Zenhäusern győzött a tavaszias Alta Badia-i szlalomon

Ramon Zenhäusern a nyolcadik helyről nyert Alta Badián az egyre romló szlalompályán. A svájci mögött komoly meglepetésre két osztrák végzett a dobogón: Manuel Feller és Marco Schwarz. Ezzel a sógorok a 2019-es VB óta legjobb műlesiklásukon vannak túl. Alex Vinatzer a második futamban vezető helyről a negyedik helyre csúszott vissza. Alexis Pinturault 25 pontra növelte előnyét összetettben.

2011 után rendeztek ismét műlesiklást a Gran Risán, mivel az utóbbi 5 évben a hagyományos óriásműlesiklást követően egy parallelt rendeztek. A járvány miatti naptárváltoztatások okán viszont idén a parallel helyett ismét a szlalomosok térhettek vissza hétfőn Alta Badiára.

Norvég edző tűzte a pályát, kimondottan sok vertikális-, illetve banánkapuval. Az idő borongós volt, de délelőtt szerencsére még fagypont alatt maradt a hőmérséklet. Bár a pálya alapvetően természetes hóból állt, a szervezők fair körülményeket biztosítóan tudták előkészíteni azt.

Alexis Pinturault (6.) síelhette az alapidőt, amit szemre precíz menettel teljesített is. Clement Noël (55.) rögtön megadhatta volna ehhez a menethez az értékmérőt is: de a meredeken kibillent és csak visszamászva tudott egy kaput teljesíteni. Henrik Kristoffersen (5.) szlalomformája jobbnak tűnt, kint az óriás. Folyamatosan a francia előtt volt, de a végére elfogyott a lendület és csak 2 százados előnyt őrzött meg.

Sebastian Foss-Solevåg (4.) jól síelt edzője pályáján, és honfitársa lenti megtorpanása miatt a vezetést is átvette. Marco Schwarz (10.) a meredeken kétszer is nagy késésbe került, de utána rendezni tudta sorait, és még faragni is bőven tudott a hátrányából. Ramon Zenhäusern (8.) egy visszafogott, nagy hibáktól mentes menetet síelt.

forrás: rts.ch

Danie Yule (2.) kiváló meredeket síelt, az ott szerzett előnyét pedig egészen a célig meg tudta őrizni. Victor Muffat-Jeandet (7.) is remekül kerülgette a stamglikat, nem úgy mint Timon Haugan (16.), aki  zaklatott meredeken volt túl.

Alex Vinatzer (1.) rendkívül magabiztosan síelt, kellő élt használva támadta a kapukat. Az eddigi szoros állást borította, a pálya közepén még egálban volt Yule-lel,  az alsó szakaszon azonban 27 századot vert a svájcira. Loïc Meillard-t (23.) a meredeken nagy mentésre kényszerült, és emiatt a pálya laposabb második felére sem tudott elegendő tempót megtartani.

forrás: sportnews.bz

Alexander Khoroshilov túl sok élt használt a merdeken, majd kapura lépés miatt kiesett. Linus Straßer (15.) szemre túlságosan pattogósan akart síelni, amivel folyamatosan nőtt a hátránya. Michael Matt (3.) egészen az utolsó szektorig inkább középszerű volt, a laposon azonban szárnyalt, és így a pillanatnyi dobogót is elcsípte. Dave Ryding (9.) zárta a világranglista legjobbjainak sorát. Közepesen gyors, kontrollált sízést láthattunk a brittől.

Ugyan a verseny rendkívül szoros volt, a következő blokkból már senki nem fért be a legjobb tízbe. A legjobban az hétvégi Európa-kupa futamon dobogós Manfred Mölgg (11.) szerepelt, valamint Tanguy Nef (12.), velük lett teljes a másodpercen belül lemaradók népes, tizenkét fős tábora. Bár senki nem került már be a legjobb tízbe ebből a tizenötös blokkból, mindössze hárman nem jutottak tovább a második futamba. Lucas Bråthen immár sokadik versenyét nem tudja befejezni sem, míg Armand Marchant (33.) és Albert Popov (32.) nem sokkal maradtak le a továbbjutást érő 2,22-es hátrányról.

Bíztatóan síeltek viszont az osztrákok, akik közül Manuel Feller (13.), Fabio Gstrein (14.), Adrian Pertl (20.) és Christian Hirschbühl számára sem jelentett gondot a továbbjutás. Jean-Baptiste Grange (22.) újabb szezont vállalt, ezúttal is pontokért harcolhat. Az egyszemélyesre apadt svéd válogatottból Kristofer Jakbobsen (29.) számára hajszálon múlt a kiesés, míg az oalszok jó szerepléséhez a sérülésből visszatérő Simon Maurberger (18.) és Stefano Gross (21.) továbbjutással tudta hozzátenni a mag részét. Szintén továbbjutott Joonathan Nordbotten (26.) is.

Harmincon túli rajtszámmal ezúttal nem termett sok babér a sízőknek. A legjobban Erik Read (19.) szerepelt 33.-ként érkezve, míg a legmagasabb rajtszámmal, 49-essel Luca Aerni jutott tovább. Hozzájuk csatlakozott még Marc Rochat (27.), Filip Zubčić (28.) és Sebastian Holzmann (30.).


A második futam idejére enyhült az idő, 2°C-t mutatott a hőmérő. Ez pedig nem épp a legjobb előjel volt, ha hozzávesszük, hogy a két héttel ezelőtti havazás miatt a pályát nem túl jeges, másfél méteres természetes hóréteg fedte, mely könnyebben el tud használódni ilyenkor. Így  egy korai nagy menet akár komoly előrelépéseket is tartogathat egy-egy versenyző számára. Hasonló versenyre volt kilátás, mint amilyeneket márciusban szokhattunk meg.

Sebastian Holzmann (25.) síelt elsőként a pályán, de a mértékadó idő Kristoffer Jakobsentől (12.) származott, aki a laposon síelt erősen. A svéd így hosszabb időre át is vette a vezetést. Zubčić (26.), Rochat (29.) és Nordbotten (27.) sem tudott érdemben konkurálni a vezetésért. Christian Hirschbühl (22.) a meredeken jól ment, de a laposra nagyon kikapott Jakobsentől. Luca Aerni (17.) hosszú idő után síelt ismét második futamot.

forrás: blick.ch

Bár ő a meredeken hamarabb eladta az előnyét, a laposon közelebb maradt a svédhez. Loïc Meillard (13.) szoros párharccal szolgált, végül mindössze 3 századdal kapott ki. Jean Baptiste-Grange (24.) egy szektor alatt eladta 6 tizedes előnyét, így nem volt esélye ismét előnybe fordítani az órát. Stefano Gross (23.) a meredeken jól síelt, a laposra viszont alább hagyott a lendülete. Adrian Pertl (14.) majdnem be tudta osztani előnyét az egyre inkább fellazuló pályán, de végül századokkal ő is alul maradt.

Erik Read (16.) érkezett az egyik legnagyobb előnnyel az utolsó szektorhoz, de még ő sem tudta megtartani előnyét. Simon Maurberger (28.) egy szektor alatt hét tizedes előnyt dobott el, hátrányát messze nem lehetett csak a romló pályának betudni. Štefan Hadalin (20.) közepes menetet síelt, ez már 8 tizedes előnyből nem volt elég a dobogóhoz sem. Timon Haugan már egy másodperces előnnyel vágott neki a pályának, de hamar kapura lépett és kiesett.

A reklámszünetet követően Linus Straßer (18.) majdnem élni tudott a pályakarbantartás jelentette előnnyel, de pálya alján saját hibái gázoltak meg abban, hogy az élre érjen célba. Fabio Gstrein (21.) a meredeken többször rontott, számára ott ment el a verseny.

Manuel Feller (2.) hatalmas elánnal rontott neki a pályának. Hosszú idő után először állt élre sokat kockáztató futamával. Ilyen menettel a dobogó sem tűnt elképzelhetetlennek. Tanguy Nef (8.) sokkal kontrolláltabb sízés mellett tette le a voksát. Fellert ugyan nem előzte meg, de Jakobsent ő is könnyedén tolta eggyel hátrébb.

Manfred Mölgg (19.) lassabban síelt, végül top10-zel nem, de tisztes pontszerzéssel zárta a versenyt. Marco Schwarz (3.) rendkívül szorosan követte Fellert, két ellenőrző ponton is egált mutatott az óra, de a századok végül nem vele voltak. Dave Ryding (10.) a merdeken sokat kapott, a laposon viszont nem síelt rosszul.

Az újabb reklámszünet romló pálya esetén újabb kis előnyt jelent az első néhány sízőnek. Elsőként Ramon Zenhäusern (1.) próbálhatta ezt kihasználni. A svájci szinte semmit nem vesztett el a meredeken, de meglepetésre épp a specialitását jelentő lapos, bujkálós kapukon adott el sok előnyt. A vezetést azonban így is átvette. Victor Muffat-Jeandet (5.) a meredeken közel maradt, de a laposon ő sem hozott átütőt. Azonban így is messze idei legjobbját nyújtotta.

Alexis Pinturault (11.) nagyon visszafogott volt, valószínűleg a pontszerzést nem akarta kockáztatni egy bevállalós menettel. Henrik Kristoffersen (6,) is sokat eladott a meredeken, és bár a lapos elején zárkózni tudott, de végül nem tudott érdemben faragni a hátrányból. Sebastian Foss-Solevåg () nem tudott kétszer is elfogadhatóan

Michael Matt (15.) nagyon sokat kapott a meredeken ahhoz, hogy azt a laposon vissza tudja fordítani, ráadásul a terepének számító alsó szakaszon is kapott még további századokat. Daniel Yule (7.) a legfelső szektorban kiválóan kezdett, de végül ő is visszaesett a pálya második felében. Már csak Alex Vinatzer (4.) volt hátra. Az olasz a kezdő meredek szakaszon egyből hátrabillent, amivel fél másodperc feletti hozott előnyének felét eladta. Ugyan a meredek aljától pár századot le tudott még faragni, karrierje második dobogójáról így is épp lecsúszott.

Ramon Zenhäusern karrierje negyedik győzelmét aratta, a másodikat klasszikus műlesiklásban. Legutóbb, két éve Kranjska Gorán is romló pályaviszonyok közt tudott kiválóan síelve nyerni. Ezzel mindössze az ötödik svájci műlesikló, akinek sikerült a duplázás, harmadmagával második ezen a listán a négyszeres győztes Daniel Yule mögött. Talán az osztrák technikai sízés a mai kettős dobogóval kikászálódik a gödörből. Schwarz tavaly ugyan kétszer is dobogós volt, de két éve rendre sérülések hátráltatják. Manuel Feller 5. alkalommal lett dobogós, tavaly azonban csak a 26. helyen végzett a szakági világkupában. Utoljára az Åre-i világbajnokságon volt több osztrák egyszerre szlalom dobogón, igaz, akkor mindhárom helyezettet ők adták.

Végeredmény és szakági világkupa

1.Ramon ZenhäusernSUI1:45,43100 pont
2.Manuel FellerAUT+0,0880 pont
3.Marco SchwarzAUT+0,1260 pont
4.Alex VinatzerITA+0,1950 pont
5.Victor Muffat-JeandetFRA+0,3145 pont
6.Henrik KristoffersenNOR+0,3740 pont
7.Daniel YuleSUI+0,4736 pont
8.Tanguy NefSUI+0,5632 pont

A szakági verseny természetesen megegyezik a mai végeredménnyel. Az összetettben Pinturault 25 pontra növelte előnyét Odermatt, 60 pontra Kilde előtt. Kristoffersen 188 pontos lemaradással, két rontott technikai versennyel a háta mögött egyre inkább kiírja magát a nagy kristálygömbért folyó küzdelemből. Lassan már csak egy Ivica-féle januári tartolás hozhatná reálisan vissza a versenybe.

Összetett világkupa

1.Alexi PinturaultFRA400
2.Marco OdermattSUI375
3.Aleksander Aamodt KildeNOR340
4.Filip ZubčićCRO239
5.Mauro CaviezelSUI217
6.Henrik KristoffersenNOR212
7.Tommy FordUSA174
8.Lucas BråthenNOR168

A mai mezőny nem pihenhet, háromórás autóút vár rájuk Madonna di Campiglióig, ahol holnap még egy műlesiklás vár rájuk, a patinás 3-Tre-Rennen, melyet villanyfényben az egyik legmeredekebb célegyenessel rendeznek meg ismét.

Borítókép forrása: isport.blesk.cz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s