Karl Geiger nyerte az 1000. egyéni síugró-világkupa versenyt

Történelmi nap köszöntött be a síugrás világában, ugyanis az 1000. Világkupa versenyt rendezték meg ma Finnországban. Egy klasszikust idézve, mint azt tudjuk, a síugrás sem teremsport, így aztán már hozzá szokhattunk, hogy nem minden megy úgy, ahogyan szeretnénk. Nem indult egyszerűen az utolsó nap Lahtiban sem, a verseny előtti kvalifikációt ugyanis kénytelen volt törölni a zsűri a vizes hóesés miatt. A versenyen így mind az 59 nevezett versenyző elindulhatott. A kezdésre kicsit alábbhagyott a hó és szél is minimálisra csökkent, így minden adott volt a starthoz.

A versenyt a hetes beülőből kezdtük meg, de a hóesés újra rákezdett, a nekifutó lelassult és hiába fújták ki belőle a havat szinte minden ugró után az első valamire való ugrásig egészen sokat kellett várnunk. Az elején ugrók megragadtak 100 méter körül, Mackenzie Boyd-Clowes (22.) végül 114 méterig eljutott, de a K-ponttól ígyis elmaradt két méterrel. Stefan Huber (111m 33.) pénteken a legjobb tízben zárt, a vasárnapi körülményekkel azonban ő sem tudott mit kezdeni. Simon Ammann (28.) 114,5 méterével Boyd-Clowes mögé jött be. Keiichi Sato (119m 6,) volt az első, aki túlugrotta a kalkulációs pontot, erre pedig a 26. ugróig kellett várnunk. Az utána következő Evgeniy Klimov (18.) és szépen ugrott, 120 méterig szállt, nála befújt egy erősebb szembeszél is.

Antti Aalto (101,5m 52.), a finnek reménysége sem tudott jól szerepelni a hazai közönség előtt. A nehéz körülményekben Junshiro Kobayashi (115m 25.) sem jutott igazán messzire. A követekző K-pontos ugrás Markus Eisenbichler (116m 13.) nevéhez fűződött, amivel az akkori második helyre jött be. Daiki Ito (23.) akárcsak az előtte ugrók 115 méterig jutott. Michael Hayböck (5.) korábban már győzött Lahtiban, ma is remekül szerepelt, 118 méterig szállt, ami a vezetést is átvette. Gregor Schlierenzauer (15.) 53 versenyt megnyert abból a bizonyos 999-ből, ezen a jubileumi 1000. versenyen ő sem teljesített rosszul, 115,5 méteres ugrást mutatott be. Tegnap a német csapatban remekül szerepelt Pius Paschke (16.), a vasárnapi napon pedig ez a 114 méter bőven a pontszerzők közé jutatta.

Negyven ember után Michael Hayböck vezetett Keiichi Sato és Markus Eisenbichler előtt.

Daniel Huber 117 méteres ugrása az első sorozatban a 11. helyre volt elég. Robert Johansson (117,5m 12.) hasonló ugrást mutatott be, mint osztrák vetélytársa. Constantin Schmid 121,5 méterével az élre ugrott, végül egészen előkelő helyről, a 4.-ről várhatta a folytatást. Anze Lanisek (10.) 119 méteres ugrst mutatott be, ami a körülményeket figyelembe véve jó ugrásnak bizonyult. Philipp Aschenwald (20.) ugrása előtt kicsit kavargott a szél, de az osztrák végül eljutott a 115 métert jelző vonalig. A sáncrekord tartója, Johann André Forfang (115m 21.) szintén ezen a vonalon ért földet, míg Piotr Zyla (116m 9.) a K-pontot lőtte be magának.

Bosszankodott viszont Peter Prevc (29.) és Daniel André Tande (17.), akik mindketten 114 méterig jutottak el. Az ugrásuk hossza ugyan nem volt rossz, az elmezőnytől viszont elmaradtak.

Stephan Leyhe 116,5 méterével a 6. helyen zárta a sorozatot, míg az utána ugró Marius Lindvik (106m 42.) még a pontszerzők közé sem tudott beugrani ma. A széljelzők szerint kicsit megerősödött a hátszél, de szerencsére nem kellett várakoznunk és már jöhetett is Kamil Stoch (24.). Ryoyu Kobayashi (2.) 122,5 méterével az élre repült, de nem sokáig maradt ott, mivel Karl Geiger (1.) erősebb hátszélben ugrott ugyaneddig, így átvette tőle a vezetést. Stefan Kraftot sem zavarták meg a körülmények, ő 119,5 méterig szállt, amivel a harmadik helyről várhatta a folytatást.

Az első sorozat eredménye

A második sorozat a szlovén Domen Prevc ugrásával (116 m) indult a kilences beülőből. Másodikként a legidősebb testvére, Peter Prevc következett, aki 125 méteres ugrásával egészen a tizenötödik helyre tornázta fel eredményét. Simon Amman 111 méteres ugrásával visszacsúszott, a versenyen végül csak Evgeniy Klimovot sikerült megelőznie, akinek a második sorozatban csak 104,5 métert sikerült ugrania.

A szokatlanul korán ugró Kamil Stochnak sikerült javítania, a második sorozatban bemutott 126,5 méteres ugrásával több helyet lépdelt előre, így ezzel végül a tizenkettedik helyezést érte el a versenyen. A sánc csúcstartójának, Johann Andre Forfangnak (122,5 m) is sikerült javítania az első sorozathoz képest, azonban Kamil Stochot és Peter Prevcot nem sikerült megelőznie az első tíz ugrót követően.

Daniel André Tande egy 127,5 méteres ugrással átvette a vezetést. A megszokottakól eltérően Dawid Kubacki is korán ugrott a második sorozatban, ám itt egy 125 méteres ugrással sikerült javítania, így Tande mögé érkezett. Tande nem élvezhette nagyon sokáig az első helyet, hiszen honfitársa, Robert Johansson egy 127 méteres ugrással berepült a vezetőpozícióba. A legjobb tíz ugró előtt tehát Robert Johansson, Daniel André Tande és Daid Kubacki álltak az első három helyen.

Anze Lanisek egy szép ugrást bemutatva (124 m) is visszacsúszott és csak a harmadik helyre érkezett. Mint az tudjuk Piotr Zyla mindig okozhat pozitív meglepetést, nem volt ez máshogy ezen a versenyen sem, hiszen a 127,5 méteres második ugrásával a legjobban teljesítő lengyel versenyző volt.

Michael Hayböck 125 méteres második ugrása az idei szezon legjobb eredményét hozta számára. Constantin Schmid 126 méterig repült, amely összességében a negyedik helyet jelentette számára.

Ekkor már csak a legjobb három ugró várakozott a sáncon. Stefan Kraft 126 méteres ugrással átvette a vezetést. Ryoyu Kobayashi 122 méteres ugrása az aktuális hatodik helyre volt elegendő, így ekkor már Kraft mellett Hayböck is örülhetett, hiszen mindkettejük számára biztos volt a dobogó. Az utolsó ugrást Karl Geiger mutatta be, aki egy 130 méteres ugrással magabiztosan nyerte a versenyt.

Végeredmény

HelyVersenyzőOrszág1. sorozat2. sorozatPontszám
1.Karl GEIGER122,5 m130,0 m266,4
2.Stefan KRAFT119,5 m126,0 m260,5
3.Michaek HAYBÖCK118,0 m125,0 m259,1
4.Constantin SCHMID121,5 m126,0 m254,5
5.Stephan LEYHE116,5 m125,0 m254,3
6.Piotr ZYLA116,0 m127,5 m251,6
7.Ryoyu KOBAYASHI122,5 m122,0 m250,2
8.Robert JOHANSSON117,5 m 127,0 m250,0
9.Daniel Andre TANDE114,0 m127,5 m248,9
10.Anze LANISEK119,0 m124,0 247,9

Világkupa-összetett

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Stefan KRAFT1613
2.Karl GEIGER1495
3.Dawid KUBACKI1131
4.Ryoyu KOBAYASHI1099
5.Kamil STOCH895
6.Marius LINDVIK834
7.Stephan LEYHE828
8.Daniel André TANDE695
9.Peter PREVC644
10.Piotr ZYLA604

A teljes végeredmény
Világkupa állás
Nemzetek Kupája

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s