Kamil Stoch az élen a bischofshofeni kvalin

A Négysáncverseny záró állomásához érkezett, ahol a szokásos módon első nap kvalifikációt rendeztek a mezőny számára, melyen Kamil Stoch végzett az élen egy 138 méteres ugrással. A második Robert Johansson lett, a harmadik helyen pedig a leghosszabb ugrást prezentáló Halvor Egner Granerud végzett.

A kvalifikáció alatt stabil, gyenge hátszél volt, így szerencsére nem kellett várakoznunk és abszolút fair körülmények között ugorhattak a versenyzők. A sánc adottságaihoz mérten hozták is a legjobbak a 140 méter közeli ugrásokat.

A selejtezőt Kamil Stoch zárta az élen, tette mindezt egy 138 méteres ugrással. A második Robert Johansson lett, aki 137 méterig szállt. Halvor Egner Granerud a harmadik helyen kvalifikálta magát a holnapi versenyre. 140,5 méterig repült, és közte és az előtte végzők között mindössze a stíluspontok döntöttek. Stoch még egy 20-ast is bezsebelt a pontozóbíróktól, igaz ez végül kiesett, de összességében véve így 57,5 pontot kapott, szemben Graneruddal, aki csak 54-et.

Ahogy azt már megszokhattuk, a hazai versenyzők kiemelkedően szerepeltek Bischofshofenben, sokáig négy osztrák állt az élen, közülük Stefan Kraft (136m) volt a legjobb, negyedik helyével. Őt követte Daniel Huber 137,5 méterrel, köztük mindössze 0,6 pont döntött. Az osztrák bolyt Dawid Kubacki szakította szét, a lengyel 134,5 méterig repült. A hetedik helyen egy újabb osztrák versenyzőt találunk, méghozzá Michael Hayböcköt (138m), aki nem mellesleg az utolsó osztrák győztes ezen a sáncon.

Markus Eisenbichler (134,5m) lett a nyolcadik, ezzel ő lett a legjobb német a selejtezőben, ugyanis Karl Geiger csak a 25. helyen végzett, mivel 123,5 méternél tette le a léceket. A kilencedik Yukiya Sato lett, ő 130,5 méterével fért be az első tízbe. A top tízet egy újabb osztrák, Philipp Aschenwald (130,5m) zárta.

Az osztrákok 5 versenyzővel képviseltették magukat a legjobb 11-ben, érdemes még ugyanis megemlíteni a 11. helyezettet is, aki Gregor Schlierenzauer lett. A korábbi győztes 131 méteres repülése alighanem eddigi szezonja egyik legjobb ugrása volt. A versenyen azonban kemény csata lehet közte és KO párja, Peter Prevc (120,5m 40.) között – noha a szlovénnek ez a kvalifikáció nem sikerült túl jól.

A szlovéneknek ámblokk nem sikeredett jóra ez a mai nap, különösen Anze Lanisek betlije fájhatott, aki 108 méterével nem tudott bejutni az 50 közé.

Két fontos kizárásunk is volt a mai napon, ráadásul két olyan versenyzőé, akik az utóbbi időben egészen jó formát mutattak. Cene Prevc és Mackenzie Boyd-Clowes mindketten a nem megfelelő síugró ruha miatt jutottak erre a sorsra.

A holnapi verseny 16:45-kor kezdődik majd.

Részletes eredmények

A bischofshofeni verseny KO párosításai

RajtszámNév NévRajtszám
26Andrzej STEKALA (POL)Karl GEIGER (GER)25
27Giovanni BRESADOLA (ITA)Johann André FORFANG (NOR)24
28Piotr ZYLA (POL)Thomas LACKNER (AUT)23
29Maximilian STEINER (AUT)Antti AALTO (FIN)22
30Constantin SCHMID (GER)Ziga JELAR (SLO)21
31Vladimir ZOGRAFSKI (BUL)Daniel André TANDE (NOR)20
32Daniel TSCHOFENIG (AUT)Severin FREUND (GER)19
33Domen PREVC (SLO)Aleksander ZNISZCZOL (POL)18
34Martin HAMANN (GER)Pius PASCHKE (GER)17
35Clemens LEITNER (AUT)Mikhail NAZAROV (RUS)16
36Manuel FETTNER (AUT)Marius LINDVIK (NOR)15
37Tilen BARTOL (SLO)Keiichi SATO (JPN)14
38Markus SCHIFFNER (AUT)Gregor DESCHWANDEN (SUI)13
39Stefan RAINER (AUT)Ryoyu KOBAYASHI (JPN)12
40Peter PREVC (SLO)Gregor SCHLIERENZAUER (AUT)11
41Artti AIGRO (EST)Philipp ASCHENWALD (AUT)10
42Klemens MURANKA (POL)Yukiya SATO (JPN)9
43Evgeniy KLIMOV (RUS)Markus EISENBICHLER (GER)8
44Niko KYTOSAHO (FIN)Michael HAYBÖCK (AUT)7
45Maciej KOT (POL)Dawid KUBACKI (POL)6
46Decker DEAN (USA)Daniel HUBER (AUT)5
47Naoki NAKAMURA (JPN)Stefan KRAFT (AUT)4
48Simon AMMANN (SUI)Halvor Egner GRANERUD (NOR)3
49Junshiro KOBAYASHI (JPN)Robert JOHANSSON (NOR)2
50Matthew SOUKUP (CAN)Kamil STOCH (POL)1

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s