Megszakított finálé a Kulmon: Stefan Kraft ünnepelhetett hazai közönség előtt

Stefan Kraft győzött egy sorozat után a Bad Mitterndorfban megrendezett sírepülő világkupa második versenyén. Mivel a szél a második sorozatban problémákat okozott, így röviddel a verseny vége előtt a második sorozatot törölték.

Stefan Kraft egy 230 méteres ugrással győzött a hétvége második versenyén. Az osztrák versenyző ezzel 232,6 pontot gyűjtött, aki ezzel a verseny legnagyobb ugrását (242,5 m) bemutató Ryoyu Kobayashit előzte meg, aki 231,9 pontot gyűjtött. A harmadik helyen 228,5 méteres grással a fiatal szlovén, Timi Zajc végzett.

Az első sorozatot követően a negyedik helyen Kamil Stoch (232,0 m) állt, őt Domen Prevc (232,5 m) követte. Az első tíz versenyző további sorrendje: Karl Geiger (225 m), Johann Andre Forfang (227 m) és Robert Johnasson (233,5 m). A kilencedik helyről a szombati győztes, Piotr Żyła (223,5 m) várhatta a folytatást Stephan Leyhe (222,5 m) előtt.

A finn Antti Aalto idei legjobb hétvégéjét tudhatja maga mögött, hiszen a szombati hatodik helyezését követően a tizenegyedik helyen végzett egy 225,5 méteres ugrással.

Marius Lindviknek a hétvégén kétszer is sikerült javítania az egyéni csúcsán. A vasárnapi 242 méteres ugrása – amely csupán két méterrel marad el a sánccsúcstól – a tizenharmadik helyet hozta számára.

Az első sorozatban Marius Lindviken kívül másik két ugrónak is sikerült új egyéni csúcsot beállítani: a német Pius Paschke 220,5 méteres ugrása a tizenhetedik helyre, az osztrák Stefan Huber 228 méteres ugrása pedig a huszonnegyedik helyre volt elegendő a versenyen.

A szlovének összességében jó hétvégét zárhatnak, hiszen Anze Laniseken kívül hat szlovén ugró is a legjobb harminc ugró között végzett. A sánc csúcstartója, Peter Prevc ezúttal 228 méterig repült, amellyel a huszadik helyen fejezte be a versenyt.

Az első sorozat nagy vesztesei Dawid Kubacki (199,0 m) és Anze Lanisek (192,0 m) voltak, hiszen egyiküknek sem sikerült a legjobb 30 ugró közé kerülniük.

A japán Yukiya Satot kizárták a versenyből nem megfelelő öltözet miatt.

Gregor Schlierenzauer szerencsétlen volt a verseny előtt megrendezett kvalifikáció során. Rossz körülmények között csak 101,5 métert ugrott, így az utolsó helyen végzett a kvalifikációban. Simon Amman szintén csak a közönség soraiból kísérhette figyelemmel a vasárnapi versenyt.

Az első sorozat eredményei

A második sorozatban a változó szélviszonyok sok versenyző ugrását megnehezítették. Amikor már csak három versenyző várt a második ugrására, akkor a zsűri a versenyzők biztonsága érdekében a sorozat törlése mellett döntött, így az első sorozat eredményei váltak véglegessé. Az utolsó versenyző, aki bemutathatta második ugrását Kamil Stoch volt, aki 159 méterig ugrott.

A törölt második sorozat eredményei:

HelyVersenyzőOrszág1. sorozat2. sorozatPontszám
1.Robert JOHANSSON 233,5225,0435,1
2.Domen PREVC232,5212,0432,1
3.Karl GEIGER225,5200,0421,8
4.Marius LINDVIK242,0221,0419,5
5.Antti AAltto222,5216,0417,0
6.Anze SEMENIC230,0206,0414,2
7.Stephan LEYHE222,5208,5410,6
8.Philipp ASCHENWALD211,0229,0407,2
9.Johann Andre FORFANG227,0197,0406,1
9.Michael HAYBÖCK212,5222,0406,1
11.Daniel Andre TANDE217,0217,0405,2
12.Piotr ZYLA223,5201,0403,8
13.Pius PASCHKE220,5203,0402,6
14.Peter PREVC228,0215,5395,4
15.Junshiro KOBAYASHI223,0205,0394,1
16.Ziga JELAR223,5193,5393,7
17.Stefan HUBER228,0197,5381,7
18.Robin PEDERSEN207,0214,0380,8
19.Jakub WOLNY215,0205,5380,6
20.Jurij TEPES215,0211,0380,5
21.Roman KOUDELKA222,0219,0380,1
22.Wladimir ZOGRAFSKI213,5207,5376,9
23.Kamil STOCH232,0159,0368,0
24.Daniel HUBER220,0170,0361,1
25.Taku TAKEUCHI201,5202,5355,6
26.Aleksander ZNISZCZOL206,0189,5347,5
27.Markus EISENBICHLER215,0149,0322,6

A világkupa a jövő hétvégén a romániai Rasnovban folytatódik két normál sáncon megrendezendő versennyel.

Végeredmény

HelyVersenyzőOrszág1. sorozatPontszám
1.Stefan KRAFT 230,0232,6
2.Ryoyu KOBAYASHI242,5231,9
3.Timi ZAJC228,5230,1
4.Kamil STOCH232,0229,4
5.Domen PREVC232,5229,1
6.Karl GEIGER225,0227,3
7.Johann Andre FORFANG227,0225,9
8.Robert JOHANSSON233,5224,3
9.Piotr ZYLA223,5220,1
10.Stephan LEYHE222,5219,1

Világkupa-összetett

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Stefan KRAFT1273
2.Karl GEIGER1135
3.Ryoyu KOBAYASHI1045
4.Dawid KUBACKI985
5.Kamil STOCH759
6.Marius LINDVIK733
7.Stephan LEYHE652
8.Peter PREVC550
9.Daniel André TANDE548
10.Piotr ZYLA525

Sírepülő világkupa

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Stefan KRAFT160
2.Timi ZAJC140
3.Piotr ZYLA129
4.Ryoyu KOBAYASHI109
5.Karl GEIGER90
6.Kamil STOCH86
7.Antti AALTO64
7.Robert JOHANSSON64
9.Domen PREVC51
9.Johann Andre FORFANG51
11.Marius LINDVIK26

Végeredmény

A síugró-világkupa állása

A sírepülő világkupa állása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s