Akkor ennyit a hullámvölgyről: Shiffrin lesikló győzelemmel üzent

Az amerikai klasszis megmutatta, hiba volt túlmisztifikálni azt a néhány vereséget, amit beszedett e hónap folyamán. December eleje óta először kipróbálta magát lesiklásban, s győzni is tudott, egy olyan versenyen, amit a változó látási viszonyok azért némiképp felforgattak. A rajtlista harmada nem tudta befejezni futamát, köztük, s célba értek közt is egy sor lesikló specialista betlizett. Ellenben az óriás-műlesiklók remekeltek. Federica Brignone életében először dobogóra állt lesiklásban, míg Bassino az ötödik, Vlhová pedig a hatodik helyen végzett. Joana Hählen mentette meg a lesiklók becsületét egy bronzos pozícióval. Neki ez élete első dobogója.


A január eleddig nem Mikaela Shiffrin szája íze szerint alakult. Világossá vált, hogy Tina Maze pontrekordját aligha dönti meg ezen a télen. Ám ami még kellemetlenebb rá nézve, két legfőbb riválisa, Vlhová és Brignone rendszeresen előtte végzett a versenyeken, így már-már veszélyeztetve érezhette újabb összetett elsőségét…

Aztán beköszöntött ez a hó végi péntek, s kiderül, a bilibe lógott eddig a kezünk…

Banszko igazi téli időt varázsolt a képernyőkre. A bolgár helyszín lassan rendszeresen résztvevője a női Világkupának. A luxemburgi legendáról, Marc Giradelliről elnevezett lejtőn idén három napon is versenyeztek. A decemberben hózápor miatt eltörölt Val d’Isére-i lesiklást itt pótolták a mai napon.

A sízők már az edzések során is sokat panaszkodtak a nem kielégítő látási körülményekre. Állításuk szerint nem nagyon lehetett kivenni a hatalmas sebesség közepette a szintegyenetlenségeket az amúgy tükörjéggé fagyott, fagyasztott pályán. Megjegyzendő azonban, hogy a lejtő karakterisztikája nem tűnt alkalmasnak a szó szoros értelemben vett lesiklásra. Nem véletlen, hogy a nap végén az óriás-műlesiklók örülhetnek.

Ennek tudható be, hogy nagy nevek estek áldozatául a pályának. Kezdésként Michelle Gisinnek jutott az a hálátlan szerep, hogy feltérképezze a lejtő mai állapotát. Bizonytalankodott, sok volt a helytelenül vett kanyar. A cél előtt nem sokkal kizúgott a pályáról. Viktoria Rebensburg (22.) elérte a célvonalat, de nagy nehézségek árán. Sejthető volt, hogy ezzel a menettel nem rúg ma labdába. Mint ahogy Ester Ledecká (20.) sem. A szakági tabellát újévkor még vezető, a múlt hétvégén pedig hódeszkán VK- futamot nyerő cseh szokott ádáz rizikóvállalása nem hozott sok hasznot. Épp csak beelőzte a németet. Mirjam Puchner (19.) egy elején kivéve nem túl acélos csúszással rögtön letaszította az élről a Szuper-G olimpiai bajnokát.

A lesiklás ötkarikás címvédője még rosszabbul járt. Sofia Goggia két, viszonylag erős szektor után esett egy hatalmasat. Rendesen bevágta magát, de a vizsgálat nem jelzett semmiféle komolyabb sérülést. Orvosai tanácsára ugyanakkor így is kihagyja a szombati lesiklást. Romane Miradoli (7.) tálalásában láthattuk az első életképesnek tűnő menetet. Vélhetően az előtte indulók hibáiból is sokat tanult, mindenesetre a jó másodpercnyi előny önmagáért beszélt. Különösen úgy, hogy a szakágat vezető Corinne Suter (14.) is jócskán elmaradt a franciától. Végig rossz tempóban haladt, a mélyről vett ívek belefékezésekkel álltak csak össze.

Forrás: Ski Actu

Tamara Tippler kisebb sérülésekkel megúszta esését. Biztató szektorok utána besokallt az osztrák. Nem azon lesiklók napja volt a mai, akik elvileg jó formának örvendtek az idényben. Nicol Delago (29.) dobogóvárományos kezdés után teljesen szétesett, végül a pontszerzés is csak neccesen jött össze. Francesca Marsaglia (12.) sízéséből az első necces helyzet után kihalt a tűz, a harciasság.

A reklámszünet után Kira Weidle (8.) személyében érkezett egy olyan síző, aki érdemben is fel tudta venni a kesztyűt Miradoli idejével. Két tizeddel még élen maradt a francia. Tina Weirather (26.) vesszőfutása a Balkánon is folytatódott, keveseket tudott csak megelőzni. Joana Hählen (3.) ügyes ívvel megoldotta a sokak életkedvét elvevő pályaszakaszt, s minthogy lendületben maradt, simán élre tudott állni a svájci lány. Ilka Štuhec (18.) viszonylatában nagyot szakított, a szlovén ütőképes kezdés után nagyon elrontotta a pálya középső szakaszát.

Forrás: CNN International

Mikaela Shiffrin (1.) ellenben épp onnantól pörgött fel igazán. A traverz után topsebességre kapcsolt, így hiába vett szemre csúnyán néhány kanyart, ez egyértelműen a nagyságrendekkel erősebb tempónak volt köszönhető. Majdnem negyed másodperccel állt a lista élére. Ideje messze nem volt verhetetlen, különösen, ha figyelembe vesszük a rossz látási viszonyokat, amik őt is sújtották.

Stephanie Venier (17.) nem igazán tudott labdába rúgni, nem úgy Federica Brignone (2.)! Az olaszok büszkesége kicsattanó önbizalommal síelt, jóval precízebb volt az amerikainál. Sebességben sem maradt el sokkal tőle, igaz, épp a legvégén beszedett másfél tizeden múlt az első hely sorsa. A rajtlistán Nicole Schmidhofer következett, de a szakág tavalyi bajnoka influenzával bajlódik, visszamondta az indulást. Lara Gut-Behrami topszektorra nyitott, majd fokozatosan esett mind nagyobb késésbe. Ennek törvényszerű kiesés lett a vége, nem tudott pályán maradni.

Forrás: Rai Sport

Az újabb szünet után érkező két hölgy sem tudott leérni a lejtőn. Alice McKennis nagyon hamar búcsúzott, Nina Ortlieb ellenben három szektor után még bő másfél tizeddel vezetett, mígnem a sok rizikó megbosszulta magát. Elena Curtoni (4.) bátorsága jobban kifizetődött a meredeken, egy átütőnek éppenséggel nem nevezhető nyitány után pár századdal szorult csak le a dobogóról. A változatosság kedvéért újabb két kiesést jegyezhettünk fel. Előbb a sérülése után visszatérő Jacqueline Wiles rekedt pályán kívül (jól megfontolt döntés eredményeként), majd Jasmine Flury csúszott ki onnan – tizednyi előny birtokában, a pálya legmeredekebb részén.

Anna Veith (15.) óvatosabb hozzáállása célvonalig repítette. Újabban ritkán indul lesiklásban, ez is egyfajta gyakorlás lehet a sikeresebb folytatásra. Breezy Johnson (10.) egy fokkal bátrabb volt, Alice Merryweather túlzottan, ő is búcsúzott. Christine Scheyer (24.) újabb pontokkal gazdagodott hosszú-hosszú sérülésekkel teli periódusból visszatérve. Az első harmincast Michaela Wenig zárta – a német is kiesett.

Forrás: Sport – Pravda

A látási viszonyok egyébiránt jócskán feljavultak, különösen a sokak életét megkeserítő letörésnél. Ám dőreség lenne azt írni, hogy csak ennek volt köszönhető két, alapvetően technikai számos síző remeklése. Marta Bassino (5.) rezzenéstelen sízéssel végig partiban volt a dobogósokkal, alig-alig maradt el a meglepetés az olasz részéről. Nem is szólva Petra Vlhováról (6.)… Az élete második Világkupa-lesiklásán rajthoz álló szlovák hölgy eszeveszett tempóra kapcsolt a pálya utolsó harmadában. Így fordulhatott elő, hogy addigi négytizednyi hátránya teljesen váratlanul 2 századnyi előnybe fordult. A legvégén azonban ő is besokallt, nem volt könnyű feladat célba érnie. Másodpercen kívül találta magát, de ez ma parádés helyezéssel párosult.

Szép számban kerültek a pontzónába a továbbiakban érkező sízők, ami persze nem akkora fegyvertény, elvégre az 51 indulóból mindössze 34 ért célba. Olasz részről az ígéretesen tehetséges Laura Pirovano (43-assal a 11.), Nadia Delago (35-össel a 25.) és Verena Gasslitter (49-essel a 30.) szerzett pontot. Hozzájuk csatlakozott még Kajsa Vickhoff Lie (37-essel a 23.), Tiffany Gauthier (38-assal a 16.), Marie-Michéle Gagnon (39-essel a 13.), az osztrák Michaela Heider (40-essel a 21.), Rahel Kopp (42-essel a 27.), s végül Patrizia Dorsch (48-assal a 28.). Az előkelő helyezések önmagukért beszélnek: nagyot fordulhatott az időjárási helyzet a végén. A versenyigazgatóság azóta jelezte, a szombati versenyt fél órával később kezdik.

Részletes eredménylista

1

Forrás: Boston 25 News

Mikaela Shiffrin 65. győzelmét aratta a Világkupában, ebből 2017 decembere óta a másodikat lesiklásban. Brignone először végzett TOP-3-ban, ami a királykategóriát illeti. A mosolygós milánói sportolónőnek ezzel csak egyetlen szakágban, szlalomban nincs pódiuma. Megjegyezzük, műlesiklásban is tör előre idén. Joana Hählen ma debütált a dobogón. Korábban hat TOP-10-es eredményt bírt felmutatni, ugyanakkor így is kivívta a részvételi jogot az előző két világbajnokságon.

A szakágit változatlanul Corinne Suter vezeti, de a mai győzelmével öt helyet előreugró Shiffrin máris ott van a svájci nyakán.

Holnap újabb lesiklás következik, remélhetőleg valamivel reálisabb verseny keretében.

A címlapon szereplő kép forrása: La Croix

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s