel előrukkolni. Sebastian Foss-Solevåg (9.) a letörésig hasonló utat járt be, mint az orosz, és bár a cél előtt némileg meg tudott újulni, de fordítani n tudott.

Kristoffer Jakobsen (16.) előtt nagy lehetőség volt saját edzője pályáján jó helyzetből második futamot síelni. A svéd azonban elizgulta a végét, épp csak nem esett ki. Marco Schwarz (1.) remek kezdés után a meredek közepéig minimális előnyt meg tudott őrizni, így pedig végül az osztrák lett az, aki letaszította az élről Straßert. Bár nem volt rossz menet, az alján verhető volt még Schwarz. Az is igaz viszont, hogy két nem épp kiegyensúlyozott szlalomos is hátra volt még.

Közülük rögtön elsőként érkezett Loïc Meillard (5.). A svájci nagyon gyors középső szakaszt síelt, de a meredeket ezúttal elrontotta, ott ment el a dobogó. Victor Muffat-Jeandet (26., nem pontszerző) esetében is kérdés volt, mennyire bírja el az eélyesség terhét, ami szlalomban még nem sokszor nyomta a vállát. A francia nekirontott a pályának, de hamar kaput tévesztett. Végül becsületből síelt csak le. Már csak Clement Noël (8.) volt hátra. A francia a laposon még jól síelt, de csakúgy, mint Zágrábban, a cél előtti meredeken izgult el a győzelmet. Ezúttal a 8. helyre csúszott vissza.

Marco Schwarz továbbra is remek műlesikló formában van. Idén egyedüliként a négy versenyből hármon is dobogón végzett. A szakágban eddig hét dobogó és nem egy elizgult elsőfutamos vezetést követően szerezte meg első győzelmét. Emellett paralellben és kombinációban is 1-1 sikerrel rendelkezik. Stabil dobogós helyeivel pedig a szakági tabellán is átvette a vezetést.

A pontversenyben épp Linus Straßer követi. A német idénre érett be igazán, mint műlesikló. Adelbodenben bizonyította, hogy szerdai győzelme nem kicsúszott eredmény, ráadásul kiszorította a világranglistán Pinturaul-t a hétből, így Wengenben már a német kap majd rajtszámot az első hétből. Dave Ryding karrierje során harmadszor állt dobogón. Először négy éve Kitzbühelben, majd két éve Oslóban. Idén még hiányzott tőle a két jó futam. Ezúttal összejött neki, és ez rögtön dobogót is ért. Összetettben Pinturault mindössze 14 ponttal növelte előnyét Kildével szemben.

A jövő héten várhatóan Wengen és a 91. Nemzetközi Lauberhornrennen következik majd két lesiklással és egy műlesiklással. Tegnap este még arról szóltak a hírek, hogy a környéken hirtelen megszaladt a fertőzésszám Wengenben, a koronavírus új, angol variánsa miatt, és kérdésessé vált a verseny megrendezése is. Különösen, mivel a vendéglátásban találtak sok fertőzöttet, ahová valószínűleg a karácsonykor megszálló angol turisták hurcolták be a vírust. A legfrissebb osztrák híradások viszont arról szólnak, hogy Bern Kanton önkormányzata után a FIS is zöld utat adott a versenynek. Várhatóan a sízőket Interlakenben, vagy Grindelwaldban szállásolják majd el, messzebb Wengentől. Mindkét településről elérhető a sípálya a híres wengeni sívonattal, amivel elkülönítve viszik majd várhatóan a sízőket a szállásuktól a rajtrajthoz.

Folytatás pénteken, az első wengeni lesiklással.

Borítókép forrása: nachrichten.at

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s