Szél volt, verseny nem – törölték a vasárnapi fordulót Rukán

Az erős szél miatt törölte a zsűri a mára tervezett VK-versenyt Rukán, a verseny esetleges pótlásáról egyelőre nincs hír, várhatóan az elkövetkező napokban derül ki, hogy beiktatnak-e valahol egy plusz fordulót.

Sajnos a mai nap messze nem volt időjárás szempontból annyira zökkenőmentes Finnországban mint a hétvége eddigi része, amely ugyan szeles volt, de a pénteken és szombaton a verseny szempontjából még elviselhető tartományban marat a légmozgás. Baljós jelek a mai versennyel kapcsolatban már délelőtt is voltak, ugyanis az északi összetettesek síugró sorozatát sem tudták már megrendezni, majd törölni kellett a 14:45-re tervezett kvalifikációt is, aminek köszönhetően mind a 65 nevezett versenyző rajthoz állhatott volna az első sorozatban. Erre azonban ugyancsak nem került sor, ráadásul az előrejelzésekben sem látszott semmi javulás, így a zsűri a szokásos halasztgatás helyett ezúttal gyorsan döntött, már a verseny tervezett 16:30-as kezdési időpontjában tudni lehetett, hogy törlik a futamot.

Sajnos nem ez volt az első verseny az elmúlt években, amit nem tudtak megrendezni ezen a sáncon, a hírhedten szeles Rukatunturin 2006-ban, 2013-ban és 2015-ben is maradtak el fordulók.

A Világkupa-sorozat a jövő hétvégén Nizhny Tagilban folytatódik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s