Kristoffersen tocsogós havon szerezte meg idei első győzelmét

Az enyhe idő megmaradt, így gyakorlatilag megismétlődött a hétfői szlalom forgatókönyve. A sóval stabilizált, kásásodó hóréteg nem kedvezett a később érkező sízőknek. Ez a második futamban azt jelentette, hogy Henrik Kristoffersen a 12. helyről győzni tudott, az első menet legjobbjai közül pedig többek elszálltak. Sebastien Foss-Solevåg speciel nem, az élről induló másik norvég befért a második helyre, megelőzve a másodjára is remeklő Alex Vinatzert. Elképesztően szoros versenyt hozott a nap, hiszen az olasztól egy-egy századdal kapott ki a norvégtól, illetve előzte meg Fellert, a hatodik helyen pedig hármas holtverseny alakult ki. Minthogy Pinturault is köztük volt, a francia tisztes pontmennyiséggel gyarapította előnyét összetettben.

Amilyen sokat kellett várnunk a szezon első férfi szlalomjára, úgy most karácsony előtt el lettünk kényeztetve. Alta Badia után onnan egy ugrással arrébb, Madonna di Campiglión találkoztak a világ legügyesebb műlesiklói. A Canalone Miramonti különleges kihívás, hiszen a naptár legmeredekebb arénájával bír a lejtő. Az esti futamok dacára hasonlóan enyhe idő uralkodott a helyszínen, a pálya lágy hóréteggel bírt, így a léchasználat kiemelt jelentőséggel bírt.

A tűzési feladatokat az orosz edző látta el. A nyomvonal gondosan kerülte a paneleket, a letöréseknél komoly kihívások elé állította a sízőket. Így is kell, itt dől el, ki miként tud alkalmazkodni egy-egy pályabejárás után a helyzethez.

Forrás: World Today News

Elsőként Daniel Yule (5.) síelhetett le a lejtőn, a svájci, aki előző nap hangosan zsörtölődött a gyorsan roncsolódó pálya miatt. A második letörésnél megbicsaklott addig harmonikus mozgása, egyébiránt mértékadó alapidőt állított fel. Sebastian Foss-Solevåg (1.) agilisan kezdett, s a ritmusból alig-alig esett ki lejtmenet. Yule hibájától függetlenül is ütőképesnek tűnt a közel 8 tizednyi előny a norvég részéről. Optimálisan mérte fel a nyomvonalban rejlő lehetőséget, ez döntött mellette. Alexis Pinturault (5.) konszolidált mozgásán érződött, hogy nem élete szlalomjára készült. Egy biztos TOP-10-helyezés sokat ér összetettben. Yulével holtversenyben várta a folytatást. Henrik Kristoffersent (12.) így is maga mögött tartotta. Jól jellemzi azt, hogy mekkora hullámvölgyben is vesztegel jelenleg a szakági címvédő, hogy célba érve teljes meghökkenéssel fogadta a több mint 1 másodperces elmaradását. A kelleténél talán jobban megfogta léceit a meredeken, de nagy hibát valóban nem követett el. Clement Noël (7.) részéről a kezdés tűnt kissé tompának. A meredeken jól teljesített, de pár századdal így is elmaradt Yulétól.

Forrás: Head Topics

Ramon Zenhäusern (2.) kellő magabiztosságot szerzett tegnapi győzelmével. Remekül kezdett, s a pokolian meredek részen sem esett kétségbe, még ha ott akadt is néhány kövér ívvétele. A végtempóval kapott 4 tizedet a norvégtól, de bőven versenyben maradt. Marco Schwarz (10.) mozgása a meredeken esett szét. Túl sokat vállalt. Az, hogy így is megverte Kristoffersent, az már legyen a norvég baja. Alekszandr Horosilov (18.) senkit nem tudott megelőzni, más kérdés, hogy eget verő hátrányról esetében sem beszélhettünk. A letöréseknél ma sem volt stabilabb az orosz, mint hétfőn. Dave Ryding (13.) sízéséből hiányzott a lendület, ugyanez a probléma nem annyira merült fel Victor Muffat-Jeandet (8.) kapcsán. Cserébe egy árnyalattal közelebb is zárt a dobogósokhoz. Linus Straßer (8.) századra azonos időt síelt. Pattogós csúszást láthattunk tőle, de többször távolra került a stangliktól.

Alex Vinatzer (3.) tegnaphoz hasonlóan alaposan megnyomta első futamát. A második letörésre remek íven érkezett, ott volt fejben is. A bújócskázós részen azonban elmaradt a norvégtól, összességében fél másodpercet kapott tőle. Manuel Feller (4.) még faragott is az éllovason az ominózus második szektorban, s a kockázatvállalás ma is kamatozódni látszott. Pár századdal került le a dobogós helyről. Rossz szót nem lehetett mondani az osztrákokra, mert Michael Matt (11.) is helytállt. Akadt néhány térvesztése, de a középmezőny derekához így is belekapaszkodott. Loïc Meillardnál (17.) mintha valami megszakadt volna az olasz hosszú hétvégén. Hiányzott belőle a kellő energia, Horosilovot is csak kevéssel tudta beelőzni.

Forrás: Stol.it

Jó összetett helyezése miatt Filip Zubčić (19.) ezúttal alacsonyabb rajtszámmal próbált szerencsét. Sok volt a túlfordulás, ment is az utolsó helyre, ami végső soron egész jó pozíciót hozott a számára. Kristoffer Jakobsen (26.) lagymatag ritmussal tudta le menetét, új sereghajtóként csak egy tegnapihoz hasonló kifogástalan menettel kozmetikázhatta napját. Manfred Mölgg (15.) több energiát fektetett sízésébe, de sok volt a térvesztés. A sűrű középmezőnyből persze még bármi történhet délután, pardon, éjszaka. Újabb veterán, ezúttal a kétszeres világbajnok Jean-Baptiste Grange (25.) került sorra. A meredekhez érve ő is besokallt, onnantól nehéz volt ritmust találni. Christian Hirschbühlt (21.) ezúttal sem kerülte el a hiba. A célban maga sem értette, miért nem tud végre gond nélkül leérni. Tanguy Nef (21.) parádésan nyitotta a meredeket, aztán közvetlenül a lanka előtt tempót vesztett. Stefan Hadalin (16.) beszedett szűk másfél szekundumot, az átütő erő ma is hiánycikk volt nála.

A mindinkább lazuló állagú pályán az első harmincas előnyben volt, így tényleg csak az nem jutott tovább a második futamba, aki vagy reménytelenül lassan poroszkált le, vagy pedig döntő hibát vétett. Timon Haugan (24.) után az ifjú dél-tiroli Simon Maurberger (29.) is továbbevickélt, hasonlóan a maradék két osztrákhoz. Fabio Gstrein (23.) és Adrian Pertl (20.) mellett még Stefano Gross (13.) kvalifikált, mégpedig egy rajtszámához mérten kiemelkedő idővel.

Harmincon túlról keveseknek adatott meg a pontokért való további küzdelem. Žan Kranjec (32-essel a 30.) utolsóként jutott tovább, ami annyira nem volt meglepő, elvégre reklám után, tehát renovált pályán síelhetett. Leif Kristian Nestvold-Haugen (40-essel a 28.) és Sebastian Holzmann (43-assal a 27.) tette teljessé a második futam mezőnyét. Kiesett többek között Braathen (32.), Nordbotten (DNF), Digruber (38.), Popov (31.), Lizeroux (44.) és Aerni (36.).

1. Sebastian Foss-SolevågNorvégia47.34
2. Ramon ZenhäusernSvájc47.74+ 0.40
3. Alex VinatzerOlaszország47.84+ 0.50
4. Manuel FellerAusztria47.86+ 0.52
5. Alexis PinturaultFranciaország48.12+ 0.78
5. Daniel YuleSvájc48.12+ 0.78
7. Clement NoëlFranciaország48.17+ 0.83
8. Linus Straßer
Victor Muffat-Jeandet
Németország
Franciaország
48.22+ 0.88
Forrás: Le Dauphiné Libéré

A második nyomvonalat a franciák olasz edzője állította össze. Valamivel ritmusosabbra sikerült a pálya, ami a sízőket magasabb alaptempóra ösztökélte. Ebben persze benne volt a kiesés veszélye, Kranjec egy túl direkt vett stangli után búcsúzott. Maurberger (23.) tisztes pályát síelt, különösen a meredek kijáratával lehetett elégedett. Nestvold-Haugen (27.) kevesebb tempót vitt tovább ezen szakaszra, Holzmann kapcsán ütőképes felső rész ugyanezt könyvelhettük el. Kristoffer Jakobsen (10.)  megismételte tegnapi attrakcióját. Sok energiát mozgósítva, ugyanakkor tűpontosan síelt. A kérdés csak az volt, környezetében utoléri-e valaki. Jean-Baptiste Grange (6.) összehozta, a nyitószektorban egyértelműen a svéd fölé magasodott. Haugan (24.) kedvelt hobbija a hiphop. Kell a nagy tér a tánc eme műfajához, sajnálatos módon a sízésben nem díjazzák azt, aki megnöveli a versenytávot…

Gstrein (12.) szűkebb íveket fogott a meredeken, mégis a letörésre helyezett vertikális kombináción megakadt ritmusa. Hirschbühl (18.) a meredeket stabilan kezdte, majd mind távolabb került a kapuktól. Nef (18.) pont ugyanígy járt, stílszerűen időeredményükben sem mértek különbséget. Az utolsóelőtti kaput kicentizte a svájci. Pertl (17.) hamar eladta előnyét, ám a meredek elején ismét zöldült szektora. A sorozókból ő sem tudott jól kijönni, támasztékát vesztve csak nagy mentés árán bírt továbbmenni. Zubčić (20.) egy nagyobb kizökkenéssel bukott sokat, Horosilov (13.) pedig ezúttal sem talált rá a meredek titkára. Rávilágított ugyanakkor arra, hogy végtempóban fogható a francia. Meillard (11.) kompakt pályát síelt, épp az extra hiányzott belőle. A századok nem voltak vele, a svéd is előtte maradt. Hadalin (26.) dekoncentrált sízése nem sok vizet zavart, a nap legnagyobb visszaesésére jó eséllyel pályázott.

Forrás: Vorarlberger Nachrichten

15 síző után tehát Grange állt a tabella élén, mögötte Jakobsen és Meillard foglalta el a dobogós helyeket. Hiába a sózás, a stanglik tövében alakulgattak a kádak. Közvetlenül a reklámszünet után Mölgg (15.) kiváltságos helyzetben volt. Nem élt igazán vele, súlypontáthelyezéssel akadtak gondjai. Hiába a sajátos elrugaszkodás a startból, Ryding (21.) ma sem tudott csodát tenni. A meredeken jókora késedelembe került, eltűnt a süllyesztőben. Gross magabiztosan kezdte a meredeket, de sokra nem ment vele. Az első ritmustévesztése kapura lépéssel végződött. Negyedik futama már méltó volt Henrik Kristoffersenhez (1.). Zseniálisnak épp nem mondanánk, de ezúttal jó lendülettel, nagyobb hibáktól mentesen végigtolta a pályát. Néhány századdal maradt el csupán a svéd etalonjától. Arra gondolni sem mert volna senki, hogy a vége győzelem lesz. Matt (16.) nem idézte fel bátyja, de még saját maga legjobb meredeksízését sem. Bágyatag produktuma után Schwarz (9.) egy árnyalattal jobban teljesített. Agilitással valamelyest kompenzálta hibáit, ami egy akkori harmadik helyet ért számára. Kristoffersen és Grange mögött.

Következtek az első futam legjobbjai, a holtverseny miatt kilencen. Muffat-Jeandet a lankás átkötő részen lépett kapura, Linus Straßer (6.) ezúttal nem osztozott sorsában. Küzdelmes csúszás végén befért a második helyre – természetesen holtversenyben Grange-zsal. Clement Noël (5.) a győzelemért síelt. Agilitásban hozta rövidke pályafutásának zenitjét, a precizitás azonban még akar összeállni. Két jókora megbillenésre is sor került, már az bravúr, hogy leért. Az pláne, hogy csak Henriktől kapott ki. Yule (22.) a kezdetektől fogva hiába kereste a ritmust. Teljesen vakon síelt, rettenetesen visszaesett. Alexis Pinturault (6.) a meredekhez érve vesztett sok teret, de minthogy hamar észhez tért, újabb tisztes szlalommal jelentkezett. Immáron hárman álltak a virtuális dobogó alsó fokán.

Forrás: Oberösterreichische Nachrichten

Ha fogadást kellett volna kötnünk arra, hogy Manuel Feller (4.) képes lehet-e négy ütőképes futamra zsinórban, ellene tettünk volna. S mivel mi szakértők vagyunk, elbuktunk volna. Szó, mi szó, megszenvedett a meredekkel, voltak nehéz momentumai, de szorosan befért a második helyre. Kiegyenlített küzdelemben eztán sem volt hiány. Alex Vinatzer (3.) rodeóra vett meredek után nagyot síelt a folytatásban, így egyetlen századdal befért az osztrák elé. Az ORF1-nek kiábrándultan nyilatkozó Kristoffersen pedig fogta a fejét: nem gondolta volna, hogy ma a pódium közelébe kerülhet.

A tocsogó havas valami nem Zenhäusern (13.) ízlésének való helyzet. A letöréstől kezdve merő kínszenvedés következett, amivel nem tudott mit kezdeni a hórihorgas svájci, még a TOP10-ből is kihullott. Foss-Solevåg (2.) másodpercen túli előnye is édeskevés volt ahhoz, hogy behúzza élete első Világkupa-győzelmét. Belső sílécei nem mentek stabilan. A meredeken a kádak és a még puhább külső ív között nem volt optimális választás. Megnyomta, ahogy bírta. Előnye a meredeken tovaszállt, de a második helyre befért. Egy századdal Vinatzer, és kettővel Feller elé.

Részletes eredménylista

Forrás: Skinews.ch

Henrik Kristoffersen váratlan, ám annál fontosabb győzelemmel zárta az évet. Ez a 22. pályafutása során, ezen a lejtőn harmadjára sikerült révbe érnie, öt és négy éve is az ő tiszteletére játszották le a himnuszt. A norvég évét jól fémjelzi, hogy a mostani versenyen kívül csak Schladmingban sikerült győznie. Talán ezzel kimászik végre a gödörből. Sebastian Foss-Solevåg hetedik idényét tapossa a szlalomosok elitjében. Harmadjára állt dobogón, két harmadik hely után karriercsúcsot ért el. Első pódiumát a 2015-ös zágrábi viadalon érte el, majd egy évre rá a Sankt Moritz-i idényzárón végzett még TOP-3-ban. Bár a legjobb tíz között azóta is sokszor megfordult, eléggé sokat kellett várnia az újabb dobogóra. Míg a norvég már közeleg a harminchoz, Alex Vinatzer abszolút a jövő ígérete, hiszen még csak 21 esztendős. A tavalyi junior-világbajnok idén januárban – ugyancsak – Zágrábban férkőzött a dobogóra. Idő kérdése, hogy meglesz az a győzelem.

Mármint 11 forduló után…

A szakágiban átvette a vezetést Kristoffersen, de a tényleges erőviszonyokról két tavaszias havon rendezett verseny alapján komoly elképzeléseink nem lehetnek. Pinturault továbbnövelte előnyét összetettben, s ami riválisainak rossz hír, olybá tűnik, a francia megtalálta műlesiklását. Ettől még, ha Kilde dominanciája nem szűnik meg a gyors számokban, nehéz dolga lesz a franciának.

A férfiak legközelebb a két ünnep közt versenyeznek, 28-án lesiklásban, 29-en Szuper-G-ben. A helyszín természetesen Bormio lesz.

A címlapon szereplő kép forrása: Inside The Games

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s