Nagy csatában megvan az idei második német siker csapatban!

Szoros küzdelmet hozott a lahti csapatverseny a dobogós helyekért a német a szlovén és az osztrák négyes között, végül Stefan Horngacher együttese csak az utolsó ugrások során biztosította be idei második győzelmét a második helyezett Szlovénia és a harmadik Ausztria előtt.

A pénteki egyéni verseny után ma egy csapatversennyel folytatódott a világkupa-hétvége programja Lahtiban. Az idei tél furcsaságának jó fokmérője, hogy a távoli képekből szinte alig ismerni rá a városra, hiszen hó éppen hogy csak mutatóban volt a sánc mellett, ami azért Finnországban finoman szólva szokatlan jelenség. Ettől még a szervezők természetesen gond nélkül elő tudták készíteni a sáncot a mai versenyre is, amelyen kilenc csapat vágott neki az első sorozatnak.

A legjobban a német csapat kezdte a versenyt Constantin Schmid 127,5 méteres ugrásának köszönhetően, ám a norvégok sem maradtak el tőlük sokkal, akiknél kezdőemberként Robert Johansson 126,5 métert ugrott. A harmadik helyen Philipp Aschenwald (122,5 m) hozta az osztrákokat, majd Lengyelország (Zyła 123 m), Szlovénia (Cene Prevc 121 m) és Japán (Yukiya Sato 123,5 m) volt a sorrend az első ugrásokat követően.

A második csoportban aztán a szlovénok ugrottak az élre miután Timi Zajc 130 métert repült, míg a németeknél Pius Paschke mindössze 121-et, így visszacsúsztak a második helyre. A harmadik helyet Johann André Forfang 120 méteres kísérletével a norvégok foglalták el, a Keiichi Sato (125,5 m) által a negyedik helyre előrelépő japánokat megelőzve. Utánuk Jakub Wolny 119 méteres ugrásával a lengyelek következtek az ötödik helyen, míg Ausztria egészen a hatodik helyig csúszott vissza, miután Stefan Huber csak 117 méterig jutott.

A szembeszélre való tekintettel a zsűri rövidített a nekifutón a harmadik csoport előtt, így immár az 5-ös helyett a 4-es kapuból indulhattak az ugrók. Utólag egyébként nem látszik ez a lépés igazán indokoltnak, hiszen igazán nagyot egyedül Stephan Leyhe (127 m) tudott ugrani ebben a körben, aminek köszönhetően a németek vissza is vették a vezetést a szlovénoktól, akiknél a harmadik ember, Peter Prevc 120 méternél landolt. Marius Lindvik eközben egy 118,5 méteres ugrással megtartotta a harmadik helyet a norvégoknak, míg mögöttük a lengyelek következtek a negyedik helyen, annak ellenére, hogy Kamil Stoch (118 m) ugrása nem volt igazán kimagasló, ám az osztrák (Hayböck 120 m) és a japán (Ito 115 m) csapatok pillanatnyi maguk mögé utasításához azért elég volt.

Következett a negyedik csoport, benne az egyes nemzetek papíron legjobb versenyzőivel. A legjobb ugrást ebben a körben Karl Geiger (128 m) mutatta be, így az eddig is vezető németek az első helyről várhatták a második sorozatot, de a szlovénokban ezidáig méltó kihívóra találtak, ugyanis Anze Lanisek 127 méteres ugrásával Gorazd Bertoncelj együttese mindössze nyolc pont hátránnyal állt a második helyen. Az osztrákoknál Stefan Kraft (127 m) ugyancsak kiemelkedőt ugrott, így, igaz több, mint harmincpontos lemaradással, de Ausztria állt “féltávnál” a harmadik helyen, míg a norvégok (Tande 117,5 m) a negyedik, a lengyelek (Kubacki 123,5 m) pedig az ötödik helyre csúsztak vissza. Ryoyu Kobayashi 120,5 méteres ugrásával a japánok maradtak továbbra is a hatodik helyen, míg mögöttük, jócskán leszakadva a nagy nemzetektől, Svájc és Finnország következett a 7-8. helyen. Ezzel az előbbi két csapat még kvalifikálta magát a második sorozatra, ellenben a kilencedik oroszok számára az első sorozat után véget ért a verseny.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatot ismét az ötös beülőből kezdte a mezőny, ez sem segített viszont sokat Constantin Schmiden, aki mindössze 112 méterig jutott, ezzel a németek kénytelenek voltak átadni az első helyet a szlovénoknak, akik Cene Prevc (igaz jobb szélviszonyok mellett végrehajtott) 120,5 méteres ugrásával tudtak az élre állni. A németek kisebb botlását kihasználva Philipp Aschenwald a csoport leghosszabb ugrását bemutatva (123,5 m) nagyjából a felét ledolgozta a továbbra is harmadik osztrákok hátrányának, így ők is visszatérni látszottak a győzelemért zajló csatába. Mögöttük a sorrend nem változott, továbbra is Norvégia (Johansson 120,5 m), Lengyelország (Zyła 116 m) és Japán (Yukiya Sato 121,5 m) volt a sorrend a 4-6. helyeken.

A következő csoportban még egy kicsit növelni is tudta Szlovénia az előnyét a németek előtt, ugyanis Timi Zajc 124 méteres ugrására Pius Paschke csak 122 méterrel tudott válaszolni, ezzel a két csapat között 8,6 egységre nőtt a differencia. A németeket ráadásul az osztrákok is egyre inkább szorongatták, ugyanis Stefan Huber révén ismét övék volt a leghosszabb ugrás (128 m) csoporton belül, és ők is mindössze 10,6 ponttal voltak az első helytől. Mindeközben Johann André Forfang egy 123 méteres ugrással továbbra is negyedik helyen hozta a norvégokat, ellenben mögöttük helycsere történt, ugyanis Jakub Wolny (113,5 m) gyengébb kísérletét követően a japánok (Keiichi Sato 116,5 m) megelőzték a lengyeleket.

A hetedik ugrások után ha lehet, még szorosabbá vált a csata a győzelemért, ugyanis bár Peter Prevc 121,5 méteres ugrásával a szlovénok várhatták az élről a finálét, Stephan Leyhe 125 méteres kísérletével a német csapat 0,7 pontra zárkózott fel mögéjük. Az osztrákoknál eközben Michael Hayböck egy 121 méteres ugrással nagyjából tartotta a távolságot az éllovasoktól, igaz, 12,9 pontos hátrányuk egy ugrással a vége előtt még akkor is soknak tűnt, ha számba vesszük, hogy a bombaformában levő Stefan Kraft volt a befejező emberük. Eközben Marius Lindvik (124,5 m) révén a norvégok továbbra is negyedikek voltak, míg Kamil Stoch 124 méteres ugrásával a lengyelek visszaelőzték a japánokat, ahol Daiki Ito 119,5 méterig jutott.

Így fordultunk rá a nyolcadik, utolsó csoportra, amelynek elején előbb a finnek 8., majd a svájciak 7. helye vált biztossá. Köztük nagy küzdelem nem volt, annál inkább a japánok és a lengyelek között az ötödik helyért, ráadásul, miután Ryoyu Kobayashi 122 méteres ugrására Dawid Kubacki csak 117,5 méterrel tudott válaszolni végül helycsere is történt, így Japán zárt az 5., míg Lengyelország csak a 6. helyen. A norvégok negyedik helyét eközben igazán semmi sem fenyegette, Daniel André Tande 119 méterrel hozta is az északiaknál a kötelezőt, előrelépésben viszont ezzel nem igazán reménykedhetett Alexander Stöckl csapata.

Következett a harmadik helyen álló Ausztria és Stefan Kraft, akinek egy extra ugrással esetleg lehetett volna még esélye arra, hogy a két előttük álló csapat közül valamelyiket befogja. Végül ez annyiban sikerült is, hogy az utolsó csoportban valóban Kraft jutott a legmesszebb 126,5 méterrel, ám végül így is maradt az osztrák csapat a harmadik helyen. Karl Geiger ugyanis 121 méterrel ugyanis 4,8 pontot megőrzött a németek előnyéből, ezzel ők már legrosszabb esetben is másodikok voltak, miközben az ekkor még a toronyban készülő Anze Lanisek a szlovénok győzelméért ugorhatott.

Lanisek végül ugyanúgy 121 méternél landolt mint Geiger, így végül csak a kompenzáció és a stíluspontok döntötték el a versenyt a németek javára. Stefan Horngacher együttese ezzel a szezonban második sikerét aratta a csapatversenyeken és a Nemzetek kupájában is közelebb kerültek az osztrákokhoz, akiket egy jó hajrával akár még be is foghatnak a végégi, hiszen a két csapat között mindössze 179 pont a különbség, úgy hogy még öt egyéni és két csapatverseny van hátra a végéig.

Végeredmény

HelyCsapatPontszám
1.Németország984,1
2.Szlovénia981,8
3.Ausztria979,3
4.Norvégia958,1
5.Japán921,4
6.Lengyelország917,3
7.Svájc792,4
8.Finnország766,0

Részletes eredmények
Nemzetek kupája

A program vasárnap egy újabb egyéni versennyel folytatódik!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s